Milyenek a regionális spanyol akcentusok?

(Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Egy középkorból (valószínűleg Franciaország területéről) elterjedt latin mondás szerint balant Itali, gemunt Hispani, ululant Germani, cantant Galli, azaz „az olaszok bégetnek, a spanyolok siránkoznak, a germánok (németek) ordibálnak, a franciák énekelnek”. A különböző nyelvek, nyelvjárások kigúnyolása tehát már nagyon régi dolog. Ezt levetítve Spanyolországra, bár mi nem igazán érzékeljük az ilyen különbségeket, az ott élő spanyol anyanyelvűek – tehát azok, akiknek első anyanyelve a kasztíliai – egyből felismerik néhány apró jelből, mint pl. a jellegzetes hanglejtés vagy egyes hangok sajátos kiejtése, hogy egy-egy beszélő melyik spanyol régióból való. (A térkép a spanyol spanyolországi akcentusait mutatja.)

Aki nagyon jól beszél spanyolul, még az sem biztos, hogy meg tudná mondani egy spanyolországi beszélőről, hogy pl. madridi-e vagy zaragozai, de azt már egyből felismeri mindenki, hogy északi-e vagy déli, mondjuk sevillai. De mi a helyzet azokkal a beszélőkkel, akiknek nem a spanyol az első anyanyelvük? Miről ismerhetjük fel, ha valaki katalán, galiciai vagy baszk anyanyelvű, amikor spanyolul beszél? Összeszedtünk néhány olyan sajátosságot, amelyből ez könnyen megállapítható.

KATALÁNOK – Az ő spanyol akcentusuk ismerhető fel a legkönnyebben még egy nem spanyol anyanyelvű számára is, méghozzá az ún. „kemény” vagy „sötét” (velarizált) l-ről (jele a fonetikában [ɫ]), amelyet szintén megtalálunk a portugálban (éppen ezért a katalán hangzása kissé a portugáléra is emlékeztet, azonkívül, hogy ugyanúgy megvan benne a „sorvadó” magánhangzó, a svá [ə], amelyet az a és az e helyett ejtenek hangsúlytalan helyzetben, továbbá szintén [u]-ként valósul meg a hangsúlytalan o is), vagy leginkább az angol szó(tag) végi l-re jellemző ez az ejtésmód, mint pl. a jól ismert well [weɫ] ’jól’ szóban. A katalán anyanyelvűek ezenkívül hajlamosak zöngésíteni a magánhangzók közötti [sz] hangot akkor is, amikor spanyolul beszélnek, ami a spanyoltól teljesen idegen. Tehát ha valaki pl. a los españoles kifejezést úgy ejti, hogy [ɫozeszpanyoɫesz], abból máris tudhatjuk, hogy az illető katalán anyanyelvű.

GALICIAIAK – Leginkább rájuk igaz a latin mondásból a gemunt Hispani, a galiciaiak ugyanis viszonylag lassan, a hangsúlyos szótagokat elnyújtva, nem túl dinamikus hanglejtéssel beszélnek, ami tényleg olyan benyomást kelt, mintha „panaszkodnának”. Nagyon jellemző ezen kívül – ami szintén megfigyelhető az asztúroknál is – az n szó(tag) végi veláris ejtése (jele [ŋ]), amelyet a nyelv hátsó részével képzünk: ilyet mondunk például a magyar hang, munka szavakban. A con elöljárószó pl. egy galiciai ajkán úgy hangzik: [kõŋ] – ami Madridban inkább [kon].

BASZKOK – Bár elterjedt mítosz, hogy a spanyolok valójában baszkok, akik rosszul tanultak meg latinul (és ez lett a spanyol), a baszk anyanyelvűek spanyol akcentusa szintén nagyon sajátosan elüt a többitől. A baszkok rendkívül gyorsan és feltűnően dinamikus intonációval beszélnek: a hangsúlyos szótagoknál a hanglejtést nagyon felviszik, a hangsúlyos magánhangzókat pedig rendkívül röviden ejtik. Főleg az idősebb baszk anyanyelvű beszélők ezenkívül a spanyol s-t a magyar [s]-hez hasonlóan, a ce/ci/z sziszegőhangját pedig inkább magyar [sz]-nek ejtik (a spanyolos [θ] helyett), ami elég jellegzetes.

