Ha segundo, akkor miért secundaria?

A baezai egyetem régi épülete ma középiskolának ad helyet
(Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Olvasónk nagyon jól felismerte, hogy a(z escuela) secundaria ’középiskola’ kifejezés etimológiailag a segundo ’második’ szóval van összefüggésben.¹ De akkor miért nem *segundaria? Hiszen tényleg így lenne a leglogikusabb. Nos, ez nem egyedi eset a spanyolban: egy elég gyakori szókincsbeli-hangtani jelenséggel állunk szemben, amelyről érdemes több szót is ejteni.

Az efféle váltakozásoknak alapvetően két oka lehetséges. Az egyik, hogy az egyazon tőről fakadó szavak más-más utakon kerülnek a latinból a spanyolba. Ilyenkor a jelenség hasonló a szóhasadással létrejött duplikátumokhoz, a különbség csupán, hogy a duplikátumok ugyanannak a latin szónak a kétféle (ritkán többféle) eredményei a spanyolban, itt viszont csak a tő eredete azonos. A tőduplikátumok is úgy keletkeznek, hogy az egyik alak a beszédből „öröklődik át”, a másik pedig az írott nyelvből honosodik meg: az utóbbiak tehát valójában latin jövevényszavak, s esetükben csak a végződést igazítják a spanyol szavak megszokott hangalakjához, de nem zajlanak le a beszédre egyébként jellemző hangváltozások. (Van persze egy köztes kategória is, az ún. „félművelt” eredetű szavak, spanyolul semicultismos: ezek ugyan a beszélt nyelvből öröklődnek, de mivel mindvégig a művelt vagy vallási nyelvhasználathoz tartoztak, kevésbé távolodtak el a latin hangalaktól.)

A másik ok pusztán hangtani, vagyis a beszélt nyelven belüli: ugyanaz a hang többféleképpen is megváltozhat a környezetétől függően. Erre nagyon jó példa bizonyos rendhagyó igék ragozása, amelyek éppen azért lettek rendhagyóak, mert hangalakjuk a természetes fonetikai változásokat, nem pedig a szabályos ragozási mintákat követte. Így például a saber ’tud’ ige bizonyos alakjaiban /b/-t (sabe ’tudja’, sabía ’tudta’, sabrá ’tudni fogja’ stb.), míg másokban /p/-t találunk (supo ’megtudta’, sepa ’hogy tudja’, supiera ’ha tudná’ stb.). Bármelyik is legyen az ok a fentiek közül, a leggyakoribbak a zöngésségi váltakozások: /b/~/p/ (pl. abertura és apertura), /g/~/k/ (ld. segundo és secundario), /d/~/t/ (pl. Ecuador, de ecuatoriano);² vagy az egyéb gyengülésekkel összefüggőek, pl. az /f/ ~ ([h] >) ∅ ~ /b/ [β], mint amit a fecha ’dátum’, de: hecho ’tett’, illetve provecho ’haszon’ szavakban találunk (melyek töve végső soron ugyanabból a latin FÁCĔRE ’csinál’ igéből származik).

Gimnázium Valenciában (Forrás: Wikimedia Commons, CC)

Térjünk vissza konkrétan olvasónk észrevételére. A segundo, -a : secundario, -a páros esetében egyértelműen az első okkal állunk szemben: a segundo a latinból örökölt alak (< SECŬNDUM, vö. según ’szerint, miszerint’, amely ugyanebből rövidült), a secundario, -a pedig művelt eredetű átvétel, ezért nem zöngésült a [k]. (Érdekesség, hogy ennek szabályosan folytatódott vagy képzett duplikátuma a segundero, -ra melléknév ’második termésből származó [gyümölcs]’ jelentéssel.) Maga a szóbokor a seguir (sigo, seguí, seguido; < lat. SĔQUĪ) ’követ(kezik)’ igéből származik; tulajdonképpen azért is rendhagyó sok nyelvben a ’második’ jelentésű melléknév, mert nem a ’kettő’ számnévből, hanem egy ’következő’ jelentésű szóból ered (az angol second természetesen a francián keresztüli latin átvétel).

A segundo alakot illetően magyarázatra szorul még az [u]. A latinban ugyanis ez rövid magánhangzó volt, ami azt jelenti, hogy [o]-t kellene várnunk a helyén: *segondo (vö. ol. secondo). Nazális mássalhangzók – [m], [n], [ŋ] – és [l] előtt azonban számos példa van a zárt szótagi rövid [u] megőrzésére;³ valószínűleg ez már a magában a latinban is ingadozott (pl. ŬNDA > onda ’hullám’, de ŬNGLA > uña ’köröm’, *ŬNCTĀRE > untar ’ken’, PŬGNU [pũŋnu] > puño ’ököl’, illetve *CŬLMINE > cumbre ’csúcs’, DŬLCE > dulce ’édes’, MŬLTU > mucho/muy ’sok/nagyon’ stb. – a MŬNDU > mundo ’világ’ ugyanakkor nem túl releváns, mert részben művelt eredetű).

