Az anyanyelvét használó ember általában nem gondolkozik azon, hogy a kimondott szavak milyen elemekből tevődnek össze. Ez az oka többek között bizonyos helyesírási hibáknak (például *egyenlőre ’egyenlő részekre’ az egyelőre < egy+előre ’egy ideig még’ helyett), és annak is, hogy a nyelv lassú változása során az eredetileg összetett szavakból egyszerűek (vagyis elemeikre már nem bonthatóak) lesznek – mivel az összetételi határok a hangváltozások miatt elmosódnak (például a férfi < férj+fi(ú) főnévben már nem érzünk összetételt).
Ez kivétel nélkül minden természetes eredetű nyelvre igaz. Ahogy például a latinban is elmosódtak az egykori összetett szavak elemeinek határai (pl. *DEHABĒRE > DEBĒRE > sp. deber ’kell’, QUAM SĪ ’mint ha’ > QUASĪ → sp. casi ’majdnem’), ugyanez a folyamat természetesen folytatódott akkor is, amikor a latinnak nevezett nyelvállapot fokozatosan átalakult spanyollá (illetve a további rokon újlatin nyelvekké).
E változások tehát mind azért következnek be, mert a beszélők már nem érzik, hogy ezek több elemből álló kifejezések lennének, nem azonosítanak bennük összetételi tagokat. Történetileg viszont természetesen – bár nem minden esetben – kimutatható, hogy egy-egy szó egy-egy szótagja eredetileg mely elemnek felelt meg. A továbbiakban erre mutatok néhány érdekes példát a spanyolból.
A magyar valami és a valaki szavakról mindenki sejtheti, hogy eredetileg összetett szavak, amelyek második tagja a mi (’ami’) és a ki (’aki’) névmások (a vala- előtag a való ’létező’ változata, azaz ’ami/aki létezik’). De vajon elmondható-e ugyanez a spanyol algo ’valami’ és alguien ’valaki’ szavakról, összevetve őket a que ’ami’ és quien ’aki’ névmásokkal? Első ránézésre ma már nem...
Pedig de. Ha a semlegesnemű algo névmásnál nem is, a hímnemű alguien-nél már gyanakodhatunk a quien-nel való kapcsolatára. És nem is alaptalanul, hiszen a -guien végződés történetileg a quien-nel (< lat. QUĔM ’kit’, a tárgyeset okáról már írtam) azonos. Annak, hogy a [k] helyén [g]-t találunk, csupán az az oka, hogy a latinban még magánhangzók között állt (< ÁLIQUĔM), amely a spanyol alapjául szolgáló beszélt latin nyelvváltozatban – a természetes hangváltozási tendenciákat követve – ilyenkor zöngésült; később pedig az előtte lévő hangsúlytalan magánhangzó kiesett: ÁLIQUĔM [álikʷem] > *[álgeŋ] > alguien [álgjen]. (Hangsúlya a spanyolban latin előzménynek megfelelően első szótagi.)
A fentiekből már talán sejthető, hogy az algo névmás -go végződése pedig bizony a que névmással áll rokonságban! Ennek forrása ugyanis a latin ÁLIQUOD, melyben a QUOD a QUĬD (> qué, que) vonatkozó névmásként használt változata. Sőt, az algo-ban a -go szintén rokon a como szóban lévő co-val is, hiszen a como ’ahogy’, illetve cómo ’hogyan?’ (a ser létigével ’amilyen’, illetve ’milyen?’) a latin QUŌ MŌDO ’mi módon’ kifejezés összevonása, a QUŌ pedig a QUĬD határozói esete (semlegesnemben).
No de mi az al-? Az algo és alguien határozatlan névmások első szótagja – amely azonos az alguno (algún), alguna (< beszélt lat. *ALICŪNU, -ŪNA < lat. ALIQUIS + ŪNUS, -A, -UM) ’valamely(ik), valamilyen, valaki (több közül)’ névmásokban lévő al-lal is – a latin ALĬ- előtagból, ez pedig az ALĬUS ’(egy) másik, egyéb’ melléknévből származik (vagyis az ÁLĬQUIS, -QUĔM, -QUOD stb. szó szerinti jelentése tkp. ’ki/mi más/egyéb’, innen a ’valaki, valami’). Ez köszön vissza a szakirodalomban a szerzők felsorolásánál használt et al. fordulatban is, amely az ET ALII ’és mások’ rövidítése.
Érdemes tudni, hogy az újlatin nyelvekben a személyre és dologra utaló latin kérdő és vonatkozó névmások bonyolult és átláthatatlan rendszere lényegesen leegyszerűsödött. Ennek eredményeképpen csak a hímnemű QUĪ és ennek tárgyesetű QUĔM alakját vitték tovább ’(a)ki’, valamint a semlegesnemű, eredetileg csak kérdésben használt QUĬD-et ’mi(t)?’, illetve ’aki(t), ami(t), amely(et), hogy’ stb. jelentésben önálló funkciószavakként (vö. ol. chi [ki] és che [ke], fr. qui [ki], que [kö] és quoi [kwa], sp. quien és que, port. quem [kẽj] és que [kü]~[ki] stb.). A többi ragozott alakjuk csak – mára már elmosódott – összetételekben él tovább. A QUOD-nak pedig egyedül a románban van nyoma, melyet a că ’hogy’ kötőszó őrzött meg.
