Miért guion és truhan? Talán megváltozott a kiejtésük?

A Spanyol Királyi Akadémia (RAE) 2010-ben helyesírási reformokat vezetett be, amelyeket sokan nem néztek jó szemmel. Így például a reform előtt még „lehetett” guión-t (’forgatókönyv’, ’kötőjel’ stb.) és truhán-t (’gazember’) írni, 2010 után viszont már csak guion-t és truhan-t „lehet”, vagyis ezentúl a guión és truhán alakok helytelennek számítanak az akadémiai szabályozás szerint. De mi értelme volt ennek az egésznek? Megváltozott e szavak kiejtése?

Természetesen nem. Mint tudjuk, a helyesírás konvencionális szabályok összessége, és ezek a szabályok éppúgy változhatnak: a kérdés mindig az, hogy mit jelöljünk és mit ne. Egy korábbi cikkben már összefoglaltam, hogy a hangsúlyjelölés hogyan változott az idők során (és milyen reformokon ment keresztül, amióta a spanyol helyesírás akadémiailag szabályozva van), így ezt itt nem részletezném újból. Na de akkor miért volt szükség erre a változtatásra?

Ő a bűnös mindenben!

Éppen az a kérdés, hogy szükség volt-e rá egyáltalán – bár ez nézőpont kérdése. Az egész tudniillik onnan indul, hogy a három nyíltabb magánhangzó – [a], [e], [o] – mellett lévő hangsúlyos [i]-t és [u]-t már elég régóta – a közbeiktatott néma h kezelésének rendezésétől (1959) eltekintve már az 1741-es első akadémiai helyesírás óta – következetesen jelöli a helyesírás: día ’nap’, reí ’nevettem’, prohíbe ’(meg)tilt’, continúa ’folytat’, Raúl, búho ’bagoly’. Természetesen ez is csak megegyezés kérdése, mely szerint így azt is jelölik, hogy az [i] vagy [u] szótagalkotó, hiszen hangsúlyos, tehát nem kettőshangzó félhangzójaként viselkedik. Ebből pedig a szabályozás szellemisége értelmében az következne, hogy azokban a két egymás melletti magánhangzót (itt most szándékosan nem írok „két szótagú”-t) tartalmazó szavakban, amelyekben az [i] vagy [u] nem hangsúlyos, mint a /gión/ és /truán/ is, értelemszerűen csak a másik magánhangzó lehet hangsúlyos, ezért annak külön jelölése felesleges.

Így változott a két szó helyesírása az idők során... (Forrás: El Mexicano)

Eddig úgy tűnik, mintha az akadémia ezzel megszüntetett volna egy helyesírási következetlenséget – valamit, ami eddig is felesleges volt. Valójában azonban semmilyen következetlenséget nem szüntettek meg. E szabályozás kiindulási alapja ugyanis az a konvenció, amelyet már az 1999-es helyesírás is lefektetett, mely szerint a helyesírás szempontjából minden olyan magánhangzócsoport, amelynek az egyik eleme hangsúlytalan [i] vagy [u], az kettőshangzó. A probléma csupán az, hogy ez nem mindig tükrözi a valós kiejtést.

Az igaz, hogy kettőshangzót egy másik magánhangzóval csak hangsúlytalan [i] és [u] alkothat, ebből viszont nem következik az, hogy a hangsúlytalan [i] vagy [u] és egy másik magánhangzó kapcsolata minden esetben kettőshangzó lenne. Vagyis a korábbi, „megengedőbb” szabályozás ennek ellenére még lehetővé tette a beszélőknek, hogy amennyiben két szótagban ejtik a /gión/, /truán/ szavakat, akkor guión-t és truhán-t írjanak, megfelelve azon – szintén nagyon régi – általános hangsúlyjelölési szabálynak, miszerint a több szótagú, -n végződésű véghangsúlyos szavak ékezettel írandóak.

Az akadémia plenárisülés-terme (salón de plenos) – itt hozzák az ilyen „fontos” döntéseket...

Az odáig teljesen érthető, hogy az olyan szavak, mint a dio ’adott’, fue ’volt’, fui ’voltam’, vio ’látott’ stb. már az 1959-es akadémiai ajánlás szerint is ékezet nélkül írandóak, hiszen ezeknél egyértelmű, hogy egy szótagúak – a beszélők többsége mindig is így ejtette őket. A 2010-től érvényes szabályozásból azonban már nem derül ki a „megengedő szabály” végleges eltörlése miatt, hogy az olyan szavak, mint a guion, truhan, crie ’neveltem’, hui ’menekültem’ stb., a spanyol ajkúak jelentős részénél két szótagúak. A RAE azzal érvel ezen egyszerűsítés mellett, hogy „a hangsúlyjelzés szabályrendszerének nem szerepe annak jelölése, hogy egy magánhangzó-kapcsolatot egy szótagban, vagy külön szótagokban artikulálnak-e” [Ortografía II. 3.2. j), 218. o. – 2010]. Ez viszont máris ellentmond annak a több évszázados konvenciónak, miszerint a hangsúlyos [i] és [u] ékezettel írandó másik magánhangzó környezetében – hiszen végső soron ilyenkor is csupán azt jelölik, például a día szóban, hogy az [i] amellett, hogy hangsúlyos, külön szótaghoz tartozik.