Az észrevételekért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Nada, res, rien: született dolgoktól a semmiig

A latin res sok mindent jelentett – például ezt is...
(Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Egy szó származásának bizonyításához nem elég csupán a hasonlóság más nyelvek szavaival, vizsgálni kell a rendszeres hangmegfeleléseket és a jelentéstani kritériumokat is: vagyis hiába lenne elméletileg meggyőzően bizonyítható két szó azonos eredete, ha jelentéseik nem hozhatóak egymással összefüggésbe, akkor a közös eredet nem túl valószínű – a nyelvészek legalábbis ezt állítják.

A jelentések viszont meglehetősen képlékenyek, és az újlatin nyelvek bizonyos szavai éppen megdönteni látszanak a fenti állítást – valószínűleg ez annak tudható be, hogy a latintól kezdve viszonylag jól dokumentáltak. Az alábbiakban ezt egy tipikus példán keresztül mutatom be, amelyhez a ’semmi’ jelentésű szó spanyol, katalán és francia megfelelőjét hívom segítségül.

A spanyol nada (semlegesnemű névmás, illetve nőnemű főnév) a nacer ’születik’ ige régi melléknévi igenevének nőnemű alakja (ma nacida), a latin NATA ’született’ folytatója, amely a NASCERE befejezett melléknévi igenevének nőnemű alakja volt; a katalán res az azonos latin RĒS, többek között ’dolog’ jelentésű szóból származik (ez a spanyolban egyébként ’jószág, marha’ jelentésben él tovább, pl. carne de res ’marhahús’), míg a francia rien ennek tárgyesetű, RĔM alakjából. Azt még csak valahogy el tudnánk képzelni, hogy a ’dolog’ jelentésből hogyan lett ’semmi’, de annál nehezebben, hogy a ’született’ hogy jön ide.

Felfedem a titkot: mindhárom szó a latin NŪLLA RĒS NATA, azaz ’semmilyen született dolog’ kifejezésből vált ki, azonban furcsa módon éppen a kifejezés lényege, a NŪLLA ’semmilyen’ melléknév tűnt el belőle, míg a másik kettő közül valamelyik az egész kifejezés jelentését vitte tovább. Teljesen hasonló példa a mai olasz köznyelvből a Che cosa?, azaz ’Miféle dolog?’ kérdés helyett röviden csak a Cosa? használata ’Micsoda?’ jelentésben, vagy a társalgási spanyolban a ¿Por qué? ’Miért?’ helyett a ¿Por?.

Úgy tűnik tehát, hogy egy olyan sajátos jelentésváltozásról van szó, amelynek során egy kifejezés egyik eleme az egész kifejezés, vagy éppen a belőle elhagyott elemek egyikének, jellemzően a lényegének, a „fejének” jelentésében önállósul. Mindebben pedig csak az az érdekes, hogy amennyiben ezek a jelentésváltozások nem lennének jól dokumentáltak, eléggé nehézkes lenne az ilyen szavak eredetének bizonyítása a jelentéstani kritériumokat is figyelembe véve. (Hasonló módon keletkezhetett még a finnugor korban a jól dokumentált magyar nem/ne tagadó-, illetve tiltószó is, melynek eredeti jelentése ’némi, valami’ volt és egy tagadószóval használt kifejezésből önállósulhatott.)

A ’semmi’-re visszatérve, jelentéstanilag a szárd nudda (< NŪLLA) és az olasz niente (< NE(C) ENTE ’nem is létező’ – a NE(C) ’nem is, sem’ és az ENS, ENTEM, az ESSE ’lenni’ folyamatos melléknévi igenevéből), illetve a román nimic (< NE MĪCA ’egy morzsa sem’) már valamivel közelebb állnak a „valósághoz”.

