Ember és hombre?

Az etimológiában kevésbé jártas érdeklődőkben könnyen gyanút kelthet a feltűnő hangalaki hasonlóság a magyar ember és a spanyol hombre szavak között, hiszen még a jelentésük is megegyezik. Felismerte ezt Bálint nevű olvasónk is, aki – szerencsére – mégsem vont le ebből messzemenő következtetéseket, csupán szeretett volna tisztán látni a kérdésben:

Érdekelne, hogy van-e kapcsolat a magyar ember és a spanyol hombre szavak között. Eddig nem találtam ezzel kapcsolatos bejegyzést.

Kedves Bálint, máris pótoljuk ezt a hiányt! Mindenekelőtt, a két szó hangalakja közötti hasonlóságot az okozza, hogy mindkettőben megtalálhatóak az [m b r] mássalhangzók, ugyanebben a sorrendben, valamint a [CVr]~[CrV] (C: bármilyen mássalhangzó, V: bármilyen magánhangzó) típusú váltakozások is elég gyakoriak a beszélt nyelvekben. Ezenkívül mindössze egy magánhangzóban különböznek egymástól, amely a magyarban [e], a spanyolban [o], és azt is el kell mondani, hogy az [e]~[o] váltakozás sem ritka (vö. sp. frente ’homlok’ ~ frontal ’elülső, homlok-’). Hangtanilag tehát semmi akadálya nem lehetne, hogy a két szó történetileg összefüggjön egymással.

Ember, férfi, nő, kapcsolat...

Ám sajnos mindez csak illúzió. Először is tudni kell, hogy a spanyol szóban lévő [br] hangsor nem túl régi fejlemény. Az hombre forrása ti. a latin HOMO – eredetileg tárgy- vagy határozóesetű – beszélt nyelvi HÓMĬNE [om(i)ne] alakváltozata, amely a középkori spanyolban is még omne alakban fordult elő (a h- megléte vagy hiánya ne legyen megtévesztő, ez már a klasszikus latinban sem volt kiejtett hang, csupán megegyezés és hagyomány kérdése, hogy írásban megjelenik-e vagy sem). Ezután az [n] elhasonulással [r]-ré vált, mert az [m]+[n] hangsort, vagyis a két eltérő nazális mássalhangzót egymás után nehézkes kimondani; majd utolsó lépésként az [m] és az [r] közé, mintegy átvezető „hídhangként”, befurakodott egy ejtéskönnyítő [b] – amely tehát nem is etimológiai – és így jutunk el a mai hombre alakhoz. Megjegyzendő még, hogy míg a többes számú lat. homines ’emberek’-et is jelentett, addig a spanyol hombres ma kizárólag ’férfiak’ jelentésű (erről külön cikkben írtunk).

Másodszor, a magyar ember főnév régi belső fejlemény. Valószínűleg összetett szó volt, melynek elemei mára elhomályosultak. Az em- előtag jelentése feltehetően ’anya, nő’ volt (vö. finn emä ’nőstény, anya, anyaméh’), a -ber utótag pedig történetileg a férj szóval függhet össze – vagyis az összetétel kezdeti jelentése talán ’nő+férfi’ lehetett. (Hasonló szóalkotási módok az ’ember’ jelentés kifejezésére más nyelvekben is léteznek, ld. pl. baszk gizon-emakume ’ember(ek)’, szó szerint ’férfi-nő’.)

A katalánban és a franciában egy névmásként használt „rövid” alak is létrejött. (Forrás: El Mexicano)

S végül, de nem utolsósorban, egy magyar és egy spanyol szó között szinte kizárólag csak olyan történeti kapcsolat létezhet, hogy az mindkét nyelvben egy harmadikból származik (itt leginkább a latin, az olasz, a francia, a német vagy újabban az angol jöhetne szóba). Jelen esetben ez természetesen nem lehetséges – annál is inkább, mivel a magyar a latin szavak klasszikus alakját szokta átvenni.

Befejezésként, az imént leírtak újfent tanulságként szolgálhatnak arra nézve, hogy miért nem vehetőek komolyan a mindenféle nyelvtörténeti ismeretet nélkülöző áltudományos szó-összehasonlítások, amelyeket egyes amatőr „kutatók” egymástól távoli nyelvek „rokonítására” használnak. Slusszpoénként meg lehetne említeni még a spanyol hembra ’nőstény’ alakot is a hasonlóság miatt, melynek azonban még a spanyolon belül sincs semmi köze etimológiailag az hombre főnévhez, ugyanis a latin FĒMĬNA folytatója, amely egy másik indoeurópai tőből származik.

Emberek és „emberekek”? – Hombre, gente és persona

Az olvasók bizonyára már megfigyelték, hogy sok ismert nyelvben – így az indoeurópai nyelvekben – az ’ember’ jelentésű szó kissé furcsán viselkedik: pl. az angol man és a spanyol hombre jelenti egyrészt gyűjtőfogalomként az ’ember’-t mint élőlényt, de elsősorban ’férfi’-t jelent. Ez onnan is látszik, hogy többes számuk (men, ill. hombres) kizárólag ’férfiak’-at jelent, nem pedig ’emberek’-et. Úgy néz ki tehát, hogy ezekben a nyelvekben a férfi az alapértelmezett biológiai nem, míg a női az, amelyik külön jelölt (a spanyolban ez a nyelvtani nemre is igaz). Ennek valószínűleg ősi, társadalmi okai vannak. A továbbiakban megnézzük részleteiben, mi a helyzet a spanyolban.

