Miért tártaros spanyolul a tatárok neve?

Angolul és franciául Tatars, németül Tataren, olaszul Tatari, oroszul татáры [tatárü] – csak hogy néhány ismertebb nyelvet említsünk –, törökül és saját nyelvükön tatarlar,

spanyolul és portugálul azonban tártaros.

Na de mit keres ott az első [r]? – Még mielőtt belemennénk a részletekbe, gyorsan tisztázzuk, hogy a tatárok megnevezést kétféle népcsoportra használják: egyrészt azokra a mongol nyelvű történelmi törzsekre, akik a középkorban betörtek Európába („tatárjárás”), másrészt több török nyelvű mai népcsoportra, akik többségében az Oroszországhoz tartozó Tatárföld területén, valamint kisebb lélekszámban máshol is élnek, főleg Közép-Ázsiában és Kelet-Európában, pl. a Krím-félszigeten (ők a krími tatárok). E kettősség valószínűleg onnan eredeztethető, hogy a középkorban mindenféle törzset neveztek így, akik a mongol birodalom fennhatósága alá tartoztak, függetlenül a nyelvüktől.

Kazan, Tatárföld (Forrás: Pixabay.com, CC0)

A tatár népek nem beszélnek egységes nyelvet; önmagában a tatár nyelv megnevezés az oroszországi Tatárföldön élő tatárok nyelvére utal. A krími és a szibériai tatárok közeli rokon, de eltérő kipcsak-török nyelvváltozatokat beszélnek.

Maga a tatar szó valószínűleg mongol eredetű, és arab-perzsa közvetítéssel kerülhetett az európai nyelvekbe. A tartar- tőváltozat kialakulásáról azonban a középkori latin – vagyis valamelyik újlatin nyelvváltozat (talán a francia) – tehet! A latinban ugyanis létezett egy Tártarus név (ez a görög Τάρταρος, Tártaros átvétele), amely átvitt vagy költői értelemben ’pokol’ jelentésű volt. (Végső forrása nem tisztázott – egy legenda szerint a görög Tartessos név torzulása.) S mivel a tatar szónak nem volt semmi értelme az akkori beszélők számára, ám ismerős volt nekik a latin Tártarus, ezért így kezdték hívni a tatárokat. Az ilyen változást népetimológiának vagy szóértelmesítésnek nevezzük.

Ezt az alakot őrizte meg a spanyol és a portugál. A tartar- tőváltozat létezik egyébként a többi nyelvben is, de ebben az értelemben régiesnek számít, és inkább az etimológiát tükröző tatar- tövet használják. A franciában a Tatars szó kifejezetten a mai tatárokra, míg a Tartares történelmi kontextusban, a népvándorláskori mongol és tatár törzsek összefoglaló neveként használatos.

Tatár popzene
Plusz érdekesség, hogy ugyanezt az alakváltozatot találjuk a tartármártás (franciául sauce tartare, spanyolul salsa tártara) szóban – amely tehát valójában ’tatármártás’ – és a tatárbifsztek francia nevében (steak tartare) is. Hogy ezeknek az ételeknek mennyi közük van valójában a (történelmi) tatárokhoz, az nem teljesen világos. Az egyik feltételezés szerint nevükben a ta(r)tár- átvitt értelemben a barbárokra (középkori germánok) utal, vagyis jelentése ’durva, vad’; egy másik szerint pedig a Keletről Európába hozott különböző ételkészítési szokásokkal (húsok, kolbászok, zsírok, sajtok, szószok stb.) lehet kapcsolatban, amelyekre nagy hatással volt a mongol-török kultúra.

