2016. augusztus 27., szombat

Globális spanyol klímakérdés

Arról már volt szó, hogyan kérdezzük meg spanyolul, hogy mennyi az idő, és ezzel általában nem is szokott probléma lenni – bárhol megkérdezzük, minden bizonnyal azt a választ fogjuk kapni rá, hogy hány óra van, és nem azt például, hogy „fúj a szél”. Ám annál kacifántosabb a helyzet, ha az időjárásra lennénk kíváncsiak (amiről érintőlegesen szintén szóltunk az említett cikkben). Tévedés lenne ugyanis azt hinni, hogy a leghétköznapibb kérdések/kifejezések mindenhol azonosak még egy ekkora területen, közel félmilliárd ember által használt nyelv esetében is.


Ez olyannyira nem igaz, hogy az egyik legnagyobb nyelvi közösségi oldal, a WordReference.com spanyol fórumán érdekes és tanulságos vita kerekedett arról, hogy mennyire értelmes egyáltalán a ¿Qué tiempo hace? mondat, amellyel elvileg az aktuális időjárásra kérdezünk. A témát egy angol anyanyelvű, amerikai spanyoltanár indította, ami azért elég erős jelzés arra nézve, hogy a dolog korántsem annyira egyértelmű, mint ahogy a „nagy könyvekben” le van írva.

Ugyebár mindannyian úgy tanuljuk/tanultuk, hogy a magyar Milyen idő van? kérdésnek ez az egyetlen megfelelője létezik – a magyar–spanyol szótárakban is kizárólag ez szerepel. Ez teljesen rendben is van addig, amíg valaki csak Spanyolországig utazik. Aki viszont nem éri be Európával vagy mondjuk a Kanári-szigetekkel, és éppen El Salvadorba vagy Mexikóba vágyik, azt nagy meglepetés érheti, amikor magát jól felkészült spanyolosnak tartva szembesül vele, hogy ott ezt a kérdést nem értik.


Abba most ne menjünk bele, hogy a spanyolok szerint (akik mindig is nagy nyelvvédők hírében álltak) mi helyes és mi nem, mert ez könnyen úgy sülhet el, mint a jól ismert „bagoly mondja verébnek...” hasonlat, ha szerintük „helytelen”, ha egy 100 milliós ország anyanyelvi beszélői másképp fejeznek ki valamit, mint ők. Egy biztos: a jelek szerint míg Spanyolországban és talán Dél-Amerika nagyobb részén valóban a ¿Qué tiempo hace? a bevett kérdés az időjárás állapotára, Közép-Amerikában és Mexikóban ezt nem (így/erre) használják. A legjobb esetben ezért ott csak azok értik meg, akik tudják, hogy máshol ezt így szokás megkérdezni; rosszabb esetben félreértik és esetleg megmondják, hány óra van; a legrosszabb esetben pedig visszakérdeznek, mert fogalmuk sincs, pontosan mit is szeretnénk tudni.

A ¿Qué tiempo hace? egyébként azért érthető félre ezeken a területeken, mert a qué kérdő névmással az hacer mint személytelen ige időtartamot vagy eltelt időt is kifejez: ¿Qué [Cuánto] tiempo hace que nos conocemos? ’Mennyi ideje ismerjük egymást?’. A legérdekesebb az egészben csak az, hogy a kérdéstől eltekintve az időjárási jelenségek megnevezésére ugyanúgy az hacer igét használják: hace sol ’süt a nap’, hace frío ’hideg van’ stb.


