Precipitaciones és tormenta eléctrica

Ebben a barátságtalan, hideg, esős időben épp ideális téma az időjárás! Biztos többen is jártak már úgy a spanyolosok közül, hogy nézték valamely spanyol nyelvű csatornán az időjárás-jelentést, és elég furcsa szavakat hallottak, szerették volna megérteni, miről is hablatyolnak: lehet-e a strandra menni, vagy sem. A spanyol–magyar szótárakkal sajnos ismét nem megyünk sokra, mert hajlamosak a fogalmakat összemosni, vagy egyáltalán fel sem tüntetik a meteorológiában használt jelentésüket – pl. a borrasca sem ’(szél-/hó-) vihar’, ahogy a szótárban szerepel, mint látni fogjuk.

Supercelda vagy supercélula – szupercella (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

A helyzeten viszont könnyű segíteni – íme a leggyakoribb szakkifejezések betűrendben, melyeket spanyol időjárás-jelentésekben hallhatunk! (A főnevek neme csak ott van jelölve, ahol a végződésből nem állapítható meg egyértelműen: m. = masculino, hímnemű, és f. = femenino, nőnemű.)

• aguanieve, f. (< agua < lat. AQUA + nieve) – ’havaseső’
• anticiclón, m. (< gör. ἀντι- + κυκλῶν) – ’anticiklon, magas légnyomású képződmény’
• bochorno (< lat. VULTURNU ’délkeleti szél’) – ’fülledt, kellemetlen meleg’
• borrasca (< lat. BORRAS, BOREAS ’É-i szél’) – ’ciklon, alacsony légnyomású képződmény’
• bruma (< lat. BRUMA ’téli napforduló’) – ’köd (porrészecskékkel)’ (főleg a tenger felett)
• calima vagy calina (< lat. CALIGINE, a bruma hatására) – ’pára (porrészecskékkel)’
• calma, f. (< lat. CAUMA < gör. καῦμα) – ’szélcsend’
• cielo (< lat. CÆLU) – ’égbolt’ (→ cubierto, despejado, nublado, semidespejado)
• chubasco (< port. chuva ’eső’, vö. lluvia) – ’zápor erős széllel’
• cubierto (< cubrir, lat. COOPERIRE, COOPERTU) – ’borult, borús’
• débil (< lat. DEBILE) – ’csekély, enyhe, gyenge’ (→ lluvia, viento)
• despejado (< port. despejar) – ’derült’
• frente, m. (< régi fruente < lat. FRŎNTE) – ’front’
• fuerte (< lat. FŎRTE) – ’erős, viharos’ (→ lluvia, viento)
• llovizna (< llover < lat. PLOVERE, PLUERE) – ’szitáló eső, szemerkélés, ködszitálás’
• lluvia (< lat. PLUVIA) – ’eső’
• moderado (< moderar < lat. MODERARI) – ’mérsékelt’ (→ lluvia, viento)
• neblina (< niebla) – ’vízpára, párásság’
• niebla (< lat. NĔBULA) – ’köd’ (90% páratartalom felett)
• nieve, f. (< hisp. lat. *NĔVE < lat. NIVE) – ’hó’
• nube, f. (< lat. NUBE) – ’felhő’
• nublado (< nublar < lat. NUBILARE) vagy nuboso (< nube) – ’felhős’
• poniente (< lat. PONĔNTE) – ’nyugati szél’
• precipitación, -ones (< lat. PRÆCIPITATIO, -ONES) – ’csapadék’ (inkább többesben)
• racha vagy ráfaga (de viento) – ’széllökés’
• semidespejado (< semi- < lat. SEMI- + despejado) – ’derült, felhőkkel’
• soleado (< solear < sol < lat. SOL) – ’napos’
• supercelda vagy supercélula – szupercella (örvénylő zivatarfelhő)
• tormenta (< lat. TORMENTA) vagy tormenta eléctrica – ’zivatar’
• viento (< lat. VĔNTU) – ’szél’

A leísmo, a laísmo és a loísmo a spanyolban

A spanyol személyes névmásokról már volt szó több témában is korábban, azonban csak érintőlegesen tértem ki három fontos nyelvjárási jelenségre, amelyek viszont sokszor megzavarhatják a nyelvtanulók „tisztánlátását”. Ezekről lesz szó a mai témában.

