Diftongusok szerepe a spanyol igeragozásban

A kettőshangzókról vagy idegen szóval diftongusokról (spanyolul diptongos) volt már részletes cikk a blogon, de azért röviden elevenítsük fel, miről is van szó: kettőshangzóról akkor beszélünk, amikor két egymás mellett lévő magánhangzót ugyanabban a szótagban ejtünk ki. Ez csak úgy lehetséges, hogy az egyik nagyon rövid, azaz kvázi-mássalhangzóként viselkedik. A spanyolban a hangsúlytalan i és u alkothat diftongusokat egy másik magánhangzóval. Ilyeneket találunk pl. a baile ’tánc’ vagy agua ’víz’ szavakban, ahol az i majdnem [j]-nek, az u pedig [w]-nek hangzik. A diftongusokat tehát nem lehet szétszótagolni – ez a továbbiak megértéséhez nagyon fontos lesz! (Vigyázat! A szótagolás nem egyenlő az írásbeli elválaszthatósággal, amelyre szigorúbb szabályok vonatkoznak!)

A spanyol akadémiai nyelvtan kettőshangzónak tekinti az összes olyan magánhangzó-kapcsolatot, amelynek egyik tagja hangsúlytalan i vagy u. A valós beszédben azonban ez nem mindig van így. Egyrészt vannak olyan szavak, amelyeket egyik beszélő diftongussal, egy másik pedig két szótagban ejt: pl. a guion ’kötőjel’ valahol [ˈgi̯on], máshol [giˈon]. De vannak olyanok is, melyekben szinte mindenki külön szótagban ejti a hangsúlytalan i-t vagy u-t: ilyen pl. az huir [uˈir] ’menekül’ (sőt, az összes -uir végű) ige vagy a riendo [riˈendo] ’nevetve’. Ezekben a szavakban tehát nincs (valódi) kettőshangzó. Úgy is mondhatjuk, hogy az ilyen szavakban a kettőshangzó csak másodlagos.

Elsődleges, másodlagos, harmadlagos diftongus

A kettőshangzókat több csoportra oszthatjuk eredetük szerint. Az elsődleges diftongusok már régen is azok voltak és minden beszélő így ejti őket. Származhatnak pl. egyetlen latin magánhangzóból (pl. BŎNU > bueno), latin kettőshangzóból (pl. AQUA > agua) vagy egy mássalhangzó kieséséből (pl. LIMPĬDU > limpio). A másodlagos diftongusok eredetileg eltérő szótagokhoz tartozó magánhangzók voltak, de a beszélők nagy része ma diftongusként ejti (pl. a guion-ban). A harmadlagos diftongusok a spontán beszédben alakulhatnak ki eltérő szótagokhoz tartozó magánhangzók egy szótagban való összevonásakor, pl. trae [trae̯], toalla [to̯ajja], mi amor [mi̯amor]. (Bár a spanyol nyelvtanok nem használják ezeket a kategóriákat, de így könnyebb lehet megérteni egyes alakok változó kiejtését.)

Gondolhatnánk, hogy ez a kérdés irreleváns, hiszen a hangsúlyozást (és a helyesírást) nem befolyásolja. A spanyol nyelvtanok szerzői (többek között a RAE is) ezt általában így is gondolják. Ez egészen addig igaz, amíg nem jönnek velünk szembe olyan igék, mint mondjuk az actuar, afeitar, aislar, averiguar, cambiar, enviar. A spanyol nyelvtanok elintézik annyival, hogy az összes ilyen ige rendhagyó, mert „nem jósolható meg előre, hogy a ragozás során hol van kettőshangzó és hol nincs”. Nos, pontosan itt válik láthatóvá, hogy a nem elsődleges diftongusoknak milyen fontos szerep jut az igeragozásban!

Mint a felsorolt példákban láthattuk, a spanyolban vannak olyan igék, amelyek tőmagánhangzója egy diftongus gyenge eleme, azaz félhangzó. Idetartozik pl. az afeitar (afei̯t-), averiguar (averigu̯-), cambiar (cambi̯-), ahol az i vagy az u mindig rövid és hangsúlytalan a ragozás során. Nevezzük el ezeket „tőfélhangzós” igéknek! Ezzel szemben az actuar (actu-), aislar (aisl-), enviar (envi-) igékben az i és u hangsúlyos a tőhangsúlyos alakokban, vagyis ezekben az igékben nincs elsődleges kettőshangzó. Hívjuk itt őket „teljes tőmagánhangzós” igéknek! A ragozásukra egy-egy példa látható az alábbiakban.

Kattints vagy koppints a nagyításhoz! (Forrás: El Mexicano)

Na és itt jön a lényeg! Ha tudjuk azt, hogy melyik ige tőfélhangzós (félhangzós tövű) és melyik teljes tőmagánhangzós (vagy teljes magánhangzós tövű), már nem kell egyiket sem rendhagyónak tekinteni. Segítségül ezen az oldalon összegyűjtöttem a félhangzós tövű igéket.

A profi nyelvtanosoknak az is segíthet, ha tudjuk, hogy az adott ige melyik főnévből lett képezve. Például az enviar igében könnyen felismerhető a vía ’út’ szó (’útra bocsát’, azaz ’küld’), amelyben nincs kettőshangzó, ezért az igében sem várható. Hasonlóképpen pl. az aislar ’elszigetel’ ige főnévi töve az isla, ahol szintén nincs kettőshangzó. (Az ilyen igéket egyébként a spanyol nyelvtan hivatalosan verbos de diptongo variable, azaz „váltakozó kettőshangzós igék”-nek nevezi, szemben a valódi, elsődleges kettőshangzót tartalmazó igékkel, melyek elnevezése verbos de diptongo fijo.)

Ser vagy estar? Ez a valódi különbség köztük!

A spanyolosoknak az egyik legnagyobb kihívást a kötőmód után talán a két „létige” használatának megértése jelenti, ugyanis a magyarban és a leggyakrabban tanult idegen nyelvekben (pl. angol, német, francia, olasz) is általában csak egy létigét használnak. Habár az olaszban is megvannak a ser és estar megfelelői, az essere és stare, az utóbbi a spanyollal szemben nem túl általános, inkább csak rögzült kifejezésekben fordul elő. Míg pl. a ¿Cómo estás? ’Hogy vagy?’ olaszul is Come stai?, addig a ¿Dónde estás? ’Hol vagy?’ már Dove sei?, az essere igével. (Kissé bonyolítja a dolgot, hogy az essere a befejezett melléknévi igenevét – mivel a latinban nem volt neki – a stare igétől kölcsönzi: stato.)

A létigékkel már a blogon is sokat foglalkoztunk, és biztos vagyok benne, hogy már álmából felkeltve is mindenki fel tudná mondani a kimerülésig ismételt dogmát, miszerint a ser „állandó tulajdonságot”, az estar pedig „átmeneti állapotot” fejez ki, ha már egyszer a latin stāre ’áll’ jelentésű igéből származik. A probléma ezzel is az, ahogy az összes többi merev tankönyvi szabállyal, mint már láthattuk sok esetben, hogy a valóság ennél jóval bonyolultabb (ráadásul nem is mindig egyszerű eldönteni, hogy mi számít „állandó tulajdonságnak” és „átmeneti állapotnak”).

El Teide es el pico más alto de España y está en la isla de Tenerife, Canarias. Vajon mi az oka a két különböző ige használatának ebben a mondatban? (A kép forrása: Pixabay.com)

Szükség lenne egy korszerű, átfogó magyarázatra, egy „egységes szabályra”, amelyből könnyebben megérthetjük, mikor melyik igét használják és miért (a körülíró szerkezetekkel itt nem foglalkozunk). Előtte viszont fontos tisztázni, hogy nyelvtani „szabály” alatt sosem olyan szabály értendő, amelyet valaki előre megírt és onnantól minden úgy működik, hanem ellenkezőleg: utólag próbálják meg szabályokba foglalni az anyanyelvi beszélők nyelvhasználatát. Ezért egy nyelvtani szabály igazából tendenciát, valószínűséget jelent, amely sosem lehet 100%-os. Ne azt várjuk el tőle, hogy mindig, mindent előre tudni fogunk helyesen használni, mert nem ez a célja.

Az egyszerű generális szabály tehát, amit keresünk a ser vagy estar használatára, azzal a kérdéssel fogalmazható meg, hogy azonosítja-e, meghatározza-e azt a bizonyos dolgot vagy személyt az említett tulajdonság, vagy sem? Amennyiben erre a kérdésre azt tudjuk mondani, hogy igen, akkor nagy valószínűséggel a ser létigét, minden más esetben (amikor a tulajdonság csak átmeneti vagy esetleges) az estar igét fogjuk használni. Nézzük meg ezt a továbbiakban néhány példán keresztül:

Ella es Elena. Es profesora de español y es de Madrid. Hoy es fiesta, es día libre. Son las doce y media. La reunión será en el Centro Cultural. La ciudad es muy grande. Somos húngaros. Esta mesa es de madera.

