Az ir a + infinitivo szerkezetről

A spanyolban a „jövő idejű” (később leírom, miért idézőjelesen) cselekvést vagy történést alapvetően kétféleképpen fejezhetjük ki. Egyrészt a kijelentő mód jövő idejével (futuro simple), amelyet nyelvészeti leírásokban neveznek „szintetikus jövő”-nek (futuro sintético) is (pl. cantaré ’énekelni fogok’). Egy másik módja pedig a jól ismert igei körülíró szerkezet, az ir ’megy’ + a [célhatározói elöljáró] + főnévi igenév (pl. voy a cantar – eredetileg: ’megyek/készülök énekelni’; a továbbiakban: „ir a + inf. szerkezet”), amelyet „analitikus” (futuro analítico) vagy „körülírásos jövő”-nek (futuro perifrástico) is neveznek a leíró nyelvtanok (mindkét elnevezés lényegében arra utal, hogy a kifejezés több szóból álló szerkezet, szemben a szintetikussal, ami azt jelenti, hogy egyetlen szóból áll).

Történeti érdekesség, hogy valójában a szintetikus jövő idő is eredetileg körülíró szerkezet volt (a latin jövő idejű ragozás ugyanis még az újlatin nyelvek kialakulása előtt kiveszett a beszédből, így egyik mai nyelvváltozatban sincs nyoma*), méghozzá a CANTĀRE HÁBEO ’énekelnem kell’ > cantar he típusú körülírás összevonásából keletkezett. A mai beszélők természetesen már nem érzik, hogy a cantaré valamikor cantar he volt (ehhez hasonló ma az he de cantar), a középkori spanyolban azonban ez még nagyon is élt ebben a formában: pl. a Cid-beli doblarvos he la soldada ’megduplázom a fizetséged’ ma úgy hangzik, hogy te doblaré la soldada (el sueldo).

¿Adónde va a volar? – Hová fog repülni?

Térjünk vissza az ir a + inf. szerkezetre. A szintetikus jövőtől ez abban különbözik, hogy a cselekvés vagy történés a közlés időpontjától számítva többé-kevésbé rövid időn belül be fog következni: pl. Vas a tener miles de problemas ’Számtalan problémád lesz [ebből]’; illetve nagyon gyakran a közlő szándékát vagy intelmét is kifejezi: Te voy a leer una carta ’Felolvasok neked [mindjárt] egy levelet’; Para empezar, vas a sentarte como un niño bueno ’Először is, szépen leülsz, mint egy jó gyerek’. Főleg múlt időben használva, nem várt vagy nem kívánt eseményt is kifejezhet: El asunto fue a salir por donde menos se esperaba ’Az ügy ott bukott (volna) ki, ahol a legkevésbé várták’. (Az ir egyike a két legerősebben rendhagyó, ún. szuppletív – több tövet használó – igének, ragozása itt látható.)

Itt most álljunk meg egy kicsit, és gondolkozzunk el az előző példamondaton! A múlt időben álló segédige nyilván nem fejezhet ki jövő időt, és pontosan ezért tettem idézőjelbe az elején a „jövő idejű” cselekvést. Valójában ez a körülíró szerkezet (a condicional simple-hez hasonlóan) utóidejűséget fejez ki, azaz, hogy valamilyen esemény rövid időn belüli bekövetkezése várható – függetlenül attól, hogy az a jelenben, a múltban vagy a jövőben értendő-e.

Nagyon gyakran találkozhatunk olyan kifejezésekkel is (és sokszor kérdezik is nyelvtanulók, hogy pontosan mit jelentenek), amelyekben a segédigeként álló ir folyamatos múltja szerepel: Ya iba a escribir este artículo. ’Már készültem megírni ezt a cikket.’ Iba a salir de casa cuando me llamaste. ’Éppen készültem elmenni otthonról, amikor felhívtál.’ Az ir a + inf. szerkezetben az imperfecto tehát olyan eseményt fejez ki, melynek bekövetkezése a múltban várható vagy szándékolt volt.