Áttekintés

Mint tudjuk, a spanyol személyes névmások (pronombres personales) négy esettel (caso) rendelkeznek, alany- (nominativo), tárgy- (acusativo), részes (dativo), valamint elöljárós (melyet neveznek határozói vagy függő esetnek is, spanyolul caso preposicional vagy oblicuo). Ezek közül az alany- és az elöljárós esetűek az ún. hangsúlyos névmások (pronombres tónicos), a csak igével használatos részes és tárgyesetűek pedig a hangsúlytalan névmások (pronombres átonos). Az utóbbiakra a pronombres clíticos elnevezést is használják a szakirodalomban (a clítico jelentése ’tapadó-’, ill. ’simulószó’, továbbá összetételben proclítico, ha az igét megelőzi, és enclítico, ha hátulról tapad hozzá).

Az esetek szám és személy szerinti eloszlása azonban nem túl „logikus”, nem kiegyenlített. Elöljárós esete pl. csak az egyes szám első és második személyű, valamint a visszaható névmásnak van (a többinél megegyezik az alanyesettel); a tárgy- és a részeshatározó eset pedig csak harmadik személyben különböznek egymástól, és szintén csak harmadik személyben van külön visszaható névmás is, amely viszont egyes és többes számban azonos. Ugyanez a helyzet a nemek vonatkozásában is: az alanyesetű névmások az egyes szám első és második személyű alakok kivételével megkülönböztetik a nemeket, a tárgyesetű névmások csak a harmadik személyben, a részes és az elöljárós esetűek – beleértve a visszahatóakat is – pedig egyáltalán nem.

De hogy nyelvjárási jelenségekről beszélhessünk egyáltalán, tekintsük át gyorsan a művelt vagy „sztenderd” norma szerinti személyes névmásokat a harmadik személy vonatkozásában. Alanyesetben, egyes számban ezek az él, ella, ello (< lat. nom. ĬLLE, ĬLLA, ĬLLUD), többes számban ellos, ellas (< lat. acc. ĬLLOS, ĬLLAS); tárgyesetben, egyes számban a lo, la, lo (< lat. acc. ĬLLUM, ĬLLAM, ĬLLUD), többes számban los, las (< lat. acc. ĬLLOS, ĬLLAS); részes esetben pedig a le, les (< lat. dat. ĬLLI, ĬLLIS). (Ez majdnem teljesen megfelel a latin esetrendszernek azzal a különbséggel, hogy a spanyol alanyesetű többes szám is a latin tárgyesetűből származik.) A sztenderd spanyol köznyelvben használt tárgy- és részeshatározó esetű névmásokat az alábbi táblázat foglalja össze.

(Forrás: El Mexicano)

Nyilván egyszerű dolgunk lenne, ha ez mindenhol így is lenne, a nyelv azonban folyamatosan változik. A latinban még mindkét számban és mindhárom személyben megkülönböztették a részes és a tárgyesetet egymástól. A spanyolban ez azért nincs így, mert az első és második személyű latin tárgyesetű névmásokból (MĒ, TĒ / NŌS, VŌS) lettek a részes esetűek is (me, te / nos, os), míg a latin egyes számú részes esetű (MIHI, TIBI), valamint a visszaható részes névmásból (SIBI) a spanyolban az elöljárós esetűek (mí, ti, sí) lettek (a többes számú részes esetű latin NŌBIS és VŌBIS eltűnt, azaz valószínűleg egybeesett az alany- és tárgyesetű NŌS, VŌS alakokkal).

Látjuk tehát, hogy latin > spanyol átalakulásnál az első és második személyű névmások elvesztették a tárgy- és a részes eset eredeti megkülönböztetését, csak a harmadik személyekben tartották meg azt, az esetrendszer kissé átalakult. A mai spanyol nyelvjárásokban ez az átalakulás pedig folytatódik, kiterjedve a harmadik személyű névmásokra is, ami a leísmo, laísmo és loísmo elnevezésű jelenségeket eredményezi. A továbbiakban arról lesz szó, hogy mit is jelentenek ezek egészen pontosan, és mennyire elfogadottak a művelt köznyelvben.

