Ser vagy estar? Ez a valódi különbség köztük!

A spanyolosoknak az egyik legnagyobb kihívást a kötőmód után talán a két „létige” használatának megértése jelenti, ugyanis a magyarban és a leggyakrabban tanult idegen nyelvekben (pl. angol, német, francia, olasz) is általában csak egy létigét használnak. Habár az olaszban is megvannak a ser és estar megfelelői, az essere és stare, az utóbbi a spanyollal szemben nem túl általános, inkább csak rögzült kifejezésekben fordul elő. Míg pl. a ¿Cómo estás? ’Hogy vagy?’ olaszul is Come stai?, addig a ¿Dónde estás? ’Hol vagy?’ már Dove sei?, az essere igével. (Kissé bonyolítja a dolgot, hogy az essere befejezett melléknévi igenevét a stare igétől kölcsönzi: stato, mert a latinban nem volt neki.)

A létigékkel már a blogon is sokat foglalkoztunk, és biztos vagyok benne, hogy már álmából felkeltve is mindenki fel tudná mondani a kimerülésig ismételt dogmát, miszerint a ser „állandó tulajdonságot”, az estar pedig „átmeneti állapotot” fejez ki, ha már egyszer a latin stāre ’áll’ jelentésű igéből származik. A probléma ezzel is az, ahogy az összes többi merev tankönyvi szabállyal, mint már láthattuk sok esetben, hogy a valóság ennél jóval bonyolultabb (ráadásul nem is mindig egyszerű eldönteni, hogy mi számít „állandó tulajdonságnak” és „átmeneti állapotnak”).

El Teide es el pico más alto de España y está en la isla de Tenerife, Canarias. Vajon mi az oka a két különböző ige használatának ebben a mondatban? (A kép forrása: Pixabay.com)

Szükség lenne egy korszerű, átfogó magyarázatra, egy „egységes szabályra”, amelyből könnyebben megérthetjük, mikor melyik igét használják és miért (a körülíró szerkezetekkel itt nem foglalkozunk). Előtte viszont fontos tisztázni, hogy nyelvtani „szabály” alatt sosem olyan szabály értendő, amelyet valaki előre megírt és onnantól minden úgy működik, hanem ellenkezőleg: utólag próbálják meg szabályokba foglalni az anyanyelvi beszélők nyelvhasználatát. Ezért egy nyelvtani szabály igazából tendenciát, valószínűséget jelent, amely sosem lehet 100%-os. Ne azt várjuk el tőle, hogy mindig, mindent előre tudni fogunk helyesen használni, mert nem ez a célja.

Az egyszerű generális szabály tehát, amit keresünk a ser vagy estar használatára, az nem más, mint az, hogy azonosítja-e, meghatározza-e azt a bizonyos dolgot vagy személyt az említett tulajdonság, vagy sem? Amennyiben erre a kérdésre azt tudjuk mondani, hogy igen, akkor nagy valószínűséggel a ser létigét, minden más esetben (amikor a tulajdonság csak átmeneti vagy esetleges) az estar igét fogjuk használni. Nézzük meg ezt a továbbiakban néhány példán keresztül:

Ella es Elena. Es profesora de español y es de Madrid. Hoy es fiesta, es día libre. Son las doce y media. La reunión será en el Centro Cultural. La ciudad es muy grande. Somos húngaros. Esta mesa es de madera.

A fenti mondatokban a ser létige alakjait találjuk. Nem nehéz belátni, hogy az, hogy valakit Elenának hívnak, spanyoltanár és Madridból származik, mind olyan jellemző, amely őt adott környezetben azonosítja, meghatározza. Az, hogy ’ma ünnep van’, ezért ’szabadnap’, szintén meghatározó, hiszen ha nem így lenne, akkor az vagy nem ma lenne, vagy nem ünnepnap lenne, tehát ebben az esetben az ’ünnepnap’ és a ’ma’ elválaszthatatlanok egymástól. Igaz ez az időpontra és valaminek a helyszínére is: ha ’fél egy van’, akkor az csakis most lehet, máskor más időpont lenne. Ugyanígy, ha ’az összejövetel a Kulturális Központban lesz’, nem lehet egy másik helyen ugyanabban az időben, mert az egy másik esemény lenne. Egy várost szintén meghatároz a mérete, ahogy minket is azonosít az, hogy ’magyarok vagyunk’. Egy tárgyat felismerünk az alapján, hogy milyen anyagból van. Azt hiszem, idáig ez talán egyértelmű. De vizsgáltjuk most meg az alábbi mondatokat is:

Hoy no está el profesor, porque está enfermo. Cuando los encontraron, ya estaban muertos. Está prohibido fumar. El proyecto está pensado para estudiantes de español. El programa está dirigido por expertos en el tema. Segovia está a 94 kilómetros de Madrid. Está bonita tu foto.

Ezek a mondatok mind olyan tényeket fogalmaznak meg, amelyek nem meghatározóak az adott dologra vagy személyre nézve. Az, hogy ’ma nincs [itt] a tanár, mert beteg’, nem mondja el róla, hogy milyen személy (hogy hívják, honnan származik, hogy néz ki stb.). Természetesen halottnak lenni nem „átmeneti állapot”, de mivel nem az alapján azonosítunk személyeket, hogy élő vagy halott, ezért itt az estar igét használjuk. A dohányzást mint cselekvést sem az határozza meg, hogy tilos vagy megengedett. Hasonlóképpen, hogy a projekt spanyoltanulóknak lett kigondolva, nem árul el semmit magáról a projektről, ahogy az sem azonosít egy programot, hogy a témában jártas szakértők vezetik (hiszen ugyanúgy megtehetnék mások is). Attól, hogy ’Segovia 94 km-re van Madridtól’, még nem tudjuk, hogy milyen ez a város, ill. szintén nem az határoz meg egy fényképet, hogy ’szép’.

A nagyításhoz kattints vagy koppints a képre! (Forrás: El Mexicano)

Melléknevekkel gyakran mindkét ige használható attól függően, hogy adott tulajdonságot mennyire érez meghatározónak vagy esetinek a beszélő, ill. maga a melléknévtípus is számít. Így pl. mondhatom azt, hogy soy feliz, ha úgy érzem, hogy a boldogság engem meghatároz, de azt is mondhatom, hogy estoy feliz, ha ez számomra esetleges. Viszont mindig está contento/-a, aki elégedett, mert senkit sem azonosítunk az elégedettség alapján, szemben azzal, hogy es sincero/-a ’[ő] őszinte’, amit a spanyol anyanyelvűek jellemvonásnak tartanak.

A családi állapotokról azt érdemes tudni, hogy a soltero/-a ’egyedülálló (nőtlen/hajadon)’ és a viudo/-a ’özvegy’ alakokkal rendszerint a ser, a casado/-a ’házas’ és divorciado/-a ’elvált’ alakokkal többnyire az estar használatos. S végül még egy fogódzó, ami segíthet: melléknévvel mindkét ige használható, azonban főnévvel kizárólag a ser állhat – nincs pl. *estoy ingeniero. A családi állapotok esetében is az lehet a választás kulcsa, hogy a beszélők melyiket hol helyezik el a főnév–melléknév skálán. (Ez a videó egyébként jól összefoglalja a spanyolországi használatot.)

Ha úgy gondolod, hogy a leírtak alapján sikerült megértened a két ige közötti különbséget, próbáld meg behelyettesíteni a megfelelő igealakot az alábbi mondatokba!

Mi hermano __ especialista en informática. ¡Esta sopa __ muy deliciosa! __ cuatro en la familia: mi madre, mi padre, mi hermano y yo. El cielo __ muy nublado hoy. Esta foto __ en la Plaza Mayor en Madrid. ¿Dónde __ la estación de metro? El concierto __ en el Auditorio Nacional.

A helyes megoldásokat magyarázatukkal együtt itt találod.

Gracias especiales a Wenceslao Grillo por la idea y la revisión del artículo.

Még mindig nem megy a subjuntivo? Ez talán segíthet...