---

*	A latin jövő idő egyetlen foszlánya a spanyolban a létige eres ’vagy’ (< lat. eris ’leszel’) alakja, amely valószínűleg azért váltotta fel az eredeti es ’vagy’ alakot, hogy ne essen egybe a harmadik személyű es ’van’ (< lat. est) formával.

Salvemos el futuro de subjuntivo

A DesEquiLIBROS. Lectura y cultura spanyol kulturális-nyelvművelő blog érdekes kezdeményezést indított néhány éve „Mentsük meg a kötőmód jövő idejét” címmel. Kérdés, hogy egyáltalán megmenthető-e egy, a beszélt nyelvből már több száz éve eltűnt igeidő, illetve, hogy szükséges-e. A válasz szerintem mindenki számára egyértelmű; mindazonáltal a kezdeményezés ötletes lehet a spanyol nyelv – akár anyanyelvi, akár külföldi – művelői, kedvelői számára is, hogy ne merüljön teljesen feledésbe ez a „szép” igeidő.

A quien pudiere interesar:

quien conociere dicha forma verbal, supiere cómo usarla y quisiere colaborar en su difusión, emplazado queda a contribuir a su divulgación y correcto uso;

quien optare por colaborar, sepa que bien pudiere hacerlo dejando edificante ejemplo en los comentarios de lo suso dicho, bien difundiendo esta quijotesca iniciativa doquiera que fuere;

para quien, por el contrario, considerare el presente texto como fútil y estéril, o desconociere el tema de que tratare, sépase que es cuestión de saber y conocer; y si no lo hubiere estudiado en la escuela o lo hubiere olvidado por el pobre uso diario que hiciere del lenguaje, tiempo es de aprender de nuevo o recuperar lo aprendido.


„Annak, kit érdekelhet:

aki netán ismerné az említett igealakot, tudná, hogy kell használni, és szeretne együttműködni a terjesztésében, meg van szólítva a terjesztéséhez és helyes használatához való hozzájárulásban;

aki majd az együttműködés mellett döntene, legyen tudatában, hogy megteheti ezt akár a fent mondottak hozzászólásaiban építő példa hagyásával, akár e quijotei kezdeményezés terjesztésével, bárhol légyen is;

annak számára, ellenben, aki a jelen szöveget semmitmondónak és száraznak vélné, vagy nem ismerné a témát, amiről szól, tudva légyen, hogy tudás és ismeret kérdése; s ha nem tanulta légyen az iskolában, avagy elfeledte légyen szegényes mindennapi nyelvhasználata révén, ideje, hogy újból megtanulja, vagy helyreállítsa a tanultakat.”

– szól a kezdeményezés archaizáló szövege, kissé fennkölt stílusban (a kötőmód jövő idejű igealakjai kivastagítva szerepelnek). De beszéljünk egy kicsit magáról az igeidőről is (pontosabban a két igeidőről, hiszen ennek is van egyszerű, valamint összetett – befejezett szemléletű – formája, melyet az haber egyszerű alakjaival és a múlt idejű melléknévi igenévvel képeznek).

A Spanyol Királyi Akadémia madridi épülete – Juan Comba (1852–1924) spanyol festő alkotása, 1894. A futuro de subjuntivo már akkor sem volt használatos, amikor ez a festmény készült.

A futuro de subjuntivo két latin igeidő egybeesése a spanyolban: a kijelentő mód (indicativus) futurum perfectumáé (befejezett jövő idő), valamint a kötőmód (coniunctivus) perfectumáé (befejezett múlt). Ez a két igeidő ugyanis csupán az egyes szám első személyben különbözött egymástól, a többi alakjai azonosak voltak. Emiatt már a latinban is dokumentálták olykor a kettő keveredését, ezért nem állapítható meg pontosan, és máig vita tárgyát képezi a szakemberek között, hogy a spanyol alakok melyikből származnak. Hogy jobban megértsük, nézzük meg, hogy is nézett ki ezek ragozása a latinban, a CANTARE ’énekelni’ igével (az ékezettel a hangsúlyt jelölöm):

• kijelentő mód, befejezett jövő idő: CANTÁVERO, CANTÁVERIS, CANTÁVERIT, CANTAVÉRIMVS, CANTAVÉRITIS, CANTÁVERINT;
• kötőmód, befejezett múlt idő: CANTÁVERIM, CANTÁVERIS, CANTÁVERIT, CANTAVÉRIMVS, CANTAVÉRITIS, CANTÁVERINT.

