Nada, res, rien: született dolgoktól a semmiig

A latin res sok mindent jelentett – például ezt is...
(Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Egy szó származásának bizonyításához nem elég csupán a hasonlóság más nyelvek szavaival, vizsgálni kell a rendszeres hangmegfeleléseket és a jelentéstani kritériumokat is: vagyis hiába lenne elméletileg meggyőzően bizonyítható két szó azonos eredete, ha jelentéseik nem hozhatóak egymással összefüggésbe, akkor a közös eredet nem túl valószínű – a nyelvészek legalábbis ezt állítják.

A jelentések viszont meglehetősen képlékenyek, és az újlatin nyelvek bizonyos szavai éppen megdönteni látszanak a fenti állítást – valószínűleg ez annak tudható be, hogy a latintól kezdve viszonylag jól dokumentáltak. Az alábbiakban ezt egy tipikus példán keresztül mutatom be, amelyhez a ’semmi’ jelentésű szó spanyol, katalán és francia megfelelőjét hívom segítségül.

A spanyol nada (semlegesnemű névmás, illetve nőnemű főnév) a nacer ’születik’ ige régi melléknévi igenevének nőnemű alakja (ma nacida), a latin NATA ’született’ folytatója, amely a NASCERE befejezett melléknévi igenevének nőnemű alakja volt; a katalán res az azonos latin RĒS, többek között ’dolog’ jelentésű szóból származik (ez a spanyolban egyébként ’jószág, marha’ jelentésben él tovább, pl. carne de res ’marhahús’), míg a francia rien ennek tárgyesetű, RĔM alakjából. Azt még csak valahogy el tudnánk képzelni, hogy a ’dolog’ jelentésből hogyan lett ’semmi’, de annál nehezebben, hogy a ’született’ hogy jön ide.

Felfedem a titkot: mindhárom szó a latin NŪLLA RĒS NATA, azaz ’semmilyen született dolog’ kifejezésből vált ki, azonban furcsa módon éppen a kifejezés lényege, a NŪLLA ’semmilyen’ melléknév tűnt el belőle, míg a másik kettő közül valamelyik az egész kifejezés jelentését vitte tovább. Teljesen hasonló példa a mai olasz köznyelvből a Che cosa?, azaz ’Miféle dolog?’ kérdés helyett röviden csak a Cosa? használata ’Micsoda?’ jelentésben, vagy a társalgási spanyolban a ¿Por qué? ’Miért?’ helyett a ¿Por?.

Úgy tűnik tehát, hogy egy olyan sajátos jelentésváltozásról van szó, amelynek során egy kifejezés egyik eleme az egész kifejezés, vagy éppen a belőle elhagyott elemek egyikének, jellemzően a lényegének, a „fejének” jelentésében önállósul. Mindebben pedig csak az az érdekes, hogy amennyiben ezek a jelentésváltozások nem lennének jól dokumentáltak, eléggé nehézkes lenne az ilyen szavak eredetének bizonyítása a jelentéstani kritériumokat is figyelembe véve. (Hasonló módon keletkezhetett még a finnugor korban a jól dokumentált magyar nem/ne tagadó-, illetve tiltószó is, melynek eredeti jelentése ’némi, valami’ volt és egy tagadószóval használt kifejezésből önállósulhatott.)

A ’semmi’-re visszatérve, jelentéstanilag a szárd nudda (< NŪLLA) és az olasz niente (< NE(C) ENTE ’nem is létező’ – a NE(C) ’nem is, sem’ és az ENS, ENTEM, az ESSE ’lenni’ folyamatos melléknévi igenevéből), illetve a román nimic (< NE MĪCA ’egy morzsa sem’) már valamivel közelebb állnak a „valósághoz”.

A kiegészítő információért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

¿Dónde es la foto? ¿Dónde será el concierto?

A ’van’ jelentésű ser, estar és haber igék használatáról már nem egyszer esett szó, azonban még mindig merül fel egy-egy újabb kérdés a spanyolosok részéről, amely magyarázatra szorul. Ebben a cikkben azt járjuk körül részletesebben, hogy miért a ser létige szerepel bizonyos kifejezésekben, ahol egy kezdő spanyoltanuló az estar igét várná.

Az egyik online spanyol szótár fórumán olvasónk nem értette, hogy miért mondják/írják spanyolul azt, hogy ¿Dónde es la foto?, amikor szerinte ezt úgy kellene mondaniuk, hogy ¿Dónde está la foto?. Először is szögezzük le, hogy mindkét mondat helyes, és az is igaz, hogy szó szerinti fordításban mindkettő azt jelenti, hogy ’Hol van a fénykép?’. Azonban míg az első mondat arra vonatkozik, hogy hol készült a kép (vagyis mi a helyszíne, mit látunk rajta stb.), addig a második azt jelenti, hogy hol van a fénykép mint tárgy (amire válaszolhatjuk például, hogy En la mesa ’Az asztalon’).

¿Dónde es esta foto? – Hol van (=hol készült) ez a kép?

