A „visszaható igék”, amelyek nem hatnak vissza...

A spanyolban rengeteg olyan ige van, amelyek a személyes névmás me, te, nos, os és se hangsúlytalan alakjaival ragozódnak. Ezek szótári alakjához, vagyis a főnévi igenevükhöz a se simulószócska kapcsolódik, pl. lavarse ’mosakodni’ (me lavo, te lavas, se lava, nos lavamos stb.) vagy pl. arrepentirse ’megbánni’ (me arrepiento, te arrepientes stb.).

Hagyományosan az ilyen igéket „visszaható igék”-nek (verbos reflexivos), a névmást pedig „visszaható névmás”-nak (pronombre reflexivo) nevezik (amely ugyanúgy lehet részes és tárgyesetű is). De álljunk meg egy kicsit! Mit is jelent az, hogy „visszaható ige”? Olyan, cselekvést kifejező tárgyas ige, amelynek alanya és tárgya megegyezik. Visszaható igeként értelmezhető a példában is szereplő me lavo ’mosakszom’, szó szerint ’megmosom magam’. De lehet-e visszaható a me arrepiento ’megbánom’ ige? Megbánom „magamat”?? – Természetesen nem, hiszen ennek így nincs értelme. Sőt, *arrepentir ige nem is létezik a visszaható névmás nélkül.

Nem véletlenül tettem idézőjelbe, hogy „visszaható ige”: a visszaható alakú névmással ragozott legtöbb igének ugyanis valójában semmi köze a visszaható igékhez. Ezeket az igéket a spanyol akadémiai nyelvtan (NGLE) – a névmás funkciójának megkülönböztetése nélkül – egyszerűen úgy nevezi, hogy verbos pronominales, azaz ’névmással használt igék’ (hívjuk őket röviden pronominális igéknek).

Barco hundiéndose... ¿¿Se hunde a sí mismo?? – Süllyedő hajó... Elsüllyeszti magát??

Ha jól belegondolunk, még az is vitatható, hogy a me lavo igealak tényleg visszaható-e. Ezzel kapcsolatban kétféle értelmezés él: az egyik szerint tárgyas ige, melynek tárgya a cselekvő személy (’megmosom magam’); a másik szerint viszont tárgyatlan, és az alanya inkább elszenvedi a cselekvés hatását (vö. ’mosakszom’). Még érdekesebb a me despierto ’felébredek’: ha azt vesszük, hogy a despertar jelentése ’felébreszt’, akkor nyilvánvaló volna, hogy a despertarse az ’felébreszti magát’, s így lesz ’felébred’ jelentésű. De van annak értelme, hogy valaki „felébreszti magát”? Nem sok, mivel igazából ez inkább történik vele. (Vigyázat! A me lavo las manos ’megmosom a kezem’, se compró un coche ’vett magának egy autót’, se lo comió todo ’mindent megevett’ stb. típusú kifejezésekben sincs pronominális vagy visszaható ige: ezek egyszerű tárgyas mondatok részes esetű visszaható névmással.)

Nyelvtanilag minket mégis az érdekelne, hogy akkor mik is ezek a pronominális igék valojában. Többségében olyan tárgyatlan igékről van szó, amelyek valamilyen (állapot)változást, történést fejeznek ki (persze ez nem jelenti azt, hogy csak pronominális igék fejezhetnek ki ilyesmit). Példaként vizsgáljuk meg a következő mondatokat!

1. El barco se hundió, pero afortunadamente todos los miembros de la tripulación se salvaron. ’A hajó elsüllyedt, de szerencsére a legénység minden tagja megmenekült.’
2. No quiero irme. Me estoy muriendo por ti. ’Nem akarok elmenni. Meghalok érted.’
3. No me arrepiento de lo que dije, era lo que pensaba. ’Nem bánom meg, amit mondtam, az volt, amit gondoltam.’

Az 1. példában szereplő hundirse ’elsüllyed’ és salvarse ’megmenekül’ szenvedő alakú igék, amelyek egy-egy eseményt – történést – írnak le (nincs értelme annak, hogy ’elsüllyeszti magát’, még ha így egyszerűbb is lenne magyarázni). Az ilyen igei szerkezetet nevezik mediális szerkezetnek (voz media) is, amely valahol félúton van a szenvedő és a cselekvő mondatok között.

A tanár úr nagyon szemléletesen bemutatja a videón, hogy mit is jelent a mediális szerkezet...
A 2. esetben az irse ’elmegy’ és a morirse ’meghal’ (amely a morir igével szemben érzelmileg jelöltebb) állapotváltozást fejeznek ki. Érdemes tudni ugyanakkor, hogy csak a morir használatos, ha a halál erőszakos cselekmény következménye, mint pl. az Un muchacho de catorce años (*se) ha muerto en Pamplona, abatido también por la violencia etarra ’Egy tizennégy éves fiú halt meg Pamplonában, szintén az ETA-erőszak sújtott le rá’ mondatban.

A 3. mondatban a már említett arrepentirse ’megbán’ igét találjuk, melynek vonzata a de elöljárószó. Ennek az igének nincs is névmás nélkül ragozott párja, csak pronominális lehet. Van még néhány ige, amely ugyanígy viselkedik, listájuk megtekinthető az NGLE online változatában ide kattintva.

Példa egy szabályos pronominális ige ragozására a releváns alakokkal (Forrás: El Mexicano)

Egy mondatban összefoglalva tehát a lényeget, a pronominális igék valamilyen eseményt – változást, történést – kifejező, mediális vagy szenvedő mondatban használt tárgyatlan igék, amelyeket a visszaható névmással ragoznak. Eredetük a latinban gyökerezik. A klasszikus latinban a szenvedő igeragozás szintetikus alakokból állt (pl. laudat ’dicsér’ és laudatur ’dicsértetik’, azaz ’dicsérve van’), és természetesen ugyanúgy léteztek olyan igék, amelyeket szenvedőként ragoztak, de jelentésük nem volt az (ezeket nevezi a szakirodalom deponens igéknek). A szenvedő igeragozás viszont az élőbeszédből hamar kiveszett, így a visszaható névmás (MĒ, TĒ, NŌS, VŌS, SĒ) használata az ige aktív alakjával kiterjedt a szenvedő és mediális jelentések kifejezésére is.