Mesterséges – pontosabban fogalmazva megalkotott – nyelvekről már bizonyára mindenki hallott, olyanról viszont aligha, amely egy természetes nyelvet próbálna „még természetesebbé” tenni. Márpedig a padremoñal nyelv ötlete pont ezzel a céllal merült fel alkotójában.
A mesterséges nyelveket általában abban a reményben hozzák létre, hogy sokkal egyszerűbbek és „logikusabb” felépítésűek legyenek bármelyik természetes eredetű nyelvnél, szabálytalanságok nélkül, így közvetítőnyelvként szolgálhassanak bizonyos közösségekben. Ugyanakkor minden természetes nyelvben rengeteg rendhagyóság fordul elő a leggyakoribb alakokban, ezért nem biztos, hogy jó ötlet olyan nyelvet alkotni, amelyben nincsenek, hiszen ez épp a természetesség ellen szól. Mesterséges nyelvet egyébként bárki alkothat, nem kell hozzá még csak nyelvésznek lenni sem.
A spanyol alapú padremoñal nyelv megalkotójának szándéka azonban valami egészen más volt. Francesc Ojeda Briones katalán-spanyol bölcsész 2000-ben alkotta meg mesterséges nyelvét, amelyet eredetileg tréfának szánt; az interneten azonban nagy népszerűségre tett szert.
Mielőtt arról szólnék, mi is tulajdonképpen a padremoñal, szükséges megmagyarázni egy fogalmat. Az ún. cultismo (magyarul „műveltségszó”) az újlatin nyelvekben olyan latin vagy görög eredetű szót jelent, amely az írott nyelv, a művelt nyelvhasználat útján őrződik meg, ezért – mivel soha nem tartozott a beszélők aktív hétköznapi szókincséhez – nem vagy csak részben (semicultismo) szenvedi el azokat a természetes hangalaki változásokat, amelyek a szájhagyomány útján örökölt szavakra jellemzőek. A „kultizmusoknak” az újlatin nyelvekben különös jelentőségük van, hiszen az adott nyelv korábbi történelméből, a klasszikus nyelvből való „visszakölcsönzések”, s javarészt ezek biztosítják e nyelvek írott változatának máig nagyfokú kölcsönös érthetőségét is.
A padremoñal lényege, hogy a műveltségszavakat olyan hangalakra hozzuk, mintha a beszéd útján öröklődtek volna, alkalmazva rájuk az ezekben végbement hangváltozásokat. Ehhez persze azt is tudni kell, hogy melyek ezek a hangváltozások (erről részletesen olvashatunk a Wikipédiában). Maga a nyelv neve is így keletkezett, méghozzá a patrimonial, azaz ’honi’ szó népiesítésével. A spanyolban ugyanis palabras patrimoniales-nek, ’honi szavak’-nak nevezik a latinból folytonossággal, a beszélt (nép)nyelv útján örökölt szavakat a kultizmusokkal szemben. A nyelvet egy hosszabb, kifejezőbb névvel is ellátta megalkotója, ez pedig a castellano sen cuchesmos, azaz „kultizmusok nélküli spanyol”, amely „rendes” spanyolul így hangzik: castellano sin cultismos.
Hogy néhány példát is említsek, padremoñal nyelven a comunicación (’közlés’) comulgazón, a diccionario (’szótár’) dezonero, a familia (’család’) hameja, a futuro (’jövő’) hoduro, az historia (’történet’) pedig estuera lenne. Nos, melyek hangzanak szebben?
A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.
A mesterséges nyelveket általában abban a reményben hozzák létre, hogy sokkal egyszerűbbek és „logikusabb” felépítésűek legyenek bármelyik természetes eredetű nyelvnél, szabálytalanságok nélkül, így közvetítőnyelvként szolgálhassanak bizonyos közösségekben. Ugyanakkor minden természetes nyelvben rengeteg rendhagyóság fordul elő a leggyakoribb alakokban, ezért nem biztos, hogy jó ötlet olyan nyelvet alkotni, amelyben nincsenek, hiszen ez épp a természetesség ellen szól. Mesterséges nyelvet egyébként bárki alkothat, nem kell hozzá még csak nyelvésznek lenni sem.
A spanyol alapú padremoñal nyelv megalkotójának szándéka azonban valami egészen más volt. Francesc Ojeda Briones katalán-spanyol bölcsész 2000-ben alkotta meg mesterséges nyelvét, amelyet eredetileg tréfának szánt; az interneten azonban nagy népszerűségre tett szert.
 |
| Mesterséges természet? (Forrás: Pixabay.com) |
Mielőtt arról szólnék, mi is tulajdonképpen a padremoñal, szükséges megmagyarázni egy fogalmat. Az ún. cultismo (magyarul „műveltségszó”) az újlatin nyelvekben olyan latin vagy görög eredetű szót jelent, amely az írott nyelv, a művelt nyelvhasználat útján őrződik meg, ezért – mivel soha nem tartozott a beszélők aktív hétköznapi szókincséhez – nem vagy csak részben (semicultismo) szenvedi el azokat a természetes hangalaki változásokat, amelyek a szájhagyomány útján örökölt szavakra jellemzőek. A „kultizmusoknak” az újlatin nyelvekben különös jelentőségük van, hiszen az adott nyelv korábbi történelméből, a klasszikus nyelvből való „visszakölcsönzések”, s javarészt ezek biztosítják e nyelvek írott változatának máig nagyfokú kölcsönös érthetőségét is.
A padremoñal lényege, hogy a műveltségszavakat olyan hangalakra hozzuk, mintha a beszéd útján öröklődtek volna, alkalmazva rájuk az ezekben végbement hangváltozásokat. Ehhez persze azt is tudni kell, hogy melyek ezek a hangváltozások (erről részletesen olvashatunk a Wikipédiában). Maga a nyelv neve is így keletkezett, méghozzá a patrimonial, azaz ’honi’ szó népiesítésével. A spanyolban ugyanis palabras patrimoniales-nek, ’honi szavak’-nak nevezik a latinból folytonossággal, a beszélt (nép)nyelv útján örökölt szavakat a kultizmusokkal szemben. A nyelvet egy hosszabb, kifejezőbb névvel is ellátta megalkotója, ez pedig a castellano sen cuchesmos, azaz „kultizmusok nélküli spanyol”, amely „rendes” spanyolul így hangzik: castellano sin cultismos.
Hogy néhány példát is említsek, padremoñal nyelven a comunicación (’közlés’) comulgazón, a diccionario (’szótár’) dezonero, a familia (’család’) hameja, a futuro (’jövő’) hoduro, az historia (’történet’) pedig estuera lenne. Nos, melyek hangzanak szebben?
A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.