Láthatjuk tehát, hogy mindössze egyetlen magánhangzó különbség volt az első alakokban is, amelyek kiejtve valahogy így hangozhattak a klasszikus kor vége felé: CANTÁVERO [kantá(we)ro] és CANTÁVERIM [kantá(we)re]. Ennek megfelelően a spanyolban a következő alakokkal rendelkezik (a hangsúlyt jelölve): cantáre (*cantáro), cantáres, cantáre, cantáremos, cantáreis, cantáren. Bár az óspanyolban dokumentált volt bizonyos igéknél az egyes szám első személyű -ro végű alak is, ez nagyon korán el is tűnt a többi alak -re végződésének analógiás hatására:

• Et si más preciada obra fiziero de la paret cerquana o casa ’És ha értékesebb művet csinálok majd a közeli falból vagy házból’ (az Aragóniai Királyság törvénykönyvéből (Vidal Mayor), 13. század közepe);
• [...] si fasta estos x annos no vos diero estos cc moravedis, esta heredat que finque por siempre por yuro de heredat al monesterio de Onna ’ha e 10 évig nem adnám meg nektek e 200 maravedit [régi kasztíliai pénz – a szerk.], e birtok maradjon mindörökre jogosan Onna kolostorának birtokában’ (adománylevél a Kasztíliai Királyságból, 1244).

Mire is volt jó ez az igeidő? Nyilvánvaló, hogy a nyelvekben azért szokott valami kiveszni a használatból, mert igazából nincs rá szükség. Ennek általában az az alapja, hogy többféleképpen lehet valamit kifejezni, esetleg árnyalatnyi különbségekkel, ilyenkor pedig mindig fennáll annak a veszélye, hogy az egyikféle kifejezésmód egyre inkább általánossá és elterjedtebbé válik, míg a másik egyre ritkább lesz, s a végén teljesen kiszorul a használatból.

A két futuro de subjuntivo soha nem volt stabil igeidő: használata már a 14. században kezdett háttérbe szorulni a beszélt nyelvben, a 17. századra pedig teljesen eltűnt. Ma már csupán a sea lo que fuere (’lesz, ami lesz’) típusú rögzült kifejezésekben, a tudományos és a jogi nyelvben, törvények, rendeletek szövegében találkozhatunk vele, illetve nagyon ritkán fellelhető még (talán archaizáló jelleggel) az írott nyelvben. Használatuk megegyezett a kötőmód jelen idejével (cante), illetve régmúltjáéval (hubiera/hubiese cantado) a feltételes mondatok mellékmondataiban, azzal az árnyalatnyi különbséggel, hogy a feltételes előtagot (prótasis condicional) jobban kihangsúlyozta. A cantare alak megfelelője tehát kb. ’ha majd énekelni fogok ~ énekelnék’ volt. (Ugyanez igaz az összetett formára is: hubiere cantado ’ha majd énekeltem (volna)’.) Ezek az igeidők tehát eleve redundánsak voltak, mindez pedig az eltűnéséhez vezetett.

Ismerete viszont hozzátartozik az általános műveltséghez, szükséges a régi irodalom, illetve a jogi szövegek megértéséhez, így a futuro de subjuntivo továbbra is az írott nyelv része, és a spanyol szótárak, nyelvtanok igeragozási táblázataiban is máig szerepel.