Nem sikerült a tankönyvi „szabályok” alapján teljesen megértened a kötőmód (subjuntivo) használatát és továbbra sem tudod megfelelően alkalmazni? Nos, nem vagy egyedül. A hagyományos magyarázatok ugyanis, miszerint a kötőmód „kétség, bizonytalanság, kívánság stb.” kifejezésére szolgál, nem minden esetben működnek. Ha pedig nem csak kifejezéseket akarunk gépiesen bemagolni, hanem szeretnénk is megérteni a kötőmód szerepét a spanyolban, a lenti videóban ismertetett korszerűbb megközelítés segítséget nyújthat ebben (amihez persze nem árt némi spanyol nyelvtudás).

Emlékeztetőül tisztázzuk, hogy a subjuntivo egy olyan igemód, amely alárendelő összetett mondatok mellékmondataiban – általában a que ’hogy’ kötőszóval bevezetve – a főmondat állításához köthető cselekvésre, történésre, körülményre (nevezzük őket a továbbiakban együtt „esemény”-nek) utal. (De ez természetesen nem azt jelenti, hogy az alárendelő összetett mondatok mellékmondataiban kizárólag kötőmódú igealak szerepelhet.) Mondattani értelemben valójában minden nyelvben, így a magyarban is létezik, csak nálunk alaktanilag nem különbözik a felszólító módtól.

Talán így lehetne a két igemód közti különbséget szemléltetni... (Forrás: El Mexicano / Clases con Clau)

Ahhoz viszont, hogy megértsük a kötőmód használatát, először a kijelentő mód (indicativo) jelentését kell megérteni. Igazából mindkét igemód ugyanazt az eseményt írja le két különböző megközelítésből. Ahogy Claudia magyarázza a videóban, ha a kijelentő mód emberi formát öltene, akkor egy nagyon egyenes, határozott személyiség lenne, aki konkrétan kimondja a dolgokat: ez így van, az úgy; ez az, amit tudok, gondolok vagy tudni vélek. A kijelentő móddal tehát megállapításokat közlünk, azaz kimondunk, megállapítunk – vélt vagy valós – eseményeket.

Ezzel szemben a kötőmód egy olyan személy lenne, aki nem szeret egyenesen beszélni a dolgokról, csak „kerülgeti” őket: nem állapít meg semmit, csak utalást tesz az eseményre. Nem lényeges, hogy az megvalósul-e. Vagyis ha nem tudjuk eldönteni, hogy a kijelentő vagy a kötőmódot szükséges-e használni, fel kell tennünk a következő kérdést: Ezt akarom-e mondani, vagy csak erről akarok valamit mondani? Közölni akarom, hogy „Esik az eső” (Llueve), vagy csak azt akarom róla elmondani, hogy „Imádom, hogy esik az eső” (Me encanta que llueva)? Az utóbbi példában tehát nem deklarálom az eseményt (nem mondom ki, hogy megvalósul-e, mert ez nem fontos), hanem értékítéletet mondok róla. Figyeljük meg azt is, hogy míg a Llueve ’Esik [az eső]’ önmagában is lehet egy értelmes mondat, addig a *Llueva (kb. ’az, hogy esik ~ essen [az eső]’) így elszigetelten nem jelent semmit, egyszerűen nincs értelme. A videóban még rengeteg szemléletes példa szerepel. Íme:

Sikerült megérteni a videóból, hogy mi a különbség az Ella no cree que [yo] hable tres idiomas és az Ella no cree que hablo tres idiomas mondatok értelmezése között? – Szólj hozzá!

És azt meg tudod tippelni, hogy miben más a Quiero un pastel que lleve zanahoria és a Quiero un pastel que lleva zanahoria mondatok jelentése? A magyarázatért nézd meg a téma többi videóját is!

Olasz és spanyol: hasonlóan hangzanak, mégis nagyon eltérő a dallamuk. Miért?

Ha hasonló újlatin nyelvekről beszélünk, sokaknak egyből az olasz és a spanyol jut eszébe elsőként. Kétségtelen, hogy ez a két nyelv hasonlóan hangzik, olyannyira, hogy valamikor kezdő spanyolosként még nekem is beletelt egy kis időbe rájönni, hogy egy filmben olaszul vagy spanyolul beszélnek-e. Ugyanakkor ez a hasonlóság csak felületes, mert ha jobban figyelünk, valójában egészen másképp hangzanak ezek a nyelvek.

