Ha egyszer egy cseresznye türkörbe néz...

Egy mexikói ismerőstől hallottam a minap a képen látható szóviccet. Vajon mi benne a poén? Bevallom őszintén, nekem is beletelt néhány percbe, amíg leesett a tantusz, és bizonyára ugyanígy lesz ezzel mindenki, aki a nálunk jellemző hagyományos, írásalapú nyelvoktatásban részesült. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy aki kizárólag a spanyolországi (pontosabban az európai félszigeti, mert ugye a Kanári-szigetek is Spanyolország!) spanyolon „szocializálódott”, az sem fogja ezt a viccet érteni – persze egészen más okból.

De lássuk a magyarázatot! (Aki értette elsőre is, nem muszáj továbbolvasnia.) A magyar fordítás, és csak a teljesség kedvéért, hiszen magyarul már nem lehet úgy visszaadni, hogy megmaradjon benne a csattanó:

– Mit mond egy cseresznye, amikor meglátja magát a tükörben?
– Cseresznye, én? (Ez lennék én?)

A csattanó pedig a válaszban rejlik. Ugyanis ha hangosan kimondjuk a második mondatot a megfelelő hangsúlyozással, megpróbálva teljesen elfeledkezni arról, hogy mit látunk leírva (ez az, ami általában nem megy annak, aki nem élt anyanyelvi környezetben és nem a beszédhez szokott), akkor az pontosan úgy hangzik, mint a ¿Seré esa yo?, vagyis az ’Ez lehetek én?’ mondat. Legalábbis a többségi spanyol változatokban, ahol a c és a z ugyanazt a réshangot jelöli, mint az s. (Ezért írtam az elején, hogy aki csak a sztenderd európai spanyolt ismeri, ahol kétféle „sziszegőhangot” különböztetnek meg, az nem biztos, hogy fogja érteni ezt a poént.)

Annyit érdemes még megjegyezni, hogy a seré természetesen a ser egyszerű jövő idejű alakja, amelyet jelen idejű lehetőség kifejezésére is használnak – sőt, ma már ebben a szerepben a leggyakoribb.

Az illusztrációt a szerző készítette a Pixabay.com-ról származó képből.

Circunspecto, nefelibata, taciturno

(Forrás: Facebook)

Nem, ezek nem orvosi latin szakkifejezések, hanem sima spanyol szavak. De miért érdekesek? A Facebookon osztották meg a képen olvasható spanyol viccet, amely magyar fordításban kb. így hangzik: „Visszafogottnak, elvarázsoltnak és kissé hallgatagnak tűnsz nekem. Szükséged van valamire? – Igen, egy szótárra.” Jó, és ebben mi a vicces? Sajnos, mint már volt hasonlóra példa, magyarul semmi. A poén ugyanis magában a szóhasználatban rejlik.

Az újlatin nyelvek latin eredetű szókincse két rétegből áll: az egyik a szájhagyomány útján örökölt szavak: ezek teszik ki a mindennapi köznyelvben használt szókincs körülbelül négyötöd részét. A másik réteget a latinból az írott, vallási vagy művelt nyelvhasználat útján közvetlenül átvett szavak alkotják – vagyis ezek valójában már jövevényszavak. Az utóbbiakat nevezik eredetüknél fogva „műveltségszóknak” is, megkülönböztetésül az örökölt vagy „népi” szókincstől (a spanyol szakirodalomban ezek az ún. cultismos, szemben a palabras partrimoniales-szel). A műveltségszókat az jellemzi, hogy nem zajlanak le bennük az egyébként szokásos hangváltozások, s ezért tűnhetnek olykor „latinosabbnak”. Persze ennek az az oka, hogy sosem tartoztak a beszélők aktív szókincséhez, és amit nem használnak, az nem is változik.