Mitévők legyünk? Nyilván feltehetnénk félreérthetetlenül a kérdést úgy is, hogy ¿Cuáles son las condiciones meteorológicas actuales?, de félő, hogy ezen inkább mosolyognának, hiszen egy ilyet azért nem szoktak csak úgy spontán elereszteni, legfeljebb időjárás-jelentésben vagy tudományos konferencián. Ami tehát a mindennapi nyelvet illeti, az egyik javaslat a ¿Cómo está el tiempo? ’Milyen [most] az idő?’ – használják így Dél-Amerikában is, és ez a legáltalánosabb Közép-Amerikában. Egy másik lehetőség pedig a ¿Cómo está el clima? ’Milyen [most] az időjárás?’, amely a Mexikóban szokásos fordulat; a clima tehát ott nem csak ’éghajlat’, hanem ’időjárás’ jelentésben – és még időjárás-jelentésben ;-) – is használatos. (A ¿Cómo es el clima? viszont azt jelenti, hogy milyen az éghajlata egy földrajzi területnek.) Sőt, van még egy harmadik lehetőség is, a ¿Cuál es el clima? – ezt viszont mindig ki kell egészítenünk azzal, hogy mikor, ugyanis ez a kérdés vonatkozhat az éghajlatra és az időjárásra egyaránt: pl. ¿Cuál es el clima para hoy/mañana? ’Milyen idő van/várható mára/holnapra?’

Aki nem szeret olvasni, elég, ha ennyit megjegyez... (Forrás: El Mexicano)

A spanyolok persze ebbe is belekötnek, hiszen a clima főnév náluk kizárólag ’éghajlat, klíma’ jelentésben él – de ne is törődjünk vele. Tudomásul kell venni, hogy nem mindenhol beszélnek egyformán az emberek, még a jóval kisebb területű hazánkban sem. És ezzel nincs is semmi probléma. Ha azt szeretnénk, hogy megértsenek minket ott, ahova megyünk, vagy akikkel kapcsolatba kerülünk, a tankönyvekben és szótárakban leírtakon túl ezekre a helyzetekre is fel kell készülni.

2016. augusztus 6., szombat

Ha segundo, akkor miért secundaria?

A baezai egyetem régi épülete ma középiskolának ad helyet
(Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)
Olvasónk nagyon jól felismerte, hogy a(z escuela) secundaria ’középiskola’ kifejezés etimológiailag a segundo ’második’ szóval van összefüggésben.¹ De akkor miért nem *segundaria? Hiszen tényleg így lenne a leglogikusabb. Nos, ez nem egyedi eset a spanyolban: egy elég gyakori szókincsbeli-hangtani jelenséggel állunk szemben, amelyről érdemes több szót is ejteni.

Az efféle váltakozásoknak alapvetően két oka lehetséges. Az egyik, hogy az egyazon tőről fakadó szavak más-más utakon kerülnek a latinból a spanyolba. Ilyenkor a jelenség hasonló a szóhasadással létrejött duplikátumokhoz, a különbség csupán, hogy a duplikátumok ugyanannak a latin szónak a kétféle (ritkán többféle) eredményei a spanyolban, itt viszont csak a tő eredete azonos. A tőduplikátumok is úgy keletkeznek, hogy az egyik alak a beszédből „öröklődik át”, a másik pedig az írott nyelvből honosodik meg: az utóbbiak tehát valójában latin jövevényszavak, s esetükben csak a végződést igazítják a spanyol szavak megszokott hangalakjához, de nem zajlanak le a beszédre egyébként jellemző hangváltozások. (Van persze egy köztes kategória is, az ún. „félművelt” eredetű szavak, spanyolul semicultismos: ezek ugyan a beszélt nyelvből öröklődnek, de mivel mindvégig a művelt vagy vallási nyelvhasználathoz tartoztak, kevésbé távolodtak el a latin hangalaktól.)

