Nemrég megjelent egy írás a Nyelv és Tudomány ismeretterjesztő hírportálon a mirandairól, mint „Portugália második hivatalos nyelve”. Itt egyből tisztázni kell egy félreértést, ugyanis a cikkben is hivatkozott 1999. január 29-ei törvény csak a „mirandai közösség nyelvi jogainak hivatalos elismeréséről” szól, és egy szóval sem mondja ki, hogy ez hivatalos nyelv, csupán elismeri a nyelv művelésének és terjesztésének jogát (nem keverendő tehát a „hivatalos nyelv” és a „jogilag elismert nyelv” fogalma, az utóbbi csak annyit mond, hogy egy adott nyelvváltozatot elismernek önálló nyelvként, és támogatják a használatát, mint jelen esetben). De mi is az a mirandai nyelv pontosan, és eddig miért nem hallottunk róla? Természetesen nem célom ugyanazt leírni, ami a nyest.hu cikkében olvasható, inkább vizsgáljuk meg a kérdést egy kicsit más megközelítésből.
Három idős úr régi élményeiről mesél anyanyelvén
Pár évtizeddel ezelőtt még csak néhány újlatin nyelvet ismertünk (többnyire csak franciáról, olaszról, portugálról, románról és spanyolról hallhattunk), ma viszont már néhány tucat létezik. Hogy lehet ez? Nyilván nem arról van szó, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi új nyelv alakult ki, hanem arról a jól ismert problémáról, amely a nyelv és a nyelvjárás elkülönítésével kapcsolatos. Az újlatin nyelvek ugyanis nyelvjárási folytonosságot (ún. dialektuskontinuumot) képeznek, vagyis nincsenek éles határok az összefüggő területeken beszélt egyes nyelvváltozatok között: csupán önkényes politikai döntés kérdése, hogy egy-egy nyelvváltozatot mikortól kezdve tekintünk külön nyelvnek, vagy ha nem tekintjük külön nyelvnek, akkor melyik nyelv nyelvjárásai közé soroljuk. Vagyis ezek a nyelvváltozatok (akár nyelveknek, akár nyelvjárásoknak nevezzük őket) mindig is léteztek, csak éppen régebben nem ismerték el őket önálló nyelveknek. A tudomány viszont fejlődik, és a nézetek is változnak.
Mint ahogy szó volt róla egy korábbi témában, az Ibériai-félszigeten egészen az 1970-es évekig csak három nyelvet ismertek (el): a spanyolt, a portugált, valamint az egyértelműen elkülöníthető, nem indoeurópai baszkot. A katalán, a galiciai, illetve az asztúriai-leóni (asturleonés), a navarrai-aragóniai (navarroaragonés) nyelvváltozatok azelőtt csak nyelvjárásoknak számítottak (az asztúriai-leóni és az aragóniai dialektusokat sok spanyol nyelvjáráskutató mindmáig csak a „spanyol nyelvet alkotó nyelvjárásoknak” tekinti, a kasztíliaival együtt, mint az irodalmi nyelv alapja).
A latin köznyelv helyi változataiból kialakult asztúriai-leóni dialektusok a középkori Leóni Királyság (Reino de León) egyik legjelentősebb nyelvét alkották – ebben az értelemben sokszor csak leóniként említik – a régi galiciai vagy óportugál (galaicoportugués) és a kasztíliai mellett (1230-ig ugyanis Galicia és Kasztília is a Leóni Királysághoz tartozott); a hivatalos nyelv természetesen a latin volt. Kasztília későbbi felemelkedésével és a Reconquista előrehaladtával a kasztíliai fokozatosan háttérbe szórította a szomszédos nyelvváltozatokat, így az asztúriai-leónit is, amelynek változatait ma már csak nem egészen 150.000 ember beszéli anyanyelvként (a legtöbben Asztúriában).
A ma beszélt aszturleóni nyelv (saját nevén asturllïonés) természetesen kölcsönösen érthető a kasztíliaival (ami egyébként a félszigeten beszélt újlatin nyelvekre általánosságban is igaz, sokkal inkább, mint például az olasz nyelvjárásokra). A spanyollal ellenétben, de a galiciaihoz hasonlóan megőrizte a szókezdő latin [f] hangot (amelyet a keleti nyelvjárásokban [h]-hoz hasonlóan ejtenek, mint a régi kasztíliaiban), valamint a különböző latin mássalhangzócsoportok palatalizációjából létrejött [lj] > [j] és [s] hangok is megmaradtak, és nem fejlődtek [ch]-vá, ahogyan a kasztíliaiban. Az utóbbihoz hasonlóan a latin rövid (nyílt), hangsúlyos Ĕ és Ŏ magánhangzók ie és ue ~ uo kettőshangzókként folytatódnak, a spanyoltól eltérően még palatális – vagy egykor palatális – hangok előtt is (pl. lat. FŎLIA > fueya, vö. sp. hoja). Megkülönböztető sajátossága viszont, amelyben eltér mind a kasztíliaitól, mind a galiciai–portugál nyelvváltozatoktól is, hogy palatalizálta a szókezdő [l]-et (pl. lat. LĬNGUA > llingua [ljingwa], vö. sp. lengua, gal. lingua, port. língua), ami viszont a katalánra jellemző még (llengua).
