¡Ya lo sabremos todo! – Miért kell a lo?

Rendszeres olvasónk és kérdezőnk, Zsolt ismét nagyon érdekes kérdést tett fel, amely bizony a spanyol grammatikusokat is foglalkoztatja. Így szól (szerkesztve, kiemelések tőlem):

A todo-val miért kell mindig együtt használni a lo-t? Pl. Carlos lo sabe todo. Vagy: Tendrán que saberlo todo.

A todo ’minden’, semlegesnemű, valamint ragozott alakjai, a todo, toda ’egész, teljes’ és todos, todas ’mindenki’, illetve ’mindegyik, minden, az összes’ (< lat. TŌTUS, -A, -UM, -OS, -AS) hím- és nőnemű univerzális kvantorok (a hagyományos nyelvtanban „általános névmások”), amelyek valóban némileg eltérően viselkednek a többi hasonló szóval szemben – például határozott névelővel bevezetett névszói szerkezetek előtt is állhatnak.

Az univerzális mindenség...

Mindez azért tűnhet számunkra furcsának, mert ahogy nincs *este el día, *aquellas las noches, *muchos los hombres stb., azt gondolnánk, hogy az efféle szerkezetekben a névelő felesleges – hiszen ezek a névmásféleségek általában már önmagukban is ellátják a determináns szerepét is. Éppen ezért a todo, -a, -os, -as alakokat predeterminánsnak (predeterminante) is nevezik a spanyol nyelvtanok. Azonban ez nemcsak a spanyolra, hanem valamennyi újlatin nyelvre jellemző jelenség (vö. ol. tutte le ragazze, fr. toutes les filles, kat. totes les noies, rom. toate fetele stb. ’minden lány’).

Az NGLE szerint ugyanezzel van összefüggésben az olvasónk kérdésében megfigyelhető használat is, amelynek megértéséhez nézzük meg az alábbi három egyszerű mondatot:

(a) Leyó todo el libro. ’Elolvasta az egész könyvet.’
(b) Leyó todo ello. ’Elolvasta mindazt ~ az egészet.’
(c) Lo leyó todo. ’Elolvasta mindet. ~ Elolvasott mindent.’

Az (a) példában a mondat tárgya egy határozott névszói szerkezet, az el libro ’a könyv(et)’, amelyet a todo kvantor módosít. A (b) mondatban a határozott névszói szerkezet szerepét a semlegesnemű ello ’az(t), ő(t)’ névmás tölti be. Mind az el libro, mind az ello helyettesíthető tehát egy tárgyas névmással, amely a hím- vagy semlegesnemű lo ’azt, őt’ lesz: így jutunk el a (c) mondathoz. A látszat ellenére tehát nem a tárgy „felesleges” megduplázásáról van szó, hiszen mint láthattuk, a tárgyesetű lo névmás nem a todo szerepét ismétli meg, hanem a mondatból elhagyott teljes névszói szerkezetet helyettesíti, amelyet az utóbbi módosít.

Ennyi mindent jelent a todo... (Forrás: El Mexicano)

A todo tehát abból a szempontból is kivételes, hogy az egyetlen olyan kvantor, amely – az egyes szám első és második személy kivételével – névmások előtt is állhat (todo aquello ’mindaz’, todas ellas ’mindnyájuk [nők]’, todos nosotros ’mindnyájunk’ stb.), ami másokkal szintén nem lehetséges (nem létezeik pl. *poco esto, *muchas ellas, *tantos nosotros). Vagyis nincs mit tenni, ez egy ilyen különleges „állatfajta” a spanyolban! :-)

Felhasznált irodalom

• RAE–ASALE (2009): Nueva gramática de la lengua española (NGLE), 16.14n, 1247–1248.
• RAE–ASALE (2014): Diccionario de la lengua española (DRAE), 23.ª edición.

A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

A spanyol tárgyeset használata

A spanyolban nyelvtanilag kétféleképpen jelölhető a tárgy: a hangsúlytalan személyes névmások külön tárgyesettel (caso acusativo) rendelkeznek – melynek alakjai a nem visszaható harmadik személyűek (lo, la, lo, los, las) kivételével azonosak a részes esettel (me, te, nos, os) –, illetve az a elöljárószóval (complemento directo vagy acusativo preposicional), ami szintén nem különbözik a részes esettől. Az utóbbit használják a tárgy jelölésére a hangsúlyos személyes névmásoknál (a mí, a él stb.) és a névszói szerkezeteknél is (a María, al sol) – erről szól jelenlegi témánk is. (Itt és a továbbiakban is a „tárgyeset” természetesen mondattani jelentésben értendő.)

