Vakcina, vacuna – de mi köze az oltásnak a tehenekhez?

Egy évvel ezelőtt még csak a karanténról beszélhettünk a koronavírus-világjárvány kapcsán, de szerencsére most már rendelkezésre áll a védőoltás is, újabb szóval, a vakcina. Lehet, hogy annyira nem is új ez a szó, mindenesetre nem emlékszem a gyerekkoromból, hogy bárki is így hívta volna (idegen szakkifejezés lévén a történeti-etimológiai szótárakban sajnos nem szerepel).

Hegyoldalon legelésző tehenek (Forrás: Pixabay.com)

Akárcsak a karantén, számunkra a vakcina szó alakja sem mond különösebben semmit, de valószínűleg ugyanígy van ezzel az átlagos angol anyanyelvű is, ahol vaccine, francia jövevényszóval. Sokkal könnyebb helyzetben vannak viszont az újlatin nyelveken beszélők, természetesen. A spanyol ajkúak számára például teljesen egyértelmű, hogy a vacuna ’védőoltás’ a vaca (< lat. VACCA) ’tehén’ szóval van összefüggésben: ez ugyanis nem más, mint a belőle képzett melléknév, a vacuno, -na ’marha-, tehén-’ (pl. res vacuna ’marhahús’) főnevesült nőnemű alakja.

Ezzel el is jutottunk az alapkérdéshez, hogy mégis mi köze lehet a védőoltásnak a marhához. Nos az, hogy az oltás feltalálója, Edward Jenner (1749–1823) angol sebész és tudós tehénhimlővírust használt a kísérletéhez, amellyel bebizonyosodott, hogy akit megfertőztek vele, már nem kaphatja el a veszélyes fekete himlőt. A tehénhimlő pedig latinul variola vaccina, amely spanyolul viruela vacuna, ahonnan a vaccina, ill. vacuna melléknév ’védőoltás’ jelentésű főnévként önállósult. Ebből képezték aztán a vakcinál (to vaccinate; vacunar) és vakcinálás (vaccination; vacunación) szavakat is.

„Ya sabes que estoy de ti vacunada...” – ’Már tudod, hogy be vagyok veled oltva...’

Az arabok és a spanyol: három elterjedt tévhit

Az Ibériai-félszigeten majdnem 800 évig tartó arab uralom kapcsán sokakban felmerült már, hogy a spanyoloknak ma arabul „kellene” beszélniük. A muzulmán hódítók 711-ben kötöttek ki a mai Gibraltár közelében a berber származású Táriq ibn Zijád vezetésével, akiről a terület később a nevét is kapta (arabul جبل طارق Dzsabal Táriq, azaz ’Táriq hegye’), szétverték a Nyugati-gót Királyságot, s egészen 1492-ig, Granada visszafoglalásáig a félszigeten maradtak.

A granadai Alhambra. A név forrása az arab al-hamrá (الْحَمْرَاء), jelentése ’a vörös [erőd]’. (Forrás: Pixabay.com)

A spanyolok ma mégsem arabul beszélnek – sőt, a szókincset ért hatásokon kívül semmilyen más nyoma nincs ennek a sémi nyelvnek a félszigeti nyelvváltozatokban. Az alábbiakban három ismert tévhit és cáfolatuk olvasható a spanyol és az arab nyelv kapcsolatáról.

Az Ibériai-félszigeten 700 éven át arabok uralkodtak. Hogy lehet akkor az, hogy ma nem az arab minden spanyol anyanyelve?

Egyrészt érdemes tudni, hogy a félszigeten ma beszélt újlatin nyelvek mindegyike az északi peremvidékekről származik, ahová az arabok – pontosabban mórok – nagyon el sem jutottak, uralmuk sem tartott ott sokáig. Másrészt az, hogy történik-e nyelvcsere, nem attól függ, hogy mennyi ideig volt jelen adott népcsoport egy területen: sokkal inkább a kulturális motiváltságnak van jelentősége. Ráadásul a félszigetet megszálló észak-afrikai muzulmánok az ott lévő (akkor épp a gót birodalomhoz tartozó) romanizált népesség többmilliós lélekszámához képest nagyon kevesen, még százezren sem voltak, s valójában alig volt közöttük arab (többnyire csak a vezetőik). Habár az arab volt a „hivatalos nyelv”, a lakosság a mindennapi érintkezésben továbbra is saját (új)latin nyelvjárásait használta. Ezek összefoglaló elnevezése a mozarab („arabizált [latin]”), amelynek emlékei arab ábécével írt versekből maradtak ránk. Ez az ódélspanyol dialektuscsoport nagyon közel állt a régi aragóniai és kasztíliai nyelvjárásokhoz, amelyek aztán a többi északi nyelvjárással együtt a Reconquista során kiszorították.

