![]() |
Kantábria címere (forrás) |
Az teljesen önkényes és tudományos szempontok alapján nem eldönthető kérdés, hogy egy dialektuskontinuumot alkotó, elvben akár végtelen sok nyelvváltozat közül melyikre bökünk rá és nevezzük „nyelvnek”, míg a körülötte lévőket pedig a nyelvjárásainak, tájszólásainak (azt, hogy éppen melyik változatra esett a választás, általában történelmi események, az írásbeliség, a nyelvváltozatot használó népcsoport uralkodó szerepe stb. határozták meg – pl. volt idő, amikor a spanyolt csak az okcitán nyelvjárásának tekintették).
Az észak-spanyolországi Kantábria (Cantabria) történelmi tartomány (egykor a Kasztíliai Királyság része) és jelenlegi autonóm közösség nyelvjárása a kantábriai – spanyolul cántabro, kantábriai nyelvjárásban cántabru – vagy hagyományosan montañés [montanyész], azaz ’hegyi’ (mivel a terület népies elnevezése La Montaña ’A Hegyvidék’). Történetileg átmenetet képez a kasztíliai és az asztúriai-leóni dialektusok között, így a kutatók egy része – nézeteitől függően – a kasztíliai, másik fele az aszturleóni nyelvjárásai közé sorolja. A két nyelvjáráscsoport eleve nagyon közel áll egymáshoz, és kölcsönösen is érthetőek; sőt, mint tudjuk, hagyományosan az aszturleóni is csak egy spanyol történelmi nyelvjáráscsoportnak számított, ám egyes változatait (pl. az asztúriait és a mirandait) ma már önálló nyelvekként ismerik el.
Jellegzetes kantábriai hegyvidéki tájkép (Forrás: Pixabay.com) |
A kantábriait leginkább a hangsúlytalan szó végi magánhangzók záródása különbözteti meg a sztenderd kasztíliaitól (ami egyébként számos más újlatin nyelvváltozatra jellemző), mint például humo (< lat. FŪMU) → humu ’füst’, leche (< lat. LACTE) → lechi ’tej’. A szó belsejében is megfigyelhetőek ezekhez hasonló hangváltozások, pl. caldero (< lat. CALDARIU) → caldiru ’üst’, pasado (< lat. PASSATU) → peséu ’(el)múlt’, reímos (< lat. RIDEMUS) → rimus ’nevetünk’. Ami a mássalhangzókat illeti, megőrződött a latin szó eleji F-ből származó h- kiejtése, amely a sztenderd spanyolban eltűnt, pl. humu [húmu]. Bizonyos délspanyol nyelvjárásokhoz hasonlóan, az -ado, -ada, -eda stb. végződésekben a -d- kiesik, pl. nevada → nevá ’havas’, polvareda → polvorea ’porfelhő’. Egyes területeken a szókezdő l- lágyul, azaz palatalizálódik, pl. lodo → llodu [lʲódu] ’latyak’.
A beszélők száma vonatkozásában nincs pontos adat, de erősen visszaszorulóban van, talán mindössze néhány ezerre tehető. Egyes források szerint szerepelt az UNESCO veszélyeztetett nyelveinek listáján, mint aszturleóni nyelvjárás. Példaként itt meghallgatható egy népdal kantábriai dialektusban [szöveg].