A fenti mondatokban a ser létige alakjait találjuk. Nem nehéz belátni, hogy az, hogy valakit Elenának hívnak, spanyoltanár és Madridból származik, mind olyan jellemző, amely őt adott környezetben azonosítja, meghatározza. Az, hogy ’ma ünnep van’, ezért ’szabadnap’, szintén meghatározó, hiszen ha nem így lenne, akkor az vagy nem ma lenne, vagy nem ünnepnap lenne, tehát ebben az esetben az ’ünnepnap’ és a ’ma’ elválaszthatatlanok egymástól. Igaz ez az időpontra és valaminek a helyszínére is: ha ’fél egy van’, akkor az csakis most lehet, máskor más időpont lenne. Ugyanígy, ha ’az összejövetel a Kulturális Központban lesz’, nem lehet egy másik helyen ugyanabban az időben, mert az egy másik esemény lenne. Egy várost szintén meghatároz a mérete, ahogy minket is azonosít az, hogy ’magyarok vagyunk’. Egy tárgyat felismerünk az alapján, hogy milyen anyagból van. Azt hiszem, idáig ez talán egyértelmű. De vizsgáltjuk most meg az alábbi mondatokat is:

Hoy no está el profesor, porque está enfermo. Cuando los encontraron, ya estaban muertos. Está prohibido fumar. El proyecto está pensado para estudiantes de español. El programa está dirigido por expertos en el tema. Segovia está a 94 kilómetros de Madrid. Está bonita tu foto.

Ezek a mondatok mind olyan tényeket fogalmaznak meg, amelyek nem meghatározóak az adott dologra vagy személyre nézve. Az, hogy ’ma nincs [itt] a tanár, mert beteg’, nem mondja el róla, hogy milyen személy (hogy hívják, honnan származik, hogy néz ki stb.). Természetesen halottnak lenni nem „átmeneti állapot”, de mivel nem az alapján azonosítunk személyeket, hogy élő vagy halott, ezért itt az estar igét használjuk. A dohányzást mint cselekvést sem az határozza meg, hogy tilos vagy megengedett. Hasonlóképpen, hogy a projekt spanyoltanulóknak lett kigondolva, nem árul el semmit magáról a projektről, ahogy az sem azonosít egy programot, hogy a témában jártas szakértők vezetik (hiszen ugyanúgy megtehetnék mások is). Attól, hogy ’Segovia 94 km-re van Madridtól’, még nem tudjuk, hogy milyen ez a város, ill. szintén nem az határoz meg egy fényképet, hogy ’szép’.

A nagyításhoz kattints vagy koppints a képre! (Forrás: El Mexicano)

Melléknevekkel gyakran mindkét ige használható attól függően, hogy adott tulajdonságot mennyire érez meghatározónak vagy esetinek a beszélő, ill. maga a melléknévtípus is számít. Így pl. mondhatom azt, hogy soy feliz, ha úgy érzem, hogy a boldogság engem meghatároz, de azt is mondhatom, hogy estoy feliz, ha ez számomra esetleges. Viszont mindig está contento/-a, aki elégedett, mert senkit sem azonosítunk az elégedettség alapján, szemben azzal, hogy es sincero/-a ’[ő] őszinte’, amit a spanyol anyanyelvűek jellemvonásnak tartanak.

Nyelvjárási különbségek

A két ige közötti választást természetesen nyelvjárásbeli eltérések is befolyásolhatják. Például míg az El edificio está alto mondatot a beszélők jelentős része úgy értelmezné, hogy ’Az épület magasan van', valahol – különösképpen Mexikóban – ez azt jelenti, hogy ’Az épület magas’. Ugyanígy pl. a Juanito es/está alto esetében a választás függhet attól, hogy a beszélő ezt adott tulajdonságként vagy inkább változásként éli meg (pl. Juanito megnőtt), de vannak olyan régiók, ahol egyszerűen az estar igét használják személyek vagy dolgok alakjának, mértének leírására is, a sztenderd nyelvben elfogadott ser helyett.

A családi állapotokról azt érdemes tudni, hogy a soltero/-a ’egyedülálló (nőtlen/hajadon)’ és a viudo/-a ’özvegy’ alakokkal rendszerint a ser, a casado/-a ’házas’ és divorciado/-a ’elvált’ alakokkal többnyire az estar használatos. S végül még egy fogódzó, ami segíthet: melléknévvel mindkét ige használható, azonban főnévvel kizárólag a ser állhat – nincs pl. *estoy ingeniero. A családi állapotok esetében is az lehet a választás kulcsa, hogy a beszélők melyiket hol helyezik el a főnév–melléknév skálán. (Ez a videó egyébként jól összefoglalja a spanyolországi használatot.)

Ha úgy gondolod, hogy a leírtak alapján sikerült megértened a két ige közötti különbséget, próbáld meg behelyettesíteni a megfelelő igealakot az alábbi mondatokba!

Mi hermano __ especialista en informática. ¡Esta sopa __ muy deliciosa! __ cuatro en la familia: mi madre, mi padre, mi hermano y yo. El cielo __ muy nublado hoy. Esta foto __ en la Plaza Mayor en Madrid. ¿Dónde __ la estación de metro? El concierto __ en el Auditorio Nacional.

A helyes megoldásokat magyarázatukkal együtt itt találod.

Gracias especiales a Wenceslao Grillo por la idea y la revisión del artículo.

Még mindig nem megy a subjuntivo? Ez talán segíthet...

Nem sikerült a tankönyvi „szabályok” alapján teljesen megértened a kötőmód (subjuntivo) használatát és továbbra sem tudod megfelelően alkalmazni? Nos, nem vagy egyedül. A hagyományos magyarázatok ugyanis, miszerint a kötőmód „kétség, bizonytalanság, kívánság stb.” kifejezésére szolgál, nem minden esetben működnek. Ha pedig nem csak kifejezéseket akarunk gépiesen bemagolni, hanem szeretnénk is megérteni a kötőmód szerepét a spanyolban, a lenti videóban ismertetett korszerűbb megközelítés segítséget nyújthat ebben (amihez persze nem árt némi spanyol nyelvtudás).

Talán így lehetne a két igemód közti különbséget szemléltetni... (Forrás: El Mexicano / Clases con Clau)

Emlékeztetőül tisztázzuk, hogy a subjuntivo egy olyan igemód, amely alárendelő összetett mondatok mellékmondataiban – általában a que ’hogy’ kötőszóval bevezetve – a főmondat állításához köthető cselekvésre, történésre, körülményre (nevezzük őket a továbbiakban együtt „esemény”-nek) utal. (De ez természetesen nem azt jelenti, hogy az alárendelő összetett mondatok mellékmondataiban kizárólag kötőmódú igealak szerepelhet.) Mondattani értelemben valójában minden nyelvben, így a magyarban is létezik, csak nálunk alaktanilag nem különbözik a felszólító módtól.

Ahhoz viszont, hogy megértsük a kötőmód használatát, először a kijelentő mód (indicativo) jelentését kell megérteni. Igazából mindkét igemód ugyanazt az eseményt írja le két különböző megközelítésből. Ahogy Claudia magyarázza a videóban, ha a kijelentő mód emberi formát öltene, akkor egy nagyon egyenes, határozott személyiség lenne, aki konkrétan kimondja a dolgokat: ez így van, az úgy; ez az, amit tudok, gondolok vagy tudni vélek. A kijelentő móddal tehát megállapításokat közlünk, azaz kimondunk, megállapítunk – vélt vagy valós – eseményeket.

Ez a folyamatábra is megkönnyítheti a döntést! (Forrás: El Mexicano / Clases con Clau)

Ezzel szemben a kötőmód egy olyan személy lenne, aki nem szeret egyenesen beszélni a dolgokról, csak „kerülgeti” őket: nem állapít meg semmit, csak utalást tesz az eseményre. Nem lényeges, hogy az megvalósul-e. Vagyis ha nem tudjuk eldönteni, hogy a kijelentő vagy a kötőmódot szükséges-e használni, fel kell tennünk a következő kérdést: Ezt akarom-e mondani, vagy csak erről akarok valamit mondani? Közölni akarom, hogy „Esik az eső” (Llueve), vagy csak azt akarom róla elmondani, hogy „Imádom, hogy esik az eső” (Me encanta que llueva)? Az utóbbi példában tehát nem deklarálom az eseményt (nem mondom ki, hogy megvalósul-e, mert ez nem fontos), hanem értékítéletet mondok róla. Figyeljük meg azt is, hogy míg a Llueve ’Esik [az eső]’ önmagában is lehet egy értelmes mondat, addig a *Llueva (kb. ’az, hogy esik ~ essen [az eső]’) így elszigetelten nem jelent semmit, egyszerűen nincs értelme. A videóban még rengeteg szemléletes példa szerepel. Íme:

Sikerült megérteni a videóból, hogy mi a különbség az Ella no cree que [yo] hable tres idiomas és az Ella no cree que hablo tres idiomas mondatok értelmezése között? – Szólj hozzá!