A leísmo

A leísmo (magyarul kb. ’le-zés’) a legelterjedtebb a három közül, és a részes esetű le, les névmás használatát jelenti tárgyesetben, a sztenderd nyelvbeli lo(s) vagy la(s) helyett. Spanyolországban és Latin-Amerikában is általánosan elterjedt jelenség, azonban más-más jelleggel.

• Spanyolországban hímnemben fordul elő a le(s) névmás tárgyas használata a lo(s) helyett, ha személyről van szó: —¿Conoces a José? —No, no le conozco. ’Ismered Josét? – Nem, nem ismerem őt’; de: —¿Conoces estos libros? —Sí, los conozco. ’Ismered ezeket a könyveket? – Igen, ismerem azokat’. (Nőnemben személyekre és dolgokra is a la(s) névmás használatos tárgyesetben: —¿Conoces a María / esta novela? —Sí, la conozco. / —No, no la conozco. ’Ismered Maríát / ezt a regényt? – Igen, ismerem őt/azt. / Nem, nem ismerem őt/azt.’) A jelenség oka egyes szakemberek szerint az, hogy a beszélők nemcsak a nemek, hanem a személyek és a dolgok megkülönböztetésére is törekszenek.

(Forrás: El Mexicano)

• A Latin-Amerikában is előforduló leísmo a magázással, vagyis az usted(es) névmás használatával van összefüggésben. Ez az ún. leísmo de cortesía, és nemre való tekintet nélkül használják: A usted(es) le(s) respeto. ’Önt (Önöket) tisztelem.’ Harmadik személyről szólva, valamint tegezés esetén is a norma szerinti tárgyesetű névmásokat használják: lo/la quiero ’szeretem őt’, los/las quiero ’szeretem őket ~ szeretlek titeket’.

(Forrás: El Mexicano)

A fent tárgyalt spanyolországi leísmo – hímnemben és személyre – és a leísmo de cortesía a művelt köznyelvben ma már teljesen elfogadott. A leísmo összes többi esete nem számít helyesnek a művelt normában. A jelenség ugyanakkor nem érvényesül, ha a tárgyas névmás egy részes esetűvel áll együtt: pl. No me lo puedo quitar [a él] de la cabeza (nem pedig No me *le puedo quitar de la cabeza) ’Nem bírom őt kiverni a fejemből’.

A leísmo egy nagyon speciális, de általánosan elterjedt esete a se névmással alkotott személytelen mondatokban fordul elő: pl. Se le considera el mejor actor de su tiempo ’A maga idejének legjobb színészeként tartják számon’. Bár a spanyol nyelvtanok a jelenség e típusának eredetével nem foglalkoznak, annyi bizonyos, hogy már a kezdetektől fogva a részes névmással alkották az ilyen kifejezéseket. Vélelmezhetően az ennek az oka, hogy a személytelen szerkezet eredete a szenvedő kifejezésekben gyökerezik, amelyeknek nem volt tárgyuk.

Nem tartozik azonban a leísmo körébe, amikor bizonyos igékkel, amelyek a magyarban általában tárgyesetet vonzanak, a spanyolban a részes névmást is használják. Ez a „látszólagos leísmo” valójában arról szól, hogy az ige részes és tárgyesetet is megenged a szövegkörnyezettől függően.

A laísmo és a loísmo

A laísmo (kb. ’la-zás’) és a loísmo (kb. ’lo-zás’) a leísmo nevű jelenséggel ellentétben az etimológiailag tárgyesetű la(s), lo(s) névmások használatát jelenti részes esetben, az annak megfelelő le(s) helyett. Mindkettő tájszólási jellemző, és a művelt köznyelvben helytelennek számítanak.

A laísmo – részes esetben, nőnemben a la(s) használata le(s) helyett – a középkorból származó, ó-kasztíliai eredetű népnyelvi jelenség, és ma is jobbára csak Kasztília középső és északnyugati részén elterjedt az igénytelen nyelvhasználatban: pl. Yo *la di un beso a Josefa ’Adtam egy csókot/puszit Josefának’ (helyesen: Yo le di un beso...); Cuando abrió la Marcelina, *la dijeron: ¿Vive aquí Marcelina Domínguez? ’Amikor kinyitotta [az ajtót] a Marcelina, azt mondták neki: Itt él Marcelina Domínguez?’ (helyesen: le dijeron:...). A nyelvjárási laísmo oka, hogy – a tárgyesettel párhuzamban – a beszélők részes esetben is törekszenek a nemek megkülönböztetésére (az olasz is megkülönbözteti a nemeket részes esetben egyes számban, pedig a latin dativus-ban nem volt ilyen megkülönböztetés).