Persze a kérdés igazából nem is az, hogy miként, hanem az, hogy mikor jelölt a tárgyeset, és mikor nem. (Hogy könnyebb legyen elképzelni, miről lesz szó, gondoljunk csak arra, hogy a magyarban is van, amikor a tárgyeset nem jelölt, mégsem értjük félre: pl. a Szeretem a kutyám mondatban a kutyám természetesen tárgyesetben áll, de ez jelöletlen; vö. A kutyám nagyon okos, ahol viszont alanyesetű.) Pontosan ez a probléma fogalmazódott meg István levelében is (a kiemelések tőlem származnak):

Én a nyelvtanfolyamokon úgy tanultam, hogy ha a mondat tárgya élettelen, akkor marad alanyesetben („Veo el árbol.”), viszont ha elő, akkor tárgyesetet kell használni („Veo al hombre.”).

Ez többé-kevésbé igaz is így, azonban csak nagyon felületesen (a nyelvtanfolyamoktól túl sokat nem is várhat az ember). Nézzük meg először is röviden, hogyan alakult ki a tárgy(eset) efféle jelölése.

No puedes comprar al sol...

A klasszikus latinban az elöljárószók után a névszók határozóesetben (ablativus) vagy tárgyesetben (accusativus) álltak. Az utóbbiak közé tartozott az AD (’-nak/-nek, -hoz/-hez/-höz’ stb.), a vele alkotott névszói szerkezet – vagyis az AD+accusativus – pedig személyeknél részeshatározó-féleséget jelölt, amely a beszélt nyelvben nagyon elterjedt volt: pl. a MIHI (MĪ) ’nekem’ helyett a vulgáris latinban inkább azt mondták, hogy AD MĒ, sőt, AD MIHI ~ MĪ (vö. ol. a me, sp. a mí). Később ugyanezt elkezdték használni (személyek esetén) a tárgy jelölésére is, hiszen az eredeti tárgyeset idővel elvesztette a nyelvtani megkülönböztető funkcióját, mivel ez vált a főnevek leggyakrabban használt, alapvető alakjává (vagyis történetileg az újlatin főnevek eredendően tárgyesetűek, épp ez a sors iróniája). Ez a használat pedig máig továbbél bizonyos újlatin nyelvekben, így a spanyolban is. S most térjünk vissza István leveléhez, amely így folytatódik (a fordítás és a kiemelések itt is tőlem származnak):

Sajnos mint annyiszor, az élőbeszéd erre lépten-nyomon rácáfol. Alább idézem a Calle 13 együttes Latinoamérica c. dalának a refrénjét, [...]:

Tú no puedes comprar al viento. (’Te nem veheted meg a szelet’)
Tú no puedes comprar al sol. (’Te nem veheted meg a napot’)
Tú no puedes comprar la lluvia. (’Te nem veheted meg az esőt’)
Tú no puedes comprar el calor. (’Te nem veheted meg a meleget’)
Tú no puedes comprar las nubes. (’Te nem veheted meg a felhőket’) [...]

Miért „al viento, al sol”, ugyanakkor „la lluvia, el calor”? Van valami stiláris különbség? Ha igen, hogyan érzékeltethető fordításban?

A nyelvi szabályokat nagyon nehéz úgy meghatározni, hogy egyáltalán ne legyenek alóluk kivételek, ha pedig feltűnően sok a kivétel, akkor egyértelmű, hogy rosszul írták le a szabályt – és ezt István is felismerte. Ráadásul a nyelv változik is, egyes szerkezetek mások mintájára elterjedhetnek (ezt hívják analógiának). Durva közelítéssel valóban az lehetett eredetileg a döntő a tárgy jelölésében, hogy személyről van-e szó, vagy sem. Majd ez kiterjedt a megszemélyesített dolgokra, fogalmakra, illetve ebből adódóan annak érzékeltetésére is, hogy egy személy vagy dolog mennyire konkrét, előfeltételezetten ismert, azaz specifikus-e, vagy sem.

Sentir al calor ??