És azt meg tudod tippelni, hogy miben más a Quiero un pastel que lleve zanahoria és a Quiero un pastel que lleva zanahoria mondatok jelentése? A magyarázatért nézd meg a téma többi videóját is!

Szenvedő szerkezetek a spanyolban. Acción és estado

A spanyolban kétféle igei körülírás lehetséges szenvedő értelemben: az egyik a ser + participio (amely előfordul progresszív szerkezetben is), a másik pedig az estar + participio. Szigorú értelemben véve csak az elsőt tekinthetjük szenvedő szerkezetnek (voz pasiva) – hamarosan látni fogjuk, hogy miért –, de vannak, akik az utóbbit is így nevezik. A melléknévi igenév mindkét esetben nemben és számban egyezik a mondat szenvedő alanyával (sujeto paciente). De vajon mi a különbség köztük?

Ennek megértéséhez nézzünk két konkrét példát az alábbiakban:

(1) El jardín es arreglado todos los días. ’A kert rendezve van minden nap.’
(2) El jardín siempre está arreglado. ’A kert mindig rendezett.’

Látszólag nagyon hasonló mondatokról van szó, de ha végiggondoljuk, azért mégsem teljesen. Az (1) mondatban egy folyamatos (ismétlődő) passzív cselekvést találunk: a kertet minden nap rendbe teszik. Nem úgy a (2) példában, amely arról szól, hogy a kert mindig rendezett, mert (előzőleg) rendbe tették.

El jardín es arreglado todos los días, por eso siempre está arreglado. (Kép: Pixabay.com)

Az első mondat tehát egy cselekvés (acción) elszenvedését jeleníti meg folyamatában, melynek alanya a cselekvő mondat tárgya lenne (Todos los días arreglan el jardín ’Minden nap rendbe teszik a kertet’). És ez a szenvedő szerkezet lényege: a cselekvő mondat tárgyát alannyá alakítja, így nem szükséges a cselekvés végzőjének megemlítése. (Ez sokszor felcserélhető a visszaható névmással kifejezett szenvedő igealakkal.) A második mondat ezzel szemben egy már befejeződött (vagy befejezettnek tekintett) cselekvés utáni állapotot (estado) – a cselekvés eredményét (resultado) – írja le.

Bár a szó szoros értelmében az utóbbi már nem szenvedő szerkezet, hanem állapotot kifejező körülírás (construcción resultativa), nevezik „eredménypasszív” mondatnak (pasiva resultativa) is. Érdekesség, hogy ez logikailag megfelel egy múlt idejű szenvedő mondatnak, vagyis az El jardín está arreglado egyenértékű az El jardín {fue ~ ha sido} arreglado mondattal. Hasonlóképpen, pl. La comida es servida ’Az ételt felszolgálják’, illetve La comida está servida ’Az étel fel van szolgálva’ (mert már felszolgálták) = La comida {fue ~ ha sido} servida.

Amennyiben a cselekvés végzőjét, vagyis ágensét (amely cselekvő mondatban az alany lenne) is meg kívánjuk nevezni, annak a por elöljárószó lesz a vonzata, pl. Las crías del quetzal son atendidas por ambos padres ’A quetzal fiókáit mindkét szülő gondozza’. Ez általában csak a szenvedő mondatoknál működik, bár van néhány rögzült kifejezéstípus, ahol az estar-ral alkotott szerkezettel is előfordul, pl. La educación está regulada por la ley ’Az oktatás a törvény által szabályozott’.

Példa a körülíró szenvedő igeragozásra kijelentő mód jelen és egyszerű múlt időben (Forrás: El Mexicano)

Vannak persze olyan esetek, amikor a kétféle szerkezet közüli választás elsőre nem tűnne logikusnak (sokszor inkább a konkrét igétől, ill. nyelvjárástól is függ), és olykor mindkettő működik különösebb jelentésbeli eltérés nélkül. Lássunk néhány példát erre!

• Está prohibido fumar ’Tilos a dohányzás’. Bár folyamatosan tilos, mégis az estar-ral szokás a tiltást jelentő kifejezéseket mondani. Azért, mert ez valójában állapotszerű: a dohányzást megtiltották (valakik valamikor), aminek eredményeképpen nem szabad dohányozni.
• Está (~ Es) dedicado a ti ’Neked van szánva’. Mindkettő előfordul, de ezt is inkább az estar igével szokták mondani. A ser használatakor a beszélő ezt fennálló állapotnak tekinti, az estar esetén pedig egy döntés eredményének.
• Es ~ Está considerado el mejor jugador ’A legjobb játékosnak tartják.’ Ez tipikusan olyan eset, amikor nem különböztethető meg a fennálló cselekvés az állapottól, így mindkét mondat egyaránt használatos. Általánosságban a voz pasiva (es considerado) gyakrabban fordul elő az ilyen kifejezésekben (vö. se considera el mejor jugador).
• El programa es ~ está dirigido/presentado por un experto ’A műsort (egy) szakértő vezeti’. Az előző példához hasonlóan ezeknél az igéknél is működik mindkét szerkezet attól függően, hogy a beszélő éppen megvalósuló eseménynek, vagy adott állapotnak/körülménynek tekinti. (Spanyolországban mindkét esetben az estar, máshol a ser használata elterjedtebb.)

La torre Eiffel es (~ está) considerada (~ se considera) el símbolo de París. (Kép: Pixabay.com)

Megjegyzendő, hogy nem tartozik ebbe a körbe a korábban már tárgyalt {ser ~ estar} casado, amely nem szenvedő szerkezet. A voz pasiva a beszélt nyelvben egyébként is elég ritka, sokkal elterjedtebbek az estar igével használt, állapotot vagy körülményt leíró kifejezések. Itt érdemes említeni azt is, hogy a jelen idejű szenvedő szerkezet gyakran ún. presente histórico értelemű, amikor múltbeli eseményeket a jelen idő használatával írnak le: pl. Asiste al evento, donde es entrevistado ’Részt vesz az eseményen, ahol meginterjúvolják’. Ez a fajta „elbeszélő jelen” viszont elég gyakori a sajtónyelvben.

Köszönet a lektorálásért Dr. Kálmán László nyelvésznek, a példákért pedig Wenceslao Grillo-nak.

Spanyol igék rendhagyó vagy kettős participiummal

A participio, pontosabban participio pasado vagy pasivo, magyarul befejezett („múlt idejű”) vagy szenvedő melléknévi igenév, az igének az a személytelen és passzív alakja, amely a cselekvés vagy történés befejezettségét, illetve elszenvedését („elszenvedettségét”) jelöli, és a mondatban általában valamilyen melléknévi (vagy határozói) szerepet lát el.

A spanyolban a szabályos participio képzése a főnévi igenév -ar (1.), -er (2.) vagy -ir (3. ragozás) végződésének „leválasztása” után 1. ragozású igénél az -ado, 2. és 3. ragozásúnál pedig az -ido végződés „hozzáadásával” történik (az -ado végződés d-je Spanyolországban és a karibi nyelvjárásokban csak a választékos beszédben hangzik). (Ez persze nem azt jelenti, hogy minden -do végződésű melléknév participio lenne: pl. atigrado, -da ’cirmos, tigriscsíkos’ – nincs *atigrar ige!)

Montañas cubiertas de nieve – Hóval borított hegyek (Forrás: Pixabay.com, CC0)

A „múlt idejű” melléknévi igenév formailag az egyetlen szenvedő igealak, amely a latinból fennmaradt, és jelentősége abban rejlik, hogy az összetett igeidők, a szenvedő szerkezetek, valamint számos egyéb, eredményt, állapotot kifejező igei körülírás képzésének fontos résztvevője.

Mintegy tucat spanyol igének – valamint igekötős származékaiknak – azonban nem szabályos a melléknévi igeneve. Ezek részben egyébként is rendhagyó igék (azaz a ragozásokban is mutatnak szabálytalanságokat), de van néhány, amelynek kizárólag a participiója rendhagyó, egyebekben viszont teljesen szabályos ragozású ige. (És persze előfordul ennek ellenkezője is, amikor egy erősen rendhagyó igének a participiója szabályos – sőt, a sors fintora, hogy épp a legrendhagyóbb igék, mint a ser, haber, ir stb. ilyenek!) A rendhagyó melléknévi igenév általában közvetlenül a latin alak folytatója vagy átvétele, nem pedig a szabályos minta alapján jött létre. Az alábbi táblázatban azokat az igéket gyűjtöttük össze, amelyeknek csak szabálytalan melléknévi igenevük van.

Kattints a nagyobb méretért! (Forrás: El Mexicano)

Van néhány olyan ige is, amely két befejezett melléknévi igenévvel rendelkezik: egy szabályossal és egy rendhagyóval. Itt érdemes kitérni arra, hogy bár a Spanyol Királyi Akadémia (RAE) normatív referenciaszótára (DRAE) sokkal több igénél szerepeltet szabályos és rendhagyó alakot is, a legtöbb esetben az utóbbit csak nyelvtörténeti okokból tekintik participiumnak (mert a latin vagy a régi spanyol melléknévi igenévi alakból származik), ám valójában, használatukat tekintve ezek csak melléknevek. Így mindössze az alábbi öt igének van valóban két szenvedő melléknévi igeneve.

