Vannak-e hosszú mássalhangzók a spanyolban?

A kérdésre a válasz elsőre rendkívül egyszerűnek tűnik, ám mint látni fogjuk, korántsem az. Először is azt kell tisztáznunk, hogy egyáltalán mit értünk „hosszú mássalhangzó” alatt, hogyan definiáljuk a hosszúság fogalmát. S itt máris fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy mindig a beszédből indulunk ki, nem pedig abból, hogy egy hangot írásban milyen betűvel vagy betűkombinációval jelölnek.

Minden kiejtett hangnak van egy időben objektíve mérhető hosszúsága, de ez csak akkor érdekes egy nyelven belül, ha van mihez viszonyítani – pl. létezik hosszabban vagy rövidebben ejtett párja, ami jelentéseket különböztethet meg. Egyértelmű, hogy pl. a spanyol ñ hosszabb, mint az n, sőt, a magyar ny-nél is hosszabb (ld. pl. año, España, mañana), még sincs értelme azt mondani, hogy „hosszú mássalhangzó”, mert nincsenek a spanyolban olyan szavak, melyek jelentését csak az ñ hosszúsága különböztetné meg. E mássalhangzó esetében ugyanis a palatalizáltság („lágyság”) az elsődleges vonás, amely megkülönbözteti mondjuk az [n] hangtól, nem a hosszúsága.

Bizonyos spanyol mássalhangzók történetileg hosszú mássalhangzóból vagy két hangzó kapcsolatából származnak (az ñ mellett ilyenek még – magánhangzók között – a ch, ll és y is), amit a hangsúlyminták, ill. bizonyos nyelvjárásokban a kiejtésük máig őriz, ám ettől még továbbra sincs ennek a hosszúságnak nyelvtani funkciója. Úgy is lehetne mondani, hogy ezek a mássalhangzók lehetnek ugyan fonetikailag hosszúak, de fonológiailag nem értelmezhető hosszúságról beszélni az esetükben.

Hosszú a macska farka? – Attól függ, mihez képest... (Forrás: Pixabay.com)

Az egyetlen mássalhangzó, amelyik egyszerű tövekben is rendszerességgel előfordul magánhangzók között „rövid” és „hosszú” változatban jelentésmegkülönböztető szereppel, az [r]. Bár a spanyol fonológiai hagyomány ezeket két eltérő beszédhangnak tekinti – mintsem ugyanazon fonéma rövid és hosszú változatának –,* hacsak nem fonológusnak készülünk, nyugodtan mondhatjuk, hogy a spanyol rr hosszú mássalhangzó, hiszen teljesül a fentebb leírt kritérium az olyan szópárok esetén, mint pl. caro ’drága’ és carro ’szekér, autó’ vagy pero ’de’ és perro ’kutya’.

Az [r]-en kívül a spanyolban csak az [n] és ritkán a [b] lehet hosszú, de azzal ellentétben, néhány művelt eredetű latin jövevényszó, pl. innato ’veleszületett’, perenne ’örökzöld’, obvio ’nyilvánvaló’ (bár ezt általában rövid [b]-vel vagy [β]-vel ejtik) stb. kivételével csak morfémahatáron (a circun-, con-, en-, in-, sin-, sub- előtaggal ellátott n- és b- kezdetű szavakban) állhat: pl. circunnavegar ’körbehajóz’, ennoblecer ’nemesít’, innecesario ’szükségtelen’, sinnúmero ’számtalan’, továbbá subbético: Cordillera Subbética (hegység Andalúziában). Az -nn- [nn] és a -bb-, -bv- [bb] a választékos kiejtésben ikermássalhangzók, ún. gemináták (vagyis egyikük szótag végéhez, másikuk szótag elejéhez tartozik), viszont szintén nem kontrasztosak, mivel nincsenek olyan minimálpárok, amelyek jelentése a hosszúságuktól függne.

Említést érdemel még, hogy a szintén csak morfémahatáron előforduló -nm- is ejthető [mm] geminátaként, pl. a conmigo ’velem’ szó egyik lehetséges ejtése [kommígo]; azonban a választékos beszédben inkább [nm]-nek hangzik. Idegen szavakban persze megjelenhetnek írásban egyéb gemináták is (mint pl. a rayos gamma ’gamma-sugárzás’ szakkifejezésben), ám ezeket általában egyszerű mássalhangzókként ejtik a beszélők.