A RAE nyelvhasználati tanácsadó szótára, a Diccionario panhispánico de dudas (DPD) foglalkozik a tárgy kötelező, illetve opcionális jelölésének eseteivel, amit megpróbáltam néhány pontban alább – a teljesség igénye nélkül – összefoglalni (a csillag nyelvtanilag helytelen alakot jelöl):

• Személy- és állatnevek, (specifikus) személyt jelölő névmások esetén: Vi a Juan (*Vi Juan) ’Láttam Jánost’; Ella no conoce a nadie (*Ella no conoce nadie) ’Ő nem ismer senkit’; ¿Habéis visto a alguien aquí? (*¿Habéis visto alguien aquí?) ’Láttatok valakit itt?’; ¿A quiénes (*Quiénes) visteis en la fiesta? ’Kiket láttatok a bulin?’; Saludamos a todos ’Köszöntünk mindenkit’ (ez utóbbi teljesen mást is jelentene, ha nem jelölnék a tárgyat: Saludamos todos ’Köszönünk mindannyian’).
• Személyekre utaló gyűjtőnevek esetén (beleértve a határozatlan névelővel vagy névmással való használatot is), amennyiben a jelentés specifikus: Dispersaron a la multitud ’Feloszlatták a tömeget’; Echaron a la gente del parque ’Kidobták az embereket a parkból’; Multaron a la empresa ’Megbüntették a vállalatot’; Busco a un camarero ’Keresek egy (bizonyos) pincért’ – de: Vi una multitud avanzando hacia el estadio ’Láttam egy tömeget haladni a stadion felé’; Necesito gente para acabar el trabajo ’Szükségem van emberekre a munka befejezéséhez’; Busco un camarero ’Pincért keresek’ stb.
• Sorrendiséget, alá-fölé rendeltséget, egyéb hierarchiát kifejező igékkel, egyértelműsítésre: La calma sigue a la tempestad ’A szélcsend követi a vihart’; El otoño precede al invierno ’Az ősz megelőzi a telet’; El escepticismo vence al optimismo ’A szkepticizmus legyőzi az optimizmust’ stb.
• A felsoroltakon túl – dolgok, fogalmak esetében – opcionális, a megszemélyesítés mértékének függvényében: Amo (a) mi perro ’Szeretem a kutyámat’; Esperó (a) la muerte con serenidad ’Derűs nyugalommal várta a halált’; El tabaco perjudica (a) la salud ’A dohány károsítja az egészséget’. A jelöltség–jelöletlenség jelentésmegkülönböztető szerepű is lehet, amennyiben a főnév utalhat személyek csoportjára és dologra is: pl. Admiro a la Iglesia ’Csodálom az Egyházat’ és Admiro la iglesia ’Csodálom a templomot’.

Az idézett dalszövegben tehát a legutóbbi kategóriával van dolgunk. De hogy miért csak a viento ’szél’ és a sol ’nap’ esetében jelölt a tárgy? A válasz egyszerű: a szerző ezeket érezte megszemélyesíthető fogalmaknak – a többit nem. Ilyenkor ugyanis teljes mértékben a beszélő/költő érzésére van bízva, hogy mit tekint megszemélyesíthetőnek és mit nem. A stiláris különbség tehát ebben áll, ami azonban aligha lenne érzékeltethető a fordításban – pontosan azért, mert a magyarban ilyen alapú nyelvtani megkülönböztetés nincs. (Lehetne például nagy kezdőbetűvel írni ezeket a szavakat, de ez csak helyesírási kérdés, és nem biztos, hogy célravezető.)

Admiro la iglesia...

István ezután egy idézettel folytatja levelét Gabriel García Márquez Száv év magány (Cien años de soledad) című művéből (kiemelés és fordítás tőlem):

Sentaron una gitana en un extremo de la aldea e instalaron el catalejo a la entrada de la carpa. Mediante el pago de cinco reales, la gente se asomaba al catalejo y veía a la gitana al alcance de su mano. (’Leültettek egy cigány lányt a falu egyik szélén és felszerelték a látcsövet a sátor bejáratához. Öt real befizetésével az emberek a látcsövön át kéznyújtásnyira látták a cigány lányt.’)

Itt sem értem a különbséget: a „sentar” és a „ver” is tranzitív ige, ám az első mondatban a „gitana” alanyesetben van, a második mondatban már tárgyesetben.

