A következő címkéjű bejegyzések mutatása: névmás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: névmás. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. november 18., szombat

Spanyol kérdőszavak és használatuk

Spanyoltanulásnál sokszor okoz gondot, hogy mit melyik kérdőszóval kell megkérdezni. Ezekből szerencsére(?) nincs olyan sok a spanyolban, azonban ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lehetne mindent megkérdezni, amit magyarul is szoktunk – még ha ez kissé bonyolult is olykor. Sőt, éppen az az érdekes, hogy mindössze nyolc (8!) kérdőszó is elég ahhoz, hogy bármit meg tudjunk kérdezni, mint hamarosan látni fogjuk.

Ami viszont nem mindegy – s ez nehezíti meg egy kicsit a dolgunkat –, hogy milyen szófajta, illetve ige áll utánuk! Néhány kérdőszó használatával már korábban is foglalkoztunk, de összefoglaló írás még nem volt róluk. Most ezt bepótoljuk, remélem, mindenkinek lesz, akinek hasznára válik!

Túl sok a kérdés! (Forrás: Pixabay.com, CC0)
A kérdőszavak betűrendben szerepelnek. A fontosabbnak tartott különírt alakok az alapszónál vannak feltüntetve. Mivel a kérdőszavak hangsúlyosak a mondatban, a spanyol helyesírás ékezettel különbözteti meg őket a vonatkozó névmásoktól. Az áttekinthetőség érdekében a használatra vonatkozó magyarázó megjegyzéseket piros, a spanyol példákat kék színnel emeltük ki.
  • cómo (lat. QUŌMODO ’mi módon’).
    1. [általában] Hogyan, miként, mi módon? ¿Cómo estás? Hogy vagy? ¿Cómo se hace eso? Hogyan kell ezt csinálni? ¿Cómo lo quieres? Hogyan akarod/szeretnéd?
    2. [ser létigével] Milyen? ¿Cómo es tu ciudad? Milyen a városod? ¿Cómo somos los seres vivos? Milyenek vagyunk mi, élőlények? ¿Cómo fueron los dinosaurios? Milyenek voltak a dinoszauruszok/őshüllők?
  • cuál, -es (lat. QUĀLE(M), -S [QUĀLIS]).
    1. [ismert dolgok közül] Melyik? ¿Cuál es el mes más corto del año? Melyik az év legrövidebb hónapja? ¿Cuáles son tus canciones favoritas? Melyek (Mik) a kedvenc dalaid? ¿Cuál prefieres? Melyiket szeretnéd inkább? ¿Cuál es su nombre? Mi a neve? (A létező nevek közül melyik?)
    2. [elméletileg sokféle lehetőség közül] Mi? ¿Cuál es el problema? Mi a baj/probléma? ¿Cuál es la solución? Mi a megoldás? ¿Cuál fue su delito? Mi volt az ő bűne?
    3. [Latin-Amerikában, főnévvel: = qué] Miféle, milyen? ¿Cuál chica? Miféle/Milyen lány?
  • cuán (lat. QUAM; ld. még: cuánto). [választékos, melléknévvel vagy határozószóval] Mennyire? Milyen mértékben? ¿Cuán lejos está la estrella más cercana al Sol? Milyen messze van (Mennyire van messze) a Naphoz legközelebb lévő csillag?
  • cuándo (lat. QUANDO). Mikor? ¿Cuándo naciste? Mikor születtél? ¿Cuándo viene la primavera? Mikor jön a tavasz? ¿Cuándo es su aniversario? Mikor van az évfordulója/-juk?
  • cuánto, -a, -o, -os, -as (lat. QUANTU(M), -A, -U(M), -OS, -AS [QUANTUS]).
    1. [általában] Hány? Mennyi? ¿Cuántos años tienes? Hány éves vagy? Cuántas habitaciones tiene ese hotel? Hány szobája van annak a szállodának? ¿Cuánta agua debemos beber? Mennyi vizet kell innunk? ¿Cuánto es/cuesta? Mennyibe kerül?
    2. [egyes igékkel, semlegesnemben] Mennyire? ¿Cuánto me quieres? Mennyire szeretsz engem? ¿Cuánto lo sabe? Mennyire tudja?
  • dónde (lat. DE ŬNDE ’honnét’)
    1. [általában] Hol? Merre? ¿Dónde estás? Hol/Merre vagy? ¿Dónde será el encuentro? Hol lesz a találkozó? ¿Dónde se habla español? Hol beszélnek spanyolul?
    2. [mozgást jelentő igékkel: = adónde] Hová? ¿Dónde vamos? Hová megyünk/menjünk?
    • adónde (vagy a dónde). Hová? ¿Adónde vas? Hová mész?
    • de dónde. Honnan? ¿De dónde eres? Honnan származol?
    • ande [az adónde összevonása, tájnyelvi] = (a) dónde
  • qué (lat. QUĬD; univerzális, semlegesnemű kérdő névmás, ragozatlan).
    1. [igével, általában] Mi? Mit? ¿Qué es esto? Mi ez? ¿Qué quieres de mí? Mit akarsz tőlem? ¿Qué dicen ellos? Mit mondanak ők? ¿Qué sucede aquí? Mi történik itt?
    2. [véleményt, benyomást kifejező igékkel] Hogy? ¿Qué te parece? Hogy tetszik?
    3. [főnévvel, általában] Miféle? Milyen (fajta, jellegű)? ¿Qué tipo de música te gusta? Milyen fajta zenét szeretsz? ¿A qué amigo hay que llamar? Miféle/Milyen barátot kell hívni? ¿Qué vestido le queda mejor? Miféle/Milyen ruha áll neki jobban? ¿Qué país visitarías? Milyen országot látogatnál meg?
    4. [mennyiségre utaló főnévvel] (= cuánto). Hány? Mennyi? ¿Qué hora es? Hány óra van? Mennyi az idő? ¿Qué (Cuánto) tiempo dura el viaje? Mennyi ideig tart az utazás? ¿Qué (Cuánta) cantidad de agua hay en el cuerpo humano? Mekkora vízmennyiség van az emberi testben?
    5. [melléknévvel, határozószóval, felkiáltásban is] Mennyire, mily(en). ¡Qué bella mujer! Milyen szép nő! ¡Qué rápido pasa el tiempo! Mennyire gyorsan megy az idő!
    • por qué.* Miért, milyen okból? ¿Por qué no viniste? Miért nem jöttél el?
    • para qué. Minek, mire, mi célból? ¿Para qué sirve esto? Mire való ez?
    • de qué. Miről? ¿De qué me estás hablando? Miről beszélsz itt nekem?
    • qué tal (= cómo). Hogy (s mint)? ¿Qué tal (estás)? Hogy vagy? Mi újság?
    • qué tan [Latin-Amerikában] = cuán
    • qué tanto, -a, -o, -os, -as [Latin-Amerikában] = cuánto
  • quién, -es (lat. QUĔM [QUĬS]). Ki? Kik? ¿Quién es? Ki az? ¿Quiénes somos? Kik vagyunk? ¿Quién fue a la fiesta? Ki ment el a bulira?
    • a quién, -es.
      1. [tárgyeset] Kit? Kiket? ¿A quién amas? Kit szeretsz? ¿A quiénes vemos en el cuadro? Kiket látunk a képen? ¿A quién eligió? Kit választott?
      2. [részes esettel] Kinek? ¿A quién le dijo eso? Kinek mondta ezt?
      3. [részes esettel, behatást, érintettséget kifejező igékkel] Kit? ¿A quién le importa? Kit érdekel? (Kinek fontos?) ¿A quién le molesta? Kit zavar?
    • con quién. Kivel? ¿Con quién vas al cine? Kivel mész moziba?
    • de quién. Kié? Kiről? Kitől? ¿De quién es esa canción? Kié (Kitől van) ez/az a dal? ¿De quién se trata? Kiről van szó?
A fentiekben megpróbáltam a magyar értelmezésük alapján csoportosítani a spanyol kérdőszók használatát. A lista persze sosem lehet teljes, hiszen képtelenség lenne minden szövegkörnyezetet felsorolni, de talán iránymutatásként szolgálhat a spanyol gondolkodásmód megértéséhez. A lényeg, hogy a megfelelő elöljárószó + kérdőszó kombinációval szinte mindent meg tudunk kérdezni!

Végezetül fontos megemlíteni, hogy bár kérdőszavaknak hívjuk őket, értelemszerűen felkiáltó mondatokban is használatosak, főleg a fokozó jelentéssel is bíró cómo, cuán, cuánto, qué.


*Nem tévesztendő össze az (el) porqué főnévvel, amelynek jelentése ’[valaminek a] miértje, oka’. Ennek ellenére az anyanyelvi beszélők között, leginkább Spanyolországban, nagyon elterjedt a kettő összemosása indirekt kérdésekben, olyan mondatokat alkotva, mint pl. Seguramente tú tienes una teoría para explicar el porqué ocurre eso ’Biztos neked van egy elméleted annak magyarázatára, hogy miért történik ez’. A nyelvművelők ezt helytelennek ítélik.

2017. április 22., szombat

Általános és határozatlan névmások spanyolul

Akárki, akármi, bárhol, bármilyen, valamikor, valahogy, semmilyen, semennyi stb. – ugye ismerősek? A hagyományos nyelvtan szerint ezek az ún. „általános”, illetve „határozatlan névmások”, melyeknek anyanyelvünk szép sorával rendelkezik. De hogy mondjuk őket spanyolul? Hát, ez itt a nagy kérdés!

Míg egy részüknek (minden, mindenki, mindegyik, mindig, valami, valaki, valamelyik/valamilyen, semmi, senki, semelyik/semmilyen, soha) van közvetlen megfelelője, addig másokat csak körülírni lehet. De ne ijedjünk meg, hiszen mindegyiket ki lehet valahogy fejezni! O sea, no hay que preocuparse, pues cada uno puede expresarse de alguna manera. Ebben kíván segítséget nyújtani az alábbi táblázat! (A magyarázatot és a megjegyzéseket alatta találod.)