A futuro és a condicional

Tartalomjegyzék Az egyszerű jövő idő (futuro simple vagy imperfecto) A befejezett jövő (futuro compuesto vagy perfecto) A condicional simple A condicional compuesto vagy perfecto

✖

Spanyol nyelvtani sorozatunk most következő részében a kijelentő mód négy igeidejét: a két jövő időt (futuro simple és futuro compuesto), valamint a két condicional-t (condicional simple és compuesto) vizsgáljuk meg. Ezeket az igeidőket általában együtt szokták tárgyalni a spanyol nyelvtanok, ragozási táblázatok is, aminek egyrészt az az oka, hogy alaktanilag teljesen hasonlóan viselkednek, másrészt mondattanilag is szorosan összefüggnek egymással – a későbbiekben kiderül, mindez miért van így.

A két condicional-t szokás a spanyolnyelv-oktatásban – nem túl pontosan – „feltételes mód”-nak is nevezni, amikor ez valójában (az akadémiai nyelvtan szerint) nem igemód, hanem a kijelentő mód igeidői. Pontos magyar fordításuk éppen ezért nem lehetséges (bár lehetne az elsőt „feltételes jelen”-nek, a másodikat „feltételes múlt”-nak hívni, de ezek sem fejezik ki pontosan használatuk teljes skáláját), így inkább meghagyom az eredeti elnevezésüket. Azért sem lenne pontos ezt a két igeidőt „feltételes mód”-nak nevezni, mert ha már feltételes igemódról beszélünk, akkor szintén idetartozna a kötőmód folyamatos múltja és régmúltja, amikor feltételes mondatokban használjuk őket – viszont a kötőmód ezen igeidőit sem csak feltételes mondatokban használják, így szintén nem fedné le a teljes valóságot az elnevezés. (Bár egyes spanyol grammatikusok régebben tényleg megkülönböztettek feltételes módot, melybe az előbb említett igeidőket sorolták, ez azonban ma már elavultnak számít; az akadémiai nyelvtan szerint a spanyolban nincs feltételes mód.)

Ennyi bevezető és a fogalmak tisztázása után lássunk neki az említett igeidők tárgyalásának.

A futuro és a condicional ábrázolása a képzeletbeli időtengelyen (Forrás: El Mexicano)

Az egyszerű jövő idő (futuro simple vagy imperfecto)

Az egyszerű jövő idő, spanyolul futuro simple vagy futuro imperfecto (az újlatin nyelvészeti terminológiában nevezik még „szintetikus jövő”-nek is, később meglátjuk, miért, és egyáltalán mit jelent ez) a magyarhoz hasonlóan jövőbeli cselekvést vagy történést fejez ki, a magyartól némileg eltérően viszont kifejezhet lehetőséget is.

A többi igeidőtől – a condicional-lal együtt, mint majd látni fogjuk – alaktanilag az különbözteti meg, hogy ragjai nem az igetőhöz, hanem a főnévi igenévhez (vagy – rendhagyó igék esetében – annak módosult alakjához) kapcsolódnak. Ezek a ragok (mindhárom ragozási osztályban) az alábbiak:

• -é, -ás, -á, -emos, -éis, án.

Vagyis egy-egy szabályos igén keresztül bemutatva:

• cantar (I.): cantaré, cantarás, cantará, cantaremos, cantaréis, cantarán (’énekelni fogok’ vagy ’énekelek majd’ stb.)
• comer (II.): comeré, comerás, comerá, comeremos, comeréis, comerán (’enni fogok’ vagy ’eszem majd’ stb.)
• vivir (III.): viviré, vivirás, vivirá, viviremos, viviréis, vivirán (’élni fogok’ vagy ’élek majd’ stb.)