(Forrás: El Mexicano)

Fonémikus gemináta egyedül a felszólító mód nos (’minket/nekünk’) személyes névmással ellátott harmadik személyű alakjaiban fordulhat elő (pl. ayúdenos ’segítsen nekünk’ és ayúdennos ’segítsenek nekünk’), azonban ezt a megkülönböztetést az élőbeszédben nem használják. (Sok beszélő nem is tud a létezéséről, amiről olyan helyesírási hibák is árulkodnak az online szövegekben, mint pl. Por favor, *ayúdenos ustedes.) Ráadásul ezekben a kifejezésekben valójában szóhatár van és csak egyezményes alapon írják őket egybe, tehát itt sem beszélhetünk valódi geminátáról.

Végszóként azt lehetne tehát mondani, hogy a spanyolban csak az r esetében beszélhetünk valódi rövid–hosszú szembenállásról, ezen kívül előfordulnak két egyforma mássalhangzóból álló csoportok, mint pl. az innato szóban, amelyek a kiejtésben ugyan hosszúak, de fonémikusan (vagyis a rendszer szintjén) csupán két rövid mássalhangzó egymásutánjai.

A közreműködésért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

---

*	Ha rendszeres hosszúsági megkülönböztetés csak egyetlen hangnál fordul elő egy nyelvben, akkor igazából majdnem mindegy, hogy a hosszúságot tekintem-e fonémának vagy a két hangot külön-külön. (A szerző megjegyzése)

Mit jelent a desperado?

A népszerű Desperado című amerikai–mexikói kalandfilm kapcsán sokakban felmerülhetett már a kérdés, hogy ez a szó mit is jelent. A spanyolul tudók viszont széttárják a karjukat a hallatán, sőt, még nagyobb meglepetésükre a spanyol anyanyelvűek is értetlenül állnak előtte. Természetesen nem arról van szó, hogy hiányos lenne a nyelvtudásuk vagy az anyanyelvi beszélők szókincse, hanem egyszerűen arról, hogy ilyen szó a spanyolban nincs. De hát hová csúszhatott akkor a hiba?

Egy kis nyelvi fantáziával, persze, nem nehéz rájönni, hogy a desesperado ’reményét vesztett, kétségbeesett’ melléknév (a desesperar ’reményét feladja, kétségbeesik’ hímnemű befejezett melléknévi igeneve) változatával állunk szemben, és minden jel arra mutat, hogy ez az angolban keletkezett. Ám nézzünk egy kicsit mélyebben is e „rejtély” mögé.

Jelenet a Desperado című filmből (Salma Hayek és Antonio Banderas)

A latin SPERĀRE ’remél, vár’ igéből öröklődött a spanyolban az azonos jelentésű esperar (s hogy mit keres az e- az elején, arról már olvashattunk). A latinban ennek az igének a DE- (egyfajta fosztóképzői szerepű) igekötővel ellátott alakja volt a DESPERĀRE, amely a spanyol nyelv történetében valamikor desperar-ként folytatódott (habár sosem volt túl elterjedt a történeti szövegtár adatai alapján, viszont a melléknévi desperado alak egészen a 17. századig élhetett). Ennek elejét viszont, vélhetően, az anyanyelvi beszélők a meglehetősen gyakori és produktív des- igei fosztóképzővel (amely a hasonló jelentésű latin DE-, DIS- és EX- igekötők összeolvadása) azonosíthatták. S mivel így már nem volt számukra értelmes az összetétel (hiszen nem létezik *perar ige), vagyis nem tudták az esperar-ból levezetni, ezért „kijavították” azt, szabályosan megtoldva az esperar igét a des- fosztóképzővel. Ezzel a hiperkorrekcióval keletkezhetett a ma használatos desesperar.

