Madrid egyik legjelképesebb tere a
Plaza de Cibeles, rajta a
Fuente de Cibeles – a helyiek által csak
„La Cibeles”-nek nevezett – szökőkúttal, sőt, még
Pasarela Cibeles is létezik (illetve létezett – így hívták 2007-ig a madridi divathetet). De mi a fene az a
Cibeles, jelent-e valamit egyáltalán? Ilyesmi kérdést tett fel nekem a minap egy spanyoltanuló, amin egyáltalán nem lepődtem meg. Az
-es végződésből ugyanis sokan arra asszociálnak – és ez alól én sem voltam kivétel anno, amíg utána nem néztem pontosan –, hogy ez valamiféle többes számú főnév, vagyis „valakik” vagy „valamik” lehetnek, mint például az
héroes (’hősök’). Úgy gondoltam, a magyarázat megér egy rövid témát.
 |
| A Fuente de Cibeles (A képek forrása: Pixabay.com) |
Nos, a
Cibeles nem többes számú főnév, és nincs is különösebb „jelentése”: a görög-római mitológiabeli
Kübelé – ógörögül
Κυβέλη, latinul
CYBELE, eredetileg frígiai istennő – spanyol neve, akit a görögök Rheával azonosítottak, a rómaiak pedig istenanyaként
(Magna Mater deorum), a természet istennőjeként tiszteltek. Az igaz, hogy a spanyol -
s végződés legtöbbször a többes szám jeleként fordul elő, azonban léteznek még
s-re végződő egyes számú főnevek és tulajdonnevek is: pl.
Dios ’Isten’ (< lat.
DĔUS),
mes ’hónap’ (< lat.
MENSE), vagy városnevek, pl.
Bruselas ’Brüsszel’,
Londres ’London’,
Torremolinos, illetve a leggyakoribbak az ún.
igei-névszói szóösszetételek, amelyek szintén
s-re végződnek, pl.
paraguas ’esernyő’ (<
parar ’megállít’ +
agua ’víz’),
rompehielos ’jégtörő’ (<
romper ’tör’ +
hielo ’jég’). Bár az utóbbiak második tagja valóban többes számú alakból származik, ezek az összetett szavak egyes számú, általában hímnemű főnevek, amelyek
többes számban is változatlanok.
 |
| A Plaza de Cibeles és a Palacio de Comuninaciones, amelyben ma a madridi polgármesteri hivatal működik |
Visszatérve a
Cibeles-re, ha a latin név
nem végződött
s-re, akkor hogy kerülhetett oda a spanyolban? Erre kétféle elképzelésem van: 1) bár az alanyesetű alak valóban nem végződött
s-re, a birtokos eset viszont
CYBELES volt (azonban nem valószínű, hogy ez az alak került volna a spanyolba); 2) csak. :-) Na jó, természetesen ez nem komoly magyarázat, viszont azt tudni kell, hogy a spanyol eléggé szereti az -
s végződést, így – más alakok mintájára, analógiás változással – több olyan szó is végződik
s-re, amely a latinban nem így végződött (pl.
ANTE >
antes ’előbb’,
AMBO >
ambos ’mindkettő’ stb.), figyelembe véve azt is, hogy eléggé ritkák a
-le szótagra végződő főnevek (annál is inkább, mivel az -
e egyes számban „szeretett lekopni” a szavak végéről, amikor csak lehetséges volt). Mi ennek az egésznek a tanulsága? Az, hogy legyünk körültekintőek, és ne hagyjuk magunkat becsapni az -
s végződéssel!
Három adalék. (1) Van egy olyan gyanúm (de persze tévedhetek), hogy az -s végű spanyol (nyelvű) városnevek legalább részben többesszámú alakok. Mind a latinban (Pompeii, Veii), mind a görögben (Athénai, Thébai) gyakoriak a többesszámú városnevek. És pl. Athénai nevében elég egyértelmű, hogy nem azért többesszámú, mert tényleg valamiből több van (hiszen az istennő neve van többesszámban). (Angolul Athens.) (2) Egy ismert közép-amerikai boleróban (Perfume de gardenias) szerepel ez a mondat: "Tu cuerpo es una copia de Venus, de Cibeles." Legalábbis így énekli Lila Downs. Más szövegváltozat szerint: "de Venus de Citeres". Így énekli Ibrahim Ferrer, és sokak szerint csak így van értelme (ciprusi Vénusz). Hosszas vita alakult ki erről a YouTube-on: http://www.youtube.com/watch?v=B9u2mXFlWfM . (3) Én is kíváncsi lennék, hogy alakult ki a Cibeles változat. De talán számít, hogy a görögben is van Kübelisz alakja az istennő nevének (ami azonban nem Kübelesz, sem Kübelész).
VálaszTörlésBocsánat, Citeres persze nem Ciprus, de mindenesetre sziget :), Küthéra (Aphrodité Küthereia).