Mint fentebb említettem, és a példákból is jól látszik, a ragozási osztály nem befolyásolja a végződéseket, hiszen a főnévi igenévhez kapcsolódnak a ragok. Ennek pedig nyelvtörténeti oka van. A spanyolban (és a többi újlatin nyelvben) ugyanis az egyszerű jövő idő alakjai eredetileg összetett igealakok, vagy ún. igei körülírások (perífrasis verbales) voltak (vö. a magyar „énekelni fogok” alakkal), mégpedig a főnévi igenév és az haber (eredetileg ’neki van~kell’ jelentésű) segédige jelen idejű alakjainak összevonásából keletkeztek: cantaré < cantar he, cantarás < cantar has, cantará < cantar ha, cantaremos < cantar hemos stb. – vagyis eredetileg az ’énekelnem (énekelned, énekelnie, énekelnünk stb.) kell’ jelentéssel bírtak (hasonló ehhez a ma használatos haber de + főnévi igenév – pl. he de cantar ’énekelnem kell(ene)’, has de comer ’enned kell(ene)’ stb. – szerkezet).

Mindez természetesen a latinig vezethető vissza, amelyben – legalábbis a beszélt nyelvben – már szintén léteztek ilyen igei körülírások: CANTĀRE HÁBEO ’énekelnem kell’, melynek fejlődéseként jött létre a spanyol cantar he > cantaré, az olasz cantare ho > canterò, a portugál cantar hei > cantarei stb.

Mivel az egyszerű jövő idő alakjai tehát történetileg összevont alakok, ezért nevezik őket a romanisztikában szintetikus jövőnek is (megkülönböztetésül az analitikustól, vagyis a jövő időt kifejező igei körülírásoktól, mint amilyen a spanyolban az ir a + főnévi igenév szerkezet: voy a cantar ’énekelni fogok’, vagy pl. a románban a voi cântá ’énekelni fogok’).

A futuro simple használata nagyjából megegyezik a magyar jövő időével, azonban kifejezhet lehetőséget is. Lássunk néhány példát mindkét esetre:

• Mañana visitaré a mi hermano. ’Holnap meglátogatom a testvéremet.’
• Ya veremos qué se puede hacer. ’Majd meglátjuk, mit lehet tenni.’
• Ana y Juan también estarán en el concierto. ’Anna és János is ott lesznek a koncerten.’
• ¿Qué será de ti? ’Mi lehet veled?’
• No sé qué pasará. ’Nem tudom, mi történhet.’
• ¿Adónde irá José? ’Hová mehet Józsi?’

A rendhagyó igék esetén az egyszerű jövő idő ragjai a főnévi igenévnek egy módosult alakjához kapcsolódnak. Ez a módosulás lehet a főnévi igenév -r végződése előtti hangsúlytalanná váló magánhangzó kiesése (pl. haber > habr-), illetve ennek egy változata, amikor a magánhangzó kiesését követően egy ún. ejtéskönnyítő mássalhangzó (-d-) kerül az igenévvégződés elé (ez az -l, -n tővégű rendhagyó igék jellemzője, pl. valer > *valr- > valdr-, tener > *tenr- > tendr-), valamint előfordul maga az igető lerövidülése (pl. hacer > har-). Nevezzük az így kapott szabálytalan főnéviigenév-alakot futurumtőnek! (Ezzel könnyebb dolgunk lesz a továbbiakban, hiszen a condicional ragjai is a főnévi igenévhez, illetve ugyanehhez a futurumtőhöz kapcsolódnak.)

A leggyakoribb rendhagyó igék futurumtöve (illetve ragozása egyszerű jövő időben) az alábbi táblázatban szerepel.

A nagyításhoz kattints a képre! (Forrás: El Mexicano)

Az ezekből származó igéket is természetesen hasonlóképpen kell ragozni (pl. componer: compondré), kivétel a bendecir ’áld’ és a maldecir ’átkoz’, amelyek ma már szabályosak (bendeciré, maldeciré, nem pedig *bendiré és *maldiré).