A lektorálásért és az ötletekért köszönet Kálmán László és Wenszky Nóra nyelvészeknek.
Ez kivétel nélkül minden természetes eredetű nyelvre igaz. Ahogy például a latinban is elmosódtak az egykori összetett szavak elemeinek határai (pl. *DEHABĒRE > DEBĒRE > sp. deber ’kell’, QUAM SĪ ’mint ha’ > QUASĪ → sp. casi ’majdnem’), ugyanez a folyamat természetesen folytatódott akkor is, amikor a latinnak nevezett nyelvállapot fokozatosan átalakult spanyollá (illetve a további rokon újlatin nyelvekké).
E változások tehát mind azért következnek be, mert a beszélők már nem érzik, hogy ezek több elemből álló kifejezések lennének, nem azonosítanak bennük összetételi tagokat. Történetileg viszont természetesen – bár nem minden esetben – kimutatható, hogy egy-egy szó egy-egy szótagja eredetileg mely elemnek felelt meg. A továbbiakban erre mutatok néhány érdekes példát a spanyolból.
A magyar valami és a valaki szavakról mindenki sejtheti, hogy eredetileg összetett szavak, amelyek második tagja a mi (’ami’) és a ki (’aki’) névmások (a vala- előtag a való ’létező’ változata, azaz ’ami/aki létezik’). De vajon elmondható-e ugyanez a spanyol algo ’valami’ és alguien ’valaki’ szavakról, összevetve őket a que ’ami’ és quien ’aki’ névmásokkal? Első ránézésre ma már nem...
 |
| (Forrás: El Mexicano) |
Pedig de. Ha a semlegesnemű algo névmásnál nem is, a hímnemű alguien-nél már gyanakodhatunk a quien-nel való kapcsolatára. És nem is alaptalanul, hiszen a -guien végződés történetileg a quien-nel (< lat. QUĔM ’kit’, a tárgyeset okáról már írtam) azonos. Annak, hogy a [k] helyén [g]-t találunk, csupán az az oka, hogy a latinban még magánhangzók között állt (< ÁLIQUĔM), amely a spanyol alapjául szolgáló beszélt latin nyelvváltozatban – a természetes hangváltozási tendenciákat követve – ilyenkor zöngésült; később pedig az előtte lévő hangsúlytalan magánhangzó kiesett: ÁLIQUĔM [álikʷem] > *[álgeŋ] > alguien [álgjen]. (Hangsúlya a spanyolban latin előzménynek megfelelően első szótagi.)
A fentiekből már talán sejthető, hogy az algo névmás -go végződése pedig bizony a que névmással áll rokonságban! Ennek forrása ugyanis a latin ÁLIQUOD, melyben a QUOD a QUĬD (> qué, que) vonatkozó névmásként használt változata. Sőt, az algo-ban a -go szintén rokon a como szóban lévő co-val is, hiszen a como ’ahogy’, illetve cómo ’hogyan?’ (a ser létigével ’amilyen’, illetve ’milyen?’) a latin QUŌ MŌDO ’mi módon’ kifejezés összevonása, a QUŌ pedig a QUĬD határozói esete (semlegesnemben).
No de mi az al-? Az algo és alguien határozatlan névmások első szótagja – amely azonos az alguno (algún), alguna (< beszélt lat. *ALICŪNU, -ŪNA < lat. ALIQUIS + ŪNUS, -A, -UM) ’valamely(ik), valamilyen, valaki (több közül)’ névmásokban lévő al-lal is – a latin ALĬ- előtagból, ez pedig az ALĬUS ’(egy) másik, egyéb’ melléknévből származik (vagyis az ÁLĬQUIS, -QUĔM, -QUOD stb. szó szerinti jelentése tkp. ’ki/mi más/egyéb’, innen a ’valaki, valami’). Ez köszön vissza a szakirodalomban a szerzők felsorolásánál használt et al. fordulatban is, amely az ET ALII ’és mások’ rövidítése.
Érdemes tudni, hogy az újlatin nyelvekben a személyre és dologra utaló latin kérdő és vonatkozó névmások bonyolult és átláthatatlan rendszere lényegesen leegyszerűsödött. Ennek eredményeképpen csak a hímnemű QUĪ és ennek tárgyesetű QUĔM alakját vitték tovább ’(a)ki’, valamint a semlegesnemű, eredetileg csak kérdésben használt QUĬD-et ’mi(t)?’, illetve ’aki(t), ami(t), amely(et), hogy’ stb. jelentésben önálló funkciószavakként (vö. ol. chi [ki] és che [ke], fr. qui [ki], que [kö] és quoi [kwa], sp. quien és que, port. quem [kẽj] és que [kü]~[ki] stb.). A többi ragozott alakjuk csak – mára már elmosódott – összetételekben él tovább. A QUOD-nak pedig egyedül a románban van nyoma, melyet a că ’hogy’ kötőszó őrzött meg.
A lektorálásért és az ötletekért köszönet Kálmán László és Wenszky Nóra nyelvészeknek.