![]() |
| Nagyobb dialektuskontinuumok Európában (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC) |
A dialektuskontinuum, dialektális kontinuum vagy magyarul lehetne talán „nyelvjárásrendszer”-nek nevezni, olyan, nagyobb kiterjedésű összefüggő területen beszélt rokon nyelvek, illetve nyelvjárások összessége, melyek között az átmenetek folytonosak, így az egymáshoz közel eső nyelvjárások között nagyfokú kölcsönös érthetőség áll fenn, amely a távolsággal egyre csökken, és meg is szűnhet. A nagyobb nyelvcsaládoknál, így például az indoeurópainál is gyakran találunk dialektuskontinuumokat, hiszen például a már sokszor említett újlatin nyelvek is – az elszigetelt román, valamint a meglehetősen újító francia kivételével – lényegében egyetlen hatalmas, összefüggő nyelvjárásrendszert alkotnak. Példaként, az újlatin dialektuskontinuum nyugatról kelet felé, az óramutató járásával megegyező irányban haladva a következő:
portugál-galiciai → asztúrleóni → kasztíliai → aragóniai → katalán → okcitán → rétoromán változatok → északolasz változatok → középolasz változatok (a sztenderd olasszal) és korzikai → délolasz változatok → szicíliai → szárd (→ iberoromán).A makronyelv a dialektuskontinuumnak tulajdonképpen az ellenkezőjét jelenti, vagyis olyan, egyazon nyelvhez tartozónak vélt nyelvjárásokat jelent, amelyek az egymástól való elszigeteltségük miatt mégsem mindig érthetőek kölcsönösen. A nyelv vs. nyelvjárás problémájából kiindulva valójában – történetileg – több különálló, de nagyon közeli rokon nyelvnek is lehetne őket tekinteni, melyeknek azonban nincs külön elnevezésük. Makronyelvek például az arab vagy a dél-amerikai kecsua, illetve számos más amerikai indián nyelv.
Egy-egy nyelv elszigetelt nyelvjárásait tekintve makronyelv lehet akár egy dialektuskontinuum része is: például a szárd nyelv bizonyos nyelvjárásai között kisebb kölcsönös érthetőség áll fenn, mint a logudorói nyelvjárásra épülő sztenderdizált változata és a szomszédos újlatin (olasz, spanyol) nyelvek sztenderd változatai között (a szárd alkotná egyébként a nyelvhidat az olasz és az ibériai újlatin nyelvek, leginkább a spanyol között, amelyhez alaktanilag közelebb áll, mint az olaszhoz; hangtanilag pedig részben archaikus és elszigetelt, részben szintén a spanyollal mutat rokonságot).