A kiegészítésekért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

A nagy nemzetközi sajtkérdés

Tamás – nyelvtanár, a Webnyelv.hu oldal szerkesztője – vetette fel a következő érdekes témát (formázás és kiemelések tőlem):

A sajt szón gondolkoztam el, olaszul miért formaggio (francia: fromage, az r „arrébb kerül” az olaszhoz képest), spanyolul meg queso (portugálul queijo). Biztos az angol cheese vagy német Käse szóból került a spanyolba, bár latinban is ilyesmi volt. Szóval inkább a latinból kerülhetett a spanyolba és a germán nyelvekbe is. De az olaszba, franciába nem tudom, honnan került. Románul [brânză – a szerk.] ráadásul még teljesen eltérőbb, semmire nem hasonlít, még szláv nyelvek szavára sem, ahogy néztem.

Nos, kezdjük azzal, hogy a nyelvek rokon szavai közötti hangmegfelelések szerencsés esetben árulkodhatnak a változás, illetve szóátvétel irányáról – az angol és a spanyol tekintetében épp egy ilyen szerencsés esettel állunk szemben. Tehát máris egyértelmű, hogy a spanyol queso forrása semmiképpen sem lehet az angol cheese, hiszen a természetes hangváltozás iránya mindig [k] > [cs] és sosem fordítva (elméletileg ez csak abban a nagyon speciális esetben fordulhat elő, amikor egy olyan nyelv vesz át egy [cs]-vel kezdődő szót, amelyben nincs ilyen és semmilyen más hasonló, elöl képzett mássalhangzó, de van [k], és a beszélők úgy hallják, hogy ez a hang áll hozzá a legközelebb – vö. angol Merry Christmas → hawaii Mele Kalikimaka).

Sajt, kenyér és bor – kell ennél jobb? (Forrás: Pixabay.com)

Tamás rögtön korrigált is, belátva, hogy inkább a latinból kerülhetett a spanyolba és a germán nyelvekbe, és azt kell, hogy mondjam, nagyon jó helyen kapiskált. Ahhoz nem fér kétség, hogy a spanyol és a portugál alakok a latinból származnak, méghozzá az azonos jelentésű CĀSĔUS tárgyesetű CĀSĔU(M) alakjából. Ez a beszélt latinban először *CAĔSU [kájszu] lett, s ez volt igazából a mai spanyol és portugál alakok közvetlen forrása. A német Käse és az angol cheese végső forrása is ugyanez – a történetben csupán az a csavar, hogy a latinból való kölcsönzés még az ősgermán korban történhetett, amelyre egy *kāsijaz alakot feltételeznek. Vagyis az a furcsa helyzet állt elő, hogy a mai germán alakok – közvetlen ősüket tekintve – germán eredetűek, de mégis a latinból származnak.

Térjünk rá Tamás valódi kérdésére, az olasz és francia megfelelőkre. Itt sem lesz nehéz dolgunk. Az olasz formaggio az ófrancia formage átvétele (mai fr. fromage), amely valószínűleg a beszélt latin *(CĀSĔU) FŌRMÁTICU, azaz ’formázott sajt’ kifejezésből önállósult (nem ritka az a nyelvváltozás, amikor egy kifejezésnek csak az egyik szava él tovább a teljes kifejezés jelentésében). Ehhez kapcsolódóan Tamás még megjegyzi, hogy „az r »arrébb került« az olaszhoz képest” – persze nem az olaszhoz, hanem a régi franciához képest, amelyből az olasz átvette, a változás tehát magában a franciában történt – és itt el kell mondani, hogy a [CVr] < > [CrV] (C=mássalhangzó, V=magánhangzó) olyannyira általános hangváltozások, hogy szinte mindegyik élő nyelvből találni rájuk példákat (vö. lat. SEMPER > ol. sempre, sp. siempre, FORMŌSU > rom. frumós, PRŌ > sp. por stb.).