A kiegészítő információért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Digui-m’ho en català, si us plau! – A „tiltott” nyelvről

A katalán nyelvterület (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

A katalánról már volt szó korábban, de akkor csak arról, hogy sajnálatos módon nagyon sokáig csak egy „tiltott nyelvjárás”-ként kezelték, nyilvános használatáért Francisco Franco diktatúrája idején (1936–1975) pénzbüntetés is járt. Szerencsére már nem ilyen időket élünk, így itt az alkalom, hogy közelebbről is megismerkedjünk ezzel a közel 12 millió ember által beszélt újlatin nyelvvel, amely nem mellesleg egy európai miniállam, Andorra hivatalos nyelve is.

Az okcitánnal (régebbi nevén provanszállal) közeli rokonságban álló, azzal dialektuskontinuumot alkotó katalán nyelvet (català vagy llengua catalana), melyet Valenciában és a Baleár-szigeteken neveznek valenciainak (valencià), illetve baleárinak (balear) is, hagyományosan és földrajzi alapon az iberoromán nyelvek keleti csoportjába sorolták, ám nyelvtörténetileg valójában leginkább a galloromán nyelvekhez (francia, rétoromán, északolasz nyelvváltozatok) áll közel, bár kétségtelenül mutat egyezéseket az iberoromán nyelvekkel is, leginkább a portugállal. Éppen ezért ma már célszerűbb testvérnyelvével, az okcitánnal együtt a gallo- és az iberoromán nyelvek közötti egyfajta átmenetnek tekinteni (megjegyzendő, hogy az okcitán bizonyos változatai között már önmagában is lehetnek akkora különbségek, hogy akár önálló nyelvekről is beszélhetnénk, mint pl. a gascogne-i).

Barcelona, a katalán főváros (Forrás: Pixabay.com)

A katalánt Spanyolországban használják a legtöbben, mintegy 10 millióan Katalónia (Catalunya), Valencia (València) és a Baleár-szigetek (les Illes Balears) autonóm közösségekben. Mindháromban regionálisan hivatalos nyelv, ahol kétnyelvűségben él a spanyollal. A nyelvjárások között nincsenek lényeges különbségek, a nyelv háromféle elnevezésének a három autonóm közösségben nem tudományos okai vannak. Két fő nyelvjáráscsoporttal rendelkezik: nyugatival (valenciai) és keletivel; az utóbbi a központit – melyen a barcelonai irodalmi nyelv is alapszik – és a Baleár-szigeteki nyelvjárásokat (ibizai, mallorcai és menorcai) foglalja magába. Szintén a katalán egy archaikus változata él az Olaszországhoz tartozó Szardínia sziget Alghero városában is, az alguerès.

Nézzük meg, hogy miről is ismerhető fel ez a nyelv, és milyen alapvető eltérések vannak a spanyoltól. Írásban nem hiszem, hogy bárkinek nehézséget okozna a spanyoltól megkülönböztetnie, hiszen már ránézésre is inkább a franciára hasonlít (a galiciai vagy a portugál spanyoltól való megkülönböztetése már több gondot okozhat az egyszerűbb szövegekben). A lényegesebb különbségek az alábbiak (az átírásban az [ə] a semleges központi magánhangzót, a „svát” jelöli, mint pl. az angol about a-ja):

A barcelonai tengerpart naplementekor (Forrás: Pixabay.com)