A beszélt nyelvben az egyszerű jövő idő mint jövőbeli cselekvés kifejezése kezd kiszorulni a használatból, helyette ebben a jelentésben egyre inkább az ir a + inf. igei körülírás használatos – míg a futuro simple mindinkább csak lehetőséget fejez ki. Ugyanakkor azokon a területeken, ahol még él ebben a használatban, különbség van közte és az ir a + inf. szerkezet között: az utóbbi a beszélő saját szándékát, törekvését is kifejezi. Így például, míg a voy a cantar azt jelenti, hogy ’énekelni fogok [mert én akarom]’, addig a cantaré jelentése inkább ’majd énekelek [valamikor, de nem biztos, hogy saját megfontolt szándékomból]’.

A befejezett jövő (futuro compuesto vagy perfecto)

A futuro compuesto vagy futuro perfecto, amely magyarul talán „befejezett jövő”-nek nevezhető, összetett, és befejezett szemléletű igeidő. Eredetileg és az irodalmi nyelvben olyan cselekvést vagy történést fejez ki, amely a jövőben egy másik jövőbeli cselekvés vagy történés előtt már megtörtént; vagyis tulajdonképpen „jövő idejű múlt” (vö. a magyar „Mire megjöttök, addigra már megvacsoráztunk” mondattal). A mai beszélt nyelvben inkább már csak megtörtént cselekvés, történés lehetőségét (másképpen fogalmazva lehetséges megtörtént eseményt) fejezi ki.

Képzése az haber segédige egyszerű jövő idejével (habré, habrás, habrá, habremos, habréis, habrán) és a participióval, azaz a múlt idejű melléknévi igenévvel (cantado, comido, vivido) történik. Néhány példa a használatára:

• Cuando lleguéis, ya habremos cenado. ’Mire megjöttök, már megvacsoráztunk.’
• ¿Sabes qué habrá ocurrido? ’Tudod, mi történhetett?’
• Los llamé, pero no estaban. Habrán tenido que irse. ’Hívtam őket, de nem voltak ott. Talán el kellett menniük.’

A condicional simple vagy imperfecto, másképpen pospretérito

A condicional simple vagy condicional imperfecto a kijelentő módnak egy olyan igeideje, amely a múltból kiinduló lehetséges jövőbeli cselekvést vagy történést fejez ki a jelenben. E funkciójából eredően az Andrés Bello chilei grammatikus általi – a Spanyol Királyi Akadémia (RAE) által is használt – nyelvtani terminológiában a pospretérito, azaz ’utómúlt’ elnevezést is alkalmazzák rá, amely talán pontosabb és kifejezőbb is. Mint a bevezetőben már írtam, a magyar nyelvű tankönyvekben sokszor „jelen idejű feltételes mód”-nak nevezik, azonban ez tévedés, hiszen itt nem igemódról, hanem a kijelentő mód igeidejéről van szó (persze nyilván csak megegyezés kérdése, hogy az egyes igeidőket milyen igemódok alá sorolják be a nyelvtanok, itt természetesen mindent a RAE általi „hivatalos” nyelvtan szerint kell érteni).

Képzésénél a ragok – a futuro simple-hez hasonlóan – a főnévi igenévhez (rendhagyó igék esetén a futurumtőhöz, lásd fent!) járulnak, melyek az alábbiak:

• -ía, -ías, -ía, -íamos, -íais, -ían.

A három szabályos példaigén keresztül bemutatva:

• cantar: cantaría, cantarías, cantaría, cantaríamos, cantaríais, cantarían (’énekelnék’ stb.)
• comer: comería, comería, comerías, comeríamos, comeríais, comerían (’ennék’ stb.)
• vivir: viviría, vivirías, viviría, viviríamos, viviríais, vivirían (’élnék’ stb.)

A condicional simple nagyon könnyen összetéveszthető a II–III. ragozású igék folyamatos múltjával (a következő bekezdésben látni fogjuk, hogy e hasonlóság nem a véletlen műve), mivel ugyanazokkal a ragokkal képzik mindkettőt, azzal a különbséggel, hogy a condicional-nál ezek a főnévi igenévhez, a pretérito imperfecto esetén pedig az igetőhöz kapcsolódnak. Ezért ügyelni kell arra, hogy ne keverjük pl. az habría (’lenne’) és había (’volt’), a podría (’bírna’) és podía (’bírt’) vagy éppen a querría (’akarna’, ’szeretne majd’) és quería (’akart, szeretett’) alakokat!