Azt kell tehát megmagyarázni, hogy az első jelentésben miért az es és nem az está igealakkal kérdezünk. Mint tudjuk, a ser létige mindig valami olyasmit fejez ki, ami térben/időben állandó, míg az estar valamilyen átmeneti állapotot, helyzetet, elhelyezkedést, elkészítés módját, változás eredményét stb. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ha valami nem mozgatható, illetve az állapot- vagy helyzetváltozás nem értelmezhető, ott mindig a ser, ellenkező esetben pedig az estar használatos (ha pedig a létezés, előfordulás puszta tényét akarjuk kifejezni, akkor az haber). Ha egy helyszínről, eseményről vagy időpontról beszélünk, akkor ez a spanyol beszélők számára állandó, hiszen csak egy adott helyen és időpillanatban létezik abban a formában, ahogy érzékeljük, tehát nem mozgatható és az állapotváltozása nem értelmezhető.

Ehhez azt kell megértenünk mindenekelőtt, hogy miért a ser fejezi ki az időpontot is, miért nem az estar. Azt mindenki tudja, hogy a ’Hány óra van?’ kérdés spanyolul úgy hangzik, hogy ¿Qué hora es?, és természetesen azon sem csodálkozik senki, hogy erre a válasz pl. Son las cinco de la tarde ’Délután öt óra van’. Pedig jogosan felmerülhetne itt is a kérdés, hogy miért nem azt mondják, hogy *¿Qué hora está? és *Están las cinco de la tarde – hiszen az idő, az változik, nem állandó! Nos, valóban, az idő változik – de az időpont, az nem! Vagyis ha most délután öt óra van, akkor az csakis most, ebben az időpillanatban értelmezhető, nem lehet előbb, sem később, mert akkor már másnak hívják (nem mondhatom azt, hogy ma éppen most van öt óra, de tegnap máskor volt, ahogy azt sem, hogy ezen a héten a hétfő az kedden van stb). Ebből adódóan tehát az időpont állandó tulajdonságnak számít, mert egy adott időpillanatban csak egy adott időpont létezik, és az nem változhat meg, mert akkor már nem ugyanarról az időpontról beszélünk.

Son las cinco de la tarde. – Délután öt óra van.

Ha eddig követni lehetett, a fentiekből az is következik, hogy nemcsak az időpontra, hanem a helyszínekre, eseményekre is ugyanez vonatkozik, hiszen mindez szorosan összefügg az időponttal: egy eseményt mindig valamilyen helyszínen, valamely időpontban tartanak, s e három dolog együtt létezése térben és időben (az adott időpontban és helyszínen) állandónak tekintendő. Ha tehát arra vagyunk kíváncsiak, hogy hol készült egy fénykép, akkor ¿Dónde es la foto? (természetesen kérdezhetjük azt is, hogy ¿Dónde se sacó/tomó la foto? ’Hol készült a kép?’, ¿Quién(es) está(n) en la foto? ’Ki(k) van(nak) a képen?’, ¿Qué hay en la foto? ’Mi van a képen?’ stb.), ha pedig arra, hogy hol van (volt, lesz, lenne) a koncert, akkor ¿Dónde es (fue, será, sería) el concierto? – hiszen a koncert sem „megy” sehova, nem lehet ugyanaz a helyszín máshol.

Az élet azonban – sajnos – ennyire azért mégsem egyszerű. Az építmények, helyek hollétére ugyanis az estar igével kérdezünk, pedig azoknak sem kelhet lábuk – nyilván ott vannak, ahová építették, elhelyezték őket. Hogy mégis miért úgy kérdezzük meg, hogy hol van a posta, hogy ¿Dónde está la oficina de correos?, annak az az oka, hogy a „fizikai” tárgyak elhelyezkedését, helyzetét mindig az estar igével fejezzük ki – ti. az estar másik jelentése ’(valahol) áll, elhelyezkedik’, amely viszont az eredeti latin jelentéséből következik (< STĀRE ’állni’). Használhatjuk ilyenkor az está situado, -da vagy está ubicado, -da kifejezéseket is. (Itt „fizikai” tárgyon azt kell érteni, amit úgy képzelünk el; nem az számít, hogy az a dolog a valóságban mennyire megfogható. Nyelvi szempontból így tárgynak számítanak a földrajzi helyek – városok, szigetek, folyók stb. – vagy például a számítógépes fájlok is.)

¿Dónde está la oficina de correos? – Hol van a posta?

Persze mint már szó volt róla régen, a ser és az estar használata között nincs mindig éles átmenet; vannak kifejezések, amelyeknél a kettő használata teljesen egyenrangú, és olykor inkább nyelvjárási, mint jelentésbeli a különbség köztük – tipikusan ilyenek például az es~está prohibido, -da ’tilos’ [tiltják ~ megtiltották], es~está dedicado, -da (a) ’valami valakinek (a részére) szól’ [neki szánják ~ szánták] stb. (Az estar használata a ser „rovására” Latin-Amerikában eléggé elterjedt. A kérdésről részletesebben lásd még a szenvedő szerkezetekről szóló cikket.) A legkönnyebb lenne persze azzal elintézni az egészet, hogy „így van és kész” (ahogy a nyelvészek tennék), ám bízom benne, hogy valamit segített a cikk a kérdés megértésében. Pues, así es la vida...

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.