• Akárcsak a galloromán nyelvekben, a katalánban az -a kivételével lekoptak a beszélt latinban még ejtett szó végi magánhangzók. Így az első, ami feltűnhet, hogy nagyon sok szó végén, amely a spanyolban magánhangzóra végződik, a katalánban mássalhangzót találunk: spanyol año, katalán any [ány] ’év’ (< lat. ANNU); spanyol todo, katalán tot ’minden’ (< lat. TŌTU); spanyol noche, katalán nit ’éj’ (< lat. NŎCTE) stb. Viszont: spanyol tierra, katalán terra [terrə] ’föld’ (< lat. TĔRRA).
• A latin nyílt Ĕ és Ŏ magánhangzók nem alakultak kettőshangzókká (ie, ill. ue ~ uo ~ oa), ahogyan a spanyolban, olaszban, franciában, románban és bizonyos okcitán változatokban (pl. lat. FŎCU ’tűz’ > kat. foc, port., gal. fogo, szárd fogu, de: sp. fuego, ol. fuoco, fr. feu, okc. nyelvjárási fuòc ~ fuec ~ huec).
• A katalánban a spanyollal ellentétben megvannak a zöngés „sziszegőhangok”, a [z] (-s-, z), [zs] (j, ge, gi), [dz] (-tz-, -ts-), [dzs] (-tg-, -tj-), pl. casa [kázə] ’ház’, jo [zso] ’én’, realitzar [rəəlidzá] ’megvalósít’, viatge [bi̯ádzsə ~ vi̯ádzse] ’utazás’ (vö. sp. casa [kásza], yo [gyo], realizar [realiszár], viaje [bi̯áche]), de szó elején a [zs] is sokszor [dzs]-ként valósul meg, pl. Jordi [(d)zsordi] ’György’.
• A latin szókezdő L- palatalizálódott, ahogy az aszturleóniban (pl. lat. LĬNGUA > llengua [lʲengwə] ’nyelv’, LATĪNE > llatí [lʲətí] ’latin [nyelv]’ – vö. sp. lengua, latín).
• A latin -NE szótag (spanyol -n) lekopott, így a spanyolban -n végződésű (véghangsúlyos) szavak a katalánban magánhangzóra végződnek egyes számban (lat. CANTIŌNE > kat. cançó [kənszó], sp. canción), viszont az n megjelenik a többes számú alakban (CANTIŌNES > kat. cançons [kənszonsz], sp. canciones).
• A szó- és szótagvégi [l] „kemény” (velarizált) [ɫ], mint az angolban és a portugálban.

A katalán nyelvjárások (Forrás: Wikimedia Commons, CC)

Térjünk rá röviden a magánhangzókra. Hangsúlyos szótagban minden nyelvjárásban hét magánhangzó van: (IPA) [a], [e], [ɛ], [i], [o], [ɔ], [u], ahol az [ɛ] és az [ɔ] az [e] és az [o] nyíltabban ejtett változatai (e magánhangzók hangsúlyjelölése: à, é, è, í, ó, ò, ú – vagyis a nyílt magánhangzók hangsúlyát következetesen mindig tompa, a zártakét éles ékezettel jelölik). Hangsúlytalan helyzetben a legtöbb nyelvjárásban viszont csak három magánhangzó létezik: az [ə], amelyet írásban az a, e betűk jelölhetnek; az [i] i, valamint az [u] o, u. A nyugati (valenciai) változatban hangsúlytalan helyzetben is öt magánhangzót – [a], [e], [i], [o], [u] – használnak, vagyis e nyelvjárás hangsúlytalan szótagban is őrzi az [a] és [e], illetve az [o] és [u] hangok közötti különbséget.

A hangsúlyt nem jelölik másodéles szóban, ha annak végződése magánhangzó, magánhangzó+s, vagy -en, -in, valamint véghangsúlyos szavakban minden egyéb végződés esetén. Az összes többi esetben a szóhangsúlyt a fent említett módon a megfelelő – „éles” (zárt magánhangzón) vagy „tompa” (nyílt magánhangzón) – ékezet jelzi. Az egy szótagú szavak hangsúlyjelölése jelentések megkülönböztetésére szolgál, pl. mes [mesz] ’hónap’ és més [mész] ’inkább, több(é)’ (< lat. MAGIS, vö. sp. más).

