A spanyolosoknak az egyik legnagyobb kihívást a kötőmód után talán a két „létige” használatának megértése jelenti, ugyanis a magyarban és a leggyakrabban tanult idegen nyelvekben (pl. angol, német, francia, olasz) is általában csak egy létigét használnak. Habár az olaszban is megvannak a ser és estar megfelelői, az essere és stare, az utóbbi a spanyollal szemben nem túl általános, inkább csak rögzült kifejezésekben fordul elő. Míg pl. a ¿Cómo estás? ’Hogy vagy?’ olaszul is Come stai?, addig a ¿Dónde estás? ’Hol vagy?’ már Dove sei?, az essere igével. (Kissé bonyolítja a dolgot, hogy az essere befejezett melléknévi igenevét a stare igétől kölcsönzi: stato, mert a latinban nem volt neki.)
A létigékkel már a blogon is sokat foglalkoztunk, és biztos vagyok benne, hogy már álmából felkeltve is mindenki fel tudná mondani a kimerülésig ismételt dogmát, miszerint a ser „állandó tulajdonságot”, az estar pedig „átmeneti állapotot” fejez ki, ha már egyszer a latin stāre ’áll’ jelentésű igéből származik. A probléma ezzel is az, ahogy az összes többi merev tankönyvi szabállyal, mint már láthattuk sok esetben, hogy a valóság ennél jóval bonyolultabb (ráadásul nem is mindig egyszerű eldönteni, hogy mi számít „állandó tulajdonságnak” és „átmeneti állapotnak”).
Szükség lenne egy korszerű, átfogó magyarázatra, egy „egységes szabályra”, amelyből könnyebben megérthetjük, mikor melyik igét használják és miért (a körülíró szerkezetekkel itt nem foglalkozunk). Előtte viszont fontos tisztázni, hogy nyelvtani „szabály” alatt sosem olyan szabály értendő, amelyet valaki előre megírt és onnantól minden úgy működik, hanem ellenkezőleg: utólag próbálják meg szabályokba foglalni az anyanyelvi beszélők nyelvhasználatát. Ezért egy nyelvtani szabály igazából tendenciát, valószínűséget jelent, amely sosem lehet 100%-os. Ne azt várjuk el tőle, hogy mindig, mindent előre tudni fogunk helyesen használni, mert nem ez a célja.
Az egyszerű generális szabály tehát, amit keresünk a ser vagy estar használatára, az nem más, mint az, hogy azonosítja-e, meghatározza-e azt a bizonyos dolgot vagy személyt az említett tulajdonság, vagy sem? Amennyiben erre a kérdésre azt tudjuk mondani, hogy igen, akkor nagy valószínűséggel a ser létigét, minden más esetben (amikor a tulajdonság csak átmeneti vagy esetleges) az estar igét fogjuk használni. Nézzük meg ezt a továbbiakban néhány példán keresztül:
Melléknevekkel gyakran mindkét ige használható attól függően, hogy adott tulajdonságot mennyire érez meghatározónak vagy esetinek a beszélő, ill. maga a melléknévtípus is számít. Így pl. mondhatom azt, hogy soy feliz, ha úgy érzem, hogy a boldogság engem meghatároz, de azt is mondhatom, hogy estoy feliz, ha ez számomra esetleges. Viszont mindig está contento/-a, aki elégedett, mert senkit sem azonosítunk az elégedettség alapján, szemben azzal, hogy es sincero/-a ’[ő] őszinte’, amit a spanyol anyanyelvűek jellemvonásnak tartanak.
A családi állapotokról azt érdemes tudni, hogy a soltero/-a ’egyedülálló (nőtlen/hajadon)’ és a viudo/-a ’özvegy’ alakokkal rendszerint a ser, a casado/-a ’házas’ és divorciado/-a ’elvált’ alakokkal többnyire az estar használatos. S végül még egy fogódzó, ami segíthet: melléknévvel mindkét ige használható, azonban főnévvel kizárólag a ser állhat – nincs pl. *estoy ingeniero. A családi állapotok esetében is az lehet a választás kulcsa, hogy a beszélők melyiket hol helyezik el a főnév–melléknév skálán. (Ez a videó egyébként jól összefoglalja a spanyolországi használatot.)