(Forrás: El Mexicano)

Felhasznált források

• Coromines, Joan (1963): Breve diccionario etimológico de la lengua castellana, 3.ª edición.
• RAE–ASALE (2014): Diccionario de la lengua española (DRAE), 23.ª edición.
• Wikipédia spanyol nyelven és Wiktionary

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

---

¹	Az escuela secundaria az általános kifejezés bármilyen fajta középiskolára. A magyar ’szakközépiskola’ megfelelője leginkább az escuela secundaria técnica, míg a ’gimnázium’ spanyolul instituto de educación/enseñanza secundaria (’középfokú oktatási intézet’), gyakori rövidítéssel csak IES.
²	A zöngésségi váltakozás fonémaszinten értendő, mivel fonetikailag a spanyol zárhangok nem csak zöngétlen–zöngés párokat alkotnak, hanem az esetek többségében zöngétlen zárhang <=> zöngés közelítőhang szembenállás figyelhető meg (tehát [p]–[β], [t]–[ð], [k]–[ɣ]), amely a természetes gyengülés folyamatából adódik.
³	A magánhangzók egyrészt hajlamosak záródni az orrhangok előtt (ugyanez megfigyelhető a portugálban és a románban is), másrészt a szótagzáró [l] a latinban velarizált (köznapi nyelven „kemény” vagy „sötét”: [ɫ]) volt – mindez az [u] megnyílása ellen dolgozott.

Te super quiero, te recontra amo

A szerelem sok mindenre képes. Az interneten is találkozhatunk a kötetlen kommunikációban olyan kedveskedő kifejezésekkel, főleg latin-amerikai fiataloktól, mint a te super quiero, te recontra amo stb., melyek jelentését talán mindenki ki tudja találni (kb. ’nagyon szeretlek’). Azonban így ránézésre mégis van bennük valami szokatlan. Vajon miért?

Tudjuk, hogy a személyes névmások hangsúlytalan esetei (me, te, lo, la, le, nos, os, los, las, les, se) a ragozott igét – az állító felszólító alakok kivételével – mindig közvetlenül megelőzik, s ilyenkor a névmás és az ige között legfeljebb (egy vagy két) másik hangsúlytalan névmás állhat: te lo prometo ’megígérem neked (azt)’, ¿Por qué te me lo llevaste? ’Miért vetted el őt tőlem?’ (itt a llevarse ’elvisz, elvesz [valakitől valamit]’ igéről van szó, melynek további két bővítménye a me ’nekem/tőlem’ és a lo ’őt/azt’). Más szófaj, így különösen melléknév vagy határozó elvileg nem kerülhet a névmás és az igealak közé; nincs pl. *te muy quiero, *te demasiado amo – ezeket úgy mondanánk, hogy te quiero mucho ’nagyon szeretlek’, illetve te amo demasiado vagy demasiado te amo ’túlságosan (is) szeretlek’.

(Forrás: El Mexicano / Fondos7.net)

A fenti példák mégis megszegni látszanak ezt a szabályt. Az bizonyára egyértelmű, hogy super és a recontra (ez utóbbi már annyira kötetlen, hogy nem is szerepel a szótárakban) úgy viselkednek, mintha fokozó határozószók lennének. Persze mondhatnánk azt is, hogy akkor ezek a kifejezések „helytelenek”, ami nyilvánvalóan nem igaz, hiszen mint ismeretes, csak az helytelen egy nyelvben, ami nem fordul elő, vagyis az anyanyelvi beszélők nem használják. Ezeket pedig nagyon is használják, tehát semmiképpen sem lehet őket hibásnak nevezni. De akkor hol van az igazság?

Nos, a jelenleg elfogadott elemzés szerint ezek összetételi előtagok – s innentől a kérdés inkább helyesírási lenne. Bár az akadémiai norma alapján az alapszóval ezek mindig egybeírandóak (vagyis úgy „kellene” őket leírni, hogy te superquiero, te recontraamo stb.), a gyakorlatban a különírt alakok sokkal elterjedtebbek. Ennek pedig valószínűleg az az oka, hogy a fokozóelemet is hangsúlyozzák a beszélők, ezért azt külön szónak érzik. Sőt, az ilyen kifejezések még tovább is fokozhatóak: pl. Te super mega archi recontra quiero ’Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon szeretlek’ (ami „hivatalosan” ugyebár Te supermegaarchirecontraquiero lenne írásban, azonban aligha fogunk ilyet látni a valóságban).