Kattints a nagyobb méretért! (Forrás: El Mexicano / NGLE)

Hogyan lehet megkülönböztetni az igazi participiót az annak tűnő sima melléknévtől? Nos, mint a nevében is benne van, a melléknévi igenév igei szerepben is állhat, azaz részt vehet az haber-rel képzett összetett igeidőkben és a szenvedő szerkezetekben: pl. Han elegido/electo al nuevo presidente ’Megválasztották az új elnököt’ → El nuevo presidente fue elegido/electo ’Az új elnök meg lett választva’. Amennyiben viszont ez nem lehetséges, nem beszélhetünk valódi participiumról, csupán melléknévről: pl. a bendecir ’(meg)áld’ ige két „participiója” a DRAE szerint a bendecido és a bendito, mégsem mondja azt senki, hogy pl. Dios *ha bendito al pueblo, tehát ez ma már nem melléknévi igenév. (Ugyanitt megjegyzendő, hogy a bendito sea és hasonló kifejezésekben szintén nem igazi participio van, ami onnan látszik, hogy más melléknévvel is felcserélhető, pl. dichoso sea.)

Felhasznált források

• RAE–ASALE (2014): Diccionario de la lengua española, 23. kiadás (online) [DRAE]
• RAE–ASALE (2009): Nueva gramática de la lengua española, 4.12j–l [NGLE]

Az észrevételekért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Spanyol kérdőszavak és használatuk

Spanyoltanulásnál sokszor okoz gondot, hogy mit melyik kérdőszóval kell megkérdezni. Ezekből szerencsére(?) nincs olyan sok a spanyolban, azonban ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lehetne mindent megkérdezni, amit magyarul is szoktunk – még ha ez kissé bonyolult is olykor. Sőt, éppen az az érdekes, hogy mindössze nyolc (8!) kérdőszó is elég ahhoz, hogy bármit meg tudjunk kérdezni, mint hamarosan látni fogjuk.

Ami viszont nem mindegy – s ez nehezíti meg egy kicsit a dolgunkat –, hogy milyen szófajta, illetve ige áll utánuk! Néhány kérdőszó használatával már korábban is foglalkoztunk, de összefoglaló írás még nem volt róluk. Most ezt bepótoljuk, remélem, mindenkinek lesz, akinek hasznára válik!

Túl sok a kérdés! (Forrás: Pixabay.com, CC0)

A kérdőszavak betűrendben szerepelnek. A fontosabbnak tartott különírt alakok az alapszónál vannak feltüntetve. Mivel a kérdőszavak hangsúlyosak a mondatban, a spanyol helyesírás ékezettel különbözteti meg őket a vonatkozó névmásoktól. Az áttekinthetőség érdekében a használatra vonatkozó magyarázó megjegyzéseket piros, a spanyol példákat kék színnel emeltük ki.

• cómo (lat. QUŌMODO ’mi módon’).
1. [általában] Hogyan, miként, mi módon? ¿Cómo estás? Hogy vagy? ¿Cómo se hace eso? Hogyan kell ezt csinálni? ¿Cómo lo quieres? Hogyan akarod/szeretnéd?
2. [ser létigével] Milyen? ¿Cómo es tu ciudad? Milyen a városod? ¿Cómo somos los seres vivos? Milyenek vagyunk mi, élőlények? ¿Cómo fueron los dinosaurios? Milyenek voltak a dinoszauruszok/őshüllők?
• cuál, -es (lat. QUĀLE(M), -S [QUĀLIS]).
1. [ismert dolgok közül] Melyik? ¿Cuál es el mes más corto del año? Melyik az év legrövidebb hónapja? ¿Cuáles son tus canciones favoritas? Melyek (Mik) a kedvenc dalaid? ¿Cuál prefieres? Melyiket szeretnéd inkább? ¿Cuál es su nombre? Mi a neve? (A létező nevek közül melyik?)
2. [elméletileg sokféle lehetőség közül] Mi? ¿Cuál es el problema? Mi a baj/probléma? ¿Cuál es la solución? Mi a megoldás? ¿Cuál fue su delito? Mi volt az ő bűne?
3. [Latin-Amerikában, főnévvel: = qué] Miféle, milyen? ¿Cuál chica? Miféle/Milyen lány?
• cuán (lat. QUAM; ld. még: cuánto). [választékos, melléknévvel vagy határozószóval] Mennyire? Milyen mértékben? ¿Cuán lejos está la estrella más cercana al Sol? Milyen messze van (Mennyire van messze) a Naphoz legközelebb lévő csillag?
• cuándo (lat. QUANDO). Mikor? ¿Cuándo naciste? Mikor születtél? ¿Cuándo viene la primavera? Mikor jön a tavasz? ¿Cuándo es su aniversario? Mikor van az évfordulója/-juk?
• cuánto, -a, -o, -os, -as (lat. QUANTU(M), -A, -U(M), -OS, -AS [QUANTUS]).
1. [általában] Hány? Mennyi? ¿Cuántos años tienes? Hány éves vagy? Cuántas habitaciones tiene ese hotel? Hány szobája van annak a szállodának? ¿Cuánta agua debemos beber? Mennyi vizet kell innunk? ¿Cuánto es/cuesta? Mennyibe kerül?
2. [egyes igékkel, semlegesnemben] Mennyire? ¿Cuánto me quieres? Mennyire szeretsz engem? ¿Cuánto lo sabe? Mennyire tudja?
• dónde (lat. DE ŬNDE ’honnét’)
1. [általában] Hol? Merre? ¿Dónde estás? Hol/Merre vagy? ¿Dónde será el encuentro? Hol lesz a találkozó? ¿Dónde se habla español? Hol beszélnek spanyolul?
2. [mozgást jelentő igékkel: = adónde] Hová? ¿Dónde vamos? Hová megyünk/menjünk?
• adónde (vagy a dónde). Hová? ¿Adónde vas? Hová mész?
• de dónde. Honnan? ¿De dónde eres? Honnan származol?
• ande [az adónde összevonása, tájnyelvi] = (a) dónde
• qué (lat. QUĬD; univerzális, semlegesnemű kérdő névmás, ragozatlan).
1. [igével, általában] Mi? Mit? ¿Qué es esto? Mi ez? ¿Qué quieres de mí? Mit akarsz tőlem? ¿Qué dicen ellos? Mit mondanak ők? ¿Qué sucede aquí? Mi történik itt?
2. [véleményt, benyomást kifejező igékkel] Hogy? ¿Qué te parece? Hogy tetszik?
3. [főnévvel, általában] Miféle? Milyen (fajta, jellegű)? ¿Qué tipo de música te gusta? Milyen fajta zenét szeretsz? ¿A qué amigo hay que llamar? Miféle/Milyen barátot kell hívni? ¿Qué vestido le queda mejor? Miféle/Milyen ruha áll neki jobban? ¿Qué país visitarías? Milyen országot látogatnál meg?
4. [mennyiségre utaló főnévvel] (= cuánto). Hány? Mennyi? ¿Qué hora es? Hány óra van? Mennyi az idő? ¿Qué (Cuánto) tiempo dura el viaje? Mennyi ideig tart az utazás? ¿Qué (Cuánta) cantidad de agua hay en el cuerpo humano? Mekkora vízmennyiség van az emberi testben?
5. [melléknévvel, határozószóval, felkiáltásban is] Mennyire, mily(en). ¡Qué bella mujer! Milyen szép nő! ¡Qué rápido pasa el tiempo! Mennyire gyorsan megy az idő!
• por qué.* Miért, milyen okból? ¿Por qué no viniste? Miért nem jöttél el?
• para qué. Minek, mire, mi célból? ¿Para qué sirve esto? Mire való ez?
• de qué. Miről? ¿De qué me estás hablando? Miről beszélsz itt nekem?
• qué tal (= cómo). Hogy (s mint)? ¿Qué tal (estás)? Hogy vagy? Mi újság?
• qué tan [Latin-Amerikában] = cuán
• qué tanto, -a, -o, -os, -as [Latin-Amerikában] = cuánto
• quién, -es (lat. QUĔM [QUĬS]). Ki? Kik? ¿Quién es? Ki az? ¿Quiénes somos? Kik vagyunk? ¿Quién fue a la fiesta? Ki ment el a bulira?
• a quién, -es.
1. [tárgyeset] Kit? Kiket? ¿A quién amas? Kit szeretsz? ¿A quiénes vemos en el cuadro? Kiket látunk a képen? ¿A quién eligió? Kit választott?
2. [részes esettel] Kinek? ¿A quién le dijo eso? Kinek mondta ezt?
3. [részes esettel, behatást, érintettséget kifejező igékkel] Kit? ¿A quién le importa? Kit érdekel? (Kinek fontos?) ¿A quién le molesta? Kit zavar?
• con quién. Kivel? ¿Con quién vas al cine? Kivel mész moziba?
• de quién. Kié? Kiről? Kitől? ¿De quién es esa canción? Kié (Kitől van) ez/az a dal? ¿De quién se trata? Kiről van szó?

