A pretérito perfecto compuesto és a passato prossimo

A spanyolban, az olaszban, a franciában és az angolban is létezik egy-egy olyan, összetett képzésű múlt idő, amely már megtörtént, de a jelenhez szorosan kötődő cselekvést vagy történést fejez ki (vagy fejezett ki eredetileg). Gyakran fordítják ezért magyarra „közelmúlt”-nak, ami megtévesztő lehet, mivel azt a látszatot kelti, mintha csak a nem olyan rég megtörtént eseményekre lehetne használni, amikor valójában nem azon van a hangsúly, hogy az időben mennyire régen történt eseményről beszélünk, hanem az a fontos, hogy ennek eredménye megvan a jelenben (bár az olasz és a francia köznyelvben ez a fajta megkülönböztetés az egyszerű múlt idővel szemben – az utóbbinak a beszélt nyelvből való kiszorulása következtében – mára gyakorlatilag eltűnt).

Mindegyik nyelvben az a közös ebben a múlt időben, hogy valamilyen (többé-kevésbé ’van [neki]’ jelentésű) segédigével és a befejezett melléknévi igenévvel képzik. Az olaszban azonban kissé bonyolultabb a helyzet, mint a spanyolban. Megnézzük, miért.

Spanyol kontra olasz

A mai spanyolban ezt a pretérito perfecto compuesto nevű igeidőt (az oktatási gyakorlatban csak pretérito perfecto – ami félrevezető, hiszen az egyszerű múlt idő is befejezett!) az eredetileg ’neki van’ jelentésű haber (< lat. HABĒRE) segédigével és a múlt idejű melléknévi igenév (participio) változatlan – funkcionálisan semlegesnemű – alakjával képzik. Lássuk példaként az alábbi mondatokat:

• Ha comenzado la película. ’Elkezdődött a film.’
• He comprado una casa. ’Vettem egy házat.’
• La casa la he comprado. ’A házat, azt megvettem.’

Mint látható, a spanyol mondatokban a múlt idejű melléknévi igenév az igealak részét képezi, és nincs szükség semmilyen további egyeztetésre a mondat alanyával vagy tárgyával. De nézzük csak meg ugyanezt a három mondatot olaszul, a passato prossimo igeidővel kifejezve:

• È cominciato il film. ’Elkezdődött a film.’
• Ho comprato una casa. ’Vettem egy házat.’
• La casa l’ho comprata. ’A házat, azt megvettem.’

Ami kapásból feltűnik, az az, hogy az első mondatban nem a spanyol haber-nek megfelelő segédige, az avere alakja szerepel, hanem az essere létigéé. A második mondatban viszont már az avere alakját találjuk, hasonlóan a spanyolhoz. A harmadik mondatban ismét felbukkan egy (látszólagos) következetlenség: a participio nyelvtanilag egyeztetve van a mondat tárgyával.

He comprado una casa. Ho comprato una casa. Vettem egy házat.

Ha így ránézésre összehasonlítjuk ezt a három spanyol mondatot az olasz megfelelőivel, akkor úgy tűnik, mintha a feje tetejére állt volna minden, és az olaszban semmilyen „logika” nem lenne e múlt idő képzésében. Pedig van, sőt! Mint hamarosan látni fogjuk, az olaszban képzik ezt az igedőt „logikusabban”, mint a spanyolban...

Vissza a latinhoz!

Ahhoz, hogy megértsük a szabályszerűséget, a latinig kell visszamennünk. Mint már szó volt róla korábban, ez az igeidő a latinban eredetileg egyfajta igei körülíró szerkezet volt, amely később összetett igeidőként önállósult az újlatin nyelvekben, méghozzá olyan jellegű mondatokból, mint az HABEO CASAM COMPARĀTAM, azaz ’Birtokolok [egy] megvásárolt házat’, tehát „Vásároltam egy házat, ami már az enyém”, és ez a jelenben az eredmény.

A latinban tehát ez a szerkezet úgy nézett ki, hogy [HABĒRE + [főnév + participium]], ahol a főnév a mondat tárgya, a participium mint melléknév pedig a főnév jelzője volt, következésképpen nemben és számban (és esetben) egyeztetni kellett a mondat tárgyával. Ebből természetesen az is következik, mivel az HABĒRE tárgyas ige, hogy az ilyen mondatoknak kellett, hogy legyen tárgya. A másik oldalról pedig az is, hogy a melléknévi igenév is csak tárgyas igéé lehetett, hiszen arról van szó, hogy „birtokolok valamit” (a házat, mert megvásároltam).

