A tengerimalac nagy testvére, a vízidisznó

Vízidisznó (Forrás: Wikimedia Commons, CC)

A tengerimalac elnevezéséről szóló nagy sikert aratott cikk után – és olvasónk kívánalmának eleget téve – most röviden a nagy testvérről, a vízidisznóról szólunk.

A vízidisznó vagy kapibara (Hydrochoerus hydrochaeris), a spanyol nyelvterületeken általában carpincho [kárpincso] a tengerimalac közeli rokona, amelyet egyúttal a Föld legnagyobb rágcsálójaként tartanak számon. Megjelenésében egy óriási nyúlra hasonlít, bár a feje némileg a lovakéra is emlékeztet. Testhossza eléri a 130 centimétert, tömege akár 60 kg is lehet. Természetes élőhelye szintén Dél-Amerika, azonban nem a hegyvidék, ahogy kistestű rokonáé, hanem a vizek közelében lévő szavannák és erdős területek. Általában 15-20 fős csapatokban élnek, melyek élén mindig egy domináns hím áll. Kommunikációjuk során szagokat és jellegzetes hangokat használnak: képesek ugatni, fütyülni, röfögni és kattogó hangot kiadni is. A hímek az orrukon lévő kiválasztómiriggyel jelölik meg területüket. Bár hobbiállatként nem túl elterjedt, a tartók hűséges, intelligens és tiszta állatnak vélik. Intelligenciája és tanulékonysága a kutyáéval vetekszik. 8-10 évig él.

Neve ezúttal nem áll annyira távol a valóságtól, mint a tengerimalacé, hiszen a vízidisznó valóban „kétéltű”: lábujjai közötti úszóhártyáival kiválóan úszik, akár a hód. Tudományos neve végső soron görög eredetű, amely a(z) ὕδωρ (hýdōr) [(h)üdór] ’víz’ és a χοίρος [khírosz] ’disznó’ jelentésű szavakból álló össze, vagyis ’vízidisznó’; ennek latin átírása az hydrochoerus [idrokérusz].

Vízidisznócsapat (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Nemzetközileg elterjedt elnevezése, a kapibara (ang., ném., fr. capybara, sp., ol., rom. capibara, port. capivara, or. капиба́ра [kapibára] stb.) vagy a guaraní kapi’yva [kapi-üva] vagy pedig a nagyon közeli rokon tupí nyelv ka’apiûara [ka-apiwara] szavából származik – jelentésük egyszerűen ’fűevő’.

Általánosan használt spanyol neve carpincho, azonban Kolumbiában chigüiro [csigwíro], Venezuelában chigüire [csigwíre]. Hivatalos etimológiai adatot sajnos egyikre sem szolgáltat sem a DRAE, sem a Diccionario de americanismos. A carpincho töve valószínűleg – de legalábbis a spanyol Wikiszótár szerint – ugyanaz, mint amit a kapibara szóban is találunk, vagyis a guaraní kapi’i ’takarmány, legelő’, az -ncho pedig egyfajta becéző, illetve gúnynévképző a spanyolban. A kolumbiai és venezuelai chigüiro~chigüire kizárásos alapon szintén valamelyik helyi indián nyelvből származhat.

Sajnos most nem szolgálhattam annyira izgalmas névtörténettel, mint a tengerimalac esetében, de remélem, az olvasók ennyivel is beérik.

Vízi emlős és nem tud úszni, mi az?

Mindenki ismeri ezeket a rendkívül szelíd, barátságos, kissé félénk kisemlősöket, amelyek külsőre leginkább a nyulakra emlékeztetnek. Általában az elnevezésükön sem szoktunk meglepődni vagy éppen elgondolkozni, pedig arra aztán lenne okunk. A tengerimalacok ugyanis nem tudnak szoktak úszni, és eszük ágában sem lenne belemenni a vízbe, főleg a tengerbe – de ez csak a kisebbik „probléma”. A nagyobbik az, hogy nem is malacok. De akkor honnan kaphatták ezt a furcsa nevet?

Kezdjük egy kis biológiával. A tengerimalac (Cavia porcellus) a rágcsálók rendjébe tartozik, megjelenése ellenére a nyulaknak csak nagyon távoli rokona (az utóbbiakat ma már külön rendbe sorolják). Így természetesen semmi köze nincs a disznókhoz – legfeljebb annyi közös van bennük, hogy emlősök. Eredeti élőhelyük a dél-amerikai Andok hegyvidéke, ahol az indián törzsek már több ezer éve háziasították, és máig finom húsáért tartják. Egy kifejlett tengerimalac 25–30 cm hosszú, testtömege 1 kg körüli, élettartama átlagosan 6 év. A közhiedelemmel ellentétben a tengerimalacok meglehetősen intelligensek és tanulékonyak – például szobatisztaságra szoktathatóak.