A fentiekben megpróbáltam a magyar értelmezésük alapján csoportosítani a spanyol kérdőszók használatát. A lista persze sosem lehet teljes, hiszen képtelenség lenne minden szövegkörnyezetet felsorolni, de talán iránymutatásként szolgálhat a spanyol gondolkodásmód megértéséhez. A lényeg, hogy a megfelelő elöljárószó + kérdőszó kombinációval szinte mindent meg tudunk kérdezni!

Végezetül fontos megemlíteni, hogy bár kérdőszavaknak hívjuk őket, értelemszerűen felkiáltó mondatokban is használatosak, főleg a fokozó jelentéssel is bíró cómo, cuán, cuánto, qué.

---

*

Nem tévesztendő össze az (el) porqué főnévvel, amelynek jelentése ’[valaminek a] miértje, oka’. Ennek ellenére az anyanyelvi beszélők között, leginkább Spanyolországban, nagyon elterjedt a kettő összemosása indirekt kérdésekben, olyan mondatokat alkotva, mint pl. Seguramente tú tienes una teoría para explicar el porqué ocurre eso ’Biztos neked van egy elméleted annak magyarázatára, hogy miért történik ez’. A nyelvművelők ezt helytelennek ítélik.

Általános és határozatlan névmások spanyolul

Akárki, akármi, bárhol, bármilyen, valamikor, valahogy, semmilyen, semennyi stb. – ugye ismerősek? A hagyományos nyelvtan szerint ezek az ún. „általános”, illetve „határozatlan névmások”, melyeknek anyanyelvünk szép sorával rendelkezik. De hogy mondjuk őket spanyolul? Hát, ez itt a nagy kérdés!

Míg egy részüknek (minden, mindenki, mindegyik, mindig, valami, valaki, valamelyik/valamilyen, semmi, senki, semelyik/semmilyen, soha) van közvetlen megfelelője, addig másokat csak körülírni lehet. De ne ijedjünk meg, hiszen mindegyiket ki lehet valahogy fejezni! O sea, no hay que preocuparse, pues cada uno puede expresarse de alguna manera. Ebben kíván segítséget nyújtani az alábbi táblázat! (A magyarázatot és a megjegyzéseket alatta találod.)

A nagyításhoz kattints az ábrára, vagy letöltheted PNG-formátumban! (Forrás: El Mexicano – v2)

• A nyelvtani nemeket a táblázatban eltérő színek jelzik: kék = hímnem; piros = nőnem; a lila egyes számban semlegesnemet, többes számban jelöletlen/közös nemet jelöl.
• A querer kötőmódjával alkotható kifejezések (pl. Puedes hacerlo cuando quieras ’Akár-/ Bármikor megcsinálhatod’) jelölése: querer ^subj. (Érdekességként megjegyzendő, hogy a magyar akár- előtag is az akar igéből származik.)
• A cualquiera főnév előtt cualquier alakra rövidül; többes száma: cualesquier(a).
• A többes számú todos, todas, algunos, algunas, ningunos, ningunas, cuantos, cuantas, tantos, tantas mindig megszámlálható dologra utal.

Ha bármilyen további kérdésed van a táblázattal kapcsolatban vagy valami nem érthető, oszd meg az észrevételed hozzászólásban! Akárhogy is legyen, segítünk! Cualquier pregunta si tienes acerca del uso de la tabla o si no entiendes algo, ¡compártelo en comentario! Sea como sea, ¡te ayudaremos!

Minek a spanyolba olyan sok igeidő?

A spanyolban nagyon sok igeidő van, mindenki tudja, meg is szenvednek vele rendesen mindazok, akik idegen nyelvként használják vagy tanulják. Persze ezzel a spanyol nincs egyedül, sok más újlatin, illetve indoeurópai nyelvben is hasonló a helyzet – ami nyilván nem lehet vigasz, amikor el kell sajátítani a helyes használatukat és tudni kell spontán módon alkalmazni a beszédben. (Megjegyzendő, hogy amikor „igeidők”-et említünk, a különböző módokat és szemléleteket kifejező ragozásokat kell ezen érteni, hiszen „idő” valójában csak három létezik: múlt, jelen és jövő.)

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindig is így volt vagy lesz. Mivel a nyelvek folyamatosan változnak, bármi megváltozhat bennük: a régi spanyolban még több igeidő volt, de ma már nem használják a közvetlen régmúltat (hube amado) és a kötőmód jövő időit (amare, hubiere amado), legfeljebb rögzült kifejezésekben és a jogi nyelvben. De ez számunkra a mai nyelvhasználat szempontjából nem érdekes. A kérdés tehát az, hogy mi a fenének mondjuk négy múlt és két jövő idő egy spanyol anyanyelvűnek, amikor mi is simán elboldogulunk az összesen három magyar igeidőnkkel (amely alaktanilag inkább csak „két és fél”, hiszen a jövő idő körülíró szerkezet).

Tiempo y espacio – Tér és idő

A válasz egyszerű: azért, mert a két nyelv eltérő időviszonyítási rendszereket használ. Mit is jelent ez pontosan? Amíg a magyarban ugyanazzal a három igeidővel (múlt, jövő, jelen) fejezzük ki a szó szoros értelmében vett múlton, jövőn és jelenen kívül az elő-, utó- és egyidejűséget is, a múltban, a jelenben és a jövőben egyaránt, addig a spanyolban – és sok másik nyelvben, ahogy az angolban is – ezek a funkciók szétválnak. Vagyis ha jól számoltunk, ez máris háromszor annyi igeidőt jelentene, ha teljesen „kiegyenlített” lenne a rendszer. (De nem az. Amiért mégis van háromszor annyi igeidő a spanyolban, mint a magyarban, az, hogy a kétféle szemlélet – befejezett és folyamatos – kifejezésére is külön igeidők szolgálnak a múltban, amelyek a magyarban szintén nem különböznek; legfeljebb bizonyos igekötők jelölhetik a befejezett aspektust.)

A spanyol igeidők ábrázolása diagramon. Ha jelenen a beszéd „tágabb” pillanatát értjük, a múlt és a jövő a végtelenbe mutat, vagyis „tágul” (ezt jelképezik a V alakú tengelyek). Látható például az is, hogy a pretérito perfecto compuesto bár a múlt síkjában, a beszéd pillanata előtt helyezkedik el, valójában befejezett jelen idő; míg a jelen idő egy kicsit a jövőbe is „benyúlik”, mivel kifejezheti azt is. (Forrás: El Mexicano)

Nézzünk egy gyakorlati példát is. Vegyük az Azt mondta, hogy jönni fog mondatot, amelynek spanyol megfelelője Dijo que vendría. Mivel egy múltban elhangzott mondatot idézünk indirekt módon, a magyar és a spanyol főmondatban is múlt idő szerepel. A magyar mellékmondatban jövő időt használunk. Ám igazából itt nem jövőt fejezünk ki vele, mert az csak a jelenhez képest értelmezhető, hanem utóidejűséget. A magyarban ez rendben is van, mert a jövő idő mindkettőt kifejezheti. A spanyolban már nincs így: a futuro kizárólag jövőt (értsd: a jelenhez viszonyított jövőt) fejezhet ki, ezért az utóidejűségre egy másik igeidőt vesznek igénybe. Ez pedig nem más, mint a condicional simple, amely – éppen e funkciója miatt – a Bello-féle nyelvtanban a pospretérito (kb. ’utómúlt’) nevet is viseli. A vendría helyett állhat még az iba a venir körülírás is, melyben az ir folyamatos múltja a főnévi igenévvel szintén utóidejűséget fejez ki. (Történetileg a condicional is egy pontosan ugyanilyen jellegű körülírásban gyökerezik: amaría < amar [hab]ía ’szeretnem vala’ – „úgy volt, hogy szeretek”.)

Valahogy így lehetne ábrázolni a magyar igeidőket ugyanezen a diagramon. A jelen átnyúlik a múltba és a jövőbe is, mivel minden idősíkon kifejezhet egyidejűséget; ugyanígy a múlt átlóg a jövőbe is, mert ott is jelölhet előidejűséget, illetve a jövő a múltból indul, ahol szintén jelölhet utóidejűséget. (Forrás: El Mexicano)

Az már más kérdés, hogy a gyakorlatban sok az olyan határeset, amikor ingadozás figyelhető meg, és az igeidő-egyeztetés – latin szakkifejezéssel consecutio temporum – nem „kötelező” érvényű. Például az Apenas {había publicado | publiqué} mi nuevo artículo en Facebook, ya tuve 50 «me gusta» ’Épphogy kiposztoltam a Facebookra az új cikkemet, máris 50 kedvelésem lett’ (hogyne, álmodik a nyomor) értelmezhető alárendelő mondatként is, amelyben a régmúlt előidejűséget fejez ki; de lehet úgy is érteni, hogy mellérendelő mondat egymás utáni eseményekkel, így használható az egyszerű befejezett múlt idő is. Abban a mondatban, hogy Recibí la carta que me {escribiste | habías escrito} ’Megkaptam a levelet, amit írtál nekem’, logikailag meghatározott az események sorrendje (nyilván nem kaphattam meg előbb a levelet, mint ahogy megírtad), ezért a régmúlt itt sem kötelező a mellékmondatban – használata azt hangsúlyozná, hogy a vártnál jóval később ért célba az a levél.