Ha úgy gondolod, hogy a leírtak alapján sikerült megértened a két ige közötti különbséget, próbáld meg behelyettesíteni a megfelelő igealakot az alábbi mondatokba!
Gracias especiales a Wenceslao Grillo por la idea y la revisión del artículo.
A létigékkel már a blogon is sokat foglalkoztunk, és biztos vagyok benne, hogy már álmából felkeltve is mindenki fel tudná mondani a kimerülésig ismételt dogmát, miszerint a ser „állandó tulajdonságot”, az estar pedig „átmeneti állapotot” fejez ki, ha már egyszer a latin stāre ’áll’ jelentésű igéből származik. A probléma ezzel is az, ahogy az összes többi merev tankönyvi szabállyal, mint már láthattuk sok esetben, hogy a valóság ennél jóval bonyolultabb (ráadásul nem is mindig egyszerű eldönteni, hogy mi számít „állandó tulajdonságnak” és „átmeneti állapotnak”).
 |
| El Teide es el pico más alto de España y está en la isla de Tenerife, Canarias. Vajon mi az oka a két különböző ige használatának ebben a mondatban? (A kép forrása: Pixabay.com) |
Szükség lenne egy korszerű, átfogó magyarázatra, egy „egységes szabályra”, amelyből könnyebben megérthetjük, mikor melyik igét használják és miért (a körülíró szerkezetekkel itt nem foglalkozunk). Előtte viszont fontos tisztázni, hogy nyelvtani „szabály” alatt sosem olyan szabály értendő, amelyet valaki előre megírt és onnantól minden úgy működik, hanem ellenkezőleg: utólag próbálják meg szabályokba foglalni az anyanyelvi beszélők nyelvhasználatát. Ezért egy nyelvtani szabály igazából tendenciát, valószínűséget jelent, amely sosem lehet 100%-os. Ne azt várjuk el tőle, hogy mindig, mindent előre tudni fogunk helyesen használni, mert nem ez a célja.
Az egyszerű generális szabály tehát, amit keresünk a ser vagy estar használatára, az nem más, mint az, hogy azonosítja-e, meghatározza-e azt a bizonyos dolgot vagy személyt az említett tulajdonság, vagy sem? Amennyiben erre a kérdésre azt tudjuk mondani, hogy igen, akkor nagy valószínűséggel a ser létigét, minden más esetben (amikor a tulajdonság csak átmeneti vagy esetleges) az estar igét fogjuk használni. Nézzük meg ezt a továbbiakban néhány példán keresztül:
Ella es Elena. Es profesora de español y es de Madrid. Hoy es fiesta, es día libre. Son las doce y media. La reunión será en el Centro Cultural. La ciudad es muy grande. Somos húngaros. Esta mesa es de madera.A fenti mondatokban a ser létige alakjait találjuk. Nem nehéz belátni, hogy az, hogy valakit Elenának hívnak, spanyoltanár és Madridból származik, mind olyan jellemző, amely őt adott környezetben azonosítja, meghatározza. Az, hogy ’ma ünnep van’, ezért ’szabadnap’, szintén meghatározó, hiszen ha nem így lenne, akkor az vagy nem ma lenne, vagy nem ünnepnap lenne, tehát ebben az esetben az ’ünnepnap’ és a ’ma’ elválaszthatatlanok egymástól. Igaz ez az időpontra és valaminek a helyszínére is: ha ’fél egy van’, akkor az csakis most lehet, máskor más időpont lenne. Ugyanígy, ha ’az összejövetel a Kulturális Központban lesz’, nem lehet egy másik helyen ugyanabban az időben, mert az egy másik esemény lenne. Egy várost szintén meghatároz a mérete, ahogy minket is azonosít az, hogy ’magyarok vagyunk’. Egy tárgyat felismerünk az alapján, hogy milyen anyagból van. Azt hiszem, idáig ez talán egyértelmű. De vizsgáltjuk most meg az alábbi mondatokat is:
Hoy no está el profesor, porque está enfermo. Cuando los encontraron, ya estaban muertos. Está prohibido fumar. El proyecto está pensado para estudiantes de español. El programa está dirigido por expertos en el tema. Segovia está a 94 kilómetros de Madrid. Está bonita tu foto.Ezek a mondatok mind olyan tényeket fogalmaznak meg, amelyek nem meghatározóak az adott dologra vagy személyre nézve. Az, hogy ’ma nincs [itt] a tanár, mert beteg’, nem mondja el róla, hogy milyen személy (hogy hívják, honnan származik, hogy néz ki stb.). Természetesen halottnak lenni nem „átmeneti állapot”, de mivel nem az alapján azonosítunk személyeket, hogy élő vagy halott, ezért itt az estar igét használjuk. A dohányzást mint cselekvést sem az határozza meg, hogy tilos vagy megengedett. Hasonlóképpen, hogy a projekt spanyoltanulóknak lett kigondolva, nem árul el semmit magáról a projektről, ahogy az sem azonosít egy programot, hogy a témában jártas szakértők vezetik (hiszen ugyanúgy megtehetnék mások is). Attól, hogy ’Segovia 94 km-re van Madridtól’, még nem tudjuk, hogy milyen ez a város, ill. szintén nem az határoz meg egy fényképet, hogy ’szép’.
 |
| A nagyításhoz kattints vagy koppints a képre! (Forrás: El Mexicano) |
Melléknevekkel gyakran mindkét ige használható attól függően, hogy adott tulajdonságot mennyire érez meghatározónak vagy esetinek a beszélő, ill. maga a melléknévtípus is számít. Így pl. mondhatom azt, hogy soy feliz, ha úgy érzem, hogy a boldogság engem meghatároz, de azt is mondhatom, hogy estoy feliz, ha ez számomra esetleges. Viszont mindig está contento/-a, aki elégedett, mert senkit sem azonosítunk az elégedettség alapján, szemben azzal, hogy es sincero/-a ’[ő] őszinte’, amit a spanyol anyanyelvűek jellemvonásnak tartanak.
A családi állapotokról azt érdemes tudni, hogy a soltero/-a ’egyedülálló (nőtlen/hajadon)’ és a viudo/-a ’özvegy’ alakokkal rendszerint a ser, a casado/-a ’házas’ és divorciado/-a ’elvált’ alakokkal többnyire az estar használatos. S végül még egy fogódzó, ami segíthet: melléknévvel mindkét ige használható, azonban főnévvel kizárólag a ser állhat – nincs pl. *estoy ingeniero. A családi állapotok esetében is az lehet a választás kulcsa, hogy a beszélők melyiket hol helyezik el a főnév–melléknév skálán. (Ez a videó egyébként jól összefoglalja a spanyolországi használatot.)
Ha úgy gondolod, hogy a leírtak alapján sikerült megértened a két ige közötti különbséget, próbáld meg behelyettesíteni a megfelelő igealakot az alábbi mondatokba!
Mi hermano __ especialista en informática. ¡Esta sopa __ muy deliciosa! __ cuatro en la familia: mi madre, mi padre, mi hermano y yo. El cielo __ muy nublado hoy. Esta foto __ en la Plaza Mayor en Madrid. ¿Dónde __ la estación de metro? El concierto __ en el Auditorio Nacional.A helyes megoldásokat magyarázatukkal együtt itt találod.
Gracias especiales a Wenceslao Grillo por la idea y la revisión del artículo.