Végül említést érdemel még, hogy ugyanígy viselkedhet a medio ’félig’ és a casi ’majdnem, szinte’ is (pl. se medio enamoró ’félig beleszeretett’, te lo casi aseguro ’szinte biztosíthatlak róla’ – de azért jóval gyakoribb a medio se enamoró, casi te lo aseguro stb.), amelyek a spanyol akadémiai nyelvtan szerint itt éppen „elváló igekötők” (prefijo separable). Persze nyilván a nyelvtani besorolás következne a viselkedésükből és nem fordítva, már ha egyáltalán van értelme mindent besorolni valahova (sok modern nyelvész nem is hisz a szófajokban). S itt mutatkozik meg igazán látványosan az a probléma, hogy mennyire nehéz meghatározni, egyáltalán mi is az a „szó”.

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Chiquita bonita – Kicsinyítő képzők a spanyolban

Talán még a spanyolul nem tudók számára is ismerősek az olyan szavak, ha máshonnét nem, akkor filmekből vagy slágerekből, mint például a chiquitita ’kis leányka’ vagy muchachito ’fiúcska’, de elég, ha csak az Anita, Juanito (bece)nevekre gondolunk. Az ún. „értékelő” vagy érzelmi képzési módok (sufijación apreciativa) az újlatin nyelvek alaktanának egyik leggazdagabb és legproduktívabb területét alkotják. Közéjük tartoznak a jól ismert kicsinyítő utóképzők (sufijos diminutivos) is, melyek mostani témánk tárgyát képzik.

Az újlatin kicsinyítő képzés gyökerei a latinig nyúlnak vissza. Kevesen tudják például, hogy a ’szép’ jelentésű latin BĔLLUS a BŎNUS ’jó’ kicsinyített alakja: a két szó közti kapcsolat azért nem olyan szembetűnő, mert a szétválás egy még korábbi nyelvállapotban, az archaikus latinban következett be: a BŎNUS eredetileg ugyanis DUENOS volt, s ennek kicsinyítő képzős alakja, a *DUÉNELOS > *DUENLOS > *DUELLOS valójában a BELLUS forrása. Ugyanezen mintára jött létre a spanyol bueno ’jó’ melléknévből a bonito ’szép’ is, a latinból származó – a mai nyelvben néhol már archaikusnak, illetve költőiesnek számító – bello, -lla mellett.

Chiquita bonita...

A spanyolban számos kicsinyítő képző létezik: -ito, -ita; -illo, -illa; -ín/-ino, -ina; -ete, -eta; -uelo, -uela stb. Közülük a beszélt nyelvben az -ito, -ita – melynek nyelvjárási változata (Andalúziában, Aragóniában, valamint néhány közép-amerikai országban) az -ico, -ica – és az -illo, -illa a leggyakoribbak, illetve legproduktívabbak (a továbbiakban kifejezetten ezekről lesz szó). Járulhatnak főnévhez (pl. librito ’kis könyv’, casita ’házikó’), melléknévhez (pl. lentito ’kissé lassú’, rapidito ’elég gyors’), határozószóhoz (pl. ahorita ’máris, most rögtön’, cerquita ’elég közel’), participio-hoz (pl. calladito ’hallgatag’, movidito ’elég élénk’), valamint – főleg a bizalmas nyelvben – gerundio-hoz is (pl. cantandito ’énekelgetve’, bailandito ’táncikálva’, andandillo ’járva-kelve’ stb.). Jelentésük lehet kicsinyítés, becézés, kifejezhetnek kedveskedést, de gúnyt, illetve rosszallást vagy becsmérlést is; a melléknevekhez, határozószókhoz járuló kicsinyítő képzőknek pedig nyomatékosító szerepük is lehet.

A kicsinyítő képzők a szótőhöz járulnak (ezt általában úgy kapjuk meg, hogy az -o(s), -a(s) vagy -e(s) végződést elhagyjuk, ha van – ha pedig nincs, akkor maga a szó a tő). Amennyiben a szó végződése -a(s) vagy -o(s), akkor a képző a végződést megtartja (főneveknél a nyelvtani nemtől függetlenül is): pl. problema → problemita, lejos → lejitos (kivételt képez a mano → manita ’kezecske’, a szabályos manito mellett, illetve ugyanebből az ’óramutató’ jelentésben rögzült manecilla). Más végződések esetén hímnemben az -ito(s), -illo(s), nőnemben az -ita(s), -illa(s), valamint ezek alakváltozatai, a -cito(s) / -cita(s), -cillo(s) / -cilla(s), illetve -ecito(s) / -ecita(s), -ecillo(s) / -ecilla(s) járulnak a tőhöz: pl. amor → amorcito ’szerelmecske’, luz → lucecita ’fényecske’, mujer → mujercita ’nőcske, nőci’, pez → pececito ’halacska’, Mercedes → Mercedita(s) ’Mercike’.