Kecskesajt (Forrás: Pixabay.com)

S végül nézzük a román brânză alakot, amely valóban nem hasonlít egyik rokon nyelv megfelelő szavára sem – és sajnos nem is tudni róla semmi többet. Ebben persze semmi különös nincs, minden nyelvben előfordulnak ismeretlen eredetű szavak – pl. az ibériai újlatin nyelvekben a ’vaj’ jelentésű szó ilyen (port. manteiga, sp. manteca, mantequilla, kat. mantega stb.). Érdekesebbek viszont a szláv nyelvek szavai a sajtra (pl. szlovák syr, orosz сыр stb.), amelyek egy ’savanyú’ jelentésű indoeurópai *suhrós szóból jönnek (s ugyaninnen az ang. sour, ném. sauer is).

Köszönet a segítségért Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Guiso, guisar és guisante – avagy a borsó esete a raguval

(Forrás: Brigitta)

Kissé rendhagyó írással jelentkezünk, amelyben a spanyol gasztronómiába, azon belül is a „konyhai nyelv” rejtelmeibe nyerhetünk némi betekintést. Mindez pedig Brigittának hála, aki Spanyolországból követ minket, és az alábbi történetet küldte:

Együtt főztünk a párommal egy guiso-t. A legvégén belekerül a krumpli és a borsó. Megkérdeztem: minek bele a borsó? A válasza az volt, hogy a borsótól guiso a guiso – ezért is hívják guisante-nek (’borsó’ – a szerk.). Ez bennem felvet néhány kérdést, ami nem lett tisztázva. Így első ránézésre tényleg olyan, mintha a guiso és a guisante egy tőről fakadna... De tényleg azért guisante, mert a guiso-ban van, vagy épp fordítva, azért guiso, mert guisante van benne?

Tisztázzunk néhány dolgot. Akkor talán kezdjük ott, hogy mi is az a guiso. A Wikipedia szerint: Por regla general, es el nombre genérico dado a un tipo de preparaciones culinarias en las que se cuecen alimentos en una salsa después de haberlos rehogado. [’Általános szabályként a konyhai készítmények egy fajtájának közkeletű elnevezése, amelyeknél a hozzávalókat párolást követően szaftban megfőzik’ – a szerk.]

Vagyis mit is jelent ez... Magyarul általában két szóval jelöljük a főzési folyamatokat: lehet főzni meg sütni. A spanyolban van egy pár szó, amivel megkülönböztetik az étel elkészítésének módját:

• cocinar ’főzni’: általában vízben, pl. levesek, pürék;
• freír [frío, freí, frito – a szerk.] ’sütni’: kifejezetten olajban, serpenyőben, pl. patatas fritas ’sült krumpli’;
• asar ’sütni’ [nem pedig ’aszalni’! – a szerk.]: sütőben vagy kemencében, pl. cordero asado ’sült bárány’.

Habár vannak néha átfedések, de általában ezt jelenti; pl. a kenyér az [el pan] está cocido vagy poco cocido, ha túl barnára égett vagy fehér maradt. Ami nekem magyar füllel kicsit furcsa, hiszen ha kemencében sül, akkor miért cocido? [A cocido nem a cocinar, hanem a cocer igéből jön, melynek jelentése lehet ’főz’ és ’süt (éget)’ egyaránt. Inkább az a kérdés, hogy miért pont a ’főz’ jelentés terjedt el abban az általános értelemben, hogy ’meleg által ételt készít’. Erre mondják, hogy a nyelv nem teljesen logikus! – a szerk.]

És a negyedik a guisar, aminek az eredménye a guiso [vagy guisado – a szerk.]. Ennek lényege, hogy előbb megpirítjuk a húst és a hagymát forró olajon (zsiradékon) – esetleg egyéb zöldséget, mint paprika, paradicsom, fokhagyma, répa stb. –, majd felöntjük a vízzel, húslével, borral, sörrel, és fedő alatt lassú tűzön puhára főzzük. A legvégén megy bele a krumpli és a borsó! Ez egy konyhai eljárás, aminek sok variációja lehet hozzávalótól függően. A hús lehet bármilyen, a zöldség szintén. Van benne minden: hús, zöldség, krumpli és hüvelyesek.