A másik ok pusztán hangtani, vagyis a beszélt nyelven belüli: ugyanaz a hang többféleképpen is megváltozhat a környezetétől függően. Erre nagyon jó példa bizonyos rendhagyó igék ragozása, amelyek éppen azért lettek rendhagyóak, mert hangalakjuk a természetes fonetikai változásokat, nem pedig a szabályos ragozási mintákat követte. Így például a saber ’tud’ ige bizonyos alakjaiban /b/-t (sabe ’tudja’, sabía ’tudta’, sabrá ’tudni fogja’ stb.), míg másokban /p/-t találunk (supo ’megtudta’, sepa ’hogy tudja’, supiera ’ha tudná’ stb.). Bármelyik is legyen az ok a fentiek közül, a leggyakoribbak a zöngésségi váltakozások: /b/~/p/ (pl. abertura és apertura), /g/~/k/ (ld. segundo és secundario), /d/~/t/ (pl. Ecuador, de ecuatoriano);² vagy az egyéb gyengülésekkel összefüggőek, pl. az /f/ ~ ([h] >) ∅ ~ /b/ [β], mint amit a fecha ’dátum’, de: hecho ’tett’, illetve provecho ’haszon’ szavakban találunk (melyek töve végső soron ugyanabból a latin FÁCĔRE ’csinál’ igéből származik).

Gimnázium Valenciában (Forrás: Wikimedia Commons, CC)

Térjünk vissza konkrétan olvasónk észrevételére. A segundo, -a : secundario, -a páros esetében egyértelműen az első okkal állunk szemben: a segundo a latinból örökölt alak (< SECŬNDUM, vö. según ’szerint, miszerint’, amely ugyanebből rövidült), a secundario, -a pedig művelt eredetű átvétel, ezért nem zöngésült a [k]. (Érdekesség, hogy ennek szabályosan folytatódott vagy képzett duplikátuma a segundero, -ra melléknév ’második termésből származó [gyümölcs]’ jelentéssel.) Maga a szóbokor a seguir (sigo, seguí, seguido; < lat. SĔQUĪ) ’követ(kezik)’ igéből származik; tulajdonképpen azért is rendhagyó sok nyelvben a ’második’ jelentésű melléknév, mert nem a ’kettő’ számnévből, hanem egy ’következő’ jelentésű szóból ered (az angol second természetesen a francián keresztüli latin átvétel).

A segundo alakot illetően magyarázatra szorul még az [u]. A latinban ugyanis ez rövid magánhangzó volt, ami azt jelenti, hogy [o]-t kellene várnunk a helyén: *segondo (vö. ol. secondo). Nazális mássalhangzók – [m], [n], [ŋ] – és [l] előtt azonban számos példa van a zárt szótagi rövid [u] megőrzésére;³ valószínűleg ez már a magában a latinban is ingadozott (pl. ŬNDA > onda ’hullám’, de ŬNGLA > uña ’köröm’, *ŬNCTĀRE > untar ’ken’, PŬGNU [pũŋnu] > puño ’ököl’, illetve *CŬLMINE > cumbre ’csúcs’, DŬLCE > dulce ’édes’, MŬLTU > mucho/muy ’sok/nagyon’ stb. – a MŬNDU > mundo ’világ’ ugyanakkor nem túl releváns, mert részben művelt eredetű).

(Forrás: El Mexicano)

Felhasznált források

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.


¹Az escuela secundaria az általános kifejezés bármilyen fajta középiskolára. A magyar ’szakközépiskola’ megfelelője leginkább az escuela secundaria técnica, míg a ’gimnázium’ spanyolul instituto de educación/enseñanza secundaria (’középfokú oktatási intézet’), gyakori rövidítéssel csak IES.
²A zöngésségi váltakozás fonémaszinten értendő, mivel fonetikailag a spanyol zárhangok nem csak zöngétlen–zöngés párokat alkotnak, hanem az esetek többségében zöngétlen zárhang <=> zöngés közelítőhang szembenállás figyelhető meg (tehát [p]–[β], [t]–[ð], [k]–[ɣ]), amely a természetes gyengülés folyamatából adódik.
³A magánhangzók egyrészt hajlamosak záródni az orrhangok előtt (ugyanez megfigyelhető a portugálban és a románban is), másrészt a szótagzáró [l] a latinban velarizált (köznapi nyelven „kemény” vagy „sötét”: [ɫ]) volt – mindez az [u] megnyílása ellen dolgozott.