Területi változatait illetően három fő nyelvjáráscsoporttal rendelkezik: keletivel (oriental), középsővel (central) és nyugatival (occidental). A keletit és a középsőt főként az Asztúriai Hercegség (Principado de Asturias, aszturleóni: Principáu d’Asturies) spanyol autonóm közösségben, illetve a környező területeken beszélik, ezért e változatokra általában „asztúriai nyelv”-ként (spanyol: asturiano vagy bable; aszturleóni: l’asturianu vagy llingua asturiana) utalnak, amely 1980 óta nyelvi akadémiával (Academia de la Llingua Asturiana) is rendelkezik. A legkeletibb, kantábriai nyelvjárás vagy montañés (’hegyi’) már átmenetet képez a kasztíliai és a kelet-asztúriai között, így egyes nyelvészek az aszturleóni, míg mások a kasztíliai nyelvjárásai közé sorolják – nyelvi identitásuk és nézeteik függvényében. A nyugati vagy leóni (spanyol: leonés, aszturleóni: llïonés) nyelvjáráscsoportot Asztúria nyugati részén kívül Kasztília és León (Castilla y León) autonóm közösség északnyugati sávjában, illetve a Portugália északkeleti csücskében lévő Miranda de Douro [miranda dü dóru] (spanyolul Miranda del Duero, mirandai: Miranda de l Douro) városában használják. Ez utóbbi, portugál fonetikai hatástól érintett, mintegy 5–15.000 becsült anyanyelvi beszélővel rendelkező leóni nyelvjárás a mirandai (saját nevén mirandés vagy lhéngua mirandesa), amelyet a portugáliai jogi szabályozás önálló nyelvként ismer el, és támogatja is a terjesztését, oktatását. Az aszturleóni nyelvjárások felosztását a jobb oldali ábra szemlélteti (spanyolul).
Aki valamennyire ismeri a spanyolt, annak úgy hangozhat a mirandai, mintha portugál akcentussal beszélnének spanyolul. Felületes egyszerűsítéssel tulajdonképpen erről van szó – ahogy a galiciai esetében is mondhatnánk, hogy „spanyol kiejtéssel beszélt portugál” –, de természetesen ez tudománytalan megközelítés, hiszen mint már tudjuk, a jól ismert „nagy” nyelvek is mind valamilyen nyelvjárásból alakultak ki, amelyek önálló nyelvi státusz szintjére emelkedtek. Vagyis valójában az Ibériai-félszigeten beszélt valamennyi újlatin nyelv(változat) önálló latin nyelvjárás volt egykor, tehát ha nevezetesen a mirandaiból és a galiciaiból csináltak volna „nagy nyelv”-eket, és nem a spanyolból és a portugálból, akkor most a spanyolt és a portugált a mirandaihoz és a galiciaihoz hasonlítgatnánk, és nem fordítva.
De hogy az „unalmas fejtegetés” helyett valami szórakoztató és érdekes is legyen a témában, az alábbi videón hallhatjuk is a mirandai nyelvet a Galandum Galundaina nevű folklóregyüttes előadásában. A dal címe Fraile cornudo, azaz ’Felszarvazott testvér’. (Szöveg és fordítás a videó alatt.)
Pár évtizeddel ezelőtt még csak néhány újlatin nyelvet ismertünk (többnyire csak franciáról, olaszról, portugálról, románról és spanyolról hallhattunk), ma viszont már néhány tucat létezik. Hogy lehet ez? Nyilván nem arról van szó, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi új nyelv alakult ki, hanem arról a jól ismert problémáról, amely a nyelv és a nyelvjárás elkülönítésével kapcsolatos. Az újlatin nyelvek ugyanis nyelvjárási folytonosságot (ún. dialektuskontinuumot) képeznek, vagyis nincsenek éles határok az összefüggő területeken beszélt egyes nyelvváltozatok között: csupán önkényes politikai döntés kérdése, hogy egy-egy nyelvváltozatot mikortól kezdve tekintünk külön nyelvnek, vagy ha nem tekintjük külön nyelvnek, akkor melyik nyelv nyelvjárásai közé soroljuk. Vagyis ezek a nyelvváltozatok (akár nyelveknek, akár nyelvjárásoknak nevezzük őket) mindig is léteztek, csak éppen régebben nem ismerték el őket önálló nyelveknek. A tudomány viszont fejlődik, és a nézetek is változnak.
Mint ahogy szó volt róla egy korábbi témában, az Ibériai-félszigeten egészen az 1970-es évekig csak három nyelvet ismertek (el): a spanyolt, a portugált, valamint az egyértelműen elkülöníthető, nem indoeurópai baszkot. A katalán, a galiciai, illetve az asztúriai-leóni (asturleonés), a navarrai-aragóniai (navarroaragonés) nyelvváltozatok azelőtt csak nyelvjárásoknak számítottak (az asztúriai-leóni és az aragóniai dialektusokat sok spanyol nyelvjáráskutató mindmáig csak a „spanyol nyelvet alkotó nyelvjárásoknak” tekinti, a kasztíliaival együtt, mint az irodalmi nyelv alapja).