(Forrás: El Mexicano)

A loísmo, vagyis hímnemben a tárgyesetű lo használata részes névmásként a le helyett, szintén a középkori Kasztíliából származó tájszólási jelenség, de nem annyira elterjedt, mint a laísmo: *Los dije que no se movieran de aquí ’Mondtam nekik, hogy ne mozduljanak innen’ (helyesen: Les dije...).

Mivel a laísmo és a loísmo a középkori Kasztíliából nem került be a déli nyelvjárásokba, a Kanári-szigeteken, valamint Spanyol-Amerikában nem terjedtek el ezek a jelenségek.

Összefoglalás

A leísmo, laísmo és loísmo olyan nyelvjárási jelenségek, amelyekben a harmadik személyű névmások tárgy- és a részeshatározó esete közötti különbség eltűnik a nemek, valamint a személyek és a dolgok megkülönböztetése javára.

A leísmo a részes esetű le(s) névmás használatát jelenti tárgyesetben, a lo(s), la(s) helyett; a laísmo és a loísmo pedig a tárgyesetű la(s), lo(s) névmások tájszólási használata részes esetben, a le(s) helyett. A leísmo a cikkben leírt esetekben a művelt normában teljesen elfogadott, azonban a laísmo és a loísmo tájszólási jelenségek, amit az iskolázott beszélők igyekeznek elkerülni.

Az imént tárgyalt jelenségeket nagyjából úgy lehetne elképzelni, mint amikor valaki azt mondja magyarul, hogy pl. „[én] tudnák” a tudnék helyett, mert szükségesnek érzi a hangrendi illeszkedést.

Hamis barátok az olasz és a spanyol között

Volt már szó spanyol és magyar, valamint angol és spanyol közötti hamis barátokról, most pedig következzék az olasz és a spanyol! Emlékeztetőül, hamis barátoknak nevezzük az olyan szavakat, amelyek nagyon hasonlóan – esetleg azonosan – hangzanak két nyelven, azonban jelentésük eltérő, vagy más szövegkörnyezetben (is) használják őket, ezért könnyen megtéveszthetik azokat, akik a két nyelvet tanulják.

A hamis barátok eredete lehet azonos – ilyenkor csak a jelentésük távolodott el egymástól – és lehet eltérő is, ekkor természetesen csak véletlen egybeesésről van szó. Tekintettel arra, hogy a nyelvekben a szavak jelentése a legképlékenyebb, és leginkább az van kitéve a változásoknak az idők során, bizony még két közeli rokon nyelv esetében is adódhatnak jószerivel hamis barátok az egyazon tőről fakadó szavak között, s így van ez az olasz és a spanyol esetén is.

Természetesen lehetetlen vállalkozás lenne a két nyelv között létező összes hamis barátot felsorolni, így a teljesség igénye nélkül lássunk néhányat az érdekesebbek közül. (A felsorolásnál először az olasz, utána a hasonló spanyol szó szerepel.)

Avere és haber

Mindkét szó eredete a latin HABĒRE ’birtokol, neki van’. Az olaszban és a spanyolban használják segédigeként is az összetett igeidők képzésére, azonban az olasz őrzi az eredeti latin jelentését is. Az óspanyolban még használták szintén birtoklás kifejezésére is, azonban e szerepét fokozatosan átvette a hasonló jelentésű tener (< lat. TENĒRE ’tart, fog’) ige. Személytelen, tárgyas igeként viszont a spanyol haber létezést, előfordulást fejezi ki. Nem tévesztendő össze tehát az olasz hai ’neked van’ és a spanyol hay ’létezik/léteznek, előfordul(nak)’! Az előbbi spanyol megfelelője a tienes, az utóbbi olaszul pedig c’è [cse] (egyes szám) és ci sono (többes szám).