VálaszTörlésEzt jól kimagyaráztátok, de hiszek nektek :)
VálaszTörlésElnézést a megkésett reakcióért, csak most jutottam el idáig.
VálaszTörlés„(1) Van egy olyan gyanúm (de persze tévedhetek), hogy az -s végű spanyol (nyelvű) városnevek legalább részben többesszámú alakok.”
Persze, hogy származhat többes számú alakból is városnév, pl. a cikkben említett Torremolinos is a torres de los molinos 'malmok tornyai' kifejezésből jön (az egykori vízimalmairól kapta a nevét a város). Meglátásom szerint viszont külön kell választani azt az esetet, amikor tényleges többesből ered a név/szó, attól, amikor csak többes számú alakhoz hasonlít (szerintem akkor beszélhetünk csak többes számú alakról, ha az valóban több valamit jelent, bár ebben egy nyelvész tudna érdemben állást foglalni). Az Atenas/Athens/Athenai valóban többes szám eredetileg (a spanyol Wikipédia szerint vagy „királyi többes” lehetett, vagy arról van szó, hogy több településből állt össze a város, s innen a többes szám), viszont a Pompeiinél nem találtam ilyesmit, illetve a Bruselas és Londres esetében sem (annak nincs értelme, hogy *Brusela vagy *Londre). A Londres fonetikailag a latin LONDINENSE(M), azaz 'londoni' melléknévből lenne levezethető (LONDINENSE *Londnese > Londres), de erre sem találtam semmit, csak az van mindenhol, hogy a latin LONDINIUMból ered (ami azért nem lehetséges, mert ez fonetikailag spanyolul *Londiño vagy *Londeño alakot eredményezett volna – nem tudom, hogy hosszú volt-e latinul az első i).
„(3) Én is kíváncsi lennék, hogy alakult ki a Cibeles változat. De talán számít, hogy a görögben is van Kübelisz alakja az istennő nevének (ami azonban nem Kübelesz, sem Kübelész)”
Lehet, hogy a latin CYBELES alak a görög Kübeliszből származik, mert a görög jövevényszavakat, úgy tudom, lehetett a görög névszóragozás mintájára is ragozni. A spanyol átvétel szempontjából viszont mindegy, hogy -esz vagy -isz a vége, ugyanis a spanyolban a hangsúlytalan, ill. rövid latin i-ből is e lesz (vö. lat. ILLA > sp. ella), a görögből meg csak a latinon keresztül kerülhettek a spanyolba jövevényszavak.
Mindenesetre megkérdeztem a spanyol filológus ismerősömet (aki főleg a településnevek etimológiájával foglalkozik), ha megjön a válasz, bekommentelem. A (2)-esre meg majd még reagálok. :)
„Bocsánat, Citeres persze nem Ciprus, de mindenesetre sziget :), Küthéra (Aphrodité Küthereia).”
Ezért volt nekem is furcsa először, hogy a Ciprus mióta Citeres, persze régen hívhatták volna akár így is. :) (A mai Chipre szerintem viszonylag kései és francia átvétel lehet).
@Knauszi:
VálaszTörlésMegjött a válasz a spanyol ismerősömtől. A Cibelesszel kapcsolatban azt írta, hogy utánanézett a CORDE-ban (bár ezt én is megtehettem volna, csak nem jutott eszembe) és egy darabig dokumentált a Cibele/Çibele alak is az -s végűvel együtt, viszont minimális előfordulással, és a 17. századtól már csak Cibeles van. Az ő véleménye szerint talán a görög Kübeliszből származik a spanyol alak (amit te is mondtál), vagy pedig egyszerűen furcsának bizonyult az -s nélkül, ezért a többi régi görög név mintájára hozzátették (kb. ahogy én írtam). A Londres és Bruselas városnevekről pedig azt írta, hogy ezek régi francia átvételek, és az ófranciában (ahol még létezett valamiféle névszóragozás) az -s volt az alanyeset jele.
Bemásolom szó szerint, amit írt.
He echado un vistazo al CORDE (la base de datos de la Real Academia). La forma "Cibele" (o "cibele", "çibele") también ha existido en castellano aunque de forma minoritaria. En alguna obra antigua coexiste con la forma actual "Cibeles" y, a partir del siglo XVII ya sólo aparece esta última.
En el artículo de la wikipedia en inglés se cita una forma griega "Kýbelis". Quizá la forma española proceda de ahí. Aunque más sencillamente pudiera ser que la forma "Cibele" resulte un poco extraña en nuestra lengua y se haya preferido la forma en -es que es propia de muchos nombres antiguos de personajes griegos (sin ir más lejos, el artículo en castellano sobre Cibeles cita a "Hipómenes").
Illetve:
El castellano la debe haber tomado del francés y en este la terminación -es es la del nominativo del antiguo francés. Obviamente, -n- > -r- es por ese "rotacismo" que encontramos en