Día és jornada

Péter nevű olvasónk kérdezte, hogy mi a különbség a spanyol día és jornada között. Mindkét szó a nappal mint időegységgel kapcsolatos. A día alapvetően két értelemben használatos: az egyik konkrétan a ’24 óra’, a másik pedig a ’nappal’, vagyis a 24 órából az az időszak, amikor nagyjából világos van. A jornada talán úgy közelíthető meg leginkább, hogy egy ’nap eseményei’, ’munkanap’, ’napirend’. De nem csak emiatt érdekes ez a két rokon értelmű szó.

Mint azt a korábbi cikkekből már jól tudjuk, ahogy két szó hasonló hangalakja lehet csupán a véletlen műve, ugyanúgy előfordul ennek az ellenkezője is, amikor egymásra egyáltalán nem hasonlító szavak mégis azonos eredetűek. S bizony ez esetben az utóbbiról van szó: a di- és a j- ugyanarra a latin tőre vezethető vissza (itt most vonatkoztassunk el a spanyol j mai hangértékétől, amely viszonylag új fejlemény: eredetileg [zs] hangot jelölt, ahogy a rokon újlatin nyelvekben is).

Los vuelos de la jornada – A napi repülőjáratok

A día közvetlen előzményeként egy azonos beszélt latin *DĪA alak feltételezhető, amely a DĬE(M) – klasszikus latin DĬES – módosulata; az -A végződés a többi hasonló, 5. deklinációs ingadozó végződésű főnév (olyanok, mint MATERĬES ~ MATERĬA, SERĬES ~ SERĬA stb.) mintájára jött létre (ami viszont azért érdekes, mert a többitől eltérően hímnemű volt már a latinban is – nőnemben csak bizonyos rögzült kifejezésekben használták). A DĬES ~ *DĪA folytatóit az Ibériai-félszigeti újlatin nyelveken kívül megtaláljuk a szárdban (díe), a románban (zi, ziuă), a régi/irodalmi olaszban (dì), amely a köznyelvben már csak fosszilis elemként van jelen például a hét napjainak nevében (lunedì, martedì stb.) és északolasz nyelvváltozatokban (pl. lombard dé) is.

A jornada a spanyolban régi okcitán jövevényszó lehet (mai okcitán ejtése kb. [dzsurnádo]) – ez magyarázza a szókezdő mássalhangzót is – és a művelt eredetű diurno, -na ’nap(pal)i’ melléknévvel rokon (amely népi úton *yorno lenne). Mindkét szó forrása a latin DĬŬRNU(M) melléknév, amelyből az olasz giorno [dzsorno], a francia jour [zsur] és természetesen az okcitán jorn [dzsur] is származik. A latin melléknevet a középkorban kezdték főnévként használni ’nappal’, majd ezt kiterjesztve ’nap’ jelentésben. Az olasz giornata és a francia journée [zsurné] jelentéstanilag a spanyol jornada megfelelői.

Az észrevételekért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

¡Buenos días! – De miért többes számban?

Amit már az első spanyolórákon megtanulunk, az többek között a legáltalánosabb köszöntések. Így egy kezdő spanyolos is jól tudja, hogy délig (ebédidőig) azt mondjuk, hogy ¡Buenos días!, majd sötétedésig ¡Buenas tardes!-szel köszönünk, és végül ¡Buenas noches!-szel kívánunk jó éjszakát.

Noha létezik ¡Buen día! is (amelyet egyes országokban, pl. Argentínában, a ¡Buenos días!-szal azonos jelentésben használnak, míg másokban, úgymint Mexikóban, inkább a magyar ’Szép napot!’ formulának felelne meg), a bevett köznyelvi forma mindig többes számú. Ennek okára volt kíváncsi Zsolt nevű olvasónk, aki a következő kérdést tette fel a Facebookon (szerkesztve, kiemelések tőlem):

Az jutott ma eszembe, hogy vajon a buenos días, buenas tardes és a buenas noches miért vannak többes számban?

A kérdés valóban érdekes, annál is inkább, mert a spanyol az egyetlen újlatin nyelv, amelyben ezeket az üdvözlőformulákat többes számban használják.

¡Buenos días! (Forrás: Pixabay.com)

Sajnos azt nem tudhatjuk teljesen biztosan, hogy ez miért alakult így, azt viszont igen, hogy a buenos días irodalmi szövegekben a 13. században tűnik fel először, ám csak a 16. századtól válik általánossá a történeti korpusz (CORDE) tanúságai szerint. Méghozzá olyan szövegkörnyezetekben találkozhatunk vele leginkább, mint az alábbiak:

• ¿Quál es el ombre que quiere vida & ama veer buenos días?
  (1240–1272 k., Herman el Alemán: Traslación del Psalterio)
• Dios vos salve e dé buenos días
  (1431–1449, Gutierre Díaz de Games: El Victorial)
• ¡Dios vos dé buenos días!
  (1517, Juan de Molina: Libro del esforzado caballero Arderique)
• Señora, buenos días hayas. [=tengas – a szerk.]
  (1534, Feliciano de Silva: Segunda Celestina)

A fenti példák arra engednek következtetni, hogy ezek olyan, általánosabb jelentésű kifejezésekből terjedhettek el, mint a ’legyenek jó napjaid’, ’adjon Isten jó napokat’ stb. Ugyanezt a feltevést erősíti a Diccionario de autoridades is a bueno, na szócikke alatti Buenos días címszónál (A–B: 1726, 704) található meghatározásában (kiemelés tőlem):

BUENOS DIAS. Freqüente, y comun ſalutación, con que al que ſe ſalúda ſe le dá à entender el deséo de que tenga aquel y otros con felicidades y guſtos. Lat. Fauſti atque felices tibi dies contingant. Fauſtos tibi dies apprecor. [...]

’Gyakori és általános köszönés, amellyel annak, akinek köszönnek, tudtára adják azt a kívánságot, hogy az és a többi [napja] boldog és örömteli legyen. [...]’

Sajnos az idézett latin mondatok ugyanakkor nem túl relevánsak a kérdésben, mert bár nyelvtanilag tökéletesek, e szótáron kívül semmilyen más forrásban nem fordulnak elő.

Az eddigieket összegezve, egyrészt tehát valószínű, hogy a többes szám az ilyen általánosító jellegű kívánságokból terjedhetett el, és bár az irodalomban viszonylag későn bukkan fel, a beszélt nyelvben már jóval előtte is gyakori lehetett. Másrészt az is lehetséges, hogy ebben a gracias ’köszönöm’ is szerepet játszott: erről ugyanis jól tudjuk, hogy már latinul is gratias volt,* amely tulajdonképpen a gratias ago (szó szerint: ’köszönetet teszek’) kifejezésből önállósult az újlatin nyelvekben.

---

*	Egész pontosan a gratia ’báj, kellem’ főnév többes számban jelentett ’köszönet’-et.