Burro

Ez a szó olaszul ’vaj’-at jelent, spanyolul viszont ’szamár’. Az alaki egyezés véletlen egybeesés: az olasz szó forrása a görög eredetű latin BUTYRUM (< gör. βούτῡρον) azonos jelentésben; a spanyol burro pedig a borrico ’szamár’ rövidülése, amely a latin BURRĪCU(M) ’kis termetű (vöröses) ló’ folytatója. Ez utóbbi a BURRUS ~ BYRRUS ’vöröses’ képzős alakja, melynek végső forrása a görög πυρρός [pürrósz] ’lángvörös’, a πῦρ [pűr] ’tűz’ szóból. A ’vaj’ spanyolul mantequilla, a manteca ’állati/növényi zsír’ kicsinyítőképzős alakja (eredete ismeretlen); a ’szamár’ olaszul pedig asino, a latin ÁSINU(M) főnévből (vö. sp. asno).

Kutyából nem lesz szalonna Szamárból nem lesz vaj... (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

Cercare, cerca és acercar, cerca

Ezek a szavak a latin CĬRCO ’körüljár’, illetve CĬRCA ’körül, közel’ szócsaládból származnak. Az olasz cercare jelentése ’keres, kutat’, illetve cerca ’keresés’, a spanyolban viszont az acercar ’(meg)közelít’, a cerca pedig ’közel’, továbbá cerca de ’körül(belül), megközelítőleg’. A ’keres, kutat’ jelentésnek a spanyolban a bizonytalan, de indoeurópai eredetű buscar, a ’(meg)közelít’, ill. ’közel’ jelentéseknek az olaszban pedig az avvicinare, vicino szavak felelnek meg, a lat. VICĪNUS ’szomszéd(os)’ melléknévből.

Chièdere és querer

Mindkét szó forrása a latin QUÆRERE ’keres, kíván, törekszik’. Az olasz chièdere [kjedere] azonban ’kér’, a spanyol querer [kerer] pedig ’akar, szeret(ne)’ jelentésben él tovább. Ugyanehhez a szócsaládhoz tartozik az átvitt értelmű olasz questione, spanyol cuestión mint ’kérdés, probléma’. A ’kér’ jelentésnek a spanyolban a pedir (< lat. PETERE ’kér’), az ’akar, szeret(ne)’ igének pedig az olaszban a volere (< népi lat. VOLERE < lat. VELLE ’akar’) felel meg.

Contestare és contestar

Az ige forrása a latin CONTESTĀRI ’tanúsít’. Mai jelentése viszont az olaszban ’vitat, kétségbe von’, illetve ’támad’, a spanyolban pedig ’válaszol, felel (kérdésre)’, a responder (< lat. RESPONDERE) szinonimája. A ’válaszol, felel’ olasz megfelelője csak a rispondere

Domandare, domanda és demandar, demanda

Ezek a szavak a latin DEMANDĀRE ’rábíz, utasít’ igéből származnak, az olaszban azonban elsősorban a ’kérdez’, illetve ’kérdés’ jelentést vették fel. Ezzel szemben a spanyolban az ’igényel’ vagy ’beperel’, illetve ’igénylés, kérelem’, továbbá ’beadvány, (bírósági) kereset’ jelentésben honosodtak meg (ezeket szintén jelenti az olasz domandare és domanda). A ’kérdez’ és ’kérdés’ jelentéseknek a spanyolban a preguntar (< népi lat. PRÆCUNCTĀRE < lat. percontari, percunctari), pregunta szavak felelnek meg.

Guadagnare és guadañar, guadaña

Mindkét nyelvben germán átvétel, a kikövetkeztetett gót vagy ősgermán tő a *waithô ’mező’. Az olasz guadagnare [gwadanyáre] jelentése ’nyer, keres (pénzt)’, a spanyol guadañar igéé viszont ’(le)kaszál’ (a guadaña ’kasza’ főnévből). Ez utóbbi jelentésnek az olaszban a falciare [falcsáre] ige felel meg (a falce [fálcse] ’kasza’ főnévből, melynek forrása az azonos jelentésű latin FALX, FALCEM), míg a spanyolban a ’nyer, keres’ jelentésnek a ganar, a gót *ganan ’sóvárog’ igéből, amely az ősgermán *ginôn alakra vezethető vissza. Jelentését valószínűleg befolyásolta a germán *waithanjan ’(le)arat’, vö. *waithô (lásd még: portugál ganhar, katalán guanyar).