A nagyításhoz kattints az ábrára, vagy letöltheted PNG-formátumban! (Forrás: El Mexicano – v2)

  • A nyelvtani nemeket a táblázatban eltérő színek jelzik: kék = hímnem; piros = nőnem; a lila egyes számban semlegesnemet, többes számban jelöletlen/közös nemet jelöl.
  • A querer kötőmódjával alkotható kifejezések (pl. Puedes hacerlo cuando quieras ’Akár-/ Bármikor megcsinálhatod’) jelölése: querer subj. (Érdekességként megjegyzendő, hogy a magyar akár- előtag is az akar igéből származik.)
  • A cualquiera főnév előtt cualquier alakra rövidül; többes száma: cualesquier(a).
  • A többes számú todos, todas, algunos, algunas, ningunos, ningunas, cuantos, cuantas, tantos, tantas mindig megszámlálható dologra utal.
Ha bármilyen további kérdésed van a táblázattal kapcsolatban vagy valami nem érthető, oszd meg az észrevételed hozzászólásban! Akárhogy is legyen, segítünk! Cualquier pregunta si tienes acerca del uso de la tabla o si no entiendes algo, ¡compártelo en comentario! Sea como sea, ¡te ayudaremos!

2016. március 19., szombat

¡Ya lo sabremos todo! – Miért kell a lo?

Rendszeres olvasónk és kérdezőnk, Zsolt ismét nagyon érdekes kérdést tett fel, amely bizony a spanyol grammatikusokat is foglalkoztatja. Így szól (szerkesztve, kiemelések tőlem):
A todo-val miért kell mindig együtt használni a lo-t? Pl. Carlos lo sabe todo. Vagy: Tendrán que saberlo todo.
A todo ’minden’, semlegesnemű, valamint ragozott alakjai, a todo, toda ’egész, teljes’ és todos, todas ’mindenki’, illetve ’mindegyik, minden, az összes’ (< lat. TŌTUS, -A, -UM, -OS, -AS) hím- és nőnemű univerzális kvantorok (a hagyományos nyelvtanban „általános névmások”), amelyek valóban némileg eltérően viselkednek a többi hasonló szóval szemben – például határozott névelővel bevezetett névszói szerkezetek előtt is állhatnak.

Az univerzális mindenség...

Mindez azért tűnhet számunkra furcsának, mert ahogy nincs *este el día, *aquellas las noches, *muchos los hombres stb., azt gondolnánk, hogy az efféle szerkezetekben a névelő felesleges – hiszen ezek a névmásféleségek általában már önmagukban is ellátják a determináns szerepét is. Éppen ezért a todo, -a, -os, -as alakokat predeterminánsnak (predeterminante) is nevezik a spanyol nyelvtanok. Azonban ez nemcsak a spanyolra, hanem valamennyi újlatin nyelvre jellemző jelenség (vö. ol. tutte le ragazze, fr. toutes les filles, kat. totes les noies, rom. toate fetele stb. ’minden lány’).

Az NGLE szerint ugyanezzel van összefüggésben az olvasónk kérdésében megfigyelhető használat is, amelynek megértéséhez nézzük meg az alábbi három egyszerű mondatot:
(a) Leyó todo el libro. ’Elolvasta az egész könyvet.’
(b) Leyó todo ello. ’Elolvasta mindazt ~ az egészet.’
(c) Lo leyó todo. ’Elolvasta mindet. ~ Elolvasott mindent.’
Az (a) példában a mondat tárgya egy határozott névszói szerkezet, az el libro ’a könyv(et)’, amelyet a todo kvantor módosít. A (b) mondatban a határozott névszói szerkezet szerepét a semlegesnemű ello ’az(t), ő(t)’ névmás tölti be. Mind az el libro, mind az ello helyettesíthető tehát egy tárgyas névmással, amely a hím- vagy semlegesnemű lo ’azt, őt’ lesz: így jutunk el a (c) mondathoz. A látszat ellenére tehát nem a tárgy „felesleges” megduplázásáról van szó, hiszen mint láthattuk, a tárgyesetű lo névmás nem a todo szerepét ismétli meg, hanem a mondatból elhagyott teljes névszói szerkezetet helyettesíti, amelyet az utóbbi módosít.

Ennyi mindent jelent a todo... (Forrás: El Mexicano)

A todo tehát abból a szempontból is kivételes, hogy az egyetlen olyan kvantor, amely – az egyes szám első és második személy kivételével – névmások előtt is állhat (todo aquello ’mindaz’, todas ellas ’mindnyájuk [nők]’, todos nosotros ’mindnyájunk’ stb.), ami másokkal szintén nem lehetséges (nem létezeik pl. *poco esto, *muchas ellas, *tantos nosotros). Vagyis nincs mit tenni, ez egy ilyen különleges „állatfajta” a spanyolban! :-)

Felhasznált irodalom

A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

2015. április 4., szombat

A spanyol birtokos névmások

Ebben a cikkben a spanyol birtokos melléknevekkel, illetve névmásokkal, és használatukkal ismerkedhetünk meg. Először a magyar, az angol és a spanyol birtokos szerkezetek rendszerét hasonlítjuk össze nagy vonalakban, ezután megnézzük, hogyan értelmezhető a különbség a „birtokos névmás” és a „birtokos eset” között, majd rátérünk a spanyol alakok és használatuk ismertetésére. A legvégén pedig egy érdekességről is szó lesz.

A birtokos névmás a magyarban, az angolban és a spanyolban

Mindenekelőtt megjegyzendő, hogy a nyelvoktatásban általában „birtokos névmás”-nak neveznek minden olyan szócskát, amely a birtokos személyére utal – azt is, ami szigorúan nézve nem névmás (hanem pl. determináns vagy melléknév). A magyarban kétféleképpen fejezhetjük ki a birtokos szerkezeteket: birtokos személyjellel, opcionálisan a személyes névmás alanyesetének egyidejű használatával (a házam ~ az én házam), valamint önállóan használt birtokos névmással (Ez a ház az enyém). A magyarban a birtokos szerkezetet minden esetben határozott névelő előzi meg (nem mondhatjuk, hogy *(én) házam, sem azt, hogy *Ez a ház enyém). (Akit pedig nyelvészeti mélységekbe menően is érdekelnének a magyar névmások, annak a kiváló Névmásblog olvasgatását ajánlom.)

Az angolban a birtokos névmásnak kétféle alakja van. A magyar birtokos személyjel szerepét az ún. birtokos determináns tölti be, amely lényegében a birtokos névmás rövidült alakja, és mindig megelőzi a birtokot (my house); a másik pedig az önállóan használt birtokos névmás (The house is mine). A magyarral szemben az angol birtokos szerkezettel sosem használnak névelőt (nincs *the my house, sem The house is *the mine). Az angolban csak a birtokos névmás egyes szám harmadik személye egyeztődik, méghozzá a birtokos személy nemével (his/her/its, his/hers). A birtokkal egyik alaknál sincs számbeli egyeztetés (my house / my houses, The house is mine / The houses are mine).

A spanyolban az angolhoz hasonlóan kétféle alakja van a birtokos névmásoknak: egy hangsúlytalan vagy „rövid”, amely a birtokot megelőzi (mi casa ’a(z én) házam’), valamint egy hangsúlyos, amely – eltérően a magyartól és az angoltól – nem csak önállóan állhat (Esta casa es mía ’Ez a ház az enyém’), hanem a birtok után is (la casa mía ’az én házam’). Az elsőt, mivel egyúttal a határozott névelő szerepét is betölti, akárcsak az angolban, birtokos determinánsnak, birtokos névelőnek (determinante posesivo) is nevezik, és mivel ez kizárólag a birtokkal állhat, a spanyol szótárak és nyelvtanok birtokos melléknévnek (adjetivo posesivo) hívják; míg az utóbbit birtokos névmásnak (pronombre posesivo).

Este amor es tuyo – Ez a szerelem a tied

Az egyik alapvető különbség tehát a spanyol, illetve a magyar és az angol rendszer között az, hogy a spanyolban a hangsúlyos birtokos névmás nemcsak önállóan, hanem a birtok után is állhat birtokos melléknévként – ebből a szempontból a spanyolban nagyobb a szabadság. További fontos különbség, hogy míg a magyarban minden esetben kötelező a névelőhasználat a birtokos szerkezet előtt és az angolban ezzel szemben egyik alakkal sem használnak névelőt, a spanyolban az önállóan használt birtokos névmás állhat határozott névelővel és nélküle is: Esta casa es (la) mía ’Ez a ház az enyém’. Ebben a mondatban pl. a különbség a kiemelésben mutatkozik: Esta casa es mía ’Ez a ház az enyém [nem a tied]’ vs. Esta casa es la mía ’Ez a ház az enyém [nem az]’. Az angollal ellentétben a spanyol birtokos névelő és névmás számban és nemben a birtokkal egyeztetődik: tus libros ~ (los) libros tuyos ’a te könyveid’, ¿Esos libros son tuyos? ’Azok a könyvek a tieid?’.

A nagyításhoz kattints vagy koppints az ábrára! (Forrás: El Mexicano)

Birtokos névmás vagy birtokos eset?

Előfordul, főleg angol nyelvű irodalomban, hogy a spanyol birtokos névmást a személyes névmás „birtokos esete”-ként említik. Noha a két kategória nem minden nyelvben különbözik, a spanyolban – az akadémiai nyelvtan szerint legalábbis – nincs a személyes névmásnak birtokos esete. De egyáltalán miről tudjuk eldönteni, hogy birtokos névmással, vagy esettel van-e dolgunk egy nyelvben? Mint írtam, ez nem mindig lehetséges, de azon nyelvekben, ahol mindkettő létezik (pl. a latin: MEI ’irántam’ és MEUS ’enyém’), ott ezek alaktanilag is elkülönülnek, és más-más szerepeket tölthetnek be (pl. a birtokos esetet nem csak birtokos szerkezetben használhatják).