Ezek után láthatjuk, hogy a guiso a pörköltre vagy a gulyásra hasonlít a legjobban. Habár a gulyás az inkább estofado, ami abban különbözik a guiso-tól, hogy nincs lepirítva a hús és a hagyma, hanem csak simán mindent beleraknak a fazékba, felöntik és lassú tűzön megfőzik. A pörkölt és a guiso között így ránézésre is az első legnagyobb különbség a pirospaprika hiánya. Ezt a spanyol egyszerűen kihagyja, ezért egy magyarnak egy guiso színtelen vagy sápadt. :-) A másik a zöldség hiánya, és hát a borsó...

De most komolyan kell a borsó a guiso-ba? Mert azért elég általános, de nem mindenhol tesznek bele. Tényleg a guisante teszi guiso-vá a guiso-t?

Hát először is köszönjük szépen Brigittának a sok hasznos információt (én sajnos nem értek a konyhaművészethez, így élvezettel olvastam), és most nézzük meg a szótörténeti vonatkozásait is. A történetben szereplő kérdés ugyebár, hogy a guiso nevű spanyol ételfajta (magyarul talán a ’ragu’-nak feleltethető meg leginkább) a borsóról kapta-e a nevét, avagy a ’borsó’ a guiso miatt lett guisante. Lássuk a részleteket!

Spanyol borjúpörkölt krumplival és borsóval (Forrás: El forner de Alella)
Eredetileg a két szónak etimológiailag nem volt köze egymáshoz. A guiso esete az egyszerűbbik: ez a guisar (kb. ’ragut főz’) ige származéka, amely a régies – ma inkább szlengbeli – guisa ’mód, stílus’ főnévből lett képezve. A spanyolban ez korai germán jövevényszó (< *wīsa), amely ma is megtalálható például az angol wise [wájz] ’mód(szer)’ formájában. A guisar tehát kezdetben nem jelentett többet annál, mint hogy ’el(ő)készíteni’ valamit (valamilyen módon), amit aztán az ételre kezdtek el használni.

Llegó Martín Antolínez a guisa de membrado: —¿Ó sodes, Raquel e Vidas, los mios amigos caros? En poridad fablar querría con amos.—	Megérkezett Martín Antolínez megfontolt ember módjára: – Hol vagytok, drága barátaim, Raquel és Vidas? Beszélni szeretnék mindkettőtökkel, bizalmasan.
(Cid 102–104: 12. sz. k.)

A guisante, bár úgy tűnik, mintha a guisar folyamatos melléknévi igeneve lenne, nem egészen erről van szó. Közvetlen forrása ugyanis a mozarab biššáut volt, amely a beszélt latin PĬSU(M) SÁPĬDU(M) ’cukorborsó’ (szó szerint: ’ízes borsó’) folytatója – amit jól mutat, hogy ma is létezik a szónak többek között a nyelvjárási bisalto változata; majd a guisar ige gyakorolt rá hatást, ami végül a ma használt guisante alakot eredményezte. (Természetesen az eredetileg folyamatos melléknévi igenévi végződés, az -nte igei melléknévképző hatása is valószínűsíthető.)

Vagyis röviden összefoglalva, azt mondhatjuk, hogy a spanyol ’borsó’ részben a guiso miatt lett guisante, noha eredetileg nem volt köze hozzá.

A nem is létező chili con carne

(Forrás: Wikimedia Commons, CC)

Gasztronómiai kitérőink során volt már szó a lasagnáról és egy szintén olasz, eléggé „érdekes” nevű tésztaételről is, a következő „áldozatunk” pedig a chili con carne – magyarul gyakran csilis bab – nevezetű közkedvelt étel lesz. De mi is pontosan a probléma vele?