A mássalhangzók közül – a fentebb már említetteken kívül – a spanyoléhoz hasonlóan valósul meg a b(/v) [b ~ β], a g [g ~ γ] és a d [d ~ ð] ejtése, de a valenciai és baleári változatokban a spanyollal ellentétben [b]–[v]-megkülönböztetéssel. Az [sz] (IPA [s]) hangot írásban jelölheti a c (e, i előtt), a ç (a, o, u előtt és a szó végén), az s (kivétel magánhangzók között) és magánhangzók között az -ss-; a [z] hangot a z, valamint magánhangzók között az -s- (ez a szó végi -s-re is igaz, ha magánhangzóval kezdődő szó követi). A magyar [s] (IPA [ʃ]) hangot az x, a [cs]-t (IPA [ʧ]) pedig a tx, ill. szó végén az -ig betűkapcsolat jelöli. A választékos beszédben előfordulnak hosszú mássalhangzók is, amelyeket vagy a betű megkettőzésével (pl. immortal [immurtáɫ] ’halhatatlan’), vagy pedig a mássalhangzó előtti t-vel (pl. bitllet [billʲet] ’jegy’, setmana [szəmmánə] ’hét [időegység]’) jelöli a helyesírás. A hosszú [ll] hangot két l közé tett lebegőponttal (l·l) jelölik a [lʲ] (IPA [ʎ]) hangot jelölő ll digráftól való megkülönböztetés céljából (pl. paral·lel [pərəlleɫ] ’párhuzamos’). Az egy szótagú szavak kivételével a szó végi -r nem hangzik (pl. arribar [ərrivá] ’érkezik’); szintén nem ejtik általában a mássalhangzócsoportra végződő szavak második hangját, kivétel, ha ez s (pl. transport [trənszpor] ’közlekedés’, camp [kám] ’mező’, gent [zsén] ’emberek’, illetve transports [trənszporsz], camps [kámsz], fins [finsz] ’-ig’ – kivételek pl. cinc [szink] ’öt’, aquest [əket] ’ez’, hímnemű mutató névmás).

A különleges építészeti motívumairól híres Güell-park (ejtsd: [gwejl]) Barcelonában, amely Antoni Gaudí tervei alapján készült Eusebi Güell iparmágnás megrendelésére (Forrás: Pixabay.com)

Nyelvtörténeti érdekesség, hogy a nyugati újlatin [c] ~ [dz] (magánhangzók között) a katalánban [u̯]-vá alakult (pl. lat. PLACET [pláce(d)] > kat. plau ’tetszik’, CANTATIS > *cantats [kantác] > kat. canteu [kənteu̯] ’énekeltek’). E szokatlan hangváltozás körülményei nem teljesen tisztázottak, feltételezhető azonban, hogy első lépésként egy ([c] >) [dz] > *[ð] változás következett be, majd egy neutralizációs folyamat révén a *[ð] is a szótag végi *[-β] > [-u̯] mintáját követhette.

Ami a nyelvtant illeti, inkább az érdekességeket emelném ki, minthogy belemenjek a részletekbe (alapjában véve nem különbözik az „átlagos” újlatin nyelvekétől). A legszembetűnőbb különlegesség, hogy a hangsúlytalan személyes névmások (amelyek tárgy- vagy részes esetűek lehetnek, ahogy a spanyolban) négyféle alakváltozattal is rendelkezhetnek helyzetüktől függően (em, ’m, me, m’; et, ’t, te, t’; es, ’s, se, s’ stb.). A többes szám jele -s, viszont az -a-ra végződő szavak többes számában az a helyén e-t találunk (ez a beszédben – a valenciai kivételével – nem jelent különbséget): la casa [lə kázə] ’a ház’ → les cases [ləsz kázəsz] ’a házak’. Az -s-re végződő véghangsúlyos szavakhoz többes számban -os [-usz] járul (nem pedig -es, ahogy a spanyolban): mes [mesz] ’hónap’ → mesos [mezusz] ’hónapok’ (< lat. MĒNSE, -ĒS – vö. sp. mes, meses).

Valencia (València) – a helyi változat szerinti ejtése: [valenszia] (Forrás: Pixabay.com)

Végül nézzünk meg egy-egy példát az igeragozásra (kijelentő mód jelen időben):

• ésser [észə] ’lenni’: sóc [szok], ets, és, som, sou, són;
• cantar [kəntá] ’énekelni’: canto [kántu], cantes [kántəsz], canta [kántə], cantem [kəntem], canteu [kənteu̯], canten [kántən].

A tőszámnevek 1-től 10-ig:

u(n)/una, dos/dues, tres, quatre, cinc, sis, set, vuit, nou, deu.

Példaszöveg kiejtéssel (Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának első cikkelye):

Tots els éssers humans neixen lliures i iguals en dignitat i en drets. Són dotats de raó i de consciència, i han de comportar-se fraternalment els uns amb els altres.

Befejezésül egy katalán dallal búcsúzunk, melynek szövege a „videó” alatt olvasható. Az egeret a sorok fölé helyezve a spanyol fordítás is láthatóvá válik buborékban.