Néhány jellegzetes példa a kérdést érintő szabályozás változására (Forrás: El Mexicano)

Összegzésként tehát megállapítható, hogy a spanyol akadémiai helyesírás semmivel sem lett következetesebb e szempontból, hiszen nem jelöli, hogy a hangsúlytalan [i]/[u] és egy másik magánhangzó kapcsolata a valóságban egy, vagy két szótagban ejtődik-e. Habár a spanyol irodalomból számos példa van a szótagalkotó hangsúlytalan [i]/[u] trémával való jelzésére (pl. rüido [ru.i.do] ’zaj’, traïdor [tra.i.dor] ’csaló’ stb.), mint a franciában és a katalánban, ám ez a spanyolban később nem terjedt el. Ami nagy kár, mert nem lett volna haszontalan megoldás egy jelenleg nem szabályozott helyesírási kérdés rendezésében.

Felhasznált irodalom

• RAE (1959): Nuevas normas de prosodia y ortografía (sajtóközlemény).
• RAE (1999): Ortografía de la lengua española, p. 46. Espasa, Madrid.
• RAE, ASALE (2010): Ortografía de la lengua española, pp. 218, 226–227. Espasa, Madrid.

Az új spanyol helyesírás (2010)

Az új Ortografía fedlapja

A Spanyol Királyi Akadémia (Real Academia Española) és a Spanyol Nyelvi Akadémiák Egyesülete (Asociación de Academias de la Lengua Española) új akadémiai helyesírása, a 2010 decemberében kiadott Ortografía de la lengua española az előző, 1999-ben megjelent 182 oldalas kiadáshoz képest jóval részletesebb és átfogóbb, nem csupán helyesírási szabályzat és ajánlás, hanem egyben írástörténeti összefoglaló műnek is tekinthető.

A 800 oldalas hiánypótló kötet részletesen foglalkozik olyan kérdésekkel, melyekre az eddigi akadémiai kiadványok nem tértek ki, így például az idegen szavak és nevek helyesírása, a problémás kifejezések írása stb. Az ajánlott normák leírása mellett kiegészítő – írás- és nyelvtörténeti – információkat, rengeteg példával illusztrált orientáló jellegű hasábokat is tartalmaz. A mű az íráshoz kapcsolódó fonetikai és fonológiai kérdésekkel is foglalkozik, emellett érdekességeket is olvashatunk, mint például a latin és a spanyol ábécé betűinek kialakulása, nevük eredete.

A kiadvánnyal új ajánlásokat is bevezettek, melyekkel az eddigi ingadozások és következetlenségek kiküszöbölése volt a cél. Az ábécéből végérvényesen kivezetésre kerültek az egy-egy külön hangot jelölő ch és ll digráfok, amivel az Akadémia két következetlenséget is megszüntetett egy csapásra: egyrészt ezek 1994 óta már nem számítottak önálló betűknek a szótári betűrendbe sorolás szempontjából (tehát a ch-val kezdődő szavakat a ce- és a ci-, az ll-lel kezdődőket pedig a li- és a lo- kezdetű szavak között szerepeltették a szótárak és lexikonok), másrészt pedig a gu (e, i előtt), qu és az rr (magánhangzók között) szintén egyetlen hangot jelölő digráfok, mégsem szerepeltek soha külön betűkként a spanyol ábécében. Az új ajánlás egyúttal az Y elnevezéseként az eddig megszokott i griega (’görög i’) helyett a kevésbé elterjedt ye [gyé] alakot részesíti előnyben, azzal az indoklással, hogy az utóbbi esetében nem szükséges az egyértelműsítés az i (latina) betűtől való megkülönböztetés miatt.

Egyes betűk használatára is megfogalmaztak új ajánlásokat, így például az -y nem állhat szó végi helyzetben mássalhangzó után, még idegen szavakban sem (tehát pl. az angolból átvett sexy szó csak sexi alakban helyes); a q pedig nem jelölhet önállóan [k] hangot idegen szóban vagy földrajzi névben, helyette k írandó (pl. Irak és nem Iraq). A spanyolban meg nem tűrt mássalhangzócsoportokat tartalmazó idegen – főleg az angolból átvett – szavakat az új ajánlás szerint olyan formára kell hozni, amely illeszkedik a spanyol nyelv hangrendszeréhez, csakúgy, mint az esmoquin (a smoking helyett) vagy estrés (a stress helyett) stb. Ha pedig ez valamiért nem lehetséges, akkor az ilyen szavak „nyers idegen átvételeknek” minősülnek, ezért az ajánlás szerint dőlt betűvel írandóak spanyol szövegben.

Szintén újítás, hogy a földrajzi nevek köznévi elemeit – mint a ’félsziget’, ’tenger’, ’utca’ stb. főnevek – ezentúl kis kezdőbetűvel kell írni, így pl. az eddigi Mar Mediterráneo helyett mostantól mar Mediterráneo írandó a Földközi-tengerre utalva. Itt érdemes kitérni arra az érdekes szabályra is, hogy a „földtani képződmények” köznévből és földrajzi melléknévből álló nevei ezentúl nem számítanak tulajdonneveknek, vagyis – az előző szabályt is alkalmazva – pl. a Península Ibérica már csak península ibérica lesz, mivel „az ibérica az Iberia név melléknévi származéka” az indoklás szerint.