A kedves olvasó gondolom sejti, hogy ez a kifejezés spanyolul akarna lenni. Csakhogy spanyolul eredetileg nem létezik chili szó: a ’csilipaprika’ megfelelője ugyanis chile. Igen, a végén [e]-vel és nem [i]-vel (annak ellenére, hogy az azték chilli a forrása, a spanyolban az utolsó szótagi hangsúlytalan [i] rendszerint [e]-vé válik), aminek persze etimológiailag semmi köze az azonos hangzású dél-amerikai ország nevéhez. (Chile neve egyébként bizonytalan eredetű, de semmiképpen sem azték.) „Helyesen” tehát úgy kellene hívnunk az ételt, hogy chile con carne, ahogy viszont semmilyen étlapon nem találkozhatunk vele. Vajon miért?

Valószínűleg azért, mert ez az étel texasi eredetű, és az amerikai angol a spanyol chile szót chili-ként vette át – vagyis a név ebben a formában már az angolban keletkezhetett és onnan terjedhetett el. (Az angolban egyébként szintén létezik a chile – sőt, a chilli is – mint alternatív írásmód, azonban ennek ejtése is [csili].) Aztán a már nemzetközivé vált chili főnév visszakerült a spanyolba is ’csiliszósz’ [salsa picante que se hace con chiles] jelentésben, amely annyira friss neologizmus lehet, hogy csupán a DRAE 23. (2014) kiadásában szerepel először – a 22. (2001) kiadás, valamint a Diccionario de americanismos (2010) is csak a chile alakot ismeri, az utóbbi még ’csiliszósz’ jelentésben is. (Felmerülhet a kérdés, hogy akkor már miért nem chili with meat lett az étel neve, ha már úgyis mindent angolul akarunk hívni.)

Ami viszont még érdekesebb, hogy az akadémiai szótár szerint a chile egyszerűen a pimiento, vagyis a ’paprika’ megnevezése Közép-Amerikában és Mexikóban, ezzel együtt a szócikk további részében chile-ként és nem pimiento-ként hivatkozik rá a szótár.

Lasagna vagy lasagne?

Ha az olasz kerül szóba, akkor bizonyára mindenkinek a pizza vagy az egyéb ételspecialitások jutnak róla eszébe legelőször. Ilyen egy bizonyos olasz rakott tésztaféleség is, amelyet hol [lazannya]-ként, hol pedig [lazannye]-ként hallunk emlegetni. Vajon melyik a „helyes”? Van-e lényeges különbség köztük?

Bár volt már szó itt a blogon egy érdekes tésztaspecialitásról, de ezennel nem ígérek receptet, csupán nyelvi oldalról vizsgáljuk meg a kérdést. Noha olvasni néhol olyasmit, hogy „a lasagne kiejtése [lazannya]”, ez természetesen így nem igaz. Mi akkor a rejtély nyitja?

Több réteg tésztából áll...

Nos, egyszerűen arról van szó, hogy az olasz (le) lasagne egy nőnemű, többes számú alak, melynek egyes számú megfelelője a (la) lasagna. Az étel megnevezésére tehát mindkét forma helyes (az olasz etimológiai szótár például csak az egyes számú lasagna alakot hozza, s meg sem említi, hogy általában többes számban használatos; az olasz Wikipédiában viszont a többes számú, lasagne címmel szerepel a szócikk), bár a többes számú alak valóban elterjedtebb, valószínűleg azért, mert „több réteg tésztából” készül az étel. Az angolba (lasagna) és a spanyolba is viszont az egyes számú alak (lasaña) került át. Ránk van tehát bízva, hogy a lasagne [lazannye], vagy a lasagna [lazannya] alakot használjuk – arról viszont szó sincs, hogy a lasagne kiejtése [lazannya] lenne, vagy fordítva.

A szó eredetéről annyit kell tudni, hogy valószínűleg egy, a latin LÁGĂNUM ’lepény, palacsinta’ szóból származó feltételezett melléknévi alak, a *LAGÁNĔA kereszteződött a latin LÁSĂNUM ’edény, tál’ szóval (vagy inkább a belőle származó *LASÁNĔA melléknévvel).