Aki arat, keres... (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Guardare és guardar

Szintén germán jövevényszó, az ősgermán *wardôn ’figyel’ igéből. Az olaszban a ’néz’, a spanyolban viszont az ’őriz’ jelentésben honosodott meg. A szócsaládhoz tartozik még mindkét nyelvben a guardia ’őr(ség)’, továbbá az olasz sguardo ’tekintet’. A ’néz’ jelentésnek a spanyolban a mirar felel meg, amely a latin MIRARI ’bámul, csodál’ igéből származik.

Luogo és luego

Az olasz luogo főnév, jelentése ’hely’, forrása a latin LŎCU(M), azonos jelentésben. A spanyol luego ennek határozóesetű LŎCO ’helyén/idejében’ alakjára vezethető vissza, innen a mai spanyol jelentése: ’aztán, majd’ (határozószó), illetve ebből jelentésátvitellel ’tehát’ (kötőszó). A ’hely’ spanyolul lugar (< régi logar < lat. LOCĀLE), az ’aztán, majd’ olasz megfelelője pedig poi (< lat. PŎST, vö. sp. pues).

Se, si

Ezek a szavak mindkét nyelvben léteznek, és könnyű is a jelentéseiket összekeverni. Az olasz se lehet egyrészt személyes névmás, a si ’magát, magának; magukat, maguknak; ők egymást, ők egymásnak’ alakváltozata másik hangsúlytalan személyes névmás előtt, a latin SĒ, SIBI ’magát, magának’ folytatásaként; másrészt jelentheti a ’ha’ kötőszót is, az azonos jelentésű latin SĪ szócskából. A spanyolban a névmás mindig se, a ’ha’ kötőszó pedig si.

Tenere és tener

Az ige forrása a latin TENĒRE, amely egyaránt jelentette azt, hogy ’tart, fog [kézben]’, és azt is, hogy ’tart, birtokol’. Az olaszban viszont csak az elsőt jelenti, míg a spanyolban birtoklóigévé vált. Az általános birtoklást az olaszban az avere fejezi ki.

Tra és tras

Az olasz tra forrása a latin INTRA és TRANS elöljárószók, ennek megfelelően jelentése ’között’ vagy ’múlva’. A spanyol tras csak a latin TRANS folytatása, jelentése ’után’ (inkább időben és átvitt értelemben, mint helyben). A ’között’ jelentésnek a spanyolban entre (< lat. ĬNTER) felel meg, az ’után’ jelentésnek pedig az olaszban dopo (< lat. DE POST, vö. sp. después).

Vicino és vecino

Mint fentebb említettem, ezek a szavak a latin VICĪNUS ’szomszéd(os)’ szóból származnak, és ugyanezt ma is jelentik olaszul és spanyolul. Határozószóként azonban az olasz vicino (a) azt is jelenti, hogy ’közel’, pl. vicino a te ’közel hozzád’, amit viszont spanyolul nem. A ’közel’ spanyol megfelelője a cerca (de), vagyis a vicino a te spanyolul cerca de ti, és nem *vecino a ti.

Voglio és voy

Bár igealakokról van szó, a gyakori használat miatt érdemes ezt a párost említeni. Az olasz voglio jelentése ’akarok’, a volere (< lat. VOLERE, VOLO) igéből, a spanyol voy (< lat. VADO, VADERE) viszont az ir (< lat. ĪRE) alakja, jelentése ’megyek’, illetve – a jövő idejű cselekvés, szándék jelzésére – ’fogok’. Az ’akarok’ spanyolul quiero, a ’megyek’ olaszul vado. A voglio cantare spanyol megfelelője tehát nem voy a cantar, hanem quiero cantar ’énekelni akarok’; a voy a dormir ’aludni megyek’ pedig olaszul vado a dormire lesz.

Mindez persze csak ízelítő volt – az alábbi ábrán további szópárokat találunk!

(Forrás: Olasz, spanyol nyelv / El Mexicano)