Az alábbiakban összeszedtem röviden, hogy miért tűnnek első hallásra nagyon hasonlónak, és miért különböznek mégis nagyon, ha már eljutunk egy magasabb szintre. (Azt se feledjük, hogy a hasonlóság mindig szubjektív: ha egy olasz vagy egy spanyol anyanyelvűt kérdeznénk erről, valószínűleg azt mondanák, hogy szerintük egyáltalán nem hasonlít egymásra a két nyelv.)

A Tiberis (olaszul Tevere, spanyolul Tíber) folyó Rómában

Ezért halljuk őket hasonlónak

Amiért az olasz és a spanyol először nagyon hasonlónak tűnnek, az elsősorban az öt magánhangzó mindig „tiszta” ejtése: mindkét nyelvre jellemző (természetesen a köznyelvi változatokról beszélve), hogy az a, e, i, o, u magánhangzókat hangsúlytalanul is ugyanúgy ejtik, ahogy hangsúlyosan. (Persze az olaszban valójában hét magánhangzó van, hiszen az e és o lehet nyílt és zárt is, ez azonban „távolról” még nem annyira feltűnő.) Ez a tulajdonság a hat ismertebb újlatin nyelv közül egyedül az olaszban és a spanyolban figyelhető meg.

A szavak is leggyakrabban magánhangzóra végződnek mindkét nyelvben: az olaszban szinte mindig, a spanyolban korlátozott számú mássalhangzó (-s, -l, -n, -r, -d, -z) előfordulhat szó végén. Sőt, maguk a szavak is nagyon hasonló felépítésűek, csak néhány példa (olasz – spanyol): buono – bueno ’jó’, mano ’kéz’, notte – noche ’éjszaka’, io – yo ’én’, mio – mío ’enyém’, quando – cuando ’(a)mikor’, viene ’jön’ (bár megjegyzendő, hogy spanyolul [b]-vel mondják mondat elején) stb.

Amiért mégis egészen más a dallamuk

A fentiekből láthattuk, hogy miért halljuk kezdetben elég hasonlónak a két nyelvet. Vannak viszont alapvető különbségek is, amelyek teljesen más dallamot kölcsönöznek nekik. Az egyik az, hogy míg az olaszban a hangsúlyos magánhangzók hosszúak (kivéve szó végén), a spanyolról ez egyáltalán nem mondható el. Bár spanyolul is hosszabbak nyílt szótagban, de korántsem annyira észrevehetően, mint az olaszban: ez jól hallható pl. az uno ’egy’ kiejtésén olaszul és spanyolul. Ezért a spanyol az olaszhoz képest „pattogósabb”, eleve gyorsabban is beszélnek (vagy ahogy maguk a spanyolok is szokták mondani, „úgy hangzik, mint a géppisztoly”).

Las Ventas aréna, Madrid

Egy másik fontos különbség, hogy az olaszban nagyon gyakoriak a hosszú mássalhangzók, pl. acqua [akkwa] ’víz’, latte ’tej’, gruppo ’csoport’, terra ’föld’. Ezzel szemben a spanyolban mindössze néhány mássalhangzó lehet hosszú, és rendszeres hosszúsági különbség csak az -r- és -rr- között van. Így az imént felsorolt olasz szavak spanyol megfelelői: agua, leche, grupo, tierra.

Az olasz szavak gyakran végződnek -i-re, mivel ez az -o és -e végződésű névszók többes számának jele, ill. bizonyos igealakok végződése is egyes számban, amelynek a spanyolban az -os, -es vagy -as végződések felelnek meg. Például (olasz – spanyol): libri – libros ’könyvek’, amori – amores ’szerelmek’, canti – cantas ’énekelsz’ stb. A spanyol ezért az olaszhoz képest „sziszegősnek” hat.