Boig per tu

En la terra humida escric
Nena, estic boig per tu
Em passo els dies esperant la nit
Com et puc estimar
Si de mi estàs tan lluny
Servil i acabat, boig per tu

Sé molt bé que des d’aquest bar
Jo no puc arribar on ets tu
Però dins la meva copa veig
Reflexada la teva llum
Me la beuré
Servil i acabat, boig per tu

Quan no hi siguis al matí
Les llàgrimes es perdran
Entre la pluja que caurà avui
Em quedaré atrapat
Ebri d’aquesta llum
Servil i acabat, boig per tu

Katalánul telefonált egy szállodából, megbüntették

(A kép forrása: A Wang folyó versei / Studiolum)

1937-ben járunk, a spanyol polgárháború idején, amikor az alábbi irat készült: a San Sebastián-i rendőrfőnök tudatja egy bizonyos Joaquín Rivera Barnolával, hogy Gipuzkoa tartomány (Baszkföld) kormányzója 250 pesetás bírságot szabott ki a részére. Bűne mindössze annyi volt, hogy katalánul folytatott le egy telefonbeszélgetést a városban található Európa Szállóból.

Az alábbiakban az olvashatóság kedvéért a szöveg átirata:

El Excelentísimo Señor Gobernador Civil de esta Provincia, en uso de las atribuciones que le están conferidas, ha tenido a bien imponerle la multa de DOSCIENTAS CINCUENTA PESETAS, por haber celebrado a las 14 horas del día 27 del actual una conferencia telefónica desde el hotel Europa en dialecto catalán.
Lo que participo a V. para su conocimiento, significándole que dicha multa deberá hacerla efectiva en esta Comisaría, en metálico y en plazo improrrogable de 5 días.
Dios guarde a V. muchos años.
VIVA ESPAÑA. II.º AÑO TRIUNFAL.

San Sebastián, 30 de Julio de 1937.

El Comisario Jefe,

[aláírás]

Sr. D. Joaquín Rivera Barnola.— Hotel Europa.

Magyar fordítás:

„Az Igen Tisztelt Tartományi Kormányzó Úr, hatáskörében eljárva, mely őhozzá van utalva, KÉTSZÁZÖTVEN PESETA bírságot kiszabni méltóztatik Önnek, amiért jelen [hó] 27. napján 14 órakor katalán nyelvjárásban (sic!) tartott telefonos megbeszélést az Európa Szállóból.
Amit ezennel tudomására hozok, azt jelentve az Ön számára, hogy a fenti bírságot ezen a Rendőrkapitányságon kell teljesítenie, fémpénzben, és 5 napos, meghosszabbíthatatlan határidővel.
Isten óvja Önt sok éven át.
ÉLJEN SPANYOLORSZÁG. II. GYŐZEDELMES ÉV.

San Sebastián, 1937. július 30.

A Főbiztos,

[aláírás]

Joaquín Rivera Barnola úr [részére] – Európa Szálló.”

A szöveg jól tükrözi a nyelvi helyzet korabeli megítélését (aminek persze akkoriban a nacionalizmus is kedvezett): míg a spanyol volt az egyetlen elfogadott nemzeti nyelv, a többi regionális újlatin nyelvet, köztük a katalánt is csak valamiféle „nyelvjárás”-nak tekintették. Érdekességképpen utánanéztem néhány adatnak ezzel kapcsolatban a Spanyol Királyi Akadémia elektronikus szótárarchívumában.

Az akadémiai értelmező szótár gallego és catalán szócikkeinél az 1884-es kiadásban vannak felvéve először a „Dialecto de los gallegos”, azaz ’a galiciaiak nyelvjárása’, illetve a „Lenguaje hablado en Cataluña, del cual son variedades el valenciano y el de las islas Baleares”, vagyis ’Katalóniában beszélt nyelvezet, melynek változatai a valenciai és a Baleár-szigeteki’ jelentések. Érdemes megfigyelni a fogalmazást: míg a galiciait egyértelműen ’nyelvjárás’-nak (dialecto) nevezi, a katalánnál sem kimondottan nyelvet (lengua) említ, hanem – valamiféle – ’nyelvezet’-et (lenguaje), nyelvváltozatot. Változás e definíciókban csupán az 1970-es kiadásban következik be, amelyben már [gallego] „Lengua de los gallegos”, tehát [galiciai] ’a galiciaiak nyelve’, illetve [catalán] „Lengua romance vernácula que se habla en Cataluña y en otros dominios de la antigua Corona de Aragón”, azaz [katalán] ’Hazai újlatin nyelv, mely Katalóniában, valamint a régi Aragóniai Királyság egyéb területein beszéltetik’ meghatározások szerepelnek.