Történetileg a condicional simple szintén igei körülírás volt, méghozzá a főnévi igenév és az haber (régi jelentése: ’kell’, illetve ’neki van’) ige folyamatos múltjának – había, habías, había, habíamos stb. – összeolvadásából keletkezett: cantaría < cantar h(ab)ía < lat. CANTĀRE HABĒBAM (’énekelnem kellett’), cantarías < cantar h(ab)ías < CANTĀRE HABĒBAS (’énekelned kellett’) stb.

Alapvetően kétféle használata van:

1. Jelen idejű feltételes mondatok főmondatában áll (pl. „Énekelnék, ha ...”) – ilyenkor a ’ha’-val bevezetett mellékmondatban a kötőmód folyamatos múltja szerepel az irodalmi nyelvben. Használható természetesen egyszerű mondatokban is kívánság, óhaj kifejezésére, ahogyan a magyarban.
2. Múlt idejű idézéskor vagy ún. „függő beszédben”, ha az eredeti közlésben jövő idő szerepelt; illetőleg múlt idejű lehetőség kifejezésére.

Következzen néhány példa mindkét esetre:

• Prometió que escribiría, pero no ha escrito. ’Megígérte, hogy írni fog, de nem írt.’
• Pedro no vino ayer; estaría enfermo. ’Péter nem jött tegnap; talán beteg volt.’
• Me gustaría pedirte un favor. ’Szeretnék kérni tőled egy szívességet.’
• No podría vivir sin ti. ’Nem bírnék élni nélküled.’
• Todos seríamos más felices si tuviéramos más dinero. ’Mindannyian boldogabbak lennénk, ha több pénzünk lenne.’
• Si los invitaras, seguro te visitarían. ’Ha meghívnád őket, biztosan meglátogatnának.’

A condicional compuesto vagy perfecto, más néven antepospretérito

A condicional compuesto vagy condicional perfecto – az Andrés Bello-féle terminológiában antepospretérito (kb. „befejezett utómúlt”) – összetett igeidő, amely a condicional simple-hez képest előidejűséget fejez ki. Magyarul talán „feltételes múlt idő”-nek lehetne hívni, ugyanis a legtöbbször múlt idejű feltételes mondatok főmondatában használatos (vö. „Énekeltem volna, ha ...”). Képzése az haber segédige condicional simple alakjaival (habría, habrías, habría, habríamos, habríais, habrían) és a múlt idejű melléknévi igenévvel (participio) történik (cantado, comido, vivido). Pár példa a használatára az alábbiakban olvasható.

• Si hubiera venido antes, le habríamos acompañado. ’Ha előbb jött volna, elkísértük volna.’
• Habría cantado si supiera cantar. ’Énekeltem volna, ha tudnék énekelni.’
• Si hubieras estudiado más, habrías recibido mejores notas. ’Ha többet tanultál volna, jöbb jegyeket kaptál volna.’
• ¡Quién lo habría pensado! ’Ki gondolta volna!’

A főmondati condicional compuesto szinte mindig felcserélhető a kötőmód régmúltjával (a kettő között nincs lényeges jelentésbeli, sem nyelvtani különbség), így a fenti példákban is:

• Si hubiera/hubiese venido antes, le hubiéramos/hubiésemos acompañado.
• Hubiera/Hubiese cantado si supiera/supiese cantar.
• Si hubieras/hubieses estudiado más, hubieras/hubieses recibido mejores notas.
• ¡Quién lo hubiera/hubiese pensado!

A condicional perfecto a kötőmód régmúltja helyett múlt idejű feltételes mondatok mellékmondataiban tájszólási sajátosság, tehát nem hangzik jól pl. a Si *habría venido antes, le habríamos acompañado.