Ugyanakkor az olaszban gyakoriak a [cs] (ce/ci), [dzs] (ge/gi) és [cc] (z, -zz-) mássalhangzók, amelyek közül a spanyolban csak a [cs] (ch) van meg, de az is nagyon ritka (még akkor is, ha a filmekből éppen a muchacho vagy a buenas noches kifejezések ugranának be elsőre egy spanyolul nem tudónak). A spanyolban sokkal inkább előfordulnak olyan mássalhangzók, amelyeknek sem az olaszban, sem a magyarban nincs pontos megfelőjük: a b/v, d, g gyenge párjai, a [β], [ð], [ɣ]; a [ch] (ge/gi/j), valamint a félszigeti spanyolban ejtett [θ] (ce/ci/z) hangok.

A spanyol d erős és gyenge ejtésének szemléltetése. (Bár a gyenge ejtés oka nem pontosan az, hogy „már nyitva van a szánk”, hiszen ha így lenne, akkor mindegyik mássalhangzónak lenne laza változata magánhangzók között.)

A spanyolnál a nyelvjárás is meghatározó

Eddig csak egyszerűen spanyolról beszéltünk, de érdemes tudni, hogy a spanyolnak két fő változata van, merőben eltérő hangzásvilággal: az európai (félszigeti) és a latin-amerikai (nyelvjárástanilag ide tartozik a Kanári-szigeteki is). Ami meglepő, hogy dallamában éppen az utóbbi hasonlít jobban az olaszra, szemben a félszigetivel (az „echte” kasztíliai spanyol meglehetősen nyers és mogorva – ezt maguk a nyelvvel foglalkozó szakemberek is elismerik).

Sokat gondolkoztam azon, hogy miért alakult ez éppen így (hiszen nem ez lenne a logikus), de nem találtam rá tudományos magyarázatot. Az én elképzelésem az, hogy a félszigeti északi spanyolt – amelyen a modern európai sztenderd alapul – a hódítások korában erős baszk hatás érte (és ugye a baszk nem indoeurópai nyelv), de természetesen lehet, hogy csupán véletlen az egész...

Miért „többes számú” Brüsszel vagy London spanyolul?

Kezdő spanyolosként rácsodálkoztam, hogy a spanyolban is -s a többes szám jele, ahogy az angolban (és az összes nyugati újlatin nyelvben). Ez csak azért volt furcsa, mert az oroszban és a szláv nyelvekben éppen nem így van. Viszont szintén ez volt a többes szám jele a latinban a legtöbb esetben (kivéve az a- és o-tövű főnevek alanyesetét) és az összehasonlító nyelvtudomány jelen álláspontja szerint az indoeurópai alapnyelvben is, így pedig már egyáltalán nincs min csodálkozni.

Királyi Palota, Brüsszel (Forrás: Pixabay.com)

Mindebből az következik, hogy amint egy spanyolos meglát egy -s végződésű főnevet, egyből a többes szám jut eszébe. Azonban tudjuk, hogy ez nem mindig jelent többes számot – még akkor sem feltétlenül, ha történetileg valóban az volt. Volt már szó például az igei-névszói összetételekről, mint a paraguas ’esernyő’. Ezek olyan összetett szavak, amelyek egy igéből és egy sokszor többes számú főnévből állnak (vélhetően mondatszerű kifejezésekből keletkeztek összevonással valamikor régen, még az újlatin nyelvek kialakulásakor), de maga az összetett névszó ettől még nem többes számú, pontosabban egyes és többes számú alakja megegyezik. Ugyanígy viselkednek pl. a művelt eredetű -is végződésű, általában tudományos szavak is, pl. la(s) crisis ’a válság(ok)’.

De van néhány olyan városnév is, amely ránézésre többes számúnak tűnik: pl. Atenas (Athén), Bruselas (Brüsszel), Burdeos (Bordeaux) vagy Londres (London). De nem is kell ennyire messzire sem mennünk, mert ott van többek között a spanyolországi Burgos is. Ám könnyen belátható, hogy itt valójában nem többes számú alakokról van szó. Egyrészt semmi értelme nincs annak, hogy *Atena, *Brusela, *Burdeo vagy *Londre, másrészt a nyelvtani egyeztetés sem többes számban történik ezekkel a nevekkel: pl. La antigua Atenas (és nem *Las antiguas Atenas).