Una casita en el lago

Némileg bonyolítja a képet, hogy ezek a képzők három-három alakváltozatban léteznek az alábbiak szerint – a továbbiakban az (a), (b), (c) megjelölésekkel hivatkozva:

(a) -ito, -ita (-ico, -ica) és -illo, -illa;
(b) -cito, -cita (-cico, -cica) és -cillo, -cilla, valamint
(c) -ecito, -ecita (-ecico, -ecica) és -ecillo, -ecilla.

Hogy mikor melyiket használják, az elsősorban a szó végződésétől és a szótagszámtól, illetve nyelvjárástól is függ. Persze a „szabályok” – mint általában a nyelvi szabályok – itt sem kőbevésettek, csupán elterjedtebb, illetve kevésbé elterjedt alakokról beszélhetünk, és elég nagy a változatosság is. Az alábbi táblázat nagyjából összefoglalja a helyzetet (azok kedvéért is, akik beérik ennyivel), akit viszont mélyebben érdekel a téma és van ideje, mindenképp érdemes végigolvasnia a cikket.

A kicsinyítő képzők alakváltozatainak megoszlása (Forrás: El Mexicano)

Mindenekelőtt, hogy lényegesen leszűkítsük a kört, mintegy ökölszabályként máris megállapíthatjuk, hogy a kettőnél több szótagú szavaknál – az -n és az -r végződésűek kivételével – rendszerint csak az (a) megoldás jöhet szóba (amely a legáltalánosabb), míg az egynél több szótagú -n, -r végződésűekhez a (b) alakok járulnak. Ezek után már csak az egy és két szótagú szavakkal kell foglalkoznunk, amelyek az alakok megválasztásában nagyobb változatosságot mutatnak. Alább nézzük meg néhány pontba összeszedve, hogy milyen szabályok az irányadóak.

• Általánosságban elmondható, hogy az (a) – tehát a legegyszerűbb – alakokat használják azokban a szavakban, amelyek hangsúlytalan -o vagy -a magánhangzóra végződnek: pl. agüita ’vizecske’, casita ’kis ház, házikó’, librito ’kis könyv’, pueblito ’kis falu’, viejito ’kisöreg’. Ugyanakkor Spanyolországban a tőbeli ie vagy ue kettőshangzót tartalmazó szavakban a (c) variáns az elterjedtebb, pl. hierbecita ’füvecske’, jueguecito ’kis játék’, de éppúgy előfordul az amerikai nyelvjárásokban is: nuevecito (→nuevo), viejecito stb. Fontos kivétel azonban a cielo ’ég’, melynek kicsinyítő képzős alakja minden spanyol nyelvjárásban cielito (*cielecito nem létezik). A (c) alakváltozat azonban nem szokott egyéb hangsúlyos szótagi diftongust tartalmazó szavakhoz járulni, így pl. cuadrito (nagyon ritka a cuadrecito) ’képecske, kis négyzet’, Jaimito (ritkábban Jaimecito) ’Jakabka’, ruidito (ritkán ruidecito) ’kis zaj, zajocska’.
• Általában az (a), néhány szónál a (c) alak használatos az -io/-ia végződés esetén. Az (a) alakváltozatnál az alapszó félhangzós [i]-je kiesik: armario → armarito ’kis szekrény’, despacio → despacito ’lassacskán’, Ignacio → Ignacito ’Ignácka’, rubia → rubita ’szökécske, szöszi [lány/nő]’ stb. Viszont a labio ’ajak’ főnévhez csak a (c) járulthat: labiecito.
• Mindig az (a) változattal képzik az -ío/-ía végződésű szavak kicsinyített alakját, az eredetileg hangsúlyos [i] megmarad: día ’nap [időegység]’ → diita, frío ’hideg’ → friito, río ’folyó’ → riito ’folyócska’, tía ’(nagy)néni’ → tiita ’nénike’.
• Az hangsúlytalan -e végződésű két szótagú szavak esetében a (c) alakváltozat az elterjedt: padrecito ’apuka’ (vö. compadrito ’kis koma’), madrecita ’anyuka’ (vö. comadrita ’komaaszonyka’), hombrecito ’emberke’ – az utóbbinak még jelentésmegkülönböztető szerepe is lehet, vö. hombrito (→hombro) ’vállacska’ –, cochecito ’kis kocsi’, suavecito ’lágyan, finoman’.
• A mássalhangzóra végződő egy szótagú szavak – az -s és -z végződésűek kivételével – nyelvjárástól függően vagy a (b) vagy a (c) megoldást választják az -ito/-ita változattal, de csak a (c) fordul elő az -illo/-illa alakkal: bar(e)cito ’kis bár’, flor(e)cita vagy florecilla ’kis virág’, miel(e)cita ’mézecske’, pan(e)cito vagy panecillo ’kis kenyér’, sol(e)cito ’napocska’ stb. Szintén csak a (c) alakot engedik meg az -s és -z végződésűek: grisecito ’szürkécske’, mesecito ’hónapocska’, lucecita ’fényecske’, pececito ’halacska’, vocecita ’hangocska’ – kivétel a cruz ’kereszt’, amely a crucecita mellett előfordul crucita alakban is. Az ebbe a csoportba tartozó keresztnevek ellenben az (a) alakot veszik fel: Blasillo ’Balázska’, Juanito ’Jancsi’, Luisito ’Lali’, Pacita. (A z/c váltakozás csupán helyesírási, a z ugyanis a betű neve, a zeta kivételével csak szótag végén állhat.)
• A (b) alakot kapják általában az -n és -r végződésű több szótagú szavak: examencito ’kis vizsgálat’, jovencito ’fiatalka’, virgencita ’szüzecske’, amorcito ’kis szerelem’, corazoncito ’szívecske’, favorcito ’apró szívesség’ – fontosabb kivétel a rögzült señorito ’fiatalúr, úrfi’.
• A hangsúlyos magánhangzóra végződő szavak – nyelvjárástól függően – általában a (b) megoldást választják, de előfordul az (a), illetve több esetben rendhagyó végződés is: bebé → bebito, café → cafecito ~ cafetito ~ cafeíto, José → Josecito ~ Joseíto ~ Josito ~ Joselito, mamá → mamacita ~ mamaíta ~ mamita, papá → papacito ~ papaíto ~ papito, sofá → sofacito, té → tecito ~ tetecito.
• Az -u és -d végződésű főneveket (pl. espíritu ’lélek’, verdad ’igazság’ stb.) általában nem használják kicsinyítő képzővel, a rögzült eseteket kivéve, mint például a redecilla ’hajháló’.