Érdekes olasz specialitás: a kurvatészta!

Figyelmeztetés! Ebben a cikkben nem szalonképes szavak is szerepelnek!

Pasta puttanesca (Forrás: Mediterrasian.com)

Nem gondoltam volna, hogy a gasztronómia irányába is el fogok kanyarodni a blogon (annál is inkább, mert én és a konyha, az kettő – az és-sel együtt három), de ezt nem hagyhattam ki. Először nem igazán akartam hinni a szememnek – és főleg a nyelvérzékemnek –, amikor egy mediterrán recepteket tartalmazó oldalon a következőt találtam: pasta puttanesca. Gondoltam, olaszul talán mást jelenthet a putta, mint spanyolul a puta. De kiderült, hogy mégsem tévedtem, ezt nem lehet másképpen fordítani, mint úgy, hogy ’kurvatészta’. Mivel nagyon kíváncsi természetű vagyok, rögtön elkezdtem kutatni, honnan is eredhet ez az elnevezés.

Mindenekelőtt nézzük meg, hogy egyáltalán honnan eredhet maga a puta/putta. Az etimológiai források szerint eredete bizonytalan, de valószínűleg egy beszélt latin PŪTTU(M), -A ’kisfiú/-lány, gyerek’ alakból származik (ugyaninnen a spanyol puto ’buzi’ is); ez minden bizonnyal a klasszikus latin PUTUS, -A népies megfelelője volt, amely pedig a PUER ’gyermek’ szócsaládból ered. Innen már könnyen kitalálható, hogy hogyan alakulhatott ki a latin ’kislány’ mai jelentése a spanyolban és az olaszban.

De vajon mit tett szegény tészta, amiért ezt a nevet kapta? Ennek eredete már korántsem annyira világos, de az talán biztos, hogy Nápolyból ered. A legelterjedtebb feltételezés szerint a nápolyi spanyol negyedben lévő örömlányok ezzel kínálták klienseiket, mivel kurvaegyszerű volt elkészíteni. Szerintem egészen hihető. De ne is menjünk bele a részletekbe, lássuk inkább a receptet! (Az angol nyelvű recept fordításáért hálás köszönet Annie-nek!)

Hozzávalók:

• 3 evőkanál extraszűz olívaolaj (hm, érdekesen kezdődik!);
• 1 vöröshagyma apróra vágva;
• 2 gerezd fokhagyma apróra vágva (ez egy büdös kurva lesz, úgy látszik...);
• 4 szardellafilé feldarabolva;
• 1 kicsi piros chili kimagozva és apróra vágva;
• 2 teáskanál kapribogyó leöblítve és megszárítva;
• 8 fekete olajbogyó négybe vágva;
• 420 g dobozos paradicsom feldarabolva;
• Fél teáskanál tengeri só;
• Fél teáskanál frissen őrölt feketebors;
• 1 evőkanál apróra vágott friss petrezselyem;
• 200 g spagetti.

Elkészítése:

• Melegíts fel 2 evőkanál olívaolajat közepesen, és 6 percig párold benne a vöröshagymát, néha megkeverve. Tedd bele a fokhagymát és a szardellát, és főzd egy percig, kevergetve, hogy a halfilé szétessen. Tedd bele a chilit, kapribogyót, olajbogyót, paradicsomot, sót és borsot, és forrald fel. Tedd takarékra, és lefedetlenül párold 10 percig, időnként megkevergetve. Amíg a szósz párolódik, főzd ki a tésztát, csöpögtesd le, tedd a szószt egy edénybe, majd rá a tésztát, petrezselymet és a maradék evőkanál olívaolajat, és óvatosan keverd össze.
• Opcionálisan a főzés végén tehetsz a szószba átmelegedni 180 g konzervtonhalat (lecsöpögtetve, lepucolva).

Hát, biztos kurvafinom. ;-) Jó étvágyat hozzá!

¡Buen apetito! / Buon apetito!