S végül van egy olyan speciális eset is, amikor a múltban elhangzott állítás a jelenben is fennállhat, ezért nem kötelező a consecutio temporum: pl. Dijo hace unos meses que está embarazada ’Azt mondta néhány hónapja, hogy terhes [most is az]’. Ezt a jelenséget a spanyol szakirodalom doble acceso, azaz „kettős hozzáférés” néven ismeri, arra utalva, hogy az adott cselekvés/állapot nem csak az eredeti közlés pillanatában, hanem még a jelenben is megvalósulhat. Azonban ugyanez a mondat értelemszerűen már nem lenne helyes, ha meses helyett años szerepelne benne – ilyenkor már elkerülhetetlen az igeidő-egyeztetés: Dijo hace unos años que estaba embarazada.

A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Hogy mondjuk: se vende casas vagy se venden casas?

Mint azt korábbi cikkekben már jeleztük, a hangsúlytalan se (< lat. SĒ) szócskának a „visszaható” névmási használatán kívül még két speciális funkciója lehet a spanyolban: személytelen kifejezések (oraciones impersonales) és szenvedő igealakok (pasiva refleja) képzése, harmadik személyben. Ezeket vesszük most górcső alá, különös tekintettel a köztük lévő különbség megértésére. Ők azok ugyanis, amelyeket a nyelvoktatásban „általános alany”-nak szokás hívni, s a továbbiakban remélhetőleg az is kiderül, miért nem szerencsés ez a gyakorlat.

A személytelen mondatokban, amelyeket azért neveznek így, mert hiányzik belőlük a mondattani alany, a se után az ige mindig egyes szám harmadik személyben áll. Ez megvalósulhat tárgyatlan igékkel (pl. Se trabaja mejor en equipo ’Csapatban jobb dolgozni’), kopulával – „létigével” – (pl. Se es más feliz sin responsabilidades ’Felelősség nélkül boldogabb [az ember]’), tárgyas igékkel, melyek vonzata a elöljárószóval bevezetett személy (pl. Entre los gitanos se respeta mucho a los ancianos ’A cigányoknál nagyon tisztelik az időseket’), sőt, szenvedő körülíró szerkezettel is (pl. Cuando se es juzgado injustamente, es necesario defenderse ’Amikor [az ember] igazságtalanul bíráltatik, szükséges védekezni ~ megvédenie magát’). Nem kell többes számba tenni az igét, ha a személytelen mondatban többes számú tárgy szerepel, mivel a számbeli egyeztetés csak az ige és a „rejtett alany” között valósul meg, nem pedig az ige és a tárgy között; így ma nem lenne helyes egy olyan mondat, mint a *Se vieron a muchos famosos en la fiesta, a Se vio a muchos famosos en la fiesta ’Sok hírességet láttak az ünnepen’ helyett. Nem helyes a személytelen mondatban az ige egyéb, elöljáróval bevezetett bővítménnyel való egyeztetése sem: pl. *Ayer se llegaron a los 50 °C en Calcuta (se llegó a los 50 °C helyett) ’Tegnap 50 °C is volt Kalkuttában’ vagy *En la reunión se hablaron de temas importantes (se habló de temas importantes helyett) ’Az értekezleten fontos témákról beszéltek’. (A * helytelen vagy szokatlan kifejezést jelöl.)

¿Se venden casas en ese lugar? ¡Se ve maravilloso!

A szenvedő mondatokban a se harmadik személyű, egyes vagy többes számú igealakot vezet be, amely valamilyen névszói kifejezés mellett jelenik meg, mely rendszerint utána áll és a mondattani alany szerepét tölti be. Ez a névszói kifejezés dolgokat vagy cselekvéseket, illetve meghatározatlan személyeket szokott jelölni: pl. Se hacen fotocopias ’Fénymásolás’ (szó szerint: ’Fénymásolatok készülnek’); Se supone que ibas a venir ’Feltételezik, hogy szándékoztál jönni’ (szó szerint: ’Feltételeztetik, hogy szándékoztál jönni’); Se necesitan secretarias bilingües ’Kétnyelvű titkárnők szükségeltetnek’. Ha az alany valamilyen determinánssal (névelőféleséggel) áll, vagy pedig névmás, akkor az igét megelőzheti: Las fotocopias se hacen en máquinas especiales ’A fénymásolatok speciális gépeken készülnek’; Al final, todo se sabe ’Végül is, minden tudott’. Mivel szenvedő alakról van szó, nyilván ez csak tárgyas igékkel lehetséges, amelyek egyes vagy többes számban állnak attól függően, hogy az alany szerepét betöltő névszói kifejezés egyes vagy többes számú: En los comercios especializados se vende la pasta de sésamo ’A speciális kereskedésekben árulják a szezámtésztát’ (szó szerint: ’A speciális kereskedésekben adatik el a szezámtészta’) [Bonfiglioli Arte, Argentína, 1990]; En este kiosco […] no se venden revistas políticas ’Ennél az újságárusnál nem árulnak politikai lapokat’ (szó szerint: ’Ennél az újságosnál nem adatnak el politikai lapok’) [Puig Beso, Arg., 1976].

A se névmással képzett szenvedő igéknek ugyanaz az értelmük, mint a szenvedő igei körülírásnak (ser + participio): En la reunión se discutieron todos los temas pendientes = En la reunión fueron discutidos todos los temas pendientes, azaz ’Az értekezleten megvitatták az összes függőben lévő témát’ [’Az értekezleten megvitattatott az összes függőben lévő téma’]. Azonban míg a létigés szenvedő szerkezet esetén természetes a cselekvőt jelölő bővítmény (ágens) megjelenése (amely cselekvő mondatnál az alanynak felelne meg), a se névmással alkotott szenvedő alakban nem szokott szerepelni. Így pl. Los apartamentos se vendieron en poco tiempo ’A lakások hamar elkeltek’, de: Los apartamentos fueron vendidos en poco tiempo por agentes inmobiliarios ’A lakások hamar elkeltek ingatlanügynökök közvetítésével (által)’. A se névmással képzett szenvedő ige cselekvői bővítménnyel való használata csak elszórtan, a jogi-igazgatási szaknyelvben fordul elő: Los recursos se presentaron por el sector crítico y aún no ha habido respuesta ’Az érintett szektor prezentálta a forrásokat és még nem érkezett válasz’ [ABC, Spanyolország, 1985]; de még ezekben az esetekben is természetesebb a körülíró szenvedő szerkezet alkalmazása: Los recursos fueron presentados por el sector crítico.

En la reunión se discutieron temas importantes. Az értekezleten fontos témákat vitattak meg.

S most elérkeztünk a kérdésünkhöz: se venden casas vagy se vende casas? Habár az előzőekben tárgyalt kétféle mondattípusban az a közös, hogy elmarad belőlük a cselekvés végrehajtója, nem keverendőek össze a személytelen kifejezések (nincs alanyuk és az ige mindig egyes szám harmadik személyű) a szenvedő mondatokkal (az ige egyes vagy többes szám harmadik személyben áll a szenvedő alannyal egyeztetésben). A keveredés csak tárgyas igékkel fordulhat elő, mivel egyedül ezekkel alkotható mind a kétféle mondattípus: Se busca a los culpables ’Keresik a bűnösöket’ (személytelen) és Se buscan casas con jardín ’Kertes házak kerestetnek’ (szenvedő).

A régi spanyolban csak a szenvedő mondatok léteztek, amelyek nem jelentettek semmilyen nehézséget, amikor az alany dolgot (élettelent) jelölt: Se cantan cosas torpes e malas ’Ügyefogyott és rossz dolgokat énekelnek’ [Cuéllar Catecismo, Spanyolország, 1325]. Azonban amikor az alany személyt jelölt, többértelműség jelentkezett a visszaható, a kölcsönös és a szenvedő jelentések között. Így például egy olyan mondat, mint a Se tratan bien los pobres, jelenhette azt, hogy ’A szegények jól bánnak magukkal’ (visszaható), azt is, hogy ’A szegények jól bánnak egymással’ (kölcsönös), valamint azt is, hogy ’A szegényekkel jól bánnak [mások]’ (szenvedő). Az egyértelműsítés végett terjedt el az a gyakorlat, hogy a személyt jelölő főnév elé a elöljárószót tettek, amikor a mondat szenvedő értelmű volt: Que se respeten a los prelados de la Iglesia ’Tiszteljék az Egyház főpapjait!’ [Palafox Carta, Spanyolország, 1652]. Majd végül az ige egyes számban rögzült, amely a se névmással alkotott mai spanyol személytelen kifejezéseknek adott helyett: A pesar del régimen excepcional con que se trataba a los reclusos extranjeros ’A kivételes bánásmód ellenére, amellyel a külföldi fegyenceket kezelték’ [Chavarría Rojo, Uruguay, 2002]. Vagyis – mondhatni, a sors iróniája – a személytelen kifejezések éppen a személyekre utaló szenvedő mondatokból születtek.