Elnevezése nem magyar találmány – a német Meerschweinchen tükörfordítása, és szintén így hívják a szláv nyelvekben is (pl. orosz морская свинка [morszkaja szvinka] vagy lengyel świnka morska). De ez természetesen még nem válasz arra, hogy miért kapott ilyet furcsa nevet, akármilyen nyelvből is vettük át, azaz fordítottuk le. A „tengeri”-t még csak könnyű megmagyarázni, ami minden bizonnyal tengerentúli származására utal. A kisállatot ugyanis a 16. században hozták be Európába Dél-Amerikából, egyes források szerint spanyol, mások szerint holland hajósok (megjegyzendő, hogy a 16. század második felében a hollandok is spanyol fennhatóság alá tartoztak).

A „malac” már sokkal érdekesebb: ennek eredetére mindmáig nincs igazolható magyarázat, csupán elképzelések és találgatások. Az egyik legelterjedtebb feltételezés, hogy a kismalacéhoz hasonló visító hangjának köszönheti ezt a jelzőt. Mások szerint inkább a testfelépítésével van összefüggésben: rövid lábaik, „rongyos” füleik, tömzsi testük miatt alkatuk a disznókéra is hasonlít egy kicsit. Felmerült továbbá az a lehetőség is, hogy a hajósoknak élelemként szolgált a nyílt tengeren, ahogy az indiánok is disznóként tartják és hizlalják őket. De vajon más nyelveken is ilyen különös nevük van?

Rövid szőrű „tricolor” tengerimalac (Fotó: El Mexicano)

A spanyol felfedezők a conejillo de Indias elnevezést adták neki, ami magyarul annyit tesz: ’indiai nyulacska’ (ami ma már inkább irodalmi, választékos elnevezés; a mindennapi köznyelvben más-más névvel illetik területtől függően: pl. Spanyolországban, Argentínában cobaya vagy cobayo, Uruguayban cui, Peruban cuy, Chilében cuye, Mexikóban cuyo, Kubában curiel stb. – a köznyelvben ugyanakkor a conejillo de Indias jelentése ’kísérleti nyúl’ is). Az ’indiai’ jelző ugyanabból az ismert tévedésből ered, amiért Amerika őslakóit indiánoknak nevezik. Érdekesség, hogy a spanyolban, átvitt értelemben, fényűzést is jelent az Indias szó, ami egybevág azzal az elképzeléssel, miszerint Európába eredetileg a gazdagok szórakoztatására hozták be. Ezt a szót találjuk továbbá az olasz (porcellino d’India ’indiai disznócska’), a francia (cochon d’Inde ’indiai malac’), valamint a portugál (porquínho-da-Índia ’indiai disznócska’) elnevezésben is. A további újlatin nyelvek közül katalánul conill porquí, azaz ’malacnyúl’ (ez eddig a legtalálóbb!), románul pedig porcuşor de Guineea ’guineai malac’.

Ugyanezt jelenti az angol Guinea pig is. De hogy Guinea neve hogy jön ide, az még a „malac”-nál is rejtélyesebb. Erről is pusztán találgatások vannak. Az egyik feltételezés szerint a hajósok az afrikai Guinea partjain kötöttek ki visszaútjuk során – ami, lássuk be, elég kevésbé valószínű. Egy másik értelmezés szerint a Guinea nem más, mint a dél-amerikai Guyana „félreértése”. Egy harmadik szerint elképzelhető, hogy a régi angol coney ’nyúl’ hangalakját azonosították később Guinea-ként (mivel ejtése [gini] angolul), régen ugyanis pig coney-nak, azaz ’malacnyúl’-nak nevezték angolul. Felmerült az is, hogy az állatokat egy guineáért (régi angol pénznem) árusították – ez azonban kizárható, mivel előbbről dokumentált a Guinea pig elnevezés, mint hogy ezt a pénznemet bevezették volna Angliában.

Tudományos latin elnevezésében a Cavia valószínűleg a dél-amerikai tupí indián nyelvből származó, eredetileg [sz]-szel ejtett, ’patkány’ jelentésű çabuia szó átvétele a portugálon keresztül, amelyben az [sz] > [k] változást a ç betű helytelen olvasata eredményezte (ugyaninnen a spanyol cobaya is); a porcellus jelentése pedig egyszerűen ’malac’ latinul, a porcus ’disznó’ kicsinyítő képzős alakja.