Az „értékelő” vagy érzelmi árnyalatokat kifejező utóképzőkről (Forrás: UnProfesor)
A kicsinyítő képzők ezenkívül rekurzívak, vagyis egy képzővel ellátott tőhöz további képzők járulhatnak. Ha felidézzük a cikk bevezetőjében említett chiquitita szót, ez már egy rekurzív módon képzett alak, de lehetne éppúgy chiquitilla vagy chiquitica is. Az -ito/-ita esetében ez elméletileg a végtelenségig ismételhető (a bizalmas nyelvben sokszor hallhatunk is olyat, hogy pl. pequeñitititito ’icike-picike’), azonban -ico vagy -illo csak az utolsó elem lehet. További érdekesség, hogy az eredeti szó hangsúlyozásától függetlenül a kicsinyítő képzős alakok kivétel nélkül mindig másodélesek, azaz az utolsó előtti szótagjukon hangsúlyosak.

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Képző vagy elöljárószó? – Majd elválik!

A toldalékok – szakkifejezéssel affixumok (spanyolul: afijos) – csoportosíthatóak a szóban elfoglalt helyük szerint: a szótő (lexema) elejéhez kapcsolódnak a prefixumok (prefijos), a végéhez a szuffixumok (sufijos), míg a szó(tő) belsejébe ékelődnek az infixumok (infijos vagy interfijos). Előfordul, hogy egy szótőhöz egy prefixum és egy szuffixum is járul, amelyek együtt, mintegy toldalékpárként módosítják a jelentését: ezek a cirkumfixumok. Nyelvtani funkciója szerint egy toldalék lehet képző, valamint jel vagy rag (bár a két utóbbi kifejezetten magyar fogalmak, a spanyolban ezek nem mindig különíthetőek el). Képzőnek (a szakirodalomban derivációs morfémának) azt a toldalékot nevezik, amely a szóképzésben vesz részt (pl. egyik szófajú szóból egy másik szófajút hoz létre), míg jelnek vagy ragnak azt hívják, amely ugyanazon szónak csak az alakját módosítja (inflexiós morféma).