Itt viszont a négy közül a második lehetőséggel állunk szemben – vagyis az a meghatározó egy személyre utaló gyűjtőnév esetén, hogy az egy konkrét (specifikus) személyt jelöl-e, vagy sem. A mondat úgy kezdődik, hogy Sentaron una gitana ’Leültettek egy cigány lányt (~asszonyt)’, azonban nem tudunk semmit arról, hogy kit, azaz a személy ismertsége nem előfeltételezett. A második mondatban viszont már adott, hogy kiről van szó („arról a bizonyos cigány lányról, akit leültettek a falu szélén”), ezért a veía a la gitana ’látta a cigány lányt (~asszonyt)’ kifejezésben a gyűjtőnév jelentése már specifikus, amit egyúttal a határozott névelő is jelöl.

Nagyjából ennyit érdemes tudni a spanyol tárgyeset jelöléséről. Természetesen egyéb tényezők is közrejátszanak benne – sokszor leginkább maga az ige a döntő –, így aki ennél is jobban el kíván merülni a részletekben, annak a DPD vonatkozó szócikkét érdemes tanulmányoznia.

A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

„Hallottam őt énekelni egy dalt”

Nem olyan régen volt szó a spanyol személyes névmások nyelvjárási használatairól, mely jelenségek közül az egyik legáltalánosabb az ún. leísmo, azaz a részes le(s) névmás használata személyekre tárgyesetben, a lo(s), la(s) helyett, adott helyzetekben. Arról is olvashattunk már előtte, hogy bizonyos igékkel nincs éles határ a részes és a tárgyeset között – előfordulhat, hogy amikor magyarul a tárgyeset használata lenne számunkra természetes, a spanyolban részes esetet használnak (ez főleg az ún. behatást kifejező igéknél – verbos de afección – jellemző). Vagyis a spanyolban nem annyira egyenletes és „logikus” a részes és a tárgyeset megoszlása, mint a magyarban, s az egyik vagy a másik használata közötti ingadozások azt mutatják, hogy a kettő közötti morfológiai különbség bizonyos esetekben – a nemek, illetve a személyek dolgoktól való megkülönböztetésének javára – eltűnőben van.

A mostani témában az ún. verbos de percepción, vagyis az érzékszervekkel történő érzékelést jelentő igék esetvonzatáról lesz szó, amely bizonyos szövegkörnyezetekben szintén eltér attól, amit magyarul várnánk. A két leggyakoribb ilyen ige a spanyolban a ver (régen veer < lat. VIDĒRE) ’lát’ és az oír (< lat. AUDĪRE) ’hall’. Alapesetben ezek – ahogy a magyarban is – tárgyas igék: te veo ’látlak téged’, oigo tu voz ’hallom a hangod’ stb. Van azonban egy olyan eset, amellyel külön érdemes foglalkozni: amikor a ver vagy oír bővítménye egy főnévi igeneves tagmondat. Idáig nincs is ebben semmi érdekes, hiszen magyarul is szoktunk ilyet mondani: pl. a „Hallottam Máriát énekelni” mondat ugyanígy gond nélkül lefordítható spanyolra: Oí a María cantar.

Le oí tocar la guitarra – Hallottam őt gitározni (Forrás: Pixabay.com)

A fenti egyszerű példamondatban az ige bővítménye (María) tárgy, ahogy magyarul is (a tárgyesetet, személyről lévén szó, az a elöljárószó jelöli is), ami azt jelenti, hogy a tárgyesetű személyes névmással helyettesíthető: La oí cantar ’Hallottam őt énekelni’. De vajon mi történik akkor – és számunkra ez lesz igazán érdekes –, ha a főnévi igenévi alakban álló ige (cantar) is kap egy tárgyat, vagyis a példánál maradva: „Hallottam Máriát énekelni egy dalt”. Elsőre szintén nem történik semmi látványosan, mert ezt is egyszerűen le lehet fordítani: Oí a María cantar una canción. Viszont próbáljuk meg itt is az oír ige bővítményét a személyes névmással helyettesíteni: Le oí cantar una canción ’Hallottam őt énekelni egy dalt’ – hoppá, itt bizony már valami történt! Mégpedig az, hogy a María szóra nem a tárgyesetű, hanem a részes névmással utaltunk. A következő lépésben nézzük meg, mivel lehetne ezt megmagyarázni.

