Nemrég bukkant fel a YouTube-on egy új nyelvészeti ismeretterjesztő csatorna, mely a sokat sejtető Lingüísticamente hablando (magyarul „Nyelvészeti értelemben szólva”) címet viseli. Készítője, egy Michelle [micsel] nevű, az akcentusából ítélve mexikói hölgy (aki a videók színvonalát tekintve valóban nyelvész lehet), azt állítja egyik rövid videójában, hogy a spanyol salud ’egészség’ kiejtése [salut], vagyis a szó végi /d/ [t]‑nek hangzik. Azt is elmondja, hogy e jelenség neve neutralizáció.
Az utóbbiban igaza van, hiszen amikor két fonéma bizonyos helyzetekben elveszti a megkülönböztető értékét (vagy az egyik, vagy a másik javára), azt így nevezzük. Az alapállítás azonban már nem teljesen fedi a valóságot. Röviden: van, aki így ejti, de ez egyáltalán nem általánosítható „a spanyol” nyelvre, ahogy ő ezt állítja (sőt, még a mexikói spanyolra sem).
A /d/-nek szó végi helyzetben – nyelvjárástól, egyéntől függően – alapvetően négyféle megvalósulása lehetséges: [ð], [θ], [t], ∅. A legritkábban közülük talán éppen a [t] fordul elő, méghozzá leginkább Spanyolországban, azon belül is a katalán nyelv hatására a kétnyelvű beszélőknél (a katalánban ugyanis szó végén csak /t/ állhat, /d/ nem). Szintén a kasztíliai nyelvjárásra jellemző a zöngétlen réshangként való ejtése (mint az angol Smith végén); a fővárosban, Madridban azonban az elhagyása gyakoribb – tehát maga a város neve is [maðri] a madridiak ejtésében. (A fonetikai jelek magyarázatát lásd itt.)
A spanyolra egyébként sem jellemző az, hogy egy hangot egy bizonyos szó végén másképp ejtenének, mint általában. Természetesen az előfordul, hogy gyors beszédben a gyakori, olykor töltelékszóként használt nyelvi elemek utolsó hangja kiesik (itt említhető pl. a verdad mint ’ugye?’ vagy az usted ’ön’, melyek végén a /d/ rendszerint nem hangzik), de a salud pont nem tartozik ebbe a kategóriába.
Az utóbbiban igaza van, hiszen amikor két fonéma bizonyos helyzetekben elveszti a megkülönböztető értékét (vagy az egyik, vagy a másik javára), azt így nevezzük. Az alapállítás azonban már nem teljesen fedi a valóságot. Röviden: van, aki így ejti, de ez egyáltalán nem általánosítható „a spanyol” nyelvre, ahogy ő ezt állítja (sőt, még a mexikói spanyolra sem).
A spanyolra egyébként sem jellemző az, hogy egy hangot egy bizonyos szó végén másképp ejtenének, mint általában. Természetesen az előfordul, hogy gyors beszédben a gyakori, olykor töltelékszóként használt nyelvi elemek utolsó hangja kiesik (itt említhető pl. a verdad mint ’ugye?’ vagy az usted ’ön’, melyek végén a /d/ rendszerint nem hangzik), de a salud pont nem tartozik ebbe a kategóriába.
A németben pont így van, ahogy a nyelvész hölgy állítja: a szavak végén a "d" zöngétlenné válik. Ez amúgy a "b" és a "g" hangokra is igaz, szó végi helyzetben zöngétlenednek.
VálaszTörlésNekem anno nehéz volt kihallani ezeket a spanyol hangokat, mert a magyarban ezek az interdentális hangok nem léteznek, így a fülünk is mindenfélét kitalál, hogy ne halljuk, vagy ne úgy, ahogy "kéne". Ráadásul az interdentális szerintem alapból kevésbé hallatszik, mint sok más hang, ezért lehet könnyen az a benyomásunk, hogy nincs is ott semmi, és talán emiatt juthattak el addig, hogy tényleg ne is ejtsenek ott semmit.
Nekem még sokszor az -ez végű szavak végén a "z" kihallása eléggé kérdéses volt, mintha nem lenne ott semmi.
Igen, ez (is) egy eléggé általános jelenség, a szó végi elzöngétlenedés. Elég sok nyelvben, pl. a franciában és asszem a törökben is így van, hogy a zárhangok közül csak zöngétlen lehet szó végi helyzetben. A németben én az und-nál figyeltem fel erre először (mert csak azt értettem belőle), ami nekem inkább [ont]-nak hangzik. A baszkban pl. szó elején csak zöngés (lenis), szó végén meg csak zöngétlen (fortis) zárhang állhatott eredetileg (mert ugye ma már tele van nem saját elemekkel), ezért van az, hogy a lat. PACE > bake, az újlat. cruce > gurutze lett, ezek még nagyon régi jövevényszavak.
TörlésA spanyol ebből a szempontból pont egy érdekes kivétel a [-ð]-vel. A magyarok egyébként jellemzően [f]-nek szokták hallani a [θ] hangot, ha nem tudják, mit "kellene" hallaniuk (és akkor felteszik a buta kérdéseket, hogy "nem értik, mikor kell a spanyolban a d-t f-nek ejteni"). Sőt, emlékszem valamelyik régi spanyol nyelvkönyvből még olyanra is, hogy a [θ]-t "fsz"-ként írták át magyar kiejtés szerint, hát nézni is rossz volt...
Az angolnál valószínűleg azért nincs így, mert azzal kapcsolatban általában van az embereknek némi előképzettségük, a spanyollal meg csak sokszor úgy szembesülnek anyanyelvi környezetben, hogy teljesen másképp beszélik (főleg a kasztíliai nyelvjárást), mint ahogy az iskolában tanítják (tanították régen), a beszélt nyelv azóta eléggé túlhaladt a tanított "ideális" állapoton. :)