A két szerkezet közötti különbséget magyarázó videó – haladóknak és profiknak!
A mai többségi művelt nyelvhasználatban, melyet a nagy presztízzsel rendelkező spanyol nyelvű írók is képviselnek, a személytelen szerkezet használatos, ha a tárgyas ige tárgya meghatározott személy – s ezért szükségszerűen a elöljáró vezeti be –, pl. Allí estaba la campana con que se llamaba a los trabajadores ’Ott volt a harang, amellyel a munkásokat hívták’ [Araya Luna, Chile, 1982]; Dio las instrucciones para que […] se buscara a las adoratrices de la Vela Perpetua ’Utasítást adott, hogy keressék a Vela Perpetua [katolikus vallási gyülekezet – a szerk.] tagjait’ [Sánchez Héroe, Kolumbia, 1988]; a szenvedő mondat pedig, ha a tárgyas ige tárgya a cselekvő mondatváltozatban dolog vagy határozatlan személy – a elöljáró nélkül –, amely a szenvedő mondat alanya lesz: Se exponen tesis y se buscan argumentos que tengan fuerza persuasiva ’Tételeket állítanak fel és meggyőző erejű érveket keresnek’ [Marafioti Significantes, Argentína, 1988]; Se buscan jóvenes idealistas ’Idealista fiatalok kerestetnek’ [Tiempo, Kolumbia, 1992].

E használati megoszlás értelmében a személytelen szerkezet nem szokványos és nem is ajánlatos, amikor a tárgy dolgot (élettelent) jelöl; ennek ellenére Latin-Amerika egyes részein – különösképpen Dél-Amerika déli országaiban – terjed a személytelen szerkezet élettelen tárggyal való használata, bár az írott nyelvben még ritkán bukkan fel: Es frecuente que se venda materias primas de baja calidad ’Gyakori, hogy rossz minőségű nyersanyagokat adnak el’ [FdzChiti Hornos, Argentína, 1992]. Ezen esetekben a többségi művelt nyelvhasználat továbbra is a szenvedő szerkezetet részesíti előnyben: A esa hora solo se vendían cosas de comer ’Ebben az időben csak élelmet árultak’ [GaMárquez Crónica, Kolumbia, 1981]; Se vendían papas fritas, caramelos y salchichas en cada esquina ’Árultak sült krumplit, cukorkát és kolbászt minden sarkon’ [Allende Eva, Chile, 1987].

A ’megmenekül’ ige ragozása a kétfajta szenvedő szerkezetben (Forrás: El Mexicano)

Néhány tárgyas ige, mint a nombrar ’kinevez’, elegir ’(meg)választ’, seleccionar ’(ki)válogat, kiválaszt’, contratar ’szerződtet’ és hasonlóak, mindkét kifejezéstípust lehetővé teszik és minden további nélkül eredményezhetnek szenvedő mondatokat határozott személyi alannyal. Ezért éppúgy helyes a Se elegirán los alcaldes por voto popular ’A polgármestereket szavazással fogják választani’ [Tiempo, Kolumbia, 1988] – ahol a los alcaldes ’a polgármesterek’ a se elegirán ’választódni fognak’ szenvedő alanya –, mint a Se elegirá a las autoridades de la institución para el período 1997-1998 ’Meg fogják választani az intézmény szaktekintélyeit az 1997–1998-as időszakra’ [Hoy, El Salvador, 1997], amelynek nincs mondattani alanya és ahol a las autoridades a se elegirá tárgya. Az ilyen esetekben a személytelen szerkezetet szokták előnyben részesíteni, lévén, hogy azt lehetetlen visszaható vagy kölcsönös jelentésben értelmezni, így nem okoz félreértést. Nem tanácsos viszont keverni a kétféle szerkezetet: Se elegirán a los cargos del partido ’Meg fogják választani a párt tisztségviselőit’ [Nación, Costa Rica, 1996]; itt a Se elegirán los cargos vagy a Se elegirá a los cargos lett volna természetesebb.

Összefoglalás röviden (Forrás: El Mexicano)

Az efféle személytelen kifejezések tehát tulajdonképpen szenvedő alakú egyes számú igével alkotott tárgyas mondatok, amelyeknek a tárgya határozott személyre utaló névszói kifejezés. Magyarul furcsán hangzik, de így pl. a Se elige a los cargos ’Megválasztják a tisztségeket’ mondat valójában annyit tesz: ’Megválasztatik a tisztségeket’, ahol a szenvedő igealak személytelenséget fejez ki. Bár a spanyolban az így képzett személytelen szerkezet viszonylag új fejlemény, érdemes megjegyezni, hogy a latinban is voltak olyan igék, amelyeket szenvedőként ragoztak, de jelentésük cselekvő volt és tárgyat vonzottak (ún. álszenvedő, más néven deponens igék), tehát a jelenség egyáltalán nem új.

Felhasznált irodalom

RAE, ASALE (2005): Diccionario panhispánico de dudas. Idézetek forrásai: szerzők | folyóiratok

A szakmai lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Si tuviera vagy si tendría?

Mint már szóltunk róla többször, az, hogy egy nyelvben mi helyes vagy helytelen, mást jelent a kutató és mást a nyelvművelő számára. A kutató szerint mindaz helyes, ami anyanyelvi változatokban előfordul: ő csak megfigyeli, leírja, de nem mondhat értékítéletet a nyelvi jelenségekről. A nyelvművelők viszont azt tartják helyesnek, ami a művelt beszélők nyelvhasználata alapján kidolgozott normába belefér (előíró vagy normativista szemlélet). Ez alkalommal a spanyol feltételes mondatok tekintetében vizsgáljuk ezt a kérdést, konkrétabban a jelen idejű feltételes mondatokkal kapcsolatban.

A feltételes mondat két részből áll: az ún. feltételes előtagot (prótasis condicional) tartalmazó mellékmondatból, amely általában a si ’ha’ szócskával kezdődik, valamint a főmondatból, amely a feltétel teljesülése esetén bekövetkező eseményt írja le (a két tagmondat sorrendje természetesen nem kötött, felcserélhető). Háromféle feltételes mondatot szokás megkülönböztetni:

• jövő idejűt (pl. Si estudias, apruebas/aprobarás ’Ha tanulsz, átmész a vizsgán’),
• jelen idejűt (Si estudiaras/estudiases, aprobarías ’Ha tanulnál, átmennél a vizsgán’) és
• múlt idejűt (Si hubieras/hubieses estudiado, habrías/hubieras/hubieses aprobado ’Ha tanultál volna, átmentél volna a vizsgán’).

Létezik persze kevert mondattípus is (pl. Si hubiese dormido bien, ahora no estaría de mal humor ’Ha jól aludtam volna, akkor most nem lennék rossz hangulatban’). A továbbiakban bennünket csak a középső típus fog érdekelni. (Az alábbi videón pedig remek tízperces összefoglalót láthatunk a témáról a való életből merített példákkal, feliratozva.)

Megjegyzés: amit ő ’főmondat’-nak (oración principal) hív, az valójában a mellékmondat. A kettőt nagyon egyszerű megkülönböztetni egymástól: a főmondat önmagában is értelmes, a mellékmondat viszont nem.
A „sztenderd” – művelt, normatív vagy értsünk bármit is ez alatt – spanyolban a jelenre utaló feltételes mondatok mellékmondatában a kötőmód folyamatos múltja (amely nem is mindig kötőmódú), a főmondatban pedig a condicional simple használatos, ahogy a fenti példában látható. Nem kevés nyelvváltozat kötetlen regiszterében (pl. Spanyolország északi részén és Dél-Amerika több országában) ugyanakkor a feltételes előtagban is előfordulhat a condicional simple használata, pl. Lo haría si tendría plata ’Megtenném, ha lenne lóvém’ (a sztenderd si tuviera plata helyett). Nyelvleírói szempontból ez nyelvjárási jelenség, és semmi probléma nincs vele. Az előíró szemlélet szerint viszont nem része a művelt nyelvhasználatnak, így kerülendő. (Bizonyos nyelvjárásokban szintén elterjedt a kijelentő mód folyamatos múltjának feltételes jelentésű használata mindkét tagmondatban, pl. Si tenía dinero, me compraba una finca ’Ha volna pénzem, vennék magamnak egy telket’.)