Noha a mai nyelvben nincs közvetlen összefüggés a szóhasználat és a szavak népi vagy művelt eredete között (hiszen éppúgy léteznek ma már nem használt örökölt szavak, mint ahogy a mindennapi köznyelv részévé vált írásbeli eredetűek is), tény, hogy az átlagos anyanyelvi beszélők nagyon sok műveltségszót nem ismernek és nem is értenek. A vicc pontosan ezt használja ki. A circunspecto, -ta jelentése lehet ’körültekintő, elővigyázatos, megfontolt’, ill. ’távolságtartó, visszafogott’; mindenki által ismert szinonimái többek között a prudente, discreto, reservado, serio. A taciturno, -na (a klasszikus latin TÁCEO, TACĒRE ’hallgat’ igéből) megfelelője itt leginkább a callado, -da ’hallgatag’, vagy talán még hitelesebb a kicsinyítő képzős calladito alakban.

Vivienda de los nefelibatas (Fotó: El Mexicano)

Utoljára hagytam a viccben nefelibato alakban szereplő melléknevet: ebben a formában ugyanis nem fogjuk megtalálni egyik szótárban sem ezt az egyébként is meglehetősen ritka szót. Ha viszont beírjuk a DRAE keresőjébe, bár figyelmeztet, hogy ilyen szó nincs felvéve a szótárba, máris felajánlja a „hivatalosan” is létező nefelibata alakot, amely a görög νεφέλη (nepʰélē) ’felhő’ és βάτης (bátēs) ’járó’ elemekből képzett művelt összetétel (tkp. ’felhőkben járó’). Ez tehát egyalakú melléknév – vagyis hímnemben is nefelibata lenne – és főnévként is használható: jelentése kb. ’elvarázsolt, álmodozó’. A viccben szereplő -to végű („hímneműsített”) alak valószínűleg új vagy egyedi szóalkotás.

A poéngyilkosok kedvéért tehát, a viccbeli párbeszéd első mondata a fentiek alapján valahogy így szólna közérthetően: Te noto reservado, soñador y algo calladito. Persze így már nem lenne vicc. Ellenben a poén kedvéért el lehet sütni, hogy vajon mi lett volna, ha ez a három kifejezés szájhagyomány útján öröklődik a latinból: nos, a circunspecto így *cercospecho, a nefelibata talán *neblibada, a taciturno pedig *tastorno lenne. Attól tartok, itt már a szótár sem segítene...

Az ötletekért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

A dativo ördöge

Az alábbi képes vicc a Spanyolfal nevű Facebook-oldalról származik:

A spanyolul nem tudók kedvéért a fordítás így szól:

– Drágám, már huszonöt éve házasok vagyunk, és sosem vettél nekem semmit.
– Nem tudtam, hogy árulsz dolgokat...

Ha a kedves olvasó nem érti a csattanót a fordításból, nem kell rajta csodálkozni – mivel magyarul nincs is. A poén ugyanis az, hogy a spanyolban a részeshatározó eset (dativo) nem csak azt fejezi ki, hogy ’neki’, hanem bizonyos igékkel azt is, amit magyarul a ’tőle’ (és ez már így volt a latinban is).

Na de hogy lehet az egy nyelvben, hogy valami jelent egy bizonyos dolgot és az ellenkezőjét is? Ez nyilván csak nekünk, magyar anyanyelvűeknek különös: úgy is felfoghatnánk, hogy mi fejezünk ki egy dolgot két ellentétes értelmű szóval, ami a spanyolban – bizonyos esetekben – egyet jelent. Ám az ellentmondás csak látszólagos: a dativo ugyanis nem pontosan azt fejezi ki mindig, hogy ’részére’, hanem inkább azt, hogy az illető részese a cselekvésnek, azaz érintett benne (de nem közvetlenül, hiszen a közvetlen érintettséget a tárgyeset fejezi ki).

Vagyis, ha a fentiek alapján újra értelmezzük a viccet, a me valójában csak annyit mond (ebben a szövegkörnyezetben), hogy „érintett vagyok a cselekvésben”, az „felém irányul” – ami jelentheti azt is, hogy én részesülök valamiben, és ugyanígy azt is, hogy tőlem várnak valamit. Ez a spanyol szépsége!