A spanyol esetében viszont nyilván már a 18. század elején is természetes volt, hogy az egy nyelv – sőt, „A Nyelv”, a kor szellemének megfelelően fogalmazva, mint látni fogjuk (hiszen magát az értelmező szótárat is ezen a nyelven írták), és az Akadémia 1713-as megalakulásának célja is eleve a kasztíliai nyelv ápolása és szabályozása volt. Már a legelső, terjedelmes, idézeteket is tartalmazó hatkötetes akadémiai értelmező szótár (melyet csak Diccionario de autoridades néven emlegetnek röviden, valójában sokkal hosszabb címe van) második, C kötetében (1729) megjelenik a castellano szócikk alatt a következő magyarázat (az előzőekben leírtakkal összhangban érdemes megfigyelni a megfogalmazást és a szöveg stílusát): „En Castelláno. adv. Lo mismo que en Léngua Castellána: lo que se entiende de lo que se habla y escribe”, vagyis ’Kasztíliaiul. hat[ározó]. Ugyanaz, mint Kasztíliai Nyelven: amit megérteni abból, amit beszélnek és írnak’. Az 1732-ben kiadott harmadik kötet (D–F) español szócikke alatt pedig már szerepel a „Lengua Españóla” kifejezés is. (Az ékezetek nem hibák: akkoriban még teljesen más elvek szerint jelölték a hangsúlyt, mint a mai helyesírásban, számított például az is, hogy a szótag nyílt vagy zárt, illetve milyen mássalhangzóra végződik.)

Az sem kétséges, hogy baszkot is külön nyelvként kezelték már abban az időben. A vascuence ’baszk [nyelv]’ szócikk a Diccionario de autoridades 6. kötetében (S–Z: 1739) a következő, szintén érdekes magyarázattal szerepel: „El Idioma ù Lengua de Vizcaya”; a baszkot tehát ’Vizcaya nyelvének’ tekintették (az idioma és a lengua között magyarul különbséget tenni nehézkes; mindkettőt ’nyelv’-nek fordítjuk, a spanyolban viszont árnyalatnyi eltérés van közöttük: míg az első egy adott nép vagy nemzet saját, önálló nyelvére utal, a második inkább csak a nyelvre, mint elkülönült nyelvváltozatra).

A fentiekből körvonalazódik tehát, hogy egészen az 1970-es évekig (amikor Franco nacionalista diktatúrája már a végét járta) a galiciai és a katalán még nem számítottak nyelveknek, sőt, a helyi nyelvek használata a diktatúra ideje alatt tiltva volt. Manapság viszont épp az ellenkező folyamat figyelhető meg: azokat a nyelvjárásokat is regionális nyelv szintjére emelnék, melyeknél ez igazán nem lenne indokolt – ahogy Magyarországon sem jutna senkinek sem eszébe például a palóc nyelvjárást a magyartól eltérő önálló nyelvnek tekinteni. Hiába, a nyelv vs. nyelvjárás kérdése mindig is etnikai-politikai téma marad.

Végezetül, csak egy megjegyzés erejéig, térjünk vissza a bírságot kiszabó levélhez. A képen lévő eredeti szöveg ugyanis látszólag egy nyelvtani hibát is rejt: [atribuciones que] le están conferidas – ’[hatáskörök, melyek] hozzá vannak utalva’ – helyett *lo están conferidas olvasható, tárgyesetű névmással, amikor ebben a kifejezésben részes esetet kell használni. Lehetséges viszont, hogy valójában az e betűt ütötte le írógépén az irat készítője, csak a tipográfia, illetve a kép gyenge minősége miatt ez nem állapítható meg – mindenesetre az igazságot már nem fogjuk megtudni, de talán nem is lényeges.