Az angolban ugyanakkor már létezett egy hasonló jelentésű melléknév, a desperate ’kétségbeesett’, amely szintén a latin desperāre befejezett melléknévi igeneve, a desperātus átvétele. Valószínűnek tűnik, hogy a desperado – melyet az angolban ’mindenre elszánt bűnöző, bandita’ jelentésben használnak – csupán a desperate spanyolos hangzást kölcsönző kreált változata, és valójában semmi köze nincs etimológiailag a spanyol desesperado vagy a régi spanyol desperado szavakhoz. (Bár az utóbbit is hozza a DRAE az angoléval egyező jelentésben, ez már az angolból való visszakölcsönzés lehet, és nem úgy tűnik, mintha használnák a mai spanyolban.) De még az sem kizárt, hogy az amerikai angol anyanyelvűek egyszerűen „félrehallották” a spanyol desesperado szót – gyors beszédben ugyanis simán hangozhat [desz’szperádo]-nak is a mexikói spanyolban.

Búcsúzóul az alábbi videón a film híres főcímdala, a Canción del Mariachi hallható Antonio Banderas és a Los Lobos együttes előadásában, alatta pedig a dalszöveg és a magyar fordítás olvasható.

Canción del Mariachi

A Mariachi dala

Soy un hombre muy honrado Que me gusta lo mejor A mujeres, no me falta Ni el dinero, ni el amor Jineteando en mi caballo Por la sierra yo me voy Las estrellas y la luna Ellas me dicen dónde voy Ay, ay, ay, ay Ay, ay, mi amor Ay, mi morena De mi corazón Me gusta tocar guitarra Me gusta cantar el son [El] Mariachi me acompaña Cuando canto mi canción Me gusta tomar mis copas Aguardiente es lo mejor También el tequila blanco Con su sal le da sabor Ay, ay, ay, ay Ay, ay, mi amor Ay, mi morena De mi corazón

Egy nagyon becsületes ember vagyok Azt szeretem, ami a legjobb A nőkhöz nem hiányzik nekem Sem a pénz, sem a szerelem Vágtatva a lovamon A hegyen át távozom A csillagok és a hold Ők mondják meg, hol járok Jaj, jaj, jaj Jaj, szerelmem Jaj, barna leánya Az én szívemnek Szeretek gitározni Szeretem énekelni a son-t* Mariachi kísér Amikor éneklem a dalom Szeretem meginni a magamét A legjobb a pálinka A fehér tequila szintén A sóval, mely az ízét adja Jaj, jaj, jaj Jaj, szerelmem Jaj, barna leánya Az én szívemnek

---

*	Különféle afrokubai és mexikói népzenék gyűjtőneve (a. m. ’hangzás, dallam’; < óprovanszál? < lat. SŎNUM, ua.). Némelyik forrás szerint nem son, hanem song (ang.) ’dal’, ill. sol ’nap’ szerepel a szövegben, de ezek értelmetlenek.

A spanyol tárgyeset használata

A spanyolban nyelvtanilag kétféleképpen jelölhető a tárgy: a hangsúlytalan személyes névmások külön tárgyesettel (caso acusativo) rendelkeznek – melynek alakjai a nem visszaható harmadik személyűek (lo, la, lo, los, las) kivételével azonosak a részes esettel (me, te, nos, os) –, illetve az a elöljárószóval (complemento directo vagy acusativo preposicional), ami szintén nem különbözik a részes esettől. Az utóbbit használják a tárgy jelölésére a hangsúlyos személyes névmásoknál (a mí, a él stb.) és a névszói szerkezeteknél is (a María, al sol) – erről szól jelenlegi témánk is. (Itt és a továbbiakban is a „tárgyeset” természetesen mondattani jelentésben értendő.)

Persze a kérdés igazából nem is az, hogy miként, hanem az, hogy mikor jelölt a tárgyeset, és mikor nem. (Hogy könnyebb legyen elképzelni, miről lesz szó, gondoljunk csak arra, hogy a magyarban is van, amikor a tárgyeset nem jelölt, mégsem értjük félre: pl. a Szeretem a kutyám mondatban a kutyám természetesen tárgyesetben áll, de ez jelöletlen; vö. A kutyám nagyon okos, ahol viszont alanyesetű.) Pontosan ez a probléma fogalmazódott meg István levelében is (a kiemelések tőlem származnak):

Én a nyelvtanfolyamokon úgy tanultam, hogy ha a mondat tárgya élettelen, akkor marad alanyesetben („Veo el árbol.”), viszont ha elő, akkor tárgyesetet kell használni („Veo al hombre.”).