Az odáig – gondolom – teljesen követhető, hogy amennyiben a főnévi igenévnek nincs tárgy funkciójú bővítménye, akkor a mondat tárgya az oír ige bővítménye. Hasonlóképpen működik ez a ver igével is, csak hogy azzal is legyen egy példánk: Lo vimos subirse a un taxi ’Láttuk őt [hímnem] beszállni egy taxiba’. Amint viszont a főnévi igenév is kap egy tárgyat – vagyis amikor magyar mondatban dupla tárgy lenne – az oír vagy ver ige bővítményéből általában részeshatározó lesz a spanyolban, amelyre a részes névmással utalhatunk. Bár vannak, akik ezt egyszerűen a leísmo egy speciális esetének tartják, valójában nem erről van szó. Mint tudjuk, a magyarral szemben a spanyol személyes névmás részes esetének használata ugyanis kiterjedtebb, azaz nem feltétlenül utal mindig a szó szoros értelmében vett részeshatározóra: jelölhet olyan határozói viszonyt is, amely nem pontosan a cselekvés/történés „címzettjére” vonatkozik, hanem a „forrására”, olyasmire, amit magyarul a tőle szokott kifejezni (ilyennel már találkozhattunk, pl. a preguntar, pedir igéknél).

A spanyol anyanyelvűek többsége tehát úgy értelmezi az ilyen ver és oír igékkel alkotott mondatokat, amelyekben magyarul két tárgy van, hogy azokban valójában csak egy tárgy van, a főnévi igenévvel kifejezett cselekvés bővítménye, vagyis tulajdonképpen azt érzékelik közvetlenül; éppen ezért a cselekvés végrehajtóját a részes esettel kifejezett forrásnak tekintik. Ez onnan is látszik, hogy a főnévi igenév bővítményére lehet tárgyesetű névmással utalni, míg a cselekvést végzőre részessel, a kettő együttes használatakor pedig a le(s) névmás helyett (eufonikus okokból) a se névmás áll: Oí a María cantar una canción → Le oí cantarla / Se la oí cantar; Vi a Pedro guardar el informe → Le vi guardarlo / Se lo vi guardar. Vagyis szó szerint fordítva, ezek a mondatok valójában azt jelentik, hogy ’Hallottam Máriától énekelni egy dalt’ → ’Tőle hallottam énekelni azt’, illetve ’Láttam Pétertől eltenni a beszámolót’ → ’Tőle láttam eltenni azt’.

Szintén nem ritka persze, hogy a spanyol mondatban is dupla tárgy van, tehát vannak olyan beszélők is, akik a cselekvés végzőjét is tárgyként értelmezik. Az ő nyelvváltozatukban természetesen ugyanúgy helyes a cselekvés végzőjére a tárgyesetű személyes névmással történő utalás: La oí cantar una canción, Lo vi guardar el informe.

Amikor a tárgyeset valójában részes...

Ha visszaemlékszünk, már röviden a személyes névmásokról szóló témában is utaltam arra, hogy a spanyolban bizonyos igéknél nincs éles különbség a tárgy és a részeshatározó között, ezért ilyenkor előfordul, hogy ami számunkra egyértelműen tárgy, az számukra nem ennyire egyértelmű. Sőt, olyannyira nem, hogy a részes esettel fejezik ki a „tárgyat”! Ha viszont így van, akkor azt is mondhatjuk, hogy ez valójában nem is tárgy. De akkor felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán mi a különbség a tárgy és a részeshatározó között? Ezt kell legelőször is tisztáznunk, hogy megértsük, miért van ez a nagy kavarodás a tárgyas és a részes névmások körül.

Tárgynak azt tekintjük a mondatban vagy a kifejezésben, ami a cselekvést vagy történést közvetlenül elszenvedi, vagyis amit a cselekvés vagy történés közvetlenül érint; ezért úgy is nevezik a spanyol nyelvtanok, hogy complemento directo, azaz ’közvetlen bővítmény’. Ezzel szemben a részeshatározó az, amit nem közvetlenül, hanem közvetetten érint a cselekvés/történés, azaz csupán kapcsolatban van vele, felé irányul vagy hatással van rá: tulajdonképpen a cselekvés „címzettje”. Erre utal spanyol elnevezése is, a complemento indirecto, magyarul ’közvetett bővítmény’.

