¡Hasta la etimología! – Egy fura elöljáró vitatott eredete

A homonim asta (< lat. hasta) jelentése ’zászlórúd’

Még a spanyolul nem tudók is gyakran hallhatják filmekben az ¡Hasta la vista! kifejezést, amely magyarul a „Viszlát!”-nak felelne meg. Bár valójában a spanyol anyanyelvűek legfeljebb tréfából szokták ezt így mondani búcsúzáskor (az egyébként szokásos ¡Hasta luego! helyett), a kifejezés az hasta elöljárószó miatt érdekes. Jelentése ’-ig’, illetve ’sőt, még’ (pl. Hasta tú la conoces ’Még te is ismered őt’), az utána álló időhatározóval pedig az addigi ’viszontlátásra’: pl. hasta mañana ’a holnapi viszontlátásra’, hasta la próxima [vez] ’a legközelebbi viszontlátásra’, hasta el lunes ’viszlát hétfőig’ stb.

Tisztázva a jelentését, felmerülhet a kérdés, hogy honnan származik, ugyanis más újlatin nyelvekben nem találunk hozzá hasonlót (kérdés, hogy a portugál até kapcsolatban van-e vele, ami külön megérne egy témát). A hagyományos etimológiai magyarázatok szerint a szó eredete az azonos jelentésű arab ḥattā, amely a középkori spanyol irodalomban előfordul még adta, fasta, fata alakokban is, így ez lenne az egyetlen olyan arab jövevényszó a spanyolban, amely nyelvtani funkciót tölt be. A legtöbben azért is támogatják ezt a feltételezést, mert az arab szó pontosan ugyanolyan értelemben használatos, mint a spanyol hasta. Ezt az etimológiát azonban néhányan kérdőre vonják.¹ Az alábbiakban megnézzük, mit lehet tudni a kérdésről.

Rögtön az első furcsaság: hogy került bele az -s-? Erre a DRAE azt a magyarázatot adja, hogy a latin AD ISTA ’addig’ kifejezés hatására. Vannak viszont, akik úgy gondolják, hogy eleve ebből a latin kifejezésből származik az hasta. Ekkor viszont az a kérdés, hogy hogyan került a h az elejére. Ez a betű ugyanis, bár a mai sztenderd spanyolban nincs hangértéke, azt jelzi, hogy valaha ott egy kiejtett mássalhangzó állt. Valóban, a középkori spanyol irodalomban a szó főként fasta alakban fordul elő, de az egyik legrégebbi dokumentálása a 945-ből származó, még vulgáris latin nyelvű De Castrillo de Siero című földbirtoklási szerződésben található adta. A dolgunkat nehezíti, hogy az arab [ħ]² hangot is f-fel írták át a középkori spanyolban, így nem tudni, hogy ez az f- latin vagy arab eredetű lehet-e. Az adta alakban a -dt- lehet az arab hosszú [tt] megfeleltetése, ám furcsa, hogy semmi sem jelöli az arab szókezdő mássalhangzót, de még inkább az, hogy egy latin nyelvű szövegben bukkan fel először. Egy másik magyarázat (pl. Coromines 1961: 293) szerint az -st- az eredeti arab [tt] „elhasonulása”. Ebben az esetben hiperkorrekciót kellene feltételeznünk: a délspanyolban ugyanis az -st- csoport kb. [tt]-nek hangzik, így a művelt beszélők az -st- kapcsolatot láthatták bele.³

A fasta > hasta eredetére nézve létezik egy újabb etimológiai megközelítés is, amely az arab eredetet tagadja. Ez a hipotézis az hacia (régi face a < FACIE AD) ’felé’ elöljárószó eredetével állít párhuzamot, és azt mondja, hogy a fasta nem más, mint a *faz(e) ta fejleménye (a [ʦ] > s tekintetében vö. lat. *AMĪCITĀTE > amistad). A faz itt szintén a latin FACIE ’arccal’ szóra vezethető vissza (egyébként a mai spanyolban is létezik ’arc’ jelentéssel), csupán a ta szorlul némi magyarázatra. Ez utóbbi a latin INTRA ’belül, benne’ rövidült alakja lenne, amelyet más újlatin változatokban is megtalálunk különböző formákban (olasz tra, délolasz nta, aragóniai enta, ta stb.). De természetesen mindez lehet véletlen egyezés is...

Felhasznált források

• Coromines, Joan (1961): Breve diccionario etimológico de la lengua castellana, 3.ª ed., 293.
• Real Academia Española: Corpus diacrónico del español (CORDE)
• RAE–ASALE (2014): Diccionario de la lengua española (DRAE)
• Viaro, Mário Eduardo (2004): A third hypothesis for the etymology of Portuguese “até”

---

¹	Egy nyelv „magját” alkotó olyan elemek, mint pl. a személyes névmások, egyszerű számnevek (1–5), elöljárószók stb. jellemzően nem szoktak jövevényszavak lenni egy idegen nyelvből. Bár egy elöljáró- vagy határozószó esetében ez nem zárható ki speciális esetekben, ha pl. a jogi vagy tudományos szóhasználaton keresztül honosodnak meg.
²	A magyar h-nál szűkebb réssel ejtett „zihálós” [h] hang (zöngétlen faringális réshang).
³	Az „elhasonulás” elmélete nem meggyőző; egyáltalán nem biztos, hogy az -st- kapcsolat már akkor is így hangzott az ódélspanyol változatokban, ahogy az sem, hogy onnan került volna a kasztíliaiba. Nem elképzelhetetlen, hogy az -s- egyszerűen az ellentétes jelentésű desde mintájára jelent meg.