A latin köznyelv helyi változataiból kialakult asztúriai-leóni dialektusok a középkori Leóni Királyság (Reino de León) egyik legjelentősebb nyelvét alkották – ebben az értelemben sokszor csak leóniként említik – a régi galiciai vagy óportugál (galaicoportugués) és a kasztíliai mellett (1230-ig ugyanis Galicia és Kasztília is a Leóni Királysághoz tartozott); a hivatalos nyelv természetesen a latin volt. Kasztília későbbi felemelkedésével és a Reconquista előrehaladtával a kasztíliai fokozatosan háttérbe szórította a szomszédos nyelvváltozatokat, így az asztúriai-leónit is, amelynek változatait ma már csak nem egészen 150.000 ember beszéli anyanyelvként (a legtöbben Asztúriában).
 |
| Az Ibériai-félsziget államai 1037-ben (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC) |
A ma beszélt aszturleóni nyelv (saját nevén asturllïonés) természetesen kölcsönösen érthető a kasztíliaival (ami egyébként a félszigeten beszélt újlatin nyelvekre általánosságban is igaz, sokkal inkább, mint például az olasz nyelvjárásokra). A spanyollal ellenétben, de a galiciaihoz hasonlóan megőrizte a szókezdő latin [f] hangot (amelyet a keleti nyelvjárásokban [h]-hoz hasonlóan ejtenek, mint a régi kasztíliaiban), valamint a különböző latin mássalhangzócsoportok palatalizációjából létrejött [lj] > [j] és [s] hangok is megmaradtak, és nem fejlődtek [ch]-vá, ahogyan a kasztíliaiban. Az utóbbihoz hasonlóan a latin rövid (nyílt), hangsúlyos Ĕ és Ŏ magánhangzók ie és ue ~ uo kettőshangzókként folytatódnak, a spanyoltól eltérően még palatális – vagy egykor palatális – hangok előtt is (pl. lat. FŎLIA > fueya, vö. sp. hoja). Megkülönböztető sajátossága viszont, amelyben eltér mind a kasztíliaitól, mind a galiciai–portugál nyelvváltozatoktól is, hogy palatalizálta a szókezdő [l]-et (pl. lat. LĬNGUA > llingua [ljingwa], vö. sp. lengua, gal. lingua, port. língua), ami viszont a katalánra jellemző még (llengua).
 |
| (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC) |
Aki valamennyire ismeri a spanyolt, annak úgy hangozhat a mirandai, mintha portugál akcentussal beszélnének spanyolul. Felületes egyszerűsítéssel tulajdonképpen erről van szó – ahogy a galiciai esetében is mondhatnánk, hogy „spanyol kiejtéssel beszélt portugál” –, de természetesen ez tudománytalan megközelítés, hiszen mint már tudjuk, a jól ismert „nagy” nyelvek is mind valamilyen nyelvjárásból alakultak ki, amelyek önálló nyelvi státusz szintjére emelkedtek. Vagyis valójában az Ibériai-félszigeten beszélt valamennyi újlatin nyelv(változat) önálló latin nyelvjárás volt egykor, tehát ha nevezetesen a mirandaiból és a galiciaiból csináltak volna „nagy nyelv”-eket, és nem a spanyolból és a portugálból, akkor most a spanyolt és a portugált a mirandaihoz és a galiciaihoz hasonlítgatnánk, és nem fordítva.
De hogy az „unalmas fejtegetés” helyett valami szórakoztató és érdekes is legyen a témában, az alábbi videón hallhatjuk is a mirandai nyelvet a Galandum Galundaina nevű folklóregyüttes előadásában. A dal címe Fraile cornudo, azaz ’Felszarvazott testvér’. (Szöveg és fordítás a videó alatt.)
| Galandum Galundaina: Fraile cornudo | |
| Fraile cornudo, echa-te al baile que te quiero ver beilar saltar i brincar i andar por l aire Esta ye la tonadica de l fraile Esta ye la tonadica de l fraile Busca cumpanha que te quiero ver beilar saltar i brincar i andar por l aire Esta ye la tonadica de l fraile Esta ye la tonadica de l fraile Deixa-la sola que la quiero ver beilar saltar i brincar i andar por l aire Esta ye la tonadica de l fraile Esta ye la tonadica de l fraile | Felszarvazott testvér, táncra fel Mert látni akarlak táncolni Ugrálni és szökdécselni S a levegőben járni Ez a testvér dalocskája Ez a testvér dalocskája Keress társat Mert látni akarlak táncolni Ugrálni és szökdécselni S a levegőben járni Ez a testvér dalocskája Ez a testvér dalocskája Engedd el a lányt Mert látni akarom táncolni Ugrálni és szökdécselni S a levegőben járni Ez a testvér dalocskája Ez a testvér dalocskája |