Ez többé-kevésbé igaz is így, azonban csak nagyon felületesen (a nyelvtanfolyamoktól túl sokat nem is várhat az ember). Nézzük meg először is röviden, hogyan alakult ki a tárgy(eset) efféle jelölése.

No puedes comprar al sol...

A klasszikus latinban az elöljárószók után a névszók határozóesetben (ablativus) vagy tárgyesetben (accusativus) álltak. Az utóbbiak közé tartozott az AD (’-nak/-nek, -hoz/-hez/-höz’ stb.), a vele alkotott névszói szerkezet – vagyis az AD+accusativus – pedig személyeknél részeshatározó-féleséget jelölt, amely a beszélt nyelvben nagyon elterjedt volt: pl. a MIHI (MĪ) ’nekem’ helyett a vulgáris latinban inkább azt mondták, hogy AD MĒ, sőt, AD MIHI ~ MĪ (vö. ol. a me, sp. a mí). Később ugyanezt elkezdték használni (személyek esetén) a tárgy jelölésére is, hiszen az eredeti tárgyeset idővel elvesztette a nyelvtani megkülönböztető funkcióját, mivel ez vált a főnevek leggyakrabban használt, alapvető alakjává (vagyis történetileg az újlatin főnevek eredendően tárgyesetűek, épp ez a sors iróniája). Ez a használat pedig máig továbbél bizonyos újlatin nyelvekben, így a spanyolban is. S most térjünk vissza István leveléhez, amely így folytatódik (a fordítás és a kiemelések itt is tőlem származnak):

Sajnos mint annyiszor, az élőbeszéd erre lépten-nyomon rácáfol. Alább idézem a Calle 13 együttes Latinoamérica c. dalának a refrénjét, [...]:

Tú no puedes comprar al viento. (’Te nem veheted meg a szelet’)
Tú no puedes comprar al sol. (’Te nem veheted meg a napot’)
Tú no puedes comprar la lluvia. (’Te nem veheted meg az esőt’)
Tú no puedes comprar el calor. (’Te nem veheted meg a meleget’)
Tú no puedes comprar las nubes. (’Te nem veheted meg a felhőket’) [...]

Miért „al viento, al sol”, ugyanakkor „la lluvia, el calor”? Van valami stiláris különbség? Ha igen, hogyan érzékeltethető fordításban?

A nyelvi szabályokat nagyon nehéz úgy meghatározni, hogy egyáltalán ne legyenek alóluk kivételek, ha pedig feltűnően sok a kivétel, akkor egyértelmű, hogy rosszul írták le a szabályt – és ezt István is felismerte. Ráadásul a nyelv változik is, egyes szerkezetek mások mintájára elterjedhetnek (ezt hívják analógiának). Durva közelítéssel valóban az lehetett eredetileg a döntő a tárgy jelölésében, hogy személyről van-e szó, vagy sem. Majd ez kiterjedt a megszemélyesített dolgokra, fogalmakra, illetve ebből adódóan annak érzékeltetésére is, hogy egy személy vagy dolog mennyire konkrét, előfeltételezetten ismert, azaz specifikus-e, vagy sem.

Sentir al calor ??

A RAE nyelvhasználati tanácsadó szótára, a Diccionario panhispánico de dudas (DPD) foglalkozik a tárgy kötelező, illetve opcionális jelölésének eseteivel, amit megpróbáltam néhány pontban alább – a teljesség igénye nélkül – összefoglalni (a csillag nyelvtanilag helytelen alakot jelöl):