A fentieknek megfelelően pl. a spanyol disponer ’rendelkezik’ alakban a dis- prefixum, mert a szó elején áll, és képző, azon belül is igekötő, mivel a poner ’helyez, tesz’ igéből egy másik igét alkot. A disponible ’rendelkezésre álló’ szóban az -(i)ble szuffixum, mert a szótő végéhez járul, és a disponer igéből melléknevet csinál, tehát szintén képző. A viudo, -da ’özvegy’ szóból képzett enviudar ’megözvegyül’ igében ugyanakkor két toldalékot is találunk: az egyik az en-, a másik az -ar: bármelyiket is elvesszük, az így kapott szó nem lesz értelmes (nincs *enviudo, -da melléknév vagy főnév, sem *viudar ige); vagyis ebben az igében az en- prefixum és az -ar szuffixum inkább egy cirkumfixum. (A spanyol nyelvtanok ezekre mégsem a circunfijo, hanem az afijo discontinuo ’megszakított toldalék’ fogalmat használják, a képzési módot pedig parasíntesisnek nevezik, amely a szóösszetétel és a derivációs toldalék kombinációja.) Ha pedig a viudo melléknevet többes számba tesszük, a viudos alak végén az -s nem hoz létre újabb szót, csupán az alakját módosítja, tehát ezt nevezhetjük jelnek is, ill. maga a viudo, viuda alakok végén lévő magánhangzó szerepe is csupán a nyelvtani nem jelölése, ami szintén jelre utal (míg ragnak a köznyelvben leginkább az igeragozás végződéseit szokás hívni a spanyolban).

(Forrás: El Mexicano)

Hagyományosan szuffixumnak tekintik az ún. kicsinyítő képzőt (sufijo diminutivo) is, mint amilyen pl. az -ito a chiquito ’fiúcska’ szóban, amely a chico ’fiú’ becézett alakja. Ha a toldalék részének tekintjük a hímnemet jelölő -o morfémát is, akkor ez valóban szuffixum. Azonban a kicsinyítő képző nem csupán névszóhoz járulhat, hanem határozószóhoz, sőt, a családi/kötetlen nyelvben gerundio-hoz is, amelyeknek nincs nyelvtani neme (pl. ahorita ’azonnal, rögtön’, terminandito ’éppen/lassacskán (el)végezvén’ stb.), ami arra mutat rá, hogy ezekben az alakokban inkább egy -it- infixumról, azaz belső toldalékról van szó. Emellett szólna továbbá, hogy nyelvtani nemtől függetlenül – a rendhagyó eseteket (pl. mano → manita) kivéve – a végződés változatlan marad a kicsinyített alakokban (Carlos → Carlitos, Rocío → Rociito, día → diita stb.), vagyis magát a szótövet szakítja meg a toldalék. Ugyanakkor, mivel ez kizárólag az -o(s), -a(s) végződés esetén igaz (a Mercedes becézése pl. nem *Mercedites, hanem Merceditas vagy Mercedita), ezért egyszerűbb e képzőket szuffixumokként elemezni.

Az eddigiekből megtudhattuk, milyen toldalékfajták vannak, és példát is láthattunk mindegyikükre a spanyolból. A toldalékokban általában az a közös, hogy csak szavakhoz járulhatnak, vagyis pl. nem lehet egymás mellé rendelt szavaknak egy közös toldalékuk. Nem mondhatjuk pl. magyarul, hogy *az erdő- és mezők, csak azt, hogy az erdők és (a) mezők. (Bár vannak nyelvek, ahol az előbbi lehetséges, pl. a baszkban így mondják: baso eta zelaiak ’az erdő és mezők’.) A spanyolban azonban néhány prefixum némileg (látszólag?) kivételt képez ez alól – róluk lesz szó a továbbiakban.

Az ún. elváló prefixumok (prefijos separables) átmenetet képeznek a toldalékok és az elöljárószók között azáltal, hogy használatukból adódóan nemcsak önálló szótövekhez járulhatnak, hanem jelzős kifejezések elején is állhatnak. Ilyenek, különös tekintettel, az anti ’-ellenes, elleni’, ex ’volt, korábbi’, pre ’elő-, előtti’, pro ’-ért [való]’ és vice ’al-, helyettes’. A helyesírás vonatkozásában, az akadémiai ajánlás szerint az egyszavas kifejezésekkel egybeíródnak: antiterrorista ’terroristaellenes’, exnovia ’volt menyasszony’, preuniversitario ’egyetem előtti’, provida ’az életért való’, vicepresidente ’alelnök’. A több szóból álló jelzős szerkezetektől viszont külön, kötőjel nélkül írandóak: anti pena de muerte ’halálbüntetés-ellenes’, ex alto funcionario ’korábbi magas rangú tisztviselő’, pre Segunda Guerra Mundial ’második világháborút megelőző’, pro derechos humanos ’emberi jogokért való’, vice primer ministro ’miniszterelnök-helyettes’.

La Fundación pro Real Academia Española es una fundación creada para apoyar a esta institución.

Az olyan mellérendelt kifejezések, amelyekben ugyanahhoz az alapszóhoz eltérő elváló prefixumok járulnak, a magyar igekötős mellérendelt kifejezésekhez hasonlóan – az alapszó megismétlését elkerülve – egyszerűsíthetőek: pl. pre- y pos(t)natal ’születés előtti és utáni’. Azt, hogy ezek mégsem elöljárószók, egyrészt az mutatja, hogy nem állhatnak teljes névszói szerkezetek elején, pl. nem követheti őket névelős kifejezés (nincs *anti la pena de muerte, *pro los derechos humanos stb.), másrészt nem módosítják a kifejezés nyelvtani viszonyát, amely előtt állnak.