Van azonban egy olyan eset, amikor a si tendría (si habría, si sería stb.) a nyelvművelők szerint sem elítélendő és a „sztenderd” nyelvben is megállja a helyét, mégpedig a No sé si tendría valor ’Nem tudom, lenne-e bátorságom’, Me pregunto si sería posible ’Vajon lehetséges lenne-e’ stb. típusú mondatokban. Ezek valójában nem feltételes alárendelő tagmondatok: a si itt a magyar ’-e’ kérdőszócskának felel meg (ezzel kapcsolatosan lásd még a fuera/sería kérdését).

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Ne parázzunk elutazni hosszú időre!

A nyelvhelyesség kérdésével folyton-folyvást találkozhatunk, nem csak nyelvtanulásnál, hanem a hétköznapokban is. Érdemes azonban tudni, hogy ezen nem mindenki érti ugyanazt. Sokszor hallhatunk pl. olyan megállapításokat, hogy „a mondat nyelvtanilag helyes, de így nem mondják” – na de mi értelme lenne egy olyan kifejezésnek, amelyik „nyelvtanilag helyes”, ha nem használják? Nyilván semmi. Főleg, ha elöljárószókról beszélünk, még az is megkérdőjelezhető, hogy nyelvtanilag helyes-e egy kifejezés, ha éppen nem használják az adott elöljárószóval. Tudományos értelemben egyébként pontosan azt nevezik helytelennek, ami anyanyelvi beszélőknél nem fordul elő.

Régebben részletesen írtunk a por és para használatáról, amely a tanulók egyik nagy dilemmája szokott lenni (a kötőmód és a múlt idők mellett – többek között). A cikk alá a következő hozzászólás érkezett (szerkesztett formában, kiemelések tőlem):

Időhatározói funkcióként találkoztam a viajamos al extranjero para/por mucho tiempo megoldásokkal. Helyes lehet mindkettő ’hosszú időre elutazni’ jelentéssel? Ugyanígy láttam már por ill. para una semana-t is. Többször láttam por-ral, időtartam kifejezésére, de épp egy tankönyv magyarázza a para-t a para mucho tiempo kapcsán ugyanazzal a funkcióval.

Olvasónk észrevételéből érezhető, hogy kételkedik. És azt kell, hogy mondjam, teljes joggal, mert annak a mondatnak, hogy *viajamos al extranjero para mucho tiempo, semmi értelme nincs spanyolul, tehát ezt anyanyelvűektől nem is hallhatta, legfeljebb magyar tankönyvekben olvashatta. S lám, a gyanú be is igazolódik, ha rákeresünk pl. a va de viaje para mucho tiempo mondatra: mindössze néhány (10 alatti) találatot kapunk rá, és azok többsége is ugyanabból a magyar oktatási anyagból való. Ha viszont ugyanezt por elöljáróval keressük, egyből 50 ezer körülire ugrik fel a találatok száma. Hát nem meglepő?

Olvasónk ezután két konkrét példát is említ egy tankönyvből: Marisol va de viaje para mucho tiempo (ez lényegében ugyanaz, mint az idézett hozzászólásban, nem is érdemes vele tovább foglalkozni), illetve Estoy en la cama para mucho tiempo, aminek aztán végképp semmi értelme – nem is értem, hogy kerülhetett bele egy tankönyvbe.

Szögezzük le, hogy önmagukban a para mucho tiempo vagy para una semana stb. kifejezések nem helytelenek. Ezeket azonban nem eltöltött vagy eltöltendő időtartam, hanem adott időre vonatkozó cél kifejezésére használják: pl. planes para una semana de vacaciones ’tervek egy egyhetes üdülésre’, amor para mucho tiempo ’hosszú időre szóló szerelem’ stb. Amikor viszont azt szeretnénk kifejezni, hogy valahol valamennyi ideig leszünk (voltunk, vagyunk), azt mindig por-ral mondjuk: No nos iremos por mucho tiempo ’Nem megyünk el sok időre’ [nem leszünk sokáig távol].

A nehézséget az okozza, hogy a magyarban a <valamennyi időre> kifejezés jelent időtartamot és célt egyaránt – így pl. a Két hétre utazunk el mondat kifejezheti azt, hogy „két hetet leszünk távol”, és azt is, hogy „két hétig tervezzük a távollétet, de lehet, hogy előbb hazajövünk”. Ezzel szemben a Két hétre szánt élelem van mondat már tisztán célt fogalmaz meg – ekkor használatos spanyolul a para. Persze elméletileg lehetne azt mondani, hogy Nos iremos para mucho tiempo, csakis olyan értelemben, hogy „azért utazunk el, hogy sok időt töltsünk (valahol)”. De mint már említettem, egy ilyen mondatnak a spanyolban nem lenne értelme, így nem is fordul elő.

A kiegészítésért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Az ir a + infinitivo szerkezetről

A spanyolban a „jövő idejű” (később leírom, miért idézőjelesen) cselekvést vagy történést alapvetően kétféleképpen fejezhetjük ki. Egyrészt a kijelentő mód jövő idejével (futuro simple), amelyet nyelvészeti leírásokban neveznek „szintetikus jövő”-nek (futuro sintético) is (pl. cantaré ’énekelni fogok’). Egy másik módja pedig a jól ismert igei körülíró szerkezet, az ir ’megy’ + a [célhatározói elöljáró] + főnévi igenév (pl. voy a cantar – eredetileg: ’megyek/készülök énekelni’; a továbbiakban: „ir a + inf. szerkezet”), amelyet „analitikus” (futuro analítico) vagy „körülírásos jövő”-nek (futuro perifrástico) is neveznek a leíró nyelvtanok (mindkét elnevezés lényegében arra utal, hogy a kifejezés több szóból álló szerkezet, szemben a szintetikussal, ami azt jelenti, hogy egyetlen szóból áll).

Történeti érdekesség, hogy valójában a szintetikus jövő idő is eredetileg körülíró szerkezet volt (a latin jövő idejű ragozás ugyanis még az újlatin nyelvek kialakulása előtt kiveszett a beszédből, így egyik mai nyelvváltozatban sincs nyoma*), méghozzá a CANTĀRE HÁBEO ’énekelnem kell’ > cantar he típusú körülírás összevonásából keletkezett. A mai beszélők természetesen már nem érzik, hogy a cantaré valamikor cantar he volt (ehhez hasonló ma az he de cantar), a középkori spanyolban azonban ez még nagyon is élt ebben a formában: pl. a Cid-beli doblarvos he la soldada ’megduplázom a fizetséged’ ma úgy hangzik, hogy te doblaré la soldada (el sueldo).

¿Adónde va a volar? – Hová fog repülni?

Térjünk vissza az ir a + inf. szerkezetre. A szintetikus jövőtől ez abban különbözik, hogy a cselekvés vagy történés a közlés időpontjától számítva többé-kevésbé rövid időn belül be fog következni: pl. Vas a tener miles de problemas ’Számtalan problémád lesz [ebből]’; illetve nagyon gyakran a közlő szándékát vagy intelmét is kifejezi: Te voy a leer una carta ’Felolvasok neked [mindjárt] egy levelet’; Para empezar, vas a sentarte como un niño bueno ’Először is, szépen leülsz, mint egy jó gyerek’. Főleg múlt időben használva, nem várt vagy nem kívánt eseményt is kifejezhet: El asunto fue a salir por donde menos se esperaba ’Az ügy ott bukott (volna) ki, ahol a legkevésbé várták’. (Az ir egyike a két legerősebben rendhagyó, ún. szuppletív – több tövet használó – igének, ragozása itt látható.)

Itt most álljunk meg egy kicsit, és gondolkozzunk el az előző példamondaton! A múlt időben álló segédige nyilván nem fejezhet ki jövő időt, és pontosan ezért tettem idézőjelbe az elején a „jövő idejű” cselekvést. Valójában ez a körülíró szerkezet (a condicional simple-hez hasonlóan) utóidejűséget fejez ki, azaz, hogy valamilyen esemény rövid időn belüli bekövetkezése várható – függetlenül attól, hogy az a jelenben, a múltban vagy a jövőben értendő-e.

Nagyon gyakran találkozhatunk olyan kifejezésekkel is (és sokszor kérdezik is nyelvtanulók, hogy pontosan mit jelentenek), amelyekben a segédigeként álló ir folyamatos múltja szerepel: Ya iba a escribir este artículo. ’Már készültem megírni ezt a cikket.’ Iba a salir de casa cuando me llamaste. ’Éppen készültem elmenni otthonról, amikor felhívtál.’ Az ir a + inf. szerkezetben az imperfecto tehát olyan eseményt fejez ki, melynek bekövetkezése a múltban várható vagy szándékolt volt.

---

*	A latin jövő idő egyetlen foszlánya a spanyolban a létige eres ’vagy’ (< lat. eris ’leszel’) alakja, amely valószínűleg azért váltotta fel az eredeti es ’vagy’ alakot, hogy ne essen egybe a harmadik személyű es ’van’ (< lat. est) formával.