A probléma az, hogy bizonyos igéknél – jelentésükből adódóan – nincs éles határ a két koncepció között. Egy olyan mondatban, mint pl. Adtam Péternek egy tollat, teljesen egyértelmű, hogy a cselekvésemet közvetlenül elszenvedő elem a toll, míg „címzettje” Péter: Le di un boli a Pedro (ahol a le a részes névmás, az a Pedro pedig a részeshatározó). Az is egyértelmű, hogy a Megírtad a levelet? Igen, azt megírtam mondatokban a levél szenvedi el közvetlenül a cselekvést, tehát az a tárgy: ¿Escribiste la carta? Sí, la escribí. Na de mi van pl. egy olyan mondattal, hogy Pétert zavarja a hangos zene? Igaz, hogy magyarul a Péter tárgyesetben áll, de valóban közvetlenül szenvedi el Péter a hangos zene hatását, vagy sem? Nos, a spanyol beszélők szerint nem: A Pedro le molesta la música alta – szó szerint kb. ’Péternek zavar(ó) a hangos zene’.

Úgy tűnik, őt nem zavarja a kapucni... Parece que a ella no le molesta la capucha...

A fentiekhez hasonló, valamilyen (be)hatást kifejező igék jellemzője, hogy bár tárgyasként vannak feltüntetve a szótárakban, részes esetet vonzanak. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy az ilyen esetekben a cselekvés általában nem szándékolt, ezért – mint fentebb írtam – a spanyol anyanyelvűek számára nem közvetlenül érinti annak „tárgyát”. Lényegében tehát arról van szó, hogy az ilyen igék tárgya valójában részeshatározó – szokás ezt ilyenkor „indirekt tárgynak” is nevezni. A molestar igén kívül idetartozik még többek között az afectar ’befolyásol, érint’, asustar ’megijeszt’, asombrar ’meglep’, convencer ’meggyőz’, divertir ’szórakoztat’, importar ’érdekel’, impresionar ’lenyűgöz’, ofender ’megbánt’, perjudicar ’károsít’, preocupar ’aggaszt’ stb. is.

Van azonban egy másik eset is, amikor a „tárgyat” a nyelvterület nagy részén részes esettel fejezik ki. Ez pedig a se szócskával bevezetett személytelen mondatokban fordul elő – tipikusan pl. a conocer ’ismer’, considerar ’vél’ és a llamar ’hív, nevez’ igékkel: [A la ciudad] Se le conoce por su arquitectura antigua y medieval ’[A várost] Ókori és középkori építészetéről ismerik’; [A la catedral] Se le llama la dama de las catedrales por su elegante apariencia ’[A székesegyházat] A székesegyházak nagyasszonyának nevezik elegáns megjelenése miatt’. Ezekben a mondatokban tehát a le részes esetű névmás a városra, illetve a székesegyházra – mint „tárgyra” – utal. A jelenség eredetét tekintve azonban arról lehet szó, hogy ezek valójában mégsem tárgyak a mondatban, hanem olyan bővítmények, amelyeknek datívusz a vonzatuk (vö. úgy vélik róluk, azt mondják rájuk stb.).

Bár az utóbbi már határeset, az előzőekben leírtak nem keverendőek a leísmo nevű nyelvjárási jelenséggel, amely azt jelenti, hogy az alaktanilag és etimológiailag tárgyesetű lo, la (< lat. ILLUM, ILLAM) névmás helyett az alaktanilag részes esetű le (< lat. ILLI) névmást használják személyek esetén a tárgy jelölésére. E jelenség kiváltképp Spanyolországban elterjedt – ahol csak hímnemben használják – és elég régi eredetű. A kutatók azzal magyarázzák az okát, hogy a beszélők furcsának érezték a lo tárgyas névmás használatát személyekre is, ezért igyekeztek valahogyan nemcsak a nemeket, hanem a személyeket és az élettelen dolgokat is megkülönböztetni egymástól, ezért Kasztíliában (ahonnan a jelenség elindult) személyekre hímnemben a le részes névmás váltotta fel a lo névmás funkcióját tárgyesetben. A leísmo másik tipikus esete a Latin-Amerikában is elterjedt ún. leísmo de cortesía, amely az önözéssel van összefüggésben: az usted(es) ’Ön(ök)’ megszólításhoz hím- és nőnemben egyaránt a le, les névmások használatosak tárgyesetben is a lo, la, los, las helyett.