¡Chao, es(c)lavos! – Szlávok és rabszolgák

Római rabszolganő filmen (Lesley-Ann Brandt)

Az talán nem lesz túl nagy meglepetés az olvasóknak, hogy a spanyol esclavo, -va ’rabszolga(nő)’ és eslavo, -va ’szláv’ szavak ugyanarról a tőről fakadnak – de nem is ez az érdekes, hanem az, hogy melyik volt előbb és hogyan alakult ki belőle a másik jelentés. Lássuk, mit is mond erről a DRAE esclavo szócikkének etimológiai megjegyzése:

Del lat. mediev. sclavus, este del gr. bizant. σκλάβος sklábos, der. regres. de σκλαβηνός sklabēnós; propiamente ’eslavo’, y este del eslavo slovĕninŭ, nombre que se daba a sí mismo el pueblo eslavo, que fue víctima de la esclavitud en el Oriente medieval.

Vagyis a ’rabszolga’ „a középkori latin sclavus-ból jön, ez a bizánci görög szklávosz-ból [a bizánci görög kiejtést a magyar olvasatnak megfelelően adjuk vissza; az ékezet hangsúlyt jelöl – a szerk.], amely a szklavinósz-ból keletkezett elvonással; tulajdonképpen ’szláv’, ez pedig a szláv slovĕninŭ-ból, ahogy a szláv nép nevezte magát, amely a rabszolgaság áldozata lett a középkori Keleten”. Nagyjából ugyanez szerepel más forrásokban is.

Szegény szlávokat tehát gyakran keletre hurcolták rabszolgáknak, amely olyannyira jellemző lehetett a középkorban, hogy ma ebből származik sok olyan európai nyelv ’rabszolga’ jelentésű szava is, melynek a görög vagy a latin volt a forrása (így többek között – francia közvetítéssel – az angol slave is). Miért is érdekes ez? Nos, az egyáltalán nem ritka a népneveknél, hogy eredetileg valamilyen emberi tulajdonságot, foglalkozást, sőt, társadalmi státuszt jelentettek; de itt éppen fordítva történt: egy nép nevéből lett társadalmi státuszt jelölő szó.

A két alakváltozat (ti. a lat. Slavus és sclavus), illetve a nekik köszönhető jelentéshasadás oka a görögben keresendő: a görögöknek valamiért gondot okozott a szókezdő [szl-] mássalhangzócsoport kiejtése, ezért „megtámogatták” egy zárhanggal, amely [k] formájában szúródott be. (Hasonló – bár nem egészen ugyanilyen jellegű – hangváltozás a már többször is emlegetett spanyol [mn] > [mr] > [mbr] is, pl. NŌMĬNE > nomne > nomre > nombre ’név’).

A teljesség igénye nélkül... (Forrás: El Mexicano)

A végére hagytam viszont a dolog legizgalmasabb részét, amit talán nem is sejtenek az olvasók. A latin sclavus az olasz köznyelvbe schiavo [szkjávo] alakban került be, de a velencei megfelelője s-ciavo [szcsávo] vagy s-ciao [szcsáo], amelyet régen a s-ciao vostro ’szolgálatára’ üdvözlőformulában használtak. Ez aztán ciao alakra egyszerűsödött, amelyet ma már nem csak az olaszok használnak mint bizalmas köszönést (találkozáskor és búcsúzáskor egyaránt), hanem szinte az egész világon ismerik. Természetesen a spanyol nyelvterületen is használatos (az olasszal ellentétben csak búcsúzáskor!) a bizalmas nyelvben: Dél-Amerika országaiban (Kolumbia és Venezuela kivételével), továbbá Guatemalában és Puerto Ricóban chau, máshol chao formában.

A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

¡Buenos días! – De miért többes számban?

Amit már az első spanyolórákon megtanulunk, az többek között a legáltalánosabb köszöntések. Így egy kezdő spanyolos is jól tudja, hogy délig (ebédidőig) azt mondjuk, hogy ¡Buenos días!, majd sötétedésig ¡Buenas tardes!-szel köszönünk, és végül ¡Buenas noches!-szel kívánunk jó éjszakát.

Noha létezik ¡Buen día! is (amelyet egyes országokban, pl. Argentínában, a ¡Buenos días!-szal azonos jelentésben használnak, míg másokban, úgymint Mexikóban, inkább a magyar ’Szép napot!’ formulának felelne meg), a bevett köznyelvi forma mindig többes számú. Ennek okára volt kíváncsi Zsolt nevű olvasónk, aki a következő kérdést tette fel a Facebookon (szerkesztve, kiemelések tőlem):

Az jutott ma eszembe, hogy vajon a buenos días, buenas tardes és a buenas noches miért vannak többes számban?

A kérdés valóban érdekes, annál is inkább, mert a spanyol az egyetlen újlatin nyelv, amelyben ezeket az üdvözlőformulákat többes számban használják.

¡Buenos días! (Forrás: Pixabay.com)

Sajnos azt nem tudhatjuk teljesen biztosan, hogy ez miért alakult így, azt viszont igen, hogy a buenos días irodalmi szövegekben a 13. században tűnik fel először, ám csak a 16. századtól válik általánossá a történeti korpusz (CORDE) tanúságai szerint. Méghozzá olyan szövegkörnyezetekben találkozhatunk vele leginkább, mint az alábbiak:

• ¿Quál es el ombre que quiere vida & ama veer buenos días?
  (1240–1272 k., Herman el Alemán: Traslación del Psalterio)
• Dios vos salve e dé buenos días
  (1431–1449, Gutierre Díaz de Games: El Victorial)
• ¡Dios vos dé buenos días!
  (1517, Juan de Molina: Libro del esforzado caballero Arderique)
• Señora, buenos días hayas. [=tengas – a szerk.]
  (1534, Feliciano de Silva: Segunda Celestina)

A fenti példák arra engednek következtetni, hogy ezek olyan, általánosabb jelentésű kifejezésekből terjedhettek el, mint a ’legyenek jó napjaid’, ’adjon Isten jó napokat’ stb. Ugyanezt a feltevést erősíti a Diccionario de autoridades is a bueno, na szócikke alatti Buenos días címszónál (A–B: 1726, 704) található meghatározásában (kiemelés tőlem):

BUENOS DIAS. Freqüente, y comun ſalutación, con que al que ſe ſalúda ſe le dá à entender el deséo de que tenga aquel y otros con felicidades y guſtos. Lat. Fauſti atque felices tibi dies contingant. Fauſtos tibi dies apprecor. [...]

’Gyakori és általános köszönés, amellyel annak, akinek köszönnek, tudtára adják azt a kívánságot, hogy az és a többi [napja] boldog és örömteli legyen. [...]’

Sajnos az idézett latin mondatok ugyanakkor nem túl relevánsak a kérdésben, mert bár nyelvtanilag tökéletesek, e szótáron kívül semmilyen más forrásban nem fordulnak elő.

Az eddigieket összegezve, egyrészt tehát valószínű, hogy a többes szám az ilyen általánosító jellegű kívánságokból terjedhetett el, és bár az irodalomban viszonylag későn bukkan fel, a beszélt nyelvben már jóval előtte is gyakori lehetett. Másrészt az is lehetséges, hogy ebben a gracias ’köszönöm’ is szerepet játszott: erről ugyanis jól tudjuk, hogy már latinul is gratias volt,* amely tulajdonképpen a gratias ago (szó szerint: ’köszönetet teszek’) kifejezésből önállósult az újlatin nyelvekben.

---

*	Egész pontosan a gratia ’báj, kellem’ főnév többes számban jelentett ’köszönet’-et.