Amit még a prefixumok helyesírásáról tudni kell a fent leírtakon kívül, hogy a nagy kezdőbetűs szavakhoz (vagyis a betűszókhoz és a tulajdonnevekhez), illetve a számjeggyel írt számokhoz kötőjellel járulnak: anti-ETA ’ETA-ellenes’, pro-España ’Spanyolországért való’, sub-21 (subveintiuno) ’21 alatti’ stb. Habár a 2010-es akadémiai helyesírás ezt ajánlja, a gyakorlatban ennek ellenére sokkal elterjedtebbek a különírt formák.

Végezetül, a toldalékok mellett említést érdemelnek még az ún. összetételi (elő-/utó-)tagok (elementos compositivos), amelyek annyiban térnek el a prefixumoktól és a szuffixumoktól, hogy azoknál „tartalmasabb”, lexikális jelentéssel bírnak. Ezek tulajdonképpen olyan névszói tövek, amelyek a mondatban önállóan nem, csak összetett szavak egyik elemeként fordulnak elő. A hagyományos spanyol nyelvtanok kifejezetten a latin vagy görög eredetű szóösszetételi tagokat nevezik így, pl. hidro- ’víz-’, fono- vagy ´-fono ’hang’, grafo- vagy ´-grafo ’írás’ stb., de szintén idesorolják a jól ismert -mente (< lat. MENTE ’értelemmel, módon’) határozóképzőt is. (A modern nyelvtudomány vitatja e kategória létezését, pontosabban a toldalékoktól való megkülönböztetését.)

Prefixum, szuffixum, szóképzés (Forrás: UnProfesor). (Érdemes megnézni a sorozat
következő részét is, amely az infixumokról szól.)
Zárásként még néhány szó a toldalékok és a hangsúly kapcsolatáról. Ahogy a spanyol hölgy is elmondja az oktatóvideón, a prefixumok általában hangsúlytalanok, azaz nincsenek hatással az alapszó hangsúlyozására. Ezzel szemben a szuffixummal ellátott szavak hangsúlya rendszerint átkerül a toldalékra. Az összetételi tagok lehetnek hangsúlyosak (pl. kilómetro, atmósfera) és hangsúlytalanok is (pl. kilogramo, hidrosfera). Kissé kilógnak a sorból a -mente képzős határozószók: ezeknek ugyanis mindkét összetételi eleme hangsúlyos, azonban nincs teljes egyetértés abban, hogy főhangsúlyuk a melléknévi alaptagon, vagy a képzőn van-e – így pl. a fácilmente ’könnyen’ elemezhető úgy is, hogy fácilmènte, újabban viszont a fàcilménte az elfogadottabb elemzésmód. A „három szótagos keret” elve is az utóbbi mellett szólna, amennyiben az ilyen alakulatokat egy szónak tekintjük.

Az észrevételekért köszönet Dr. Kálmán László és Dr. Rákosi György nyelvészeknek.

A spanyol igei-névszói összetételek

Bizonyára minden spanyoltanulónak ismerősek az olyan főnevek, mint például a paraguas ’esernyő’, a lavaplatos ’mosogatógép’ vagy éppen a tocadiscos ’lemezjátszó’, amelyekkel általában már az első órákon megismerkedhetnek. Később talán az is feltűnik nekik, hogy a többi főnévvel szemben ezek többnyire -s végződésűek, vagyis mintha többes számú alakok lennének. De mik is ezek valójában?

Nos, ezek az ún. igei-névszói szóösszetételek (compuestos verbonominales, V–N), amelyek, mint a nevük is elárulja, egy igéből és egy – általában többes számú – főnévből állnak. Az igei elem látszólag egyes szám harmadik személyű – s a legelfogadottabb nyelvtani elemzés szerint abból is származik. Szófajuk tekintetében névszók, azaz lehetnek főnevek és melléknevek.

Az összetételi tagok közötti viszony az esetek többségében tárgyas, vagyis a névszói elem az ige tárgyát fejezi ki (de nem mindig, pl. girasol ’napraforgó’), a többes szám pedig általánosításra utal (bár előfordul a főnévi tag egyes számban is: pl. portavoz ’szóvivő’, guardarropa ’ruhatár’). Tárgyas szóösszetételek természetesen a magyarban is vannak, így ez nem lehet túl idegen a nyelvtanulók számára (ilyen a már említett lemezjátszó – ti. ’lemezt lejátszó [készülék]’ – is).