London (Forrás: Pixabay.com)

Persze az már más kérdés, hogy az Atenas tényleg többes számú alak volt az ógörögben (Ἀθῆναι [atʰēnai]), és a latinban (Athenae) is így használták, amit formailag megőriztek a mai európai nyelvek, köztük a spanyol (ld. még angol Athens, francia Athènes). Szintén többes számú főnevekből származnak általában az -s végződésű spanyol településnevek, valószínűleg a Burgos is.¹ A többi viszont történetileg sem volt többes számú, esetükben az -s végződés valamiféle analógia lehet.

A Londres lehetne akár a latin birtokos esetű Londĭni egy beszélt nyelvi *Lóndines alakváltozatának folytatója (ehhez ld. pl. Lūnae > lunes), ami hangtanilag tökéletesen bele is illene a képbe, de nem találtam forrást, amelyik ezt a felvetést megerősítené. Valószínűbb, hogy a Bruselas és a Londres alakokat egyszerűen a francia Bruxelles (vö. angol Brussels) és Londres közvetítette a spanyolba.²

Összefoglalva tehát azt állapíthatjuk meg, hogy bár ezek a nevek megtévesztően hasonlítanak a többes számú spanyol főnevekhez, esetükben szó sincs – ma már legalábbis – semmiféle többes számról.

---

¹	A burgo ’erőd, [tört.] község’ [CORDE:1076] köznévként is létezik a germán eredetű lat. burgus, -um átvételeként, de nem teljesen világos, hogy a városnév [CORDE:921] ennek többes számából, vagy közvetlenül a germánból ered-e.
²	A franciában az -s az ófrancia kettős esetrendszer latinból örökölt alanyeset-végződésének maradványa lehet.

A „hegyi város”, amely valójában egy alföldön van

Santa Cruz de la Sierra (Forrás: Wikipedia.es)

A kétmillió lakosú Santa Cruz de la Sierra a dél-amerikai Bolívia legnagyobb és legfejlettebb városa, Santa Cruz megye (departamento) székhelye. Ám nevével ellentétben (ami lefordítva akár egy magyar település is lehetne „Szirtiszentkereszt” néven) nem egy magas hegyvonulaton fekszik, hanem éppen egy nagy kiterjedésű síkságon a tengerszint felett kb. 400 méterrel. (Sajnos az internet nem bővelkedik szabad felhasználású képekben az egyébként gyönyörű városról és környékéről.)

Amit viszont valószínűleg kevesen tudnak, hogy nevét egy kis spanyolországi falunak köszönheti, amely az egykori Extremadura Castellana területén (a középkori Kasztíliai Királyság által a 11-12. században elfoglalt, nagyjából a Duero és Tajo folyók közé eső részeket nevezték így), a mai extremadurai Cáceres tartományban helyezkedik el a Sierra de Santa Cruz nevű hegység lábánál.

Mindez pedig úgy kapcsolódik az újvilági metropoliszhoz, hogy 1518-ban ezen a spanyol településen született Ñuflo de Chaves (másképp írva Chávez) hadvezér, felfedező és conquistador, aki 1561-ben a várost alapította. Mindössze hét évvel később, 50 évesen halt meg Bolíviában (a leírások szerint pihenés közben megölte egy indián).

A város alapításának 462. évfordulója alkalmából egy dal és videoklip is készült Chaves tiszteletére Jorge Suárez López zeneszerző-dalszövegíró tollából, Glendy Villegas előadásában:

Tierra de encanto	A bűvölet földje
Voy bajando por la sierra De mi Santa Cruz de antaño Y aunque pasen muchos años Sos hermosa, Ciudad Vieja A la orilla del Sutó Un gran hombre con visión Con templanza y con tesón A esta tierra la fundó Tierra de encanto Llanos, montañas y aves A nuestro Ñuflo de Chaves Lo homenajeamos con este canto	Jövök a hegyen lefelé Az egykori Santa Cruzban S még ha el is telik sok év Öreg Város, gyönyörű vagy! A Sutó patak partján Egy nagyszerű ember látomással Mértékletesen és kitartással Ezt a földet alapította A bűvölet földje Síkságok, hegyek és madarak Ñuflo de Chaves felfedezőnket Ünnepeljük ezzel a dallal