• Személy- és állatnevek, (specifikus) személyt jelölő névmások esetén: Vi a Juan (*Vi Juan) ’Láttam Jánost’; Ella no conoce a nadie (*Ella no conoce nadie) ’Ő nem ismer senkit’; ¿Habéis visto a alguien aquí? (*¿Habéis visto alguien aquí?) ’Láttatok valakit itt?’; ¿A quiénes (*Quiénes) visteis en la fiesta? ’Kiket láttatok a bulin?’; Saludamos a todos ’Köszöntünk mindenkit’ (ez utóbbi teljesen mást is jelentene, ha nem jelölnék a tárgyat: Saludamos todos ’Köszönünk mindannyian’).
• Személyekre utaló gyűjtőnevek esetén (beleértve a határozatlan névelővel vagy névmással való használatot is), amennyiben a jelentés specifikus: Dispersaron a la multitud ’Feloszlatták a tömeget’; Echaron a la gente del parque ’Kidobták az embereket a parkból’; Multaron a la empresa ’Megbüntették a vállalatot’; Busco a un camarero ’Keresek egy (bizonyos) pincért’ – de: Vi una multitud avanzando hacia el estadio ’Láttam egy tömeget haladni a stadion felé’; Necesito gente para acabar el trabajo ’Szükségem van emberekre a munka befejezéséhez’; Busco un camarero ’Pincért keresek’ stb.
• Sorrendiséget, alá-fölé rendeltséget, egyéb hierarchiát kifejező igékkel, egyértelműsítésre: La calma sigue a la tempestad ’A szélcsend követi a vihart’; El otoño precede al invierno ’Az ősz megelőzi a telet’; El escepticismo vence al optimismo ’A szkepticizmus legyőzi az optimizmust’ stb.
• A felsoroltakon túl – dolgok, fogalmak esetében – opcionális, a megszemélyesítés mértékének függvényében: Amo (a) mi perro ’Szeretem a kutyámat’; Esperó (a) la muerte con serenidad ’Derűs nyugalommal várta a halált’; El tabaco perjudica (a) la salud ’A dohány károsítja az egészséget’. A jelöltség–jelöletlenség jelentésmegkülönböztető szerepű is lehet, amennyiben a főnév utalhat személyek csoportjára és dologra is: pl. Admiro a la Iglesia ’Csodálom az Egyházat’ és Admiro la iglesia ’Csodálom a templomot’.

Az idézett dalszövegben tehát a legutóbbi kategóriával van dolgunk. De hogy miért csak a viento ’szél’ és a sol ’nap’ esetében jelölt a tárgy? A válasz egyszerű: a szerző ezeket érezte megszemélyesíthető fogalmaknak – a többit nem. Ilyenkor ugyanis teljes mértékben a beszélő/költő érzésére van bízva, hogy mit tekint megszemélyesíthetőnek és mit nem. A stiláris különbség tehát ebben áll, ami azonban aligha lenne érzékeltethető a fordításban – pontosan azért, mert a magyarban ilyen alapú nyelvtani megkülönböztetés nincs. (Lehetne például nagy kezdőbetűvel írni ezeket a szavakat, de ez csak helyesírási kérdés, és nem biztos, hogy célravezető.)

Admiro la iglesia...

István ezután egy idézettel folytatja levelét Gabriel García Márquez Száv év magány (Cien años de soledad) című művéből (kiemelés és fordítás tőlem):

Sentaron una gitana en un extremo de la aldea e instalaron el catalejo a la entrada de la carpa. Mediante el pago de cinco reales, la gente se asomaba al catalejo y veía a la gitana al alcance de su mano. (’Leültettek egy cigány lányt a falu egyik szélén és felszerelték a látcsövet a sátor bejáratához. Öt real befizetésével az emberek a látcsövön át kéznyújtásnyira látták a cigány lányt.’)

Itt sem értem a különbséget: a „sentar” és a „ver” is tranzitív ige, ám az első mondatban a „gitana” alanyesetben van, a második mondatban már tárgyesetben.

Itt viszont a négy közül a második lehetőséggel állunk szemben – vagyis az a meghatározó egy személyre utaló gyűjtőnév esetén, hogy az egy konkrét (specifikus) személyt jelöl-e, vagy sem. A mondat úgy kezdődik, hogy Sentaron una gitana ’Leültettek egy cigány lányt (~asszonyt)’, azonban nem tudunk semmit arról, hogy kit, azaz a személy ismertsége nem előfeltételezett. A második mondatban viszont már adott, hogy kiről van szó („arról a bizonyos cigány lányról, akit leültettek a falu szélén”), ezért a veía a la gitana ’látta a cigány lányt (~asszonyt)’ kifejezésben a gyűjtőnév jelentése már specifikus, amit egyúttal a határozott névelő is jelöl.

Nagyjából ennyit érdemes tudni a spanyol tárgyeset jelöléséről. Természetesen egyéb tényezők is közrejátszanak benne – sokszor leginkább maga az ige a döntő –, így aki ennél is jobban el kíván merülni a részletekben, annak a DPD vonatkozó szócikkét érdemes tanulmányoznia.

A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.