Girasoles – Napraforgók (Forrás: Pixabay.com)

Az igei-névszói összetételek többnyire hímneműek, amikor élettelent jelentő főnévként használatosak. Bár a DRAE egyeseket kétneműnek (hím- és nőnemben is használatosnak) jelöl, a gyakorlatban ezek is inkább hímnemben fordulnak elő (érdekes, hogy pl. a quitanieves ’hókotró[gép]’ viszont nőnemű az Akadémia szerint, mégis nagyjából ugyanannyi találat van rá hímnemben, mint nőnemben). Ha személyre utalnak, akkor a személy nemével egyeztetődnek; melléknévként értelemszerűen egyalakúak. Akár főnévként, akár melléknévként használatosak, többes számban változatlanok, ha főnévi elemük többes számú, ami a legáltalánosabb (el/los tocadiscos), egyéb esetben szabályosan képzik a többes számukat (el/la portavoz – los/las portavoces).

Mint az eddigiekből láthattuk, az efféle összetett szavak a legtöbb esetben valamilyen eszközt vagy készüléket jelentenek, de jelölhetnek emberi foglalkozást, illetve tulajdonságot is (pl. portavoz, guardaespaldas ’testőr’, rompecorazones ’szívtipró’). Noha az összetételi elemekből nem mindegyiküknél lehet a pontos jelentést kitalálni, a legtöbbször akkor is tudunk erre következtetni, ha a szót még nem is hallottuk: pl. a cuentagotas szó szerinti jelentése ’cseppszámláló’, de ennek nyilván semmi értelme nincs; könnyű tehát kitalálni, hogy csak ’csepegtető’ lehet.

Un rompehielos sueco – Egy svéd jégtörő (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

További érdekességük, hogy rekurzívak, vagyis egy így alkotott névszó ismét felhasználható névszói elemként egy hasonló módon alkotott összetételben: parabrisas ’szélvédő’ → limpiaparabrisas ’ablaktörlő’ [’szélvédőtisztító’] → lavalimpiaparabrisas ’ablakmosó és -törlő’. (Bár ez utóbbi nem sokszor fordul elő helyesen leírva az interneten, a spanyol akadémiai helyesírás szerint az ilyen összetételek mindig egy szóba írandók).

Ez az összetételi típus igen produktív a spanyolban: nehéz lenne számszerűsíteni, hogy pontosan mennyi van belőle, hiszen egy kis túlzással azt lehet mondani, hogy akármikor gyárthatunk ilyet mi magunk is. Az összes felsorolása éppen ezért lehetetlen vállalkozásnak bizonyulna, de lássunk néhányat az alábbiakban! (A nőnemű főnevek f.-fel jelölve.)

abrelatas — konzervnyitó
cascanueces — diótörő
cuentagotas — csepegtető
cuentakilómetros — kilométeróra, sebességmérő [műszer]
cumpleaños — születésnap
espantapájaros — madárijesztő
girasol — napraforgó
guardabarros — sárhányó
guardaespaldas — testőr
guardarropa — ruhatár, gardrób; ruhatáros [személy]
lavaplatos vagy lavavajillas — mosogatógép
limpiaparabrisas — ablaktörlő
marcapasos — pacemaker, beépített szívműködés-szabályzó
matamoscas — légycsapó
paraguas — esernyő
parabrisas — szélvédő
paracaídas — ejtőernyő
pararrayos — villámhárító
pasatiempo — időtöltés, szabadidő
portamonedas — pénztárca
portavoz — szóvivő
quebrantahuesos (egyik kedvencem) — szakállas saskeselyű [Gypaetus barbatus]
quitanieves (f. is) — hókotró [munkagép]
quitasol — napernyő
rompecorazones — szívtipró
rompehielos — jégtörő [hajó]
sacacorchos — dugóhúzó
saltamontes — szöcske
salvapantallas — képernyőkímélő [program]
salvavidas — mentőöv
tocadiscos vagy tornamesa (f.) — lemezjátszó

Az igei-névszói összetételek nem kizárólag a spanyolra jellemzőek: megvannak az olaszban (pl. cavatappi ’dugóhúzó’, colapasta ’tésztaszűrő’) és a franciában is (pl. essuie-glace [eszüiglász] ’ablaktörlő’, tire-bouchon [tyirbusõ] ’dugóhúzó’).

E sajátos szóképzési módnak nem volt a latinban előzménye (már önálló újlatin fejlemény), kialakulása azonban nem teljesen világos. Egy elképzelés azt valószínűsíti, hogy leíró jellegű – talán tréfás vagy gúnyos – sűrített mondatokról van szó, amelyek először feltehetően tulajdonnevekben jelentek meg, majd onnan terjedhetett el a minta a névszókra.