Úgy tűnik, a
(nyelvtani) nemek harcának sosem lesz vége. Egyik kedves olvasónk a Facebookon hívta fel a figyelmem egy
spanyol cikkre, melynek szerzője, Álvaro Peláez nyelvész-újságíró nyelvhasználati tanácsokat ad, többek között a
hangsúlyos [a] hanggal (jelöljük a továbbiakban [á]-val) kezdődő
nőnemű főnevek determinánsainak helyes alkalmazásával kapcsolatban. Kétségtelen, hogy az ilyen jellegű cikkek mindig hasznosak, azonban nem mindegy, mit hogyan és mivel magyarázunk, mert a hibás magyarázat félrevezető is lehet.
Jelen esetben a hivatkozott cikk az [á]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt – a szabályos
la helyett – álló
el határozott névelő használatát a következőképpen indokolja (kiemelés tőlem):
[...] 1. Por razones de sonoridad, para evitar la cacofonía, aunque son de género femenino con ellas se usa el artículo definido masculino el. Por eso decimos el águila, el hacha, el aula...
Vagyis magyarul: „Hangzásbeli okokból, a kakofónia (< gör.
κακοφωνία [kakopʰōnía] ’rossz hangzás’) elkerülése érdekében, bár [e szavak] nőneműek, velük az
el hímnemű határozott névelő használatos. Ezért mondjuk, hogy
el águila ’a sas’,
el hacha ’a fejsze’,
el aula ’a tanterem’...” – Sajnos ez a magyarázat éppen ott vét, ahol nem kellene, és csak az nem derül ki belőle, ami valóban világossá tenné az emberek számára, hogy miért
el névelőt használnak a fenti szavakkal (és ez nem egyedi eset: nagyon sok spanyol forrásban ehhez hasonlóan, tévesen indokolják ezt a kérdést).
 |
| El águila calva (Forrás: Pixabay.com) |
Kezdjük rögtön ott, hogy az érvelés súlyos tárgyi tévedést tartalmaz: az [á]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt álló
el névelő ugyanis
nem a hímnemű névelő. Eleve képtelenség ezt feltételezni, hiszen miért állna hímnemű determináns egy nőnemű főnév előtt? A dolognak, mint egy
korábbi cikkben már érintőlegesen írtam róla, nyelvtörténeti oka van: a latin
ĬLLA nőnemű mutató névmás, amelynek hangsúlytalan alakjából a spanyol
la névelő is származik, kezdetben
ela alakot öltött az óspanyolban, amely azonban nagyon hamar
la alakra rövidült – egyetlen kivétellel: [á]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt. A változást valahogy így kell elképzelni:
ĬLLA AQUILA >
ela águila > el’águila > el águila (de:
ĬLLAS AQUILAS >
elas águilas > las águilas).
Szó sincs tehát semmiféle „hímnemű névelőről”, hanem egyszerűen a
la nőnemű névelő morfológiai variánsával (alaktani változatával) állunk szemben. Az már más kérdés, hogy ez azonos alakú a hímnemű
el névelővel, amely viszont a latin
ĬLLE mutató névmás folytatása. Az emberekkel pontosan azt kellett volna megértetnie a szerzőnek, hogy itt nem hímnemű névelő van, hanem a nőnemű névelő vele azonos alakú változata, s így véletlenül sem jutna eszébe az olvasónak olyasmit feltételezni, hogy itt bármiféle hímnemű főnévről lenne szó. (Középkori spanyol szövegekben dokumentáltak olyan esetek is, amikor magánhangzóval kezdődő főnevek előtt nyelvtani nemtől függetlenül az
el névelőt használták, így lehetett egy időszak a nyelv történetében, amikor ez ingadozott – ld. az olasz és francia határozott névelő használatát, ahol magánhangzóval kezdődő szavak előtt csak a
l’ rövidült alak létezik.)
 |
| A hímnemű el (< ĭlle) és a nőnemű el (< ela < ĭlla) csak „véletlen” alaki egyezés (Forrás: El Mexicano) |
Sajnos az ehhez hasonló téves magyarázatok azonban megerősítik a beszélőket azon tévhitükben, hogy az [á]-val kezdődő főnevek „egyes számban hímneműek”. A leíró nyelvész persze azt mondaná, hogy teljesen mindegy, honnan származik az a névelő, ha a beszélő úgy érzi, hogy az hímnemű névelő és ezért elkezdi a többi determinánst, esetleg melléknevet is hímnemben egyeztetni az ilyen főnevekkel, nem lehet mit tenni, az már egy nyelvváltozás (az
arte főnév például pontosan így vált mára egyes számban hímneművé). Viszont ettől még ugyanúgy hibás az az állítás, mely szerint az említett kifejezésekben hímnemű határozott névelő van.
Ám nem csak a határozott névelő alakja tér el az [á]-val kezdődő főnevek előtt: hasonlóképpen viselkedik a határozatlan névelő
(un,
una), valamint összetételei, az
algún,
-uno,
-una (< lat.
ALIQUI +
ŪNU,
ŪNA) ’valamely(ik), valamilyen’ és a
ningún,
-uno,
-una (< lat.
NEC ŪNU,
ŪNA) ’semelyik, semmilyen’ névmások is:
un águila ’egy sas’,
algún águila ’valamely/valamilyen sas’ és
ningún águila ’semmilyen sas’. Fontos, hogy a szabály a mai nyelvben
kizárólag főnevek előtt érvényesül; melléknevek előtt mindig a szabályos nőnemű alakok állnak:
la alta montaña ’a magas hegy’,
una (alguna,
ninguna) alta montaña ’egy (valamilyen, semmilyen) magas hegy’.
 |
| La alta montaña (Forrás: Pixabay.com) |
Kivételek nélkül persze nem is lenne nyelv a nyelv, így e szabály alól is vannak kivételek, amikor [á]-val kezdődő nőnemű főnév előtt mégis a szabályos alakú
la határozott névelőt használják (vagyis nincs „
hangkötés”, tehát
hiátussal ejtődnek). Ezekben az esetekben az
el alak használata ugyanis félreértést okozna vagy rosszul hangzana:
- a betűk nevei: la a ’az a betű’, la hache ’a h betű’, la alfa ’az alfa’;
- a betűszavak: la APA [Asociación de Padres de Alumnos ’Szülői Munkaközösség’];
- női nevek: la Ana ’az Anna’;
- nőre utaló főnevek, foglalkozásnevek: la árabe ’az arab nő/lány’, la árbitra ’a [női] sportbíró’
Az utolsó esetet nyilvánvalóan az indokolja, hogy ilyenkor egyedül a determináns alakjából derül ki a jelzett személy neme – vagyis az
el árabe szükségszerűen ’arab férfi’-t jelentene.
