Melléknév és határozó a spanyol mondatban

A hagyományos nyelvtan szerint melléknévnek nevezzük azt a szófajt, amely a milyen? kérdésre felel. A melléknevek azonban nagyon szoros kapcsolatban vannak a (mód)határozókkal, amelyekre a hogyan? szóval kérdezhetünk. A spanyolban az utóbbiak a -mente szóval képezhetőek is a melléknevek nőnemű alakjából (azért a nőneműből, mert a -mente valójában a nőnemű mente ’értelem, ész, lélek’ főnév rögzült változata, a határozói esetű latin MENTE ’értelemmel, ésszel, módon’ szóból).

A képet viszont bonyolítja, hogy a spanyolban a határozószók használata nem túl következetes – azaz nem mindig használnak határozószót ott, ahol a mondat jelentése alapján azt várnánk. Egyfelől sok esetben használható a melléknév hím- (semleges-) nemű alakja is határozószóként – például a voy rápidamente ’megyek gyorsan’ helyett mondhatjuk, hogy voy rápido, ez a két kifejezés egyenértékű. Ennél sokkal érdekesebb, amikor a mondatban egyáltalán nem használható határozóként határozószó!

Vegyük példaként az alábbi mondatokat:

(a) Estoy/Estamos bien. ’Jól vagyok/vagyunk.’
(b) Estoy/Estamos en casa. ’Otthon vagyok/vagyunk.’
(c) Estoy solo (sola). / Estamos solos (solas). ’Egyedül vagyok/vagyunk.’

Azt könnyű belátni, hogy a kiemelt kifejezés – mondattani szempontból – mindhárom példában határozó. Ez egyrészt abból látszik, hogy az (a) esetben szófajilag is határozószó jelöli (a bien ’jól’, vö. bueno ’jó’), a (b) példánál pedig egy helyhatározói kifejezés, amelynek határozói mivoltát elöljárószó jelzi (en casa ’otthon’). A (c) esetében viszont semmi sem jelöli a határozót, sőt, határozószó használatával nem is kapnánk önmagában értelmes mondatot: *Estoy solamente. Ebben a példában tehát egy határozói szerepű melléknévvel van dolgunk, amely nemben és számban egyeztetődik az alannyal. (Mondhatnánk úgy is, hogy ilyenkor a melléknév tulajdonképpen „határozói esetű”, ami nincs jelölve – hiszen a spanyol csak a névszók nemét és a számát képes jelölni a deklinációban, ellentétben a személyes névmásokkal.)

La casa está sola... (Forrás: Pixabay.com)

A spanyolban tehát háromféleképpen fejezhető ki a módhatározó: 1) határozószóval, amellyel gyakran egyenértékű a 2) melléknév hím-semleges nemű alakja, valamint 3) határozói szerepű egyeztetett melléknévvel. Hogy mikor melyikre esik a választás, azt leginkább az határozza meg, hogy a melléknév lehet-e az alany jelzője, vagy kizárólag a „cselekvés” módjára utal. Például a María corre contenta ’María vidáman szalad’ mondaton azt értjük, hogy María corre (’María szalad’) + María está contenta (’María vidám’); míg pl. a María corre rápidamente ~ rápido ’María gyorsan szalad’ mondattal nem utalunk María tulajdonságára vagy állapotára, hanem csak az általa végzett cselekvés módjára, ezért határozószót használunk. Egyébként nem minden melléknévből szokás határozószót képezni: például míg nálunk megszokott a szépen használata („Szépen megcsinálta.”), a spanyolban elég ritkán fordul elő a bellamente: (?) Lo ha hecho bellamente.

Sokszor csak a nyelvtani egyeztetésből, illetve a szórendből derül ki, hogy minőségjelzővel vagy határozóval van-e dolgunk. Ehhez nézzünk meg két idézetet. Az első egy (egyébként baszk nyelvű) születésnapi dalból való:

Que pases tu día contenta ’Töltsd vidáman a napod’
llena de felicidades ’Teli boldogsággal’
con todos los de tu casa ’Mindenkivel a családodból [házadból]’
y todas tus amistades ’És minden barátoddal’

Az első sorban például onnan tudhatjuk, hogy a contenta nem a día főnév jelzője, hanem határozói szerepű melléknév, hogy ez a főnév hímnemű. Ebből az is rögtön kiderül, hogy a vers szükségszerűen egy nőhöz szól. Ugyanez mondható el a második sor elején lévő llena melléknévről, amely itt szintén határozói szerepben áll. A következő sorok pedig egy spanyol népdalból vannak:

Cual las olas van amantes a besar ’Ahogy a szerető hullámok csókolják’
las arenas de la playa con fervor ’hevesen a part homokját’
así van los besos míos a buscar ’úgy fogják az én csókjaim keresni’
de la playa de tus labios el calor ’ajkaid partjának melegét’

A fenti sorokban az amantes érdekes, amely kétféleképpen is elemezhető: vagy az olas ’hullámok’ jelzőjeként – figyelembe véve a szórendi szabadságot – vagy pedig határozóként (’szeretően’). Habár ebben az idézetben szófajilag melléknév (az amar folyamatos melléknévi igenevéből), az irodalmi nyelven kívül ma már inkább csak főnévként használatos, ’szerető [partner]’ jelentésben.

A téma tanulsága ismét, hogy a valóságban nem minden az, aminek látszik, és a szófajok sem következetesen csak abban a szerepben tűnnek fel, amelyet várnánk tőlük. A nyelvi jellemzők eloszlása sosem kiegyenlített.

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.