Mint fentebb írtam, az hombre (< ósp. omne < lat. HÓMINE(M), acc.) jelentése ’ember’ és – kifejezetten egy egyedre utalva – ’férfi’. Az el hombre tehát jelentheti azt, hogy ’az ember’ mint faj, de az un hombre szükségszerűen ’egy férfi’-t jelent (és semmiképpen sem ’egy nő’-t), többes számban pedig csakis ’férfiak’-at. Vagyis ha női egyedre akarunk utalni akár egyes, akár többes számban, akkor másik szót kell használnunk: la/una mujer (< ósp. mugier < lat. MULIERE(M), acc.) ’a/egy nő’, illetve mujeres ’nők’. De akkor hogy kellene mondani azt, hogy ’emberek’, a természetes nemükre történő utalás nélkül?

A választ persze már egy kezdő spanyolos is tudja, ám a kérdés nem csak ezért érdekes. Az ’emberek’ jelentést a gente (< lat. GENTE(M), acc. – vö. ósp. yente) gyűjtőnév fejezi ki, amely alaktanilag egy nőnemű, egyes számú főnév. Ez azért furcsa, mert egy egyes számú főnév többes számú, ráadásul megszámlálható dolgot jelent. Igen ám, de ha a gente jelentése ’emberek’, akkor vajon hogyan lehet kifejezni azt, hogy ’sok ember’ vagy például ’három ember’? Mivel e jelentésben megszámlálhatatlan főnévként viselkedik, a ’sok ember’-rel nincs különösebb gond, hiszen ilyenkor a ’sok’ jelentésű szó is egyes számban egyezik vele: mucha gente. Azonban a számnevek után – az un, una ’egy’ kivételével – már többes számú főnévnek kell állnia, ezért nem mondhatjuk azt, hogy *tres gente. De akkor a nyelvtanilag szabályos tres gentes azt jelentené, hogy ’három emberekek’? Itt kezd a dolog bonyolódni!

Muchísima gente... y un toro. Rengeteg ember... és egy bika...

A fentiekből már sejthetjük, hogy határozott számú embert elvileg nem lehet a gente szóval kifejezni. Ismét egy másik szóra van szükség, ez pedig a persona (< lat. PERSONA – eredetileg a görög és római színészek ’álarc’-át jelentette, innen pedig ’jellem, szerep, szereplő’, majd ’személy’). A ’három ember’ tehát tres personas. Habár létezik a hasonló jelentésű individuo ’egyén’ szó is, ennek használata azonban korlátozottabb (ahogy a magyarban sem szokás minden szövegkörnyezetben az emberek helyett az egyének szót használni).

Na, és akkor mégis mi a fene a gentes? Eddig csak a sztenderd vagy „semleges” köznyelvről beszéltünk, de mint tudjuk, a gyakorlat sokkal színesebb. Latin-Amerikában ugyanis – de leginkább Mexikóban – a gente nem csak ’emberek’-et jelent gyűjtőnévként, hanem ’személy’-t is, azaz a persona szinonimájaként is használatos! Ez esetben viszont azzal a meglepő fordulattal állunk szemben, hogy ’az emberek’ kifejezésére egyaránt helyes a la gente és a las gentes (=las personas) is, természetesen attól függően, hogy a beszélő a sztenderd (irodalmi, művelt), vagy a hétköznapi nyelvhasználathoz igazodik-e. Így már nem is olyan marhaság a tres gentes, sőt, a mindennapi mexikói nyelvben ez a szokványos számszerűsített kifejezése annak, hogy „valahány ember”.

A mai sztenderd spanyolban a gente mindössze két rögzült kifejezésben utalhat egyes számú személyre, ezek pedig a buena gente ’jó ember (~ jó fej)’ és a mala gente ’rossz ember’: pl. Sabemos que tú eres buena gente. ’Tudjuk, hogy te jó ember vagy.’ A kötetlen nyelvben továbbá jelent ’család’-ot (=familia) is, a régi nyelvben pedig ’nép(csoport)’ jelentéssel is bírt. Ez az ingadozás valószínűleg az óspanyol korszakra vezethető vissza, a latinból örökölt yente szót (a gente már visszakölcsönzött alak) ugyanis az emberek összességére utalva általában többes számban használták: Ya Canpeador, en buen ora çinxiestes espada, de Castiella vos ides pora las yentes estrañas, [...] ’Ó, Hős Lovag, jókor fogtál kardot, az idegen népek (~ emberek) földjére mész Kasztíliából’ (Cid: 175-176, 12. század).

Mindenesetre elgondolkodtató, miért is mondják a spanyolok a saját nyelvükre, hogy machista (’hímsoviniszta’), amikor az ’emberek’, a ’személy’ és még a ’család’ jelentésű szó is éppen nőnemű!