Hogy legyen mihez hasonlítani, a spanyolban leginkább pl. a de mí, de ti stb. alakokat lehetne a személyes névmás „birtokos esetének” tekinteni, amelyek bizonyos elöljárós kifejezésekben fordulnak elő (pl. detrás de mí ’mögöttem’, cerca de ti ’közeledben’ – vö. detrás mío, alrededor suyo).

A birtokos determináns

A spanyol birtokos determinánsok vagy birtokos névelők (amelyek eredetüket tekintve a birtokos névmások rövidült alakjai) hangsúlytalanok és megelőzik a birtokot, illetve a többes szám első és – a csak Spanyolországban használt – második személye kivételével azzal csak számban egyeztetődnek. Nevezik őket hangsúlytalan birtokos névmásoknak és birtokos mellékneveknek is.

(Forrás: El Mexicano)

Ahogy a mellékneveknél megszokhattuk, a birtokos névelő nemben egyeztetett (többes szám első és második személyű) alakja személyeket jelölő többes számú birtoknál kizárólag nőkből álló társaság esetén egyeztetődik nőnemben a birtokkal, minden más esetben a hímnemű alak használatos. Tehát a többes számú birtoknál a hímnem valójában a jelöletlen nem (a táblázatokban lilával szerepel). Így pl. a nuestros amigos jelentheti azt, hogy a barátaink csak férfiak, és azt is, hogy férfiak és nők vegyesen. Néhány további példa a használatukra: mi libro ’az én könyvem’, tus estudios ’a te tanulmányaid’, su vestido ’az ő ruhája/ruhájuk’, nuestra familia ’a mi családunk’, nuestro coche ’a mi kocsink’, vuestros hermanos ’a ti testvéreitek’, sus amigas ’az ő barátnői(k)’.

A birtokos névmás

A birtokos névmások hangsúlyosak, és állhatnak a birtok után melléknévként, valamint önállóan (valójában csak az utóbbi esetben beszélhetünk igazi névmásokról). A birtokkal minden személyben egyeztetődnek nemben és számban, így egyes és többes számban is két-két alakkal rendelkeznek: egyes számban egy hím-/semlegesneművel (h./s.) és egy nőneművel (n.), többes számban pedig egy hímneművel (h.) – amely egyúttal a vegyes társaságra használt jelöletlen is – és egy nőneművel (n.).

(Forrás: El Mexicano)

A személyekre utaló többes számú birtok esetén történő nembeli egyeztetésre vonatkozóan lásd az előző részben leírtakat. A semlegesnemű egyeztetés szempontjából a birtokos névmás főnevesített melléknévként viselkedik (lo mío ’az enyém’, lo nuestro ’a mienk’ stb.). Az alábbiakban néhány példamondat olvasható a használatukra (hímnem, nőnem, semlegesnem):
  • ¿Ese libro es tuyo? ’Az a könyv a tied?’
  • No, no es mío. Los míos son estos. ’Nem, nem az enyém. Az enyémek ezek.’
  • Esta casa es la nuestra y aquella es la suya. ’Ez a ház a mienk és az ott az övé(ké).’
  • —¿Te gusta correr? —No, la verdad es que no es lo mío. ’Szeretsz futni? – Nem, az az igazság, hogy nem az én műfajom.’ [szó szerint ’nem az enyém’, semlegesnemben]
  • Algún día todo esto será tuyo. ’Egy napon mindez a tied lesz.’

A birtokos névmások a megfelelő latin alakok (tárgyesetének) folytatói: mío < *mieo < MĔUM, tuyo < TUUM, suyo < SUUM (az utóbbi kettőben a [j] a cuyo < CUIUM birtokos vonatkozó névmás – lásd lejjebb – analógiás hatására toldódott be), nuestro < NŎSTRUM, vuestro < VŎSTRUM.

A harmadik személyű alakok

Mint a táblázatokban is látható, a birtokos névelő és névmás harmadik személyben nem tesz különbséget a birtokos számában, tehát a su, sus és suyo, suya, suyos, suyas vonatkozhat egyes számú („ő”) és többes számú („ők”) birtokosra is. Hogy mikor melyikkel van dolgunk, az természetesen a szövegkörnyezetből következik. Az alábbi táblázat a harmadik személyű alakok jelentéseit mutatja be.

(Forrás: El Mexicano)

A birtokos vonatkozó névmás

A választékos és az írott nyelvben használt cuyo, cuya, cuyos, cuyas ún. birtokos vonatkozó névmás (pronombre relativo posesivo), amely a magyar ’aki(k)nek / amely(ek)nek / aminek a(z) ...’ jelentéseknek felel meg. Hasonló az angol whose névmáshoz, azzal a különbséggel, hogy míg az angolban ez általában csak személyre vonatkozhat, a spanyolban személyre és dologra egyaránt.

A birtokos vonatkozó névmás a mai nyelvben kizárólag a birtokost jelölő főnévi előzménnyel állhat, és mindig a birtokot jelölő főnév követi, amellyel – a birtokos névmáshoz hasonlóan – egyeztetődik nemben és számban. Íme néhány példa a használatára:
  • En un lugar de la Mancha, de cuyo nombre no quiero acordarme. ’Egy helyen La Manchában, amelynek nevére nem akarok emlékezni.’
  • Se trata de una obra cuyas fuentes son harto conocidas. ’Egy olyan műről van szó, amelynek forrásai eléggé ismertek.’
  • ¿Tienes la canción cuya letra me mandaste ayer? ’Megvan neked az a dal, amelynek a szövegét elküldted nekem tegnap?
  • Estas cosas suceden cuando eres una chica cuyos amigos, en su mayoría, son chicos. ’Ezek a dolgok akkor történnek, ha olyan lány vagy, akinek a barátai többségében fiúk.’

A birtokos vonatkozó névmás a latin CUIUS, -A, -UM folytatója, és az újlatin nyelvek közül egyedül a spanyol és a portugál őrizte meg. További érdekesség, hogy a klasszikus latinban egyes számban elvesztette a birtokkal való nembeli egyeztetést – mindhárom nemben az eredetileg hímnemű CUIUS alakot használták. Elképzelhető, hogy a spanyol egyeztetés egy régebbi latin nyelvállapot túlélője, amely már nem került be a klasszikus latin irodalmi nyelvbe.

Összefoglalás

A spanyolban a birtokos névmásoknak kétféle alakja van: egy birtokot megelőző, a határozott névelő szerepét is betöltő hangsúlytalan alak (más néven birtokos névelő vagy melléknév), és egy hangsúlyos alak, amely a birtok után (melléknévként), vagy önállóan állhat a mondatban. (A kétféle alak egybeesik többes szám első és második személyű birtokos esetén.) A birtokos névmás nemben és számban a birtokkal egyeztetődik, nem a birtokos személyével. A birtokot megelőző alak – a birtokos névelő – többes szám első és második személyű birtokos kivételével csak számban egyeztetődik a birtokkal. Az önállóan álló birtokos névmás előtti névelőhasználat kijelölő értelmű. A választékos és az írott nyelvben létezik birtokos vonatkozó névmás is ’aki(k)nek / amely(ek)nek / aminek a(z) ...’ jelentéssel, amely nemben és számban szintén a birtokkal egyeztetődik.

(Forrás: El Mexicano)

Érdekesség

Végezetül érdemes megemlíteni azokat a spanyol kifejezéseket, amelyekben az ige valamely testrészünkkel kapcsolatban állapít meg valamit – olyan jellegű mondatokra kell gondolni, mint pl. a Fáj a fejem. A magyarral ellentétben ugyanis a spanyolban ilyenkor nem a birtokos névelőt szokás használni, hanem az ilyesmit inkább a részes esettel fejezik ki: Me duele la cabeza, vagyis szó szerint ’Nekem fáj a fej’. (Bár helyes nyelvtanilag a Me duele mi cabeza is, azonban ez már redundáns; nincs viszont *Duele mi cabeza, ami azt jelenti, hogy a részes eset használata itt kötelező. Az, hogy melyik kifejezésben engedett meg kizárólagosan a birtokos névelővel történő használat, valószínűleg magától az igétől is függ – a doler esetében ez éppen nem lehetséges.)

Az észrevételekért hálás köszönet Dr. Rákosi György nyelvésznek, a Névmásblog szerkesztőjének.

2013. március 23., szombat

Mándamelo, cuéntennos és társai: egy szó vagy több?

Mint tudjuk, a hangsúlytalan személyes névmások a mai spanyolban a ragozott igealakok előtt állnak (me dices ’mondod nekem’, te lo explico ’elmagyarázom neked’ stb.), azonban a felszólító mód alakjaihoz (mándamelo ’küldd el nekem’, cuéntennos ’meséljetek nekünk’ stb.), a főnévi igenévhez és a gerundio-hoz hátulról – simulószóként – tapadnak (cantarla ’énekelni azt [a dalt]’, cantándola ’azt [a dalt] énekelve’ stb.), velük egybeírva. (A középkori nyelvben nagyobb volt ebben a szabadság, tapadhattak pl. hátulról ragozott igealakokhoz is: dámosvos – ma: os damos – ’adunk nektek’.)

Az ilyen egybeírt alakok nyilvánvalóan furcsa kivételeknek számítanak a többi szóhoz képest, hiszen főhangsúlyuk eshet például a szó végétől számított negyedik (nagyon ritkán az ötödik) szótagra is, ami ellentmond a hangsúlyozás alapelvének, az ún. „három szótagos keret” törvényének. Persze a legkönnyebb lenne azt mondani, hogy ezek „kivételek” e hangsúlyozási törvényszerűség alól.

Ám valójában másról van szó. A fentiekben többször használtam a „szó” fogalmat. Bármennyire is meglepő, de a „szó”-nak igazából nincs tudományos meghatározása: nem attól lesz valami egy szó, mert a helyesírási szabályok szerint egybe vagy külön kell írni (gondoljunk az írásbeliséggel nem rendelkező nyelvekre, ahol ez nem is lenne értelmezhető). Azokat az alakokat lehetne egy szónak tekinteni, amelyek sorrendjükben és kategóriájukban is nagyon kötött módon egymáshoz kapcsolódó elemekből – vagyis tőből és toldalékokból – állnak (pl. a magyar házatokban azért egy szó, mert nem lehet azt mondani, hogy *házbanatok, sem azt, hogy *banházatok).

Simuló... (Forrás: Pixabay.com)

Ezzel szemben a spanyolban nem csak a címben is említett cuéntennos alak lehetséges, hanem a nos lo cuenten ’nekünk azt elmeséljé(te)k’ is – sőt, a contarnos ’elmesélni nekünk’ és a contándonos ’elmesélve nekünk’ is. Az igaz, hogy mivel a hangsúlytalan személyes névmások sorrendje kötött, ezért a toldalékokkal is hasonlóságot mutatnak, de toldalékok csak meghatározott tövekhez járulhatnak (nem kapcsolódhatnak pl. ragozott igealakokhoz és igenevekhez is, ahogy a spanyolban), meghatározott sorrendben, és egy pozícióban csak egyféle kategóriájú elem állhat (míg a spanyolban láthatjuk, hogy több névmás is állhat egymás után, tehát ugyanaz a kategória megjelenhet többféle pozícióban is).

A fentiek alapján belátható, hogy bár a hangsúlytalan személyes névmások használata eléggé kötött, mégis önállóbb életet élnek a toldalékoknál. Az ilyen elemeket, amelyek a toldalékoknál önállóbbak, de a használatuk kötöttebb, mint általában a szavaké – azaz csak valamilyen más szóval együtt használatosak, viszont önálló jelentésük van – simulószóknak (a szakirodalomban klitikumoknak) nevezik. A simulószók további fontos jellemzője, hogy hangsúlytalanok. Az a tény pedig, hogy léteznek olyan alakok, amelyek a simulószók miatt látszólag megszegik a három szótagos keret hangsúlyozási alapelvét, azt bizonyítja, hogy ezek valójában több szóból álló kifejezések.

Összefoglalásként megállapítható, hogy a simulószót tartalmazó olyan alakok, mint a mándamelo, cuéntennos, llévatelas (’vidd el őket’) stb., helyesírási megfontolásokból egy szóba írandóak és a hangsúlyukat is ennek megfelelően kell jelölni, de mivel ezek alaktani értelemben véve nem igazi szavak, így a három szótagos keret törvényszerűségével sem ellentétesek.

A segítségért – különösen a szó definíciójáért – köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

2013. március 2., szombat

Le digo a mis amigos – helytelen?

Többször volt már szó a spanyol személyes névmásokról, az esetragozásuk furcsaságairól és nyelvjárási sajátosságairól. Ezennel egy, a részes névmás nyelvtani egyeztetésével kapcsolatos elterjedt nyelvi jelenségbe ássuk bele magunkat. Kiderül, hogy nem minden helytelen, ami annak tűnik, noha ezt a Spanyol Királyi Akadémia (RAE) sokszor nem akarja elfogadni.

Azt már a kezdő spanyolosok is tudják, hogy az igei részes névmás – a személyes névmás részeshatározó esete – a le, les (< lat. ILLI, ILLIS), amely nem különbözteti meg a nyelvtani nemet (a tárgyas névmással ellentétben), csak a számot. Ebből az is egyértelműnek tűnne, hogy számban egyeznie kell a mondat részeshatározójával, tehát ha egyetlen személyre (dologra) utalunk, akkor le, ha pedig többre, akkor les. A valóság azonban nem ennyire egyszerű. Abban az esetben ugyanis, ha a részes névmással álló ige megelőzi a mondat a elöljárószóval bevezetett részeshatározóját – amely egy főnévi csoport –, akkor általában többes számú részeshatározó esetén is a le alak használatos: Le digo a mis amigos ’megmondom a barátaimnak’, Dile a tus amigos ’Mondd meg a barátaidnak’.

A RAE és a spanyoltanárok természetesen szigorúan azt mondják, hogy ez „helytelen”, mert a névmást számban egyeztetni kell a részeshatározói funkciót betöltő főnévi csoporttal. Viszont ha rákeresünk a le digo a mis amigos és a les digo a mis amigos kifejezésekre, láthatjuk, hogy mindkettőre közel azonos nagyságrendű találatot kapunk – tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy nem csak az utóbbi helyes, sőt! Ne feledjük: hogy valami helyes-e vagy sem, kizárólag attól függ, hogy használják-e az anyanyelvi beszélők: ha igen és még elterjedt is, akkor nem mondhatjuk, hogy „helytelen”. Az, hogy a RAE szerint „ajánlatos a művelt normában az egyeztetés”, már a nyelvi illemtan kérdése – amitől persze még nem lesz nyelvtanilag helytelen...


Sokkal érdekesebb kérdés, hogy mi áll az egyeztetés hiánya mögött. Megfigyelték ugyanis, hogy a nem egyeztetett le névmás többnyire akkor fordul elő, ha az állítmány megelőzi a mondat többes számú részeshatározóját; ellenkező esetben az előfordulások száma jelentősen lecsökken. Mindebből pedig arra lehet következtetni, hogy e jelenségnek mondattani oka van: a beszélők „elvesztik az összefüggést” a többes számú részeshatározó és az attól „távolra” került részes névmás között. Ezzel szemben fordított szórend esetén a névmás közvetlenül követi a többes számú részeshatározót, ami a jelek szerint biztosítja, hogy az egyeztetés megmaradjon. Egy alternatív megközelítés pedig az lehetne, hogy az előbbi esetben a névmás elveszti a valódi részeshatározói szerepét és inkább csak „irányt” fejez ki – olyasmit, mint a magyarban az oda.

Érdekes ugyanakkor, hogy – az NGLE állításával ellentétben – a többes számú les alak akkor is előfordul, ha a részeshatározó nyelvtanilag egyes számú, de emberek csoportját jelenti (le gusta a mi familia vs. les gusta a mi familia ’tetszik a családomnak’). Sőt, bizonyos kifejezésekben ilyenkor a többes számban egyeztetett les névmás a gyakoribb – vagyis éppen az előző jelenség fordítottja történik. Egyfajta magyarázat erre az lehet, hogy míg az előzőekben részletezett esetben a beszélők (talán fonológiai okokból?) „soknak érzik” a többes szám jelölését a részes névmáson, amikor az állítmányt követő részeshatározón már jelölve van, addig az utóbbi típusú kifejezéseknél az ellenkezője játszódik le, vagyis szükségesnek érzik jelölni azt, hogy az egyes számú főnévi csoport több személyre utal. A spanyolban egyébként nem ritkák a hasonló nyelvtani egyeztetési „hibák” a jelentésbeli „logika” javára, és ez az írott, illetve a költői nyelvben is sokszor megjelenik.

2012. december 15., szombat

„Hallottam őt énekelni egy dalt”

Nem olyan régen volt szó a spanyol személyes névmások nyelvjárási használatairól, mely jelenségek közül az egyik legáltalánosabb az ún. leísmo, azaz a részes le(s) névmás használata személyekre tárgyesetben, a lo(s), la(s) helyett, adott helyzetekben. Arról is olvashattunk már előtte, hogy bizonyos igékkel nincs éles határ a részes és a tárgyeset között – előfordulhat, hogy amikor magyarul a tárgyeset használata lenne számunkra természetes, a spanyolban részes esetet használnak (ez főleg az ún. behatást kifejező igéknél – verbos de afección – jellemző). Vagyis a spanyolban nem annyira egyenletes és „logikus” a részes és a tárgyeset megoszlása, mint a magyarban, s az egyik vagy a másik használata közötti ingadozások azt mutatják, hogy a kettő közötti morfológiai különbség bizonyos esetekben – a nemek, illetve a személyek dolgoktól való megkülönböztetésének javára – eltűnőben van.

A mostani témában az ún. verbos de percepción, vagyis az érzékszervekkel történő érzékelést jelentő igék esetvonzatáról lesz szó, amely bizonyos szövegkörnyezetekben szintén eltér attól, amit magyarul várnánk. A két leggyakoribb ilyen ige a spanyolban a ver (régen veer < lat. VIDĒRE) ’lát’ és az oír (< lat. AUDĪRE) ’hall’. Alapesetben ezek – ahogy a magyarban is – tárgyas igék: te veo ’látlak téged’, oigo tu voz ’hallom a hangod’ stb. Van azonban egy olyan eset, amellyel külön érdemes foglalkozni: amikor a ver vagy oír bővítménye egy főnévi igeneves tagmondat. Idáig nincs is ebben semmi érdekes, hiszen magyarul is szoktunk ilyet mondani: pl. a „Hallottam Máriát énekelni” mondat ugyanígy gond nélkül lefordítható spanyolra: Oí a María cantar.

Le oí tocar la guitarra – Hallottam őt gitározni (Forrás: Pixabay.com)

A fenti egyszerű példamondatban az ige bővítménye (María) tárgy, ahogy magyarul is (a tárgyesetet, személyről lévén szó, az a elöljárószó jelöli is), ami azt jelenti, hogy a tárgyesetű személyes névmással helyettesíthető: La oí cantar ’Hallottam őt énekelni’. De vajon mi történik akkor – és számunkra ez lesz igazán érdekes –, ha a főnévi igenévi alakban álló ige (cantar) is kap egy tárgyat, vagyis a példánál maradva: „Hallottam Máriát énekelni egy dalt”. Elsőre szintén nem történik semmi látványosan, mert ezt is egyszerűen le lehet fordítani: Oí a María cantar una canción. Viszont próbáljuk meg itt is az oír ige bővítményét a személyes névmással helyettesíteni: Le oí cantar una canción ’Hallottam őt énekelni egy dalt’ – hoppá, itt bizony már valami történt! Mégpedig az, hogy a María szóra nem a tárgyesetű, hanem a részes névmással utaltunk. A következő lépésben nézzük meg, mivel lehetne ezt megmagyarázni.

Az odáig – gondolom – teljesen követhető, hogy amennyiben a főnévi igenévnek nincs tárgy funkciójú bővítménye, akkor a mondat tárgya az oír ige bővítménye. Hasonlóképpen működik ez a ver igével is, csak hogy azzal is legyen egy példánk: Lo vimos subirse a un taxi ’Láttuk őt [hímnem] beszállni egy taxiba’. Amint viszont a főnévi igenév is kap egy tárgyat – vagyis amikor magyar mondatban dupla tárgy lenne – az oír vagy ver ige bővítményéből általában részeshatározó lesz a spanyolban, amelyre a részes névmással utalhatunk. Bár vannak, akik ezt egyszerűen a leísmo egy speciális esetének tartják, valójában nem erről van szó. Mint tudjuk, a magyarral szemben a spanyol személyes névmás részes esetének használata ugyanis kiterjedtebb, azaz nem feltétlenül utal mindig a szó szoros értelmében vett részeshatározóra: jelölhet olyan határozói viszonyt is, amely nem pontosan a cselekvés/történés „címzettjére” vonatkozik, hanem a „forrására”, olyasmire, amit magyarul a tőle szokott kifejezni (ilyennel már találkozhattunk, pl. a preguntar, pedir igéknél).

A spanyol anyanyelvűek többsége tehát úgy értelmezi az ilyen ver és oír igékkel alkotott mondatokat, amelyekben magyarul két tárgy van, hogy azokban valójában csak egy tárgy van, a főnévi igenévvel kifejezett cselekvés bővítménye, vagyis tulajdonképpen azt érzékelik közvetlenül; éppen ezért a cselekvés végrehajtóját a részes esettel kifejezett forrásnak tekintik. Ez onnan is látszik, hogy a főnévi igenév bővítményére lehet tárgyesetű névmással utalni, míg a cselekvést végzőre részessel, a kettő együttes használatakor pedig a le(s) névmás helyett (eufonikus okokból) a se névmás áll:a María cantar una canciónLe oí cantarla / Se la oí cantar; Vi a Pedro guardar el informeLe vi guardarlo / Se lo vi guardar. Vagyis szó szerint fordítva, ezek a mondatok valójában azt jelentik, hogy ’Hallottam Máriától énekelni egy dalt’ → ’Tőle hallottam énekelni azt’, illetve ’Láttam Pétertől eltenni a beszámolót’ → ’Tőle láttam eltenni azt’.

Szintén nem ritka persze, hogy a spanyol mondatban is dupla tárgy van, tehát vannak olyan beszélők is, akik a cselekvés végzőjét is tárgyként értelmezik. Az ő nyelvváltozatukban természetesen ugyanúgy helyes a cselekvés végzőjére a tárgyesetű személyes névmással történő utalás: La oí cantar una canción, Lo vi guardar el informe.

2012. október 27., szombat

A leísmo, a laísmo és a loísmo a spanyolban

A spanyol személyes névmásokról már volt szó több témában is korábban, azonban csak érintőlegesen tértem ki három fontos nyelvjárási jelenségre, amelyek viszont sokszor megzavarhatják a nyelvtanulók „tisztánlátását”. Ezekről lesz szó a mai témában.

Áttekintés

Mint tudjuk, a spanyol személyes névmások (pronombres personales) négy esettel (caso) rendelkeznek, alany- (nominativo), tárgy- (acusativo), részes (dativo), valamint elöljárós (melyet neveznek határozói vagy függő esetnek is, spanyolul caso preposicional vagy oblicuo). Ezek közül az alany- és az elöljárós esetűek az ún. hangsúlyos névmások (pronombres tónicos), a csak igével használatos részes és tárgyesetűek pedig a hangsúlytalan névmások (pronombres átonos). Az utóbbiakra a pronombres clíticos elnevezést is használják a szakirodalomban (a clítico jelentése ’tapadó-’, ill. ’simulószó’, továbbá összetételben proclítico, ha az igét megelőzi, és enclítico, ha hátulról tapad hozzá).

Az esetek szám és személy szerinti eloszlása azonban nem túl „logikus”, nem kiegyenlített. Elöljárós esete pl. csak az egyes szám első és második személyű, valamint a visszaható névmásnak van (a többinél megegyezik az alanyesettel); a tárgy- és a részeshatározó eset pedig csak harmadik személyben különböznek egymástól, és szintén csak harmadik személyben van külön visszaható névmás is, amely viszont egyes és többes számban azonos. Ugyanez a helyzet a nemek vonatkozásában is: az alanyesetű névmások az egyes szám első és második személyű alakok kivételével megkülönböztetik a nemeket, a tárgyesetű névmások csak a harmadik személyben, a részes és az elöljárós esetűek – beleértve a visszahatóakat is – pedig egyáltalán nem.

De hogy nyelvjárási jelenségekről beszélhessünk egyáltalán, tekintsük át gyorsan a művelt vagy „sztenderd” norma szerinti személyes névmásokat a harmadik személy vonatkozásában. Alanyesetben, egyes számban ezek az él, ella, ello (< lat. nom. ĬLLE, ĬLLA, ĬLLUD), többes számban ellos, ellas (< lat. acc. ĬLLOS, ĬLLAS); tárgyesetben, egyes számban a lo, la, lo (< lat. acc. ĬLLUM, ĬLLAM, ĬLLUD), többes számban los, las (< lat. acc. ĬLLOS, ĬLLAS); részes esetben pedig a le, les (< lat. dat. ĬLLI, ĬLLIS). (Ez majdnem teljesen megfelel a latin esetrendszernek azzal a különbséggel, hogy a spanyol alanyesetű többes szám is a latin tárgyesetűből származik.) A sztenderd spanyol köznyelvben használt tárgy- és részeshatározó esetű névmásokat az alábbi táblázat foglalja össze.

(Forrás: El Mexicano)

Nyilván egyszerű dolgunk lenne, ha ez mindenhol így is lenne, a nyelv azonban folyamatosan változik. A latinban még mindkét számban és mindhárom személyben megkülönböztették a részes és a tárgyesetet egymástól. A spanyolban ez azért nincs így, mert az első és második személyű latin tárgyesetű névmásokból (, / NŌS, VŌS) lettek a részes esetűek is (me, te / nos, os), míg a latin egyes számú részes esetű (MIHI, TIBI), valamint a visszaható részes névmásból (SIBI) a spanyolban az elöljárós esetűek (mí, ti, sí) lettek (a többes számú részes esetű latin NŌBIS és VŌBIS eltűnt, azaz valószínűleg egybeesett az alany- és tárgyesetű NŌS, VŌS alakokkal).

Látjuk tehát, hogy latin > spanyol átalakulásnál az első és második személyű névmások elvesztették a tárgy- és a részes eset eredeti megkülönböztetését, csak a harmadik személyekben tartották meg azt, az esetrendszer kissé átalakult. A mai spanyol nyelvjárásokban ez az átalakulás pedig folytatódik, kiterjedve a harmadik személyű névmásokra is, ami a leísmo, laísmo és loísmo elnevezésű jelenségeket eredményezi. A továbbiakban arról lesz szó, hogy mit is jelentenek ezek egészen pontosan, és mennyire elfogadottak a művelt köznyelvben.

A leísmo

A leísmo (magyarul kb. ’le-zés’) a legelterjedtebb a három közül, és a részes esetű le, les névmás használatát jelenti tárgyesetben, a sztenderd nyelvbeli lo(s) vagy la(s) helyett. Spanyolországban és Latin-Amerikában is általánosan elterjedt jelenség, azonban más-más jelleggel.
  • Spanyolországban hímnemben fordul elő a le(s) névmás tárgyas használata a lo(s) helyett, ha személyről van szó: —¿Conoces a José? —No, no le conozco. ’Ismered Josét? – Nem, nem ismerem őt’; de: —¿Conoces estos libros? —Sí, los conozco. ’Ismered ezeket a könyveket? – Igen, ismerem azokat’. (Nőnemben személyekre és dolgokra is a la(s) névmás használatos tárgyesetben: —¿Conoces a María / esta novela? —Sí, la conozco. / —No, no la conozco. ’Ismered Maríát / ezt a regényt? – Igen, ismerem őt/azt. / Nem, nem ismerem őt/azt.’) A jelenség oka egyes szakemberek szerint az, hogy a beszélők nemcsak a nemek, hanem a személyek és a dolgok megkülönböztetésére is törekszenek.
(Forrás: El Mexicano)
  • A Latin-Amerikában is előforduló leísmo a magázással, vagyis az usted(es) névmás használatával van összefüggésben. Ez az ún. leísmo de cortesía, és nemre való tekintet nélkül használják: A usted(es) le(s) respeto. ’Önt (Önöket) tisztelem.’ Harmadik személyről szólva, valamint tegezés esetén is a norma szerinti tárgyesetű névmásokat használják: lo/la quiero ’szeretem őt’, los/las quiero ’szeretem őket ~ szeretlek titeket’.
(Forrás: El Mexicano)

A fent tárgyalt spanyolországi leísmo – hímnemben és személyre – és a leísmo de cortesía a művelt köznyelvben ma már teljesen elfogadott. A leísmo összes többi esete nem számít helyesnek a művelt normában. A jelenség ugyanakkor nem érvényesül, ha a tárgyas névmás egy részes esetűvel áll együtt: pl. No me lo puedo quitar [a él] de la cabeza (nem pedig No me *le puedo quitar de la cabeza) ’Nem bírom őt kiverni a fejemből’.

A leísmo egy nagyon speciális, de általánosan elterjedt esete a se névmással alkotott személytelen mondatokban fordul elő: pl. Se le considera el mejor actor de su tiempo ’A maga idejének legjobb színészeként tartják számon’. Bár a spanyol nyelvtanok a jelenség e típusának eredetével nem foglalkoznak, annyi bizonyos, hogy már a kezdetektől fogva a részes névmással alkották az ilyen kifejezéseket. Vélelmezhetően az ennek az oka, hogy a személytelen szerkezet eredete a szenvedő kifejezésekben gyökerezik, amelyeknek nem volt tárgyuk.

Nem tartozik azonban a leísmo körébe, amikor bizonyos igékkel, amelyek a magyarban általában tárgyesetet vonzanak, a spanyolban a részes névmást is használják. Ez a „látszólagos leísmo” valójában arról szól, hogy az ige részes és tárgyesetet is megenged a szövegkörnyezettől függően.

A laísmo és a loísmo

A laísmo (kb. ’la-zás’) és a loísmo (kb. ’lo-zás’) a leísmo nevű jelenséggel ellentétben az etimológiailag tárgyesetű la(s), lo(s) névmások használatát jelenti részes esetben, az annak megfelelő le(s) helyett. Mindkettő tájszólási jellemző, és a művelt köznyelvben helytelennek számítanak.

A laísmo – részes esetben, nőnemben a la(s) használata le(s) helyett – a középkorból származó, ó-kasztíliai eredetű népnyelvi jelenség, és ma is jobbára csak Kasztília középső és északnyugati részén elterjedt az igénytelen nyelvhasználatban: pl. Yo *la di un beso a Josefa ’Adtam egy csókot/puszit Josefának’ (helyesen: Yo le di un beso...); Cuando abrió la Marcelina, *la dijeron: ¿Vive aquí Marcelina Domínguez? ’Amikor kinyitotta [az ajtót] a Marcelina, azt mondták neki: Itt él Marcelina Domínguez?’ (helyesen: le dijeron:...). A nyelvjárási laísmo oka, hogy – a tárgyesettel párhuzamban – a beszélők részes esetben is törekszenek a nemek megkülönböztetésére (az olasz is megkülönbözteti a nemeket részes esetben egyes számban, pedig a latin dativus-ban nem volt ilyen megkülönböztetés).

(Forrás: El Mexicano)

A loísmo, vagyis hímnemben a tárgyesetű lo használata részes névmásként a le helyett, szintén a középkori Kasztíliából származó tájszólási jelenség, de nem annyira elterjedt, mint a laísmo: *Los dije que no se movieran de aquí ’Mondtam nekik, hogy ne mozduljanak innen’ (helyesen: Les dije...).

Mivel a laísmo és a loísmo a középkori Kasztíliából nem került be a déli nyelvjárásokba, a Kanári-szigeteken, valamint Spanyol-Amerikában nem terjedtek el ezek a jelenségek.

Összefoglalás

A leísmo, laísmo és loísmo olyan nyelvjárási jelenségek, amelyekben a harmadik személyű névmások tárgy- és a részeshatározó esete közötti különbség eltűnik a nemek, valamint a személyek és a dolgok megkülönböztetése javára.

A leísmo a részes esetű le(s) névmás használatát jelenti tárgyesetben, a lo(s), la(s) helyett; a laísmo és a loísmo pedig a tárgyesetű la(s), lo(s) névmások tájszólási használata részes esetben, a le(s) helyett. A leísmo a cikkben leírt esetekben a művelt normában teljesen elfogadott, azonban a laísmo és a loísmo tájszólási jelenségek, amit az iskolázott beszélők igyekeznek elkerülni.

Az imént tárgyalt jelenségeket nagyjából úgy lehetne elképzelni, mint amikor valaki azt mondja magyarul, hogy pl. „[én] tudnák a tudnék helyett, mert szükségesnek érzi a hangrendi illeszkedést.

2012. augusztus 11., szombat

Spanyol nos, os, olasz ci, vi... és a nagy káosz

Tudvalévő, hogy az olasz és a spanyol többé-kevésbé kölcsönösen érthetőek hasonló fonetikájuk miatt (persze mindazokkal a fenntartásokkal, amelyeket a kölcsönös érthetőség meghatározásának nehézsége magával von). Mégis előfordulhatnak olyan beszédhelyzetek, amikor éppen a lehető legalapvetőbb és legegyszerűbb szavak megértése okoz gondot két közeli rokon nyelvben, főleg, ha a beszélőnek egyáltalán nincs fantáziája vagy „nyelvérzéke”.

Az 1929-es világkiállításra épített velencei harangtornyok a barcelonai Spanyolország terén (Forrás: Pixabay.com)

Gondoljunk csak bele, hogy például az olasz due [dúe] ’kettő’ és cinque [csinkwe] ’öt’ számneveket mennyire hasonlónak véljük a spanyol dos [dosz] és cinco [szinko] megfelelőihez (< beszélt lat. DŬOS, CĪNQUE [tyinkwe]), mivel előttünk van a jelentésük, és tudjuk, hogy az olasz és a spanyol eléggé hasonló nyelvek. Viszont lehetséges, hogy egy hétköznapi szituációban egy átlagos vagy kevés nyelvi műveltséggel rendelkező olasz vagy spanyol anyanyelvű, aki nem beszél vagy tanult semmilyen más idegen nyelven, még az ilyen egyszerű szavakat sem fogja megérteni a másik nyelvén – nem beszélve az olyan alapszavakról, amelyek egyáltalán még csak nem is hasonlítanak a két nyelven. A mostani témában ebbe mélyedünk bele egy kicsit.

Bár az olaszt tartják fonetikailag a legkonzervatívabbnak az újlatin nyelvek között, azt tudni kell, hogy alaktanilag eléggé újító (a románnal együtt), amely részben annak tudható be, hogy elvesztette a szóvégi -s hangot, amely a latinban mind a névszó-, mind az igeragozásban igen fontos megkülönböztető szerepet töltött be: a legtöbb esetben ez volt a többes szám jele, az igéknél pedig az egyes szám második, valamint a többes szám első és második személyű alakok végződése is. Például egy szabályos ige néhány alakjával szemléltetve: latin kötőmódú CANTEM, CANTES, CANTET > spanyol cante, cantes, cante, de olasz canti, canti, canti; vagy pl. a többes szám első személyű jelen idejű igealakok végződése között az olaszban eltörlődött a különbség a három igeragozásban, valamint a kijelentő és kötőmódban is azonosak ezek: sp. kijelentő módú cantamos, tememos, partimos (< lat. CANTĀMUS, TIMĒMUS, PARTĪMUS), kötőmódú cantemos, temamos, partamos (< lat. CANTĒMUS, TIMEĀMUS, PARTIĀMUS), vö. ol. kijelentő és kötőmódú cantiamo, temiamo, partiamo.

A nagyításhoz kattints az ábrára! (Forrás: El Mexicano)

Ilyen esetben pedig, amikor egy megkülönböztető jegy eltűnik, a nyelvek „kénytelenek újítani”, azaz más képzési módot választani, vagy egy szót egy másikkal – rokon értelművel – helyettesíteni. Az olaszban így a többes számot minden esetben a latin a- és o-tövű névszók alanyesetű többesének mintájára képzik (szóvégződéstől függően, -o, -e-i, ill. -a-e), mint már szó volt róla egy korábbi témában. (Bár egyes elméletek szerint az olasz -i, -e többesjel is az -es, -as végződés fonetikai változásából alakult ki, ami nem tűnik túl valószínűnek és elfogadhatónak.)

Természetesen a személyes névmások sem maradhattak érintetlenül. Már a latinban is volt elég nagy káosz a különböző alakok között, az olaszban ez csak tovább bonyolódott a hangsúlytalan [e] és [i] ingadozása miatt, amelyeknek a latin esetvégződésekben még szintén fontos szerep jutott. Így az olasz tárgy- és részeshatározó esetű névmások két sor alakot vettek fel (mi, ti, ci, vi, si ~ me, te, ce, ve, se/sé), melyek használata attól függ, hogy közvetlenül az igével (mi, ti, ci, vi, si), egy másik névmással (me, te, ce, ve, se), ill. hangsúlyosan (me, te, sé) állnak-e a mondatban valamilyen nem alanyi szerepben. A spanyollal ellentétben az olasz részes esetben is megkülönbözteti a nemeket (de csak egyes számban és másik névmás nélkül), ami szintén újítás a latinhoz képest. Továbbá a gli/le részes névmás (amely azonos a többes számú határozott névelővel is magánhangzóval kezdődő szavak előtt) a többi névmással külön összevont alakokat képez: pl. Glielo (= gli/le + lo) spiegherà di nuovo ’Újból el fogja magyarázni neki(k) [azt]’. Az óspanyolban is létezett a részeshatározó esetű névmásnak egy, a tárgyesetűvel használt alakváltozata, a ge [zse], amely viszont később vegyült a se névmással (vö. Se lo [= le/les + lo] explicará de nuevo), a fonetikai hasonlósága miatt.
El Campeador adeliñó a su posada,
assí commo llegó a la puerta, fallóla bien cerrada,
por miedo del rey Alfonso, que assí lo avién parado,
que si non la quebrantas[se] por fuerça, que non ge la abriesse nadi.


A Harcos visszavonult a szállására,
ahogy az ajtóhoz ért, azt jól bezárva találta,
mert úgy hagyták Alfonz királytól tartva,
hogyha nem törné be erővel, akkor senki sem nyitná ki neki azt.
A legfontosabb spanyol és olasz személyes névmások összehasonlítását és latin forrásalakjaikat az alábbi táblázat tartalmazza összefoglalva.

A nagyításhoz kattints vagy koppints a képre! (Forrás: El Mexicano)

A fentiek vonatkozásában megjegyzendő, hogy a hangsúlytalanul használt személyes névmások (az ún. klitikumok) – néhány harmadik személyű alak kivételével – az olaszban és a spanyolban is elvesztették a megkülönböztetést a részes és a tárgyeset között, azonban míg az olaszban ez a funkcionális különbség mondattani alakváltozatokká vált, addig a spanyolban az eredeti tárgyesetű/ablativusi alakok vették át a részes eset szerepét is. Ami pedig a hangsúlyos, nem alanyi használatú (határozói/elöljárós esetű) névmásokat illeti, ezek az olaszban (me, te, sé) a latin tárgyesetű/ablativusi (, , ), a spanyolban (mí, ti, sí) az eredetileg részes esetű (MIHI, TIBI, SIBI) névmásokból származnak.

De vajon hogy lett a latin NŌS és VŌS (> sp. nos, vos ~ os) névmásokból az olaszban ci (ce) és vi (ve)? Ez már sokkal érdekesebb. Ha visszaemlékszünk, az újlatin nyelvekben a határozott névelők és a harmadik személyű személyes névmások latin mutató névmások különböző alakjaiból származnak, azok pedig szoros összefüggésben vannak a helyhatározószókkal (pl. a spanyol el ’a, az’, él ’ő’, illetve allí ’ott’, allá ’ott, oda’ is a latin ĬLLE ’az’ mutató névmás különféle alakjainak folytatása). Márpedig ha mutató névmásból lehet személyes névmás és helyhatározószó, akkor miért ne történhetne ez fordítva is, azaz miért ne lehetne helyhatározóból személyes névmás? Az olasz bebizonyította, hogy lehet. A ci/ce és a vi/ve természetesen nem a latin NŌS és VŌS, hanem az ECCE HIC vagy (összevonva) HICCE ’imitt’, ill. IBI ’ott’ folytói. Ugyanezeket ma is jelentik az olaszban, azonban a többes szám első és második személyű hangsúlytalan személyes névmás szerepét is betöltik, ti. ’imitt, ide’ > ’minket, nekünk’, ill. ’ott, oda’ > ’titeket, nektek’ – az ilyen jelentésátvitelt nem nehéz magyarázni.

Firenze, Toscana – ahol az irodalmi olasz nyelv született... (Forrás: Pixabay.com)

Ez talán azért alakulhatott így, hogy a hangsúlyos alanyi/határozói névmásokat meg lehessen különböztetni a nem alanyi hangsúlytalan igei használatúaktól, hiszen a latin NŌS/NŌBIS és VŌS/VŌBIS egyaránt a noi és voi alakokat eredményezte volna az olaszban, így az alanyi és tárgyas/részeshatározói használat között nem lett volna különbség. Jóllehet, e névmások alany- és a tárgyesete között a latinban és az óspanyolban (beleértve a részes esetet is) sem volt különbség, csupán a hangsúlyos vagy hangsúlytalan használat határozta meg a funkciójukat (vö. ósp. nós ’mi’ és vós ’ti’, illetve nos ’minket/nekünk’ és vos ’titeket/nektek’).

A spanyol ellenben úgy „oldotta meg” ezt a helyzetet, hogy a hangsúlyos (alanyi/határozói) használatú régi nós, vós névmásokat megtoldotta az otros/-as (< lat. acc. ALTEROS/-AS) ’a többiek’ jelentésű szócskával (így lett nosotros/-as, vosotros/-as), míg a hangsúlytalan (tárgyas/részes) használatban megmaradt a nos, ill. a régi vos gyengült alakja, az os. Ezzel viszont egy csapásra egy másik „probléma” is megoldódott: a régi udvarias (formális) nyelvhasználatban ugyanis a nós, vós névmásokat „fejedelmi többesként” egyes számban is használták (azaz a vos ma is él és virul számos közép- és dél-amerikai nyelvjárásban, de már csak egyes szám második személyű bizalmas névmásként), a nosotros/-as, vosotros/-as pedig egyértelműen megkülönbözteti a többes számú használatot az egyes számútól – sőt, még azt is jelöli, hogy férfi/vegyes vagy női társaságról van-e szó. (Bár léteznek ezeknek az olaszban is megfelelői: noialtri/-e, voialtri/-e, azonban ritkán használatosak és csak nyomatékosításra.)

Ennyi fért bele mára, arrivederci, nos vemos...

2012. április 7., szombat

Amikor a tárgyeset valójában részes...

Ha visszaemlékszünk, már röviden a személyes névmásokról szóló témában is utaltam arra, hogy a spanyolban bizonyos igéknél nincs éles különbség a tárgy és a részeshatározó között, ezért ilyenkor előfordul, hogy ami számunkra egyértelműen tárgy, az számukra nem ennyire egyértelmű. Sőt, olyannyira nem, hogy a részes esettel fejezik ki a „tárgyat”! Ha viszont így van, akkor azt is mondhatjuk, hogy ez valójában nem is tárgy. De akkor felmerülhet a kérdés, hogy egyáltalán mi a különbség a tárgy és a részeshatározó között? Ezt kell legelőször is tisztáznunk, hogy megértsük, miért van ez a nagy kavarodás a tárgyas és a részes névmások körül.

Tárgynak azt tekintjük a mondatban vagy a kifejezésben, ami a cselekvést vagy történést közvetlenül elszenvedi, vagyis amit a cselekvés vagy történés közvetlenül érint; ezért úgy is nevezik a spanyol nyelvtanok, hogy complemento directo, azaz ’közvetlen bővítmény’. Ezzel szemben a részeshatározó az, amit nem közvetlenül, hanem közvetetten érint a cselekvés/történés, azaz csupán kapcsolatban van vele, felé irányul vagy hatással van rá: tulajdonképpen a cselekvés „címzettje”. Erre utal spanyol elnevezése is, a complemento indirecto, magyarul ’közvetett bővítmény’.

A probléma az, hogy bizonyos igéknél – jelentésükből adódóan – nincs éles határ a két koncepció között. Egy olyan mondatban, mint pl. Adtam Péternek egy tollat, teljesen egyértelmű, hogy a cselekvésemet közvetlenül elszenvedő elem a toll, míg „címzettje” Péter: Le di un boli a Pedro (ahol a le a részes névmás, az a Pedro pedig a részeshatározó). Az is egyértelmű, hogy a Megírtad a levelet? Igen, azt megírtam mondatokban a levél szenvedi el közvetlenül a cselekvést, tehát az a tárgy: ¿Escribiste la carta? Sí, la escribí. Na de mi van pl. egy olyan mondattal, hogy Pétert zavarja a hangos zene? Igaz, hogy magyarul a Péter tárgyesetben áll, de valóban közvetlenül szenvedi el Péter a hangos zene hatását, vagy sem? Nos, a spanyol beszélők szerint nem: A Pedro le molesta la música alta – szó szerint kb. ’Péternek zavar(ó) a hangos zene’.

Úgy tűnik, őt nem zavarja a kapucni... Parece que a ella no le molesta la capucha...

A fentiekhez hasonló, valamilyen (be)hatást kifejező igék jellemzője, hogy bár tárgyasként vannak feltüntetve a szótárakban, részes esetet vonzanak. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy az ilyen esetekben a cselekvés általában nem szándékolt, ezért – mint fentebb írtam – a spanyol anyanyelvűek számára nem közvetlenül érinti annak „tárgyát”. Lényegében tehát arról van szó, hogy az ilyen igék tárgya valójában részeshatározó – szokás ezt ilyenkor „indirekt tárgynak” is nevezni. A molestar igén kívül idetartozik még többek között az afectar ’befolyásol, érint’, asustar ’megijeszt’, asombrar ’meglep’, convencer ’meggyőz’, divertir ’szórakoztat’, importar ’érdekel’, impresionar ’lenyűgöz’, ofender ’megbánt’, perjudicar ’károsít’, preocupar ’aggaszt’ stb. is.

Van azonban egy másik eset is, amikor a „tárgyat” a nyelvterület nagy részén részes esettel fejezik ki. Ez pedig a se szócskával bevezetett személytelen mondatokban fordul elő – tipikusan pl. a conocer ’ismer’, considerar ’vél’ és a llamar ’hív, nevez’ igékkel: [A la ciudad] Se le conoce por su arquitectura antigua y medieval ’[A várost] Ókori és középkori építészetéről ismerik’; [A la catedral] Se le llama la dama de las catedrales por su elegante apariencia ’[A székesegyházat] A székesegyházak nagyasszonyának nevezik elegáns megjelenése miatt’. Ezekben a mondatokban tehát a le részes esetű névmás a városra, illetve a székesegyházra – mint „tárgyra” – utal. A jelenség eredetét tekintve azonban arról lehet szó, hogy ezek valójában mégsem tárgyak a mondatban, hanem olyan bővítmények, amelyeknek datívusz a vonzatuk (vö. úgy vélik róluk, azt mondják rájuk stb.).

Bár az utóbbi már határeset, az előzőekben leírtak nem keverendőek a leísmo nevű nyelvjárási jelenséggel, amely azt jelenti, hogy az alaktanilag és etimológiailag tárgyesetű lo, la (< lat. ILLUM, ILLAM) névmás helyett az alaktanilag részes esetű le (< lat. ILLI) névmást használják személyek esetén a tárgy jelölésére. E jelenség kiváltképp Spanyolországban elterjedt – ahol csak hímnemben használják – és elég régi eredetű. A kutatók azzal magyarázzák az okát, hogy a beszélők furcsának érezték a lo tárgyas névmás használatát személyekre is, ezért igyekeztek valahogyan nemcsak a nemeket, hanem a személyeket és az élettelen dolgokat is megkülönböztetni egymástól, ezért Kasztíliában (ahonnan a jelenség elindult) személyekre hímnemben a le részes névmás váltotta fel a lo névmás funkcióját tárgyesetben. A leísmo másik tipikus esete a Latin-Amerikában is elterjedt ún. leísmo de cortesía, amely az önözéssel van összefüggésben: az usted(es) ’Ön(ök)’ megszólításhoz hím- és nőnemben egyaránt a le, les névmások használatosak tárgyesetben is a lo, la, los, las helyett.

2012. március 3., szombat

Que/cual és el/la/lo que/cual – hogy használjuk őket?

Sok gondot szokott okozni a spanyolosoknak, hogy mikor kell a que, és mikor az el que, la que, lo que, los que, las que, illetve el cual, la cual, lo cual, los cuales, las cuales vonatkozó névmásokat használni. Látszólag tényleg nagy a káosz, a valóságban azonban természetesen ez sem olyan bonyolult, csupán egy kis rendszerezésre van szükség.

Mindenekelőtt ne felejtsük el, hogy a que és a cual nem ugyanazok, mint a qué és a cuál kérdő névmások, amelyekkel már foglalkoztam korábban (eredetük persze azonos, mindegyikük a latin QUĬD és QUALE folytatása). A nemben és számban ragozhatatlan que alapvetően két eltérő szófajt képvisel: egyrészt vonatkozó névmás, másrészt kötőszó, mindkét esetben több jelentéssel. A számban variálható cual, cuales szintén lehet vonatkozó névmás, illetve határozószó, de használata sokkal korlátozottabb. Nézzük meg, mikor és hogyan használjuk őket, s mielőtt még szó érné a ház elejét, előrebocsátom, hogy a legtöbb béna példa a DRAE-ból származik. :-)

A que és cual, cuales mint vonatkozó névmások

A que „univerzális” vonatkozó névmás, gyakorlatilag szinte bármit jelenthet, amit valamilyen magyar vonatkozó névmással lehet fordítani: ’aki(t)’, ’ami(t)’, ’amely(et)’, ’ahol’, illetve ’amikor’. A többi vonatkozó névmással ellentétben azonban ebben a funkcióban a que önmagában nem állhat, vagyis mindig valamilyen (közvetlen) főnévi előzményt kíván: el libro que estás leyendo ’a könyv, amelyet (amit) olvasol’, el día que llegaste ’a nap, amikor (amelyen) érkeztél’, en el lugar que estés ’azon a helyen, ahol csak vagy’; de nem lehet például olyat mondani, hogy Es muy bueno *que haces ’nagyon jó, amit csinálsz’, mivel nincs főnévi előzmény. Ezzel szemben az ún. összetett vonatkozó névmások, amelyek a határozott névelő és a que kapcsolatából állnak, az el que (hímnem), la que (nőnem) ’(az,) aki(t)/amely(et)’ – többes számuk los que és las que –, valamint lo que ’ami(t)’ (semlegesnem), viszonylag önállóak a mondatban (nem kell, hogy megelőzze őket valamilyen főneves szerkezet), ezeket használjuk kijelölésnél és általában elöljárószóval is.

Ahogy a mutató névmásoknál, itt is igaz az, hogy míg a hím- és nőnemű alakok mindig konkrét főnévi előzményre utalnak, a semlegesnemű lo que teljes névszói kifejezésre, azaz általában tagmondatra, mondatra, szövegrészre. A különbség tehát pontosan ugyanaz, mint ami a magyar irodalmi nyelvben az ’amely(ek)’ és az ’ami’ között van. A fenti példamondatunk tehát helyesen Es muy bueno lo que haces. További példák az összetett vonatkozó névmások használatára kijelölő szerepben: La que está en la foto, es mi amigaAki a fényképen van, a barátnőm’; ¿Es el castellano o el gallego, el que usas más? ’A kasztíliai, vagy a galiciai az, amelyet többször használsz?’ Ebben a mondatban szintén helytelen lenne az el que helyett csak a que használata, hiszen az utóbbi nem lát el kijelölői funkciót, vagyis csak a közvetlen előzményére, a gallego főnévre vonatkozna, így pedig nem lenne értelme a mondatnak – hiszen így tulajdonképpen meg is válaszoltuk, amit kérdeznénk (ti. az ¿Es el castellano o el gallego que usas más? jelentése kb. ’A spanyol az, vagy a galiciai, mely utóbbit többet használod?’ lenne). Az összetett vonatkozó névmások elöljárós használata elterjedt abban az esetben, amikor egyébként nem lenne szükséges a kijelölés, azonban nem kötelező érvényű: La casa en (la) que vivimos ’A ház, amelyben élünk’.

Az el cual, la cual, lo cual, los cuales, las cuales hasonló funkciót tölt be, mint a que-vel alkotott összetett vonatkozó névmások, azzal a különbséggel, hogy ezek – rendhagyó módon – hangsúlyosak, tehát azokban az esetekben használatosak, amikor az előzményt ki akarjuk hangsúlyozni: Esa era su opinión, de lo cual no disiento ’Ez volt a véleménye, amitől nem állok el’ (itt a lo cual tehát nem az opinión főnévre, hanem a teljes előző tagmondatra vonatkozik); Tuvo cuatro hijos, al más joven de los cuales he conocido yo ’Négy fia született, akik közül a legifjabbat ismertem (meg) én’.

(Forrás: El Mexicano)

A cual, cuales önállóan – névelő nélkül – hasonlító vonatkozó névmásként (pronombre correlativo) funkcionál, általában a tal, tales névmásokkal párban, az ’amilyen (... olyan) ~ ahogy (... úgy)’, jelentésben: Cuales palabras te dicen, tal corazón te ponen ’Amilyen szavakkal illetnek, irántad oly szívvel éreznek’ (mondás); Cada cosa sin engaño se muestra cual es ’Minden dolog csalás nélkül mutatja önmagát’ (mondás); tal cual ’úgy, ahogy’ [kevésbé, közepes mértékben].

A cual – ma már csak az irodalmi/költői, illetve a választékos nyelvben – előfordulhat továbbá vonatkozó határozói szerepben, ez esetben a como ’mint, ahogy’ határózószóval egyenértékű: Pronto nos hemos de ver los dos cual (como) deseamos ’Hamarosan látnunk kell egymást kettőnknek, ahogy kívántuk’; Traía el aire grave, cual si (como si) fuese a tratar de negocios ’Komoly hangulatban volt, mintha üzletről akart volna tárgyalni’.

A que mint kötőszó

A que a másik fő funkcióját tekintve kötőszó, amelynek szintén többféle jelentése lehetséges a szövegkörnyezettől függően. Tekintsük át az alábbiakban, hogy melyek a legáltalánosabbak.

Leggyakoribb jelentése ’hogy’, azonban a magyarral ellentétben a mai spanyolban, amennyiben alanyi vagy tárgyas alárendelt mellékmondatot vezet be, nincs vessző a ’hogy’ előtt: Quiero que estudies ’Azt akarom, hogy tanulj’; Recuerda que eres mortal ’Emlékezz, hogy halandó vagy’; Es imposible que lo olvide ’Lehetetlen, hogy elfelejtse(m)’; Tanto rogó, que al fin tuve que perdonarle ’Annyira könyörgött, hogy a végén meg kellett bocsátanom neki’.

Gyakori szerepe még, hogy „főmondat nélküli mellékmondatokat” vezet be, általában kötőmódú igével; tipikusan ilyenek a kívánságot, óhajt kifejező, felszólító jellegű mondatok. Az ilyen esetekben nem fordítjuk magyarra a que kötőszót: Que vengas pronto ’Gyere hamar’ (szó szerint: ’Hogy jöjj hamar’); Que te diviertas ’Érezd jól magad’ (szó szerint: ’Hogy szórakozz’); ¡Que sea yo tan desdichado! ’Hogy én ennyire szerencsétlen legyek!’.

Összehasonlító kötőszóként középfokú melléknévvel, illetve a más (< lat. MAGIS) ’inkább’ és a menos (< lat. MĬNUS) ’kevésbé’ szavakkal jelentése ’mint’: Más quiero perder la vida que la honra ’Inkább akarom elveszteni az életem, mint a becsületem’; Pedro es mejor que ’Péter jobb, mint te’.

Tagadó mellékmondatban az y ’és’ kötőszónak felel meg, de ellentétes – s egyfajta nyomatékosító – értelemben (’és nem’, ’nem pedig’): Justicia pido, que no gracia ’Igazságot kérek, és nem kegyelmet’; Suya es la culpa, que no mía ’Az ő bűne [Övé a bűn], nem pedig az enyém’. A ’igen’ és a no ’nem’ határozószókkal nyomatékósító szerepű: que lo haré ’Igenis meg fogom csinálni [azt]’; No, que no lo haré ’Nem, (és) nem fogom megtenni’. Ismétlődő igealakok közé ékelődve gyarapító szerepű: dale que dale ’rajta, rajta’ (szó szerint: ’adj neki, adj neki’); va que va ’megy, megy’, ’megyeget’.

Szintén helyettesítheti a porque ’mert’, pues ’hát, hiszen’ okhatárózói kötőszókat: Lo hará, sin duda, que ha prometido hacerlo ’Megteszi, kétségtelen, hisz megígérte, hogy megteszi’. Ugyanitt említendő még az es que (szó szerint: ’az van, hogy...’) kifejezés, amellyel sokszor találkozhatunk a kötetlen nyelvben. Ennek jelentése ’ugyanis’, ’tudniillik’, ’az a helyzet’: No lo compro, gracias. Es que no me gusta ’Nem veszem meg, köszönöm. Ugyanis nem tetszik’; ¿Está Inés? – No, es que está enferma ’Itt van Ágnes? – Nem, tudniillik beteg’. (A kifejezés valószínűleg a la razón / el motivo es que ’az az oka, hogy ...’, la verdad es que ’az az igazság, hogy...’ stb. magyarázó szerkezetek rövidüléséből önállósult.)