A fenti levezetésből talán már egyértelmű, hogy a latinban nem lehetett volna az HABĒRE igével mondani azt, hogy ’Elkezdődött a film’, hiszen az ’elkezdődik’ ige nem tárgyas. Erre szolgált az ESSE létige, vagyis vulgáris latinul ezt úgy mondták volna (ha abban az időben létezett volna film), hogy *PELLICULA EST COMINICIĀTA, vagyis ’A film el van kezdődve’, aminek eredménye lehet például, hogy azt nézzük. Ez ránézésre nagyon hasonlít a szenvedő szerkezethez, a lényeges különbség azonban, hogy az ige tárgyatlan (szenvedő szerkezet csak tárgyas igével képezhető).

Az olasz ezt a köznyelvi latin állapotot máig őrzi: vagyis a tárgyas igék esetében csak az avere, míg a tárgyatlan igéknél általában az essere szolgál a passato prossimo képzésére. Kivételek persze itt is vannak, illetve léteznek olyan igék is, amelyek a szövegkörnyezettől függően lehetnek tárgyasak és tárgyatlanok is (pontosan ilyen a cominciare is, amely ’elkezdeni’ jelentésben tárgyas, ’kezdődni’ jelentésben viszont tárgyatlan, ahogy magyarul is). Általában a hely- vagy állapotváltozást jelentő, ún. deponens – félig cselekvő, félig szenvedő – igék összetett múlt ideje képződik az essere létigével (pl. andare, arrivare, morire, nascere, succedere, venire stb.).

Ahogy a latinban, az olaszban is egyeztetni kell a befejezett melléknévi igenevet az alannyal, illetve tárgyas igéknél a tárggyal, azonban az utóbbi esetben – mint a példánkból is látszik – ez csak akkor kötelező, amennyiben a tárgy megelőzi az igét, vagyis nyelvtani értelemben véve már ismert az előzmény. Ha a tárgy nem előzi meg az igét, a participio állhat mindig a semleges, -o végű alakban:

• Ha cantato due canzoni ’Elénekelt két dalt’, viszont:
• Due canzoni le ha cantate ’Két dalt énekelt el’.

Az olaszban tehát valójában kétféle latin igei körülíró szerkezet, a tárgyatlan igékkel használt „alany + ESSE + participium”, és a tárgyas igékkel használt „HABĒRE + tárgy + participium” egyesült egyazon paradigmában, a történeti különbségeket megőrizve. Más sorsra jutott viszont a spanyolban...

A spanyol újítás

A régi spanyol nyelvben – az olaszhoz hasonlóan – még szintén megvoltak a latinból örökölt képzési különbségek (a példák némi egyszerűsítéssel a 12. századi Cid-énekből származnak):

• Passada es la noche, venida es la mañana ’Elmúlt az éjjel, megjött a reggel’;
• Treinta marcos he ganados ’Harminc márkát kerestem’.

Az haber ige ’birtokol’ jelentésben azonban a modern spanyol korszakra teljesen kiszorult a használatból a rokon értelmű tener javára (csupán néhány rögzült szerkezetben maradt az egykori birtoklás kifejezésének foszlánya), és segédigeként rögzült az összetett igeidők képzésére, a ser igét is kiszorítva, melynek használata hasonló funkcióban ma már csak a szenvedő szerkezet (voz pasiva) képzésére korlátozódik. Miután tehát az haber e körülírásokban elvesztette a latinból örökölt jelentését, ezáltal tárgyas jellegét, megszűnt a „kapcsolat” – a nyelvtani egyeztetés – a befejezett melléknévi igenév és a mondat tárgya között. A participio így változatlan (semleges) alakban rögzült és az igealak részévé vált: vagyis a körülíró szerkezet igeidővé grammatikalizálódott.

Az olasz – illetve latin – képzésmóddal párhuzamos ugyanakkor a mai spanyol tener + participio szerkezet, mint pl. a Tengo la pierna dormida ’Elzsibbadt a lábam’ mondatban. Azonban ez csak bizonyos kifejezéstípusokban használatos, és a szórendje sem annyira kőbe vésett, mint a pretérito perfecto compuesto esetében – mert azt nem mondhatjuk, hogy pl. *He la casa comprado. Bár a kérdéshez persze az is hozzátartozik, hogy részben csak a grammatikusokon múlik nyilván, hogy adott igei körülíró kifejezéstípust mikor „léptetnek elő” igeidővé.

A lektorálásért – különösen az olasz vonatkozásában – köszönet Bodnár Tamásnak, a Webnyelv.hu szerzőjének.