Bár Madrid neve középkori arab szövegekben tűnik fel először „Madzsrít” formában, valószínűbb, hogy a latin matrix, -īce(m) újlatin változatáról van szó. (Kép: polgármesteri hivatal épülete, korábban postapalota. Forrás: Pixabay.com)

A spanyol szókincs tizedét valóban arab szavak alkotják?

Ez így nem igaz. A Reconquista idején a területet a muzulmánoktól visszahódító, északról érkező kasztíliaiak valóban sok arab szót átvettek a mozarab nyelvjárások közvetítésével, de ezek többsége az arab uralom fokozatos visszaszorításával hamar el is tűnt (Bölcs Alfonz idején számos latin jövevényszót honosítottak meg a pótlásukra). Eleve problémás ezt számokban kifejezni, hiszen egy nyelv szókincsének mérete nem határozható meg és állandó változásban is van. A 10% még így is elég nagy túlzás. A köznyelvben a spanyol sem használ sokkal több arab jövevényszót, mint más európai nyelvek (a mindennapi szókincs több mint 95%-a latin eredetű), gyakoriságuk a germán jövevényszavakéval mérhető össze. Amiért mégis úgy tűnhet, hogy a spanyolban rengeteg az arab jövevényszó, az az, hogy az arab al-, a- névelővel együtt vették át őket szájhagyomány útján a helyi arab nyelvjárásból (hiszen az újlatin anyanyelvű lakosság nem tudta, hogy az névelő), jellegzetes hangzást kölcsönözve e szavaknak: pl. algodón ’pamut’ (vö. angol cotton), almacén ’raktár’, amely eredetét tekintve a magazin szó megfelelője, azúcar ’cukor’ (ld. angol sugar) és így tovább.

A spanyol torokhangok – írásban j és g – tényleg az arabból származnak?

Tévedés. A mai (sztenderd) spanyol [ch] hang (nemzetközi fonetikai átírásban: [x]) nyelvtörténeti időben mérve nem régi fejlemény, a 17. század előtt nem létezett. A korábbi zöngétlen palatális réshang „hátrébb csúszásából” adódott, amelyet ugyanakkor az óspanyol [s] és [zs] hangok egybeesése eredményezett. A változást belső szerkezeti okokra vezetik vissza. A 15. századi spanyolban még meglévő magyar [s]-szerű mássalhangzó ejtése túl közel volt az s betűvel jelölt lágy [sz] hangéhoz, ami sok félreértést okozott volna. Azért, hogy ez ne történjen meg, ezt az [s] hangot a beszélők egyre hátrébb képezték, míg végül a mai veláris [ch] lett belőle. Természetesen az arab jövevényszavakban lévő mai j [ch] is egy régebbi [s] vagy [zs] hangból származik, semmi köze az arab torokhangokhoz, amelyeknek egyébként a mai spanyolban vagy néma h, vagy olykor f felel meg.

Az arab uralom hatása legfőképpen az építészetben mutatkozik meg. (Forrás: Pixabay.com)

Megjegyzendő továbbá, hogy a mai félszigeti spanyolban, leginkább a Madridban és vonzáskörzetében jellemző „arabos” torokhangok (fonetikai átírásban [χ]: mint a jota, gente szavak kezdőhangja; ill. ennek zöngés párja, legjobban a „raccsolt r”-re emlékeztető [ʁ]: pl. az algo, pagar szavak g-je) pedig már modernkori helyi újítások, így végképp semmi közük nem lehet az arab nyelvhez.

Ha valaki szeretne kicsit jobban elmélyedni a témában, ebben a negyedórás angol nyelvű videóban bővebben is kifejtésre kerül a spanyol és portugál nyelveket ért arab hatás, rövid történelmi ismertetéssel és valós szókincsbeli példákkal.