Tamás, a
Webnyelv.hu szerzője érdekes megfigyelést tett, amellyel kapcsolatosan az alábbi kérdéssel fordult hozzám a blog Facebook-oldalán:
Arról lehetne majd esetleg olvasni, miért van néhány „túl hosszú” főnév a spanyolban? A „corazón” és a „naturaleza” szóra gondolok. Mert rövidebb szót várna az ember, pl. „cor”, „natura”. Miért lett ott a végén az -azón, ill. -eza?
Tamásnak teljesen igaza van: a spanyolban van több olyan, mondhatni „alapvető” szó, amely a latin forrásához képest valamiért indokolatlanul hosszúnak tűnik – hiszen köztudott, hogy a gyakran használt szavak általában rövidülni szoktak, nem éppen hosszabbodni.
Persze nem lenne ez annyira furcsa, így Tamás sem figyelt volna fel rá, ha a többi
újlatin nyelvben is hasonlóan hosszú szavakkal fejeznék ki a ’szív’ és a ’természet’ jelentéseket. Az olaszban azonban
cuore és
natura, a franciában
cœur [kőr] és
nature [natür] alakokat találunk,
katalánul a ’szív’
cor (a ’természet’ a spanyolhoz hasonlóan
naturalesa), románul a ’természet’
natură (a ’szív’ jelentésű
inimă a latin
ÁNIMA ’lélek’ szóból származik).
Arra a kérdésre, hogy miért pont ezek a hosszú formák terjedtek el mára a spanyolban – illetve a
portugálban (coração,
natureza) és a
galiciaiban (corazón,
natureza) –, nem lehet tudományos választ adni. Az viszont biztos, hogy ennek már a hispaniai
beszélt latinban is így kellett lennie, valamint az is, hogy már a rómaiak is szerettek mindent becézgetni, illetve a szavakat mindenféle (kicsinyítő, nagyító stb.) képzőkkel ellátni.
 |
| La natura(leza)... |
A nagyon rövid, egy szótagú szavaknál előfordul, hogy éppen emiatt toldják meg őket és terjednek el valamilyen képzővel, mert ellenkező esetben vagy félreérthetőek lennének hasonló rövid szavakkal (ez pl. a régi portugál
cor ’szív’ és
cor [< lat.
COLORE(
M), acc.] ’szín’ esetében fennállhatott volna), vagy kivesztek volna a használatból. Előfordulhat az is, hogy az eredeti alak valamiért tabuvá, esetleg rosszul hangzó kifejezéssé válik, képzővel ellátott formában viszont nem, ezért az utóbbi terjed el (lehet, hogy így lett a latin
HISPANUS ’hispán, spanyol’ szóból is
HISPANIOLUS ’spanyolocska’ >
español). Ez azonban csak két lehetőség a sok közül – valójában nem tudni a pontos okát az ilyen változásoknak. Amit a továbbiakban vizsgálni tudunk, az e szavak dokumentáltsága, előfordulása.
Cuer / coraçón ~ corazón
A latin semlegesnemű
CŎR ’szív’ főnév alany- és
tárgyesetű alakja megegyezett (többes száma
CŎRDA volt, de mivel az újlatin nyelvekben a főnevek elvesztették a semlegesnemet, ezért a beszélt latinban a hímnemű főnevek többes számának mintájára képezték, már amelyik nyelvben van folytatása: olasz
cuore,
cuori, katalán
cor,
cors stb.). Az óspanyolban ez – a rövid [o] kettőshangzóvá válásával, ami hangsúlyos szótagban szabályos, rendszeres hangváltozás –
cuer alakban folytatódott, amely a
coraçón ~ corazón alakkal együtt már a 12. századtól datált:
Spidiós’ el caboso de cuer e de veluntad. ’Szívből és elszántan búcsúzott a derék lovag.’ (Cid: 226., 1140 körül).
Ez a forma azonban eléggé rövid életű lehetett: a 15. század után szinte teljesen kiveszett a használatból, többes számban
(cueres) pedig a 13. század közepén fordul elő utoljára, és az óspanyolban is inkább csak a fenti idézetben lévőhöz hasonló, rögzült kifejezésekben használták. A Spanyol Királyi Akadémia Nyelvtörténeti Szövegtárának (
CORDE) adatai alapján a
cuer mindössze 95 alkalommal fordul elő 12–18. század közötti szövegekben. Ezekből 86 az óspanyol (azaz a 12–15. századi) korszakból való, azonban több mint egy tucat a
cuerno (< lat.
CŎRNU) ’szarv’,
cuerda (< lat.
CHŎRDA) ’húr’ vagy
cuerpo (< lat.
CŎRPUS) ’test’ szavak rövidülése, ezért itt nem is vehetőek figyelembe.
 |
Enrique Simonet (1866–1927) spanyol festő La anatomía del corazón (A szív anatómiája) címen elhíresült műve
(Forrás: Wikimedia Commons, PD) |
A
corazón (az óspanyolban szintén
coraçón) forrása a hispaniai népi latin
CORATIŌNE(
M), a
CŎR „nagyító” képzővel ellátott változata, amelyet
Joan Coromines etimológus szerint a „bátor férfiak és szerető nők nagy szívére” használtak – de hogy ebből mi igaz, szintén nem fogjuk megtudni. Erre az alakra már a 12–15. századból is majdnem 6000 találatot hoz a CORDE, vagyis mintegy két nagyságrenddel többet, mint a
cuer formára, ami szintén azt igazolja, hogy a nép ajkán ez jóval elterjedtebb lehetett. Mindamellett megjegyzendő, hogy az eredeti latin tő is tovább él a
cuerdo,
-da ’józan, megfontolt’ melléknév formájában.
Natura / naturaleza
A latin
NATŪRA folytatója, a
natura (szabályos hangváltozással *
nadura lenne, ám ilyen szó nem dokumentált) is sokáig megvolt a spanyolban (tulajdonképpen máig megvan, csak nem használják, legalábbis ’természet’ jelentésben), első előfordulása szintén az 1140 tájékán keletkezett
Cid-eposzból való. Ez az alak – írásbeli dokumentáltságát illetően – fénykorát a 15. században élte, majd onnantól fokozatosan visszaszorult a
naturaleza javára, amely csak egy századdal később, 1237 környékén jelenik meg írásban, azonban a 17. századra teljesen átveszi az előbbi szerepét. Ezt a nyelvi változást kiválóan szemlélteti az alábbi táblázat.
 |
| (Forrás: CORDE / El Mexicano) |
A
naturaleza közvetlen forrása nem is a
natura főnév, hanem a
natural (< lat.
NATURALE(
M), acc.) ’természetes’ melléknév, amelyhez a ’-ság/-ség’ jelentésű -
eza (< lat. -
ĬTIA) fogalomképző járul: vagyis a
naturaleza eredeti jelentése ’természetesség’ volt. Hogy miért vette át ez az alak a
natura jelentését, arra csak tippem van (ami persze semmit sem jelent): én arra gondolok, hogy a
natura idővel a meztelenségre, nemiségre kezdhetett el utalni, ezért tabuvá válhatott a használata (a
DRAE szerint ma is létezik ez a jelentése, bár alig használtnak jelzi).
Habár olvasónk kérdésében nem szerepelt, de például ugyanitt említendő a
naturaleza alakhoz hasonlóan keletkezett
cabeza ’fej’ is, amely egy vulgáris latin *
CAPĬTIA alakból származik. Az eredeti szó a
CAPUT (nom. és acc.) volt, amelynek közvetlen folytatója a
cabo, azonban ez ’valaminek a széle, vége’, illetve [földrajzi] ’fok’ jelentésűvé vált a spanyolban. Az óspanyolban egy ideig a
tiesta (< lat.
TĔSTA, eredetileg ’cserépedény, fazék’, innen ’koponya’, majd ’fej’ – vö. ol.
testa) szó is élt ennek szinonimájaként, a mai spanyol
testa azonban legfeljebb csak tréfából használatos e jelentésben.
Végezetül elképzelhető az is, hogy a vulgáris latin helyi változatában volt egy erős analógiás tendencia arra, hogy minden főnév végződése -
A(
M), -
E(
M) vagy -
U(
M) legyen, amibe a semlegesneműek nem fértek bele. Két kézenfekvő megoldás volt: vagy átsorolták őket egy másik ragozási osztályba a létező alakjaik alapján, vagy képzőt raktak hozzájuk, s innen a
corazón és a
cabeza...
A hasznos kiegészítésekért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.