Spanyol múlt idők használata

Tartalomjegyzék Pretérito perfecto simple (indefinido) Pretérito perfecto compuesto Pretérito imperfecto A három múlt idő összehasonlítása

✖

Ma kicsit belemélyedünk a spanyol nyelvtan rejtelmeibe. Jelenlegi szándékaim szerint – az érdeklődés függvényében – ez egy sorozat lesz a blogon belül, melyben a legtöbbször nehézséget okozó nyelvtani részekben szeretnék segíteni a nyelvtanulóknak és az érdeklődőknek. Elsőként igei témával kezdeném, ami a spanyol nyelvtan talán legbonyolultabb területe – és sajnos sokszor a tankönyvek magyarázatai is eléggé homályosak e tekintetben.

Ebben a bejegyzésben a kijelentő mód (modo indicativo) három leggyakoribb múlt idejének (pretérito perfecto simple, pretérito perfecto compuesto és pretérito imperfecto) használatát és értelmezését szeretném – reményeim szerint mindenki számára érthető módon – ismertetni. E rövid bevezető gondolatok után vágjunk is bele!

A pretérito perfecto simple (pretérito indefinido)

A pretérito perfecto simple (’egyszerű befejezett múlt’) – a nyelvoktatási gyakorlatban és a szótárakban sokszor pretérito indefinido (’határozatlan múlt’) – vagy egyszerűen pretérito, mint az elnevezése is sugallja, az az általánosan használatos egyszerű múlt idő, amelynek különösebb járulékos jelentése, információtartalma nincs a jelenre nézve. Vagyis, a múltban megtörtént és lezárult egyszerű – és egyszeri – eseményt jelöl.

A tankönyvekben sokszor az a magyarázat szerepel, hogy arra a cselekvésre/történésre használjuk ezt az igeidőt, amely már „lezárult időszakban” ment végbe. Ezzel az a baj, hogy eléggé megfoghatatlan – tudniillik, mit tekintsünk egyáltalán „időszak”-nak? Ha például este mondjuk azt, hogy „Reggel becsöngetett a szomszéd”, akkor a reggel, netán az egész délelőtt, vagy a teljes nap számít időszaknak? Nos, hogy ez mennyire valós probléma, jól mutatja, hogy még az anyanyelvi beszélők között sincs ebben egyetértés – amit látni is fogunk a következő múlt idő tárgyalásakor.

Képzésekor a következő ragok járulnak az igetőhöz, melyet a főnévi igenév -ar (I.), -er (II.), vagy -ir (III.) végződésének levágásával kapunk szabályos igéknél:

I. ragozási osztály:

• -é, -aste, -ó, -amos, -asteis, -aron.

II. és III. ragozási osztály:

• -í, -iste, -ió (-yó), -imos, -isteis, -ieron (-yeron).

Az alábbiakban három szabályos ige ragozását láthatjuk.

(Forrás: El Mexicano)

A fenti példákból rögtön látható, hogy az I. és III. ragozású igék többes szám első személyű alakja megegyezik a jelen idejű T/1. alakkal, ezért ilyenkor csak a szövegkörnyezetből derül ki, hogy az ige jelen vagy múlt időben áll-e; míg a II. ragozású igéknél jelen időben -e- (comemos), ebben a múlt időben pedig -i- (comimos) van a ragban. A magánhangzós tővégződésű II. és III. ragozású igék harmadik személyű alakjaiban -i- helyett -y- áll (pl. caer: cayó, cayeron; oír: oyó, oyeron; huir: huyó, huyeron).

Példák a használatára:

• Ayer estudié mucho. ’Tegnap sokat tanultam.’
• Hoy vi a tu madre comprar en el mercado. ’Ma láttam a mamádat vásárolni a piacon.’
• El sábado pasado nos fuimos al cine y vimos una buena película. ’Múlt szombaton elmentünk a moziba és láttunk egy jó filmet.’
• ¿Qué te prescribió el médico? ’Mit írt fel neked az orvos?’
• Nunca pensaron en ello. ’Sosem gondoltak rá.’

A leggyakoribb rendhagyó és erős igék ebben az igeidőben az alábbi táblázatban szerepelnek. (A külön perfectumtővel – múltidő-tővel – rendelkező, ún. erős igéket azért nevezik így, mert az egyes szám első és harmadik személyű alakjuk hangsúlya a tőre esik, nem pedig a végződésre, ahogy a szabályos igeragozás esetén; s a hangsúlytalan végződés az oka annak is, hogy ezen igék E/1. alakja végén -e és nem -í magánhangzót találunk.)

