Szótárajánló: magyar–spanyol Csevegő

Az elsők között lehettem, aki hozzájutott a nagy múltú nemzetközi szakkiadó, a Lingea legújabb spanyol nyelvi kötetéhez, az igen hiánypótló magyar–spanyol Csevegő formájában. De pontosan milyen jellegű kiadvány ez?

A Csevegő egy kifejezésszótár, amelyben a szokványos, tematikus felépítésű társalgási nyelvkönyvekkel ellentétben a címszavak (kulcsszavak) betűrendben szerepelnek. Ami nagyon fontos. Mondhatnánk, hogy a szintén kiváló Hablando en plata – Magyarán szólva című Grimm-kiadvány megfordított párja, amely a magyar kifejezések spanyol megfelelőjét adja meg a társalgásban használatos szófordulatokkal, szövegkörnyezetbe helyezve.

Ugye mindenkinek ismerős az a probléma, amikor valamit mondani akarunk idegen nyelven, de a hagyományos szótár ebben nem sokat segít? A szokványos nyomtatott szótárak ugyanis csak a szavak nyersfordításait sorolják fel, amelyek ráadásul sajnos sokszor már elavultak, régiesek vagy túl hivatalosak, irodalmiak (még a legújabb kiadásúak esetében is), így egyáltalán nem biztos, hogy a talált fordítás helytálló lesz adott szövegkörnyezetben (meg egyáltalán megérti-e belőle egy spanyol anyanyelvű, hogy mit szeretnénk mondani). A Csevegő ezt a hiányosságot szünteti meg.

A 431 oldalas kötet 1300 kulcsszót tartalmaz az alapszókincsből, 10.000 példamondattal és aktuális szófordulattal, a végén pedig egy rövid hagyományos spanyol–magyar szótári rész is található Név- és tárgymutató címmel. Felépítése rendkívül egyszerű, átlátható. A fedlap belső oldalán egyből a szócikkek szerkezetének leírását találjuk, majd a szokásos belső címoldal, kiadásra vonatkozó adatok, rövid kéthasábos Előszó és a mindössze tizenegy tételből álló rövidítésjegyzék után máris a szótári rész jön.

(Forrás: El Mexicano)

A szócikkek fejlécében (sötétkék csíkban) a magyar kulcsszó szerepel. Közvetlenül alatta (világoskék csíkban) ennek nyers spanyol fordítása(i), ami igazából nem is lényeges, inkább csak pluszinformáció, mert az érdemi rész az alatta lévő a kifejezésjegyzék. A szócikk törzsében a magyar kulcsszót szövegkörnyezetekbe helyezve, valós fordulatokban, kifejezésekben találjuk, a szótár pedig a teljes fordulatok, kifejezések spanyol megfelelőjét adja meg, ami az egésznek a lelke. A magyar kulcsszó nyersfordítása nem is feltétlenül szerepel a spanyol hasábban, de pontosan ez a lényeg, amit már sokszor elmondtam: nem fordításra van szükség, ha beszélnünk kell, hanem a bevett anyanyelvi fordulatok használatára az adott szituációban.

A Csevegő éppen ezt nyújtja, ezért is páratlan és hiánypótló munka. Hasábjaiban a fent leírtakon túl kiegészítő, orientáló, a helyes szóhasználatot elősegítő információk is helyet kaptak, amelyek világoskék alapon szerepelnek némelyik szócikk végén (ilyen pl. az olvidar és olvidarse igék használatának magyarázata az elfelejt szócikknél, vagy a razón és verdad főnevek közötti jelentéskülönbség szemléltetése az igazság szócikknél). Mindez alig 3500 forintért, ami meglehetősen barátságos ár a sokszor öt számjegyű összegbe kerülő, de gyakorlati szempontból használhatatlan hagyományos szótárak összehasonlításában. Minden kezdő és haladó nyelvtanuló könyvespolcán ott a helye.

Szponzorált tartalom

10 latin–spanyol szópár, amelyek egész mást jelentenek

Gyakran felmerül a kérdés: vajon mennyire segíti a klasszikus latin egy újlatin nyelv megtanulását? Erről megoszlanak a vélemények. Bár ezek a nyelvek a latin modern nyelvjárásai, figyelembe kell venni, hogy nem a klasszikus latinból származnak – annál is inkább, mert az egy kimunkált irodalmi nyelv volt, amelyet igazából sosem beszélt az utca népe (úgy, ahogy „kellett volna”) – és a szavak jelentése egyébként is az, ami talán a leggyorsabban változik az élő nyelvben.

Latin felirat Pompeiiben (Forrás: Pixabay.com)

A spanyol szavak ránézésre sokszor nagyon hasonlítanak a latin szavakra, ezért egy klasszikus latin szöveget meglátva elsőre úgy tűnhet, hogy majdnem mindent értünk belőle (még ha nem is ismerjük a ragozásokat). A valóságban azonban az okozza a legnagyobb problémát, hogy az ismerősnek vélt latin szavak általában még mást jelentettek (vagy nem pontosan ugyanazt), mint a spanyolban. Ezekből állítottunk össze egy rövid listát! (Az első helyen a latin, másodikként a spanyol alak szerepel.)

1. alma és alma. Rögtön egy kakukktojással kezdünk, hiszen ez a két szó történetileg sem azonos: latinul egy nőnemű melléknév, jelentése ’tápláló’ vagy ’jótékony’, és a spanyol alimento főnévvel rokonítható. A spanyol ’lélek’ szó latin megfelelője és forrása az ánima (amely a spanyol választékos nyelvben is létezik mint művelt eredetű duplikátum).
2. casa és casa. Majdnem mindegyik újlatin nyelvben megtalálható ez a szó, ugyanabban a jelentésben. Azonban jó, ha tudjuk, hogy a klasszikus latinban ez ’kunyhó, viskó’ jelentéssel bírt. A ’ház’ igazán latinul dŏmus volt, amelynek egyedül a szárdban van folytatója (domo – a határozói esetből), de a művelt eredetű doméstico ’házi’ melléknévben is ez köszön vissza.
3. contestāri és contestar. Egyszerűnek tűnik, ugye? Pedig a latin ige nem azt jelenti, amit a spanyol alapján várnánk, hanem azt, hogy ’tanúskodni hív’. A ’válaszol’ latinul respondēre, amely ugyanúgy használatos a spanyolban is (responder) a contestar szinonimájaként. Az utóbbi mai jelentése a jogi nyelvben alakult ki (’tanúskodik > [kérdésre] megerősít > felel, válaszol’).
4. mirāri és mirar. A csábító hasonlóság ellenére ne feledjük: a latin ige még azt jelentette, hogy ’bámul, (meg)csodál, csodálkozik’, melynek a spanyol admirar a valós párja. A ’néz’ latinul spectāre volt, ezt a tövet találjuk a művelt eredetű espectador ’néző’ szóban is.
5. parāre és parar. Gondolhatnánk, egy olyan gyakori ige, mint a ’megáll’, biztos ugyanazt jelentette már latinul is. Nagyot tévednénk, mert a latin ige jelentése ’(el-/fel-)készül’, tehát a preparar(se) megfelelője! A spanyol jelentés az ’elkészül, készen áll > (vmilyen) helyzetbe kerül, elhelyezkedik > megáll’ átvitelen keresztül alakult ki, és Latin-Amerikában máig használják ’áll (vki vhol)’ értelemben. A latinban igazából nem volt pontosan ’megáll’ jelentésű ige.
6. persōna és persona. Szintén megtalálható a többi újlatin nyelvben is, ’személy’ jelentéssel. Ám a klasszikus latinban még ’álarc’ értelemben használták, majd innen (színházi) ’szerep(lő), személyiség’ lett, tehát a valódi spanyol párja a personaje. A személyre nem létezett a klasszikus nyelvben külön szó, ebben az értelemben is az homo ’ember’ volt használatos.
7. quǽrere és querer. Tény, hogy a latin igének is volt olyan jelentése, hogy ’akar, kíván, szüksége van (vmire)’, de elsősorban azt jelentette, hogy ’keres’ vagy ’kérdez’ (innen a művelt eredetű cuestión ’kérdés [téma]’ szó is). Az ’akar’ latin megfelelője a klasszikus nyelvben a velle volt (beszélt nyelvi változata a *volēre), a ’szeret’ pedig az amāre.
8. reālis és real. Ezek csak „keresztben hamis barátok”, mert a spanyol alaknak két latin szó is megfelel, de közülük csak a ’valós(ágos)’-t jelenti a reālis. A ’királyi’ latin megfelelője a regālis, amely a hangváltozások miatt a spanyolban egybeesett az előbbivel.
9. salīre és salir. Az egyik leggyakrabban használt spanyol ige, amely a ’kimegy/kijön’ mellett modern értelemben ’szórakozni megy, jár (vkivel)’ jelentéssel is bír. Pedig latinul azt jelentette, hogy ’ugrik’! Mai spanyol használata a ’kiugrik’ átmeneten keresztül jött létre. Érdekesség, hogy ugyanide tartozik a saltāre ’táncol’ > saltar ’ugrál’ is, amely a salīre gyakorítóképzős alakja volt. A ’kimegy’ viszont latinul exīre volt, amely még megvolt az óspanyolban is exir formában.
10. vale és vale. Mindkét nyelven sajátos és gyakori kifejezés, amely ugyanabból az igéből (valēre – valer) származik. De míg latinul ez felszólító módú alak, amelyet búcsúzáskor mondtak (kb. ’minden jót [neked], élj boldogan’ vagy hasonló jelentésben – vö. sp. ¡Cuídate! ’Vigyázz magadra’), addig spanyolul kijelentő módban van és azt jelenti, hogy ’oké, rendben’. De mivel csak a 20. században terjedt a mai jelentésében, valószínűleg a latintól független fejlemény.

Mindez csupán egy kis ízelítő volt, nyilván lehetne még rengeteg hasonló példát találni. Ha esetleg tudsz te is ilyet, kedves Olvasó, hozzászólásban folytathatod ezt a listát! További spanyol szavak különös eredetéről ebben a cikkben írtunk.

Római színház romjai Méridában, Extramadura (Forrás: Pixabay.com)

S végül még valami. Miért is van az, hogy a latin -us, -is végződésű szavak a spanyolban -o, -e (vagy mássalhangzó) végződésűek? Sokan azt gondolják, hogy a spanyolban „lekoptak ezek a végződések”, ami így ebben a formában nem igaz. Valójában az az oka, hogy a névszók nem a klasszikus latin alanyesetű alakból jönnek. A beszélt nyelvben ugyanis sokkal gyakrabban fordultak elő határozói vagy tárgyesetben – mivel ezek voltak az elöljárószók vonzatai is –, ami már magánhangzóra végződött egyes számban (-o, -u vagy -e). Ezért az újlatin nyelvek névszói is ezt az alakot vitték tovább, a klasszikus latin névszóragozás lényeges leegyszerűsítésével.

Felhasznált források

• Dr. Finály Henrik (1884): A latin nyelv szótára. Franklin Társulat, Budapest
• Coromines, Joan (1961): Breve diccionario etimológico de la lengua castellana, 3. kiadás
• Wiktionary (angol nyelvű változat)