A nagyításhoz kattints az ábrára! (Forrás: El Mexicano)

A valós képhez hozzátartozik, hogy a kötetlen nyelvben egyre gyakoribb az andar ige szabályosult ragozása ebben a múlt időben (andé, andaste, andó stb.), amit azonban a Spanyol Királyi Akadémia még helytelennek tart a művelt regiszterekben.

A pretérito perfecto compuesto vagy antepresente

A pretérito perfecto compuesto (’összetett befejezett múlt’) vagy hagyományosan csak pretérito perfecto, bár spanyol elnevezésében ’múlt’ szerepel, valójában – alak- és mondattanilag – befejezett jelen idő (erre utal Andrés Bello chilei-venezuelai grammatikus terminológiájában az antepresente elnevezés). Az előző, egyszerű múlttal szemben általában akkor használatos, amikor egy megtörtént esemény a jelenhez kötődik: pl. a beszélő/közlő számára fontos/új információval bír, vagy megvan a jelenben az eredménye, következménye vagy hatása. Tipikusan akkor használjuk tehát ezt az igeidőt, amikor fontosnak érezzük tudatni, hogy valami már (többször is) megtörtént vagy még nem történt meg.

Használata azonban nyelvjárástól is függ. Míg a nyelvterület nagy részére nagyjából általánosíthatóak a fentebb leírtak, az európai sztenderd spanyolban ezzel az igeidővel fejezik ki azt is, ami a közlés pillanatával „azonos időszakban” – tipikusan pl. ’ma’ (hoy), ’ezen a héten’ (esta semana), ’ebben az évben’ (este año) stb. – történt, függetlenül attól, hogy a megtörtént esemény mennyire kapcsolódik a jelenhez. (Az egyes nyelvjárási régiók eltérő használatát az alábbi táblázat foglalja össze.)

A nagyításhoz kattints az ábrára! (Forrás: NGLE / El Mexicano)

Képzése az haber ’van’ ige kijelentő mód jelen idejű alakjaival – he, has, ha, hemos, habéis, han – és a befejezett melléknévi igenévvel (participio) történik, mely mindig változatlan (alaktanilag egyes szám hím- vagy semlegesnemű) alakban – cantado, comido, vivido – áll. Talán könnyebb is megérteni a használatát abból kiindulva, hogy történetileg a latinban ez a múlt idő ’valakinek van valamije megcsinálva’ jelentésű igei körülírás volt: HABEO CABALLU(M) COMPARĀTU(M) ’Van egy lovam megvásárolt’, azaz „Vásároltam egy lovat [tehát már van lovam]”. Ugyanez spanyolul: He comprado un caballo ’Vettem egy lovat [tehát van]’.

Példák a használatára:

• ¿Has visitado ya España? ’Meglátogattad már Spanyolországot [tehát ismered]?’
• Ha ocurrido un error. ’Történt egy hiba [és ennek itt az eredménye].’
• No he dormido bien, me duele la cabeza. ’Nem aludtam jól, [ennek következményeként] fáj a fejem.’
• Hemos cantado en inglés, francés e italiano. ’Énekeltünk már angolul, franciául és olaszul [így nem szokatlan a számunkra].’
• —¿Ya llegaron? —No, aún no han venido. ’Már megérkeztek? – Nem, még nem jöttek [még nincsenek itt].’
• ¡Cómo te has adelgazado/enflacado! ’Hogy lefogytál!’

A pretérito imperfecto vagy copretérito

Végül a harmadik gyakori múlt idő a pretérito imperfecto (az Andrés Bello-féle terminológiában copretérito), melyet magyarra folyamatos múltnak szokás fordítani. Ezt a múlt időt általában, mint neve is elárulja, olyan esemény (cselekvés, történés vagy körülmény) kifejezésére használják, amely egy adott múltbeli időpillanatban folyamatban volt vagy fennállt, de kezdete és vége nem ismert (vagy nem lényeges). Szintén ezzel az igeidővel szokás kifejezni, ha egy esemény a múltban rendszeresen ismétlődött, vagy relatíve hosszasan tartott a jelenig eltelt idő viszonylatában.

Használatának megértéséhez szintén egy analóg magyar példával kezdeném. Figyeljük meg a következő két mondat közötti különbséget! Péter nézte a filmet. – Péter megnézte a filmet. Az első mondat arra ad információt, hogy egy múltbeli időpontban Péter éppen nézett egy filmet, azonban nem tudjuk, hogy a film mikor kezdődött és mikor lett vége. A második mondatban pedig arra kapunk választ, hogy Péter a múltban elvégzett egy cselekvést, amely ebben a szövegkörnyezetben egyszeri, lezárult, rövid történésként jelenik meg. A következő mondat pedig a két szemléletet egyesíti: Péter nézte a filmet, miközben a macskája bement a szobába. Ebben a mondatban két múlt idejű esemény szerepel: az egyik éppen folyamatban volt (nézte a filmet), amikor egy másik megtörtént (a macska bement a szobába). Most már sejthetjük, hogy a ’nézte’ kifejezésére a pretérito imperfecto lesz alkalmas, míg a ’megnézte’ és ’bement’ igéknél pedig a pretérito perfecto simplét kell használni.

Képzésekor a következő ragok járulnak az igetőhöz:

I. ragozási osztály:

• -aba, -abas, -aba, -ábamos, -abais, -aban.

II. és III. ragozási osztály:

• -ía, -ías, -ía, -íamos, -íais, -ían.

Az alábbiakban három szabályos ige ragozását láthatjuk.

(Forrás: El Mexicano)

A fenti példákból látható, hogy ebben az igeidőben az egyes szám első (E/1.) és harmadik (E/3.) személyű alakja azonos, ezért csak a szövegkörnyezetből derül ki, hogy az alany E/1. vagy E/3. személyű. Ez ténylegesen csak alaki egybeesés: az E/1. személyű cantaba ugyanis a latin CANTĀBAM, míg az E/3. személyű a latin CANTĀBAT folytatása, azonban a szóvégi -m és -t lekopott (az előbbit már a latin nyelv klasszikus korszakában nem ejtették, az utóbbi pedig csak a franciában – magánhangzóval kezdődő szó előtt – és a szárdban maradt meg).

Példák a használatra:

• Esperaba ante el edificio cuando apareciste tú. ’Várakoztam az épület előtt, amikor megjelentél te.’
• Mientras mirábamos la tele, alguien tocó el timbre. ’Miközben néztük a tévét, valaki becsöngetett.’
• Quería preguntarte algo. ’Akartam [régóta] kérdezni tőled valamit.’
• De jóvenes practicaban varios deportes. ’Fiatalkorukban sokfajta sportot űztek.’
• Su padre era un hombre fuerte y duro. ’Az apja erős és kemény ember volt.’

Szerencsére ebben az igeidőben mindössze három rendhagyó ige van, ami valójában inkább csak „kettő és fél”:

• ir: iba, ibas, iba, íbamos, ibais, iban.
• ser: era, eras, era, éramos, erais, eran.
• ver: veía, veías, veía, veíamos, veíais, veían.

Az utóbbi, ver ige ugyanis csak látszólag rendhagyó. E látszólagos szabálytalanságot az okozza, hogy a ragok nem a v- tőhöz járulnak, ami az infinitivo -er végződésének levágásából következne (ahogy egy szabályos igétől várnánk), hanem egy ve- tőhöz. Mindez oda vezethető vissza, hogy a főnévi igeneve a régi spanyolban veer (< lat. VIDĒRE) volt – vö. a leer igével –, amely később lerövidült – tehát úgy is mondhatjuk, hogy valójában a főnévi igenév rendhagyó, nem pedig az ige ragozása.

A három múlt idő összehasonlítása

Ha elképzelünk egy időtengelyt, amelyen a beszéd pillanata a jelenben van, a következőképpen lehetne ábrázolni rajta a tárgyalt múlt időket (kék nyilak):

A nagyításhoz kattints az ábrára! (Forrás: El Mexicano)

A legérdekesebb talán a magyar ’volt’ és ’lett’ jelentések közötti különbség kifejezése, amire tökéletesen alkalmasak ezek az igeidők. Figyeljük csak meg az alábbi három mondat közötti különbséget:

• Cristina tuvo un bebé. ’Krisztinának kisbabája lett.’
• Cristina tenía un bebé. ’Krisztinának kisbabája volt [valamikor].’
• Cristina ha tenido un bebé. ’Krisztinának épp most lett [született] babája.’

Hasonlóképpen a ser létigével:

• Pedro fue padre. ’Péter apa lett.’
• Pedro ha sido padre. ’Péter nemrég apa lett [új információ].’
• Pedro era padre. ’Péter apa volt [valamikor].’

Ennyit gondoltam mára, remélem, hogy a bejegyzés elérte a célját. Ha kérdésetek, észrevételetek van, vagy tudnátok további, szemléletes példákat írni a három múlt idő használatára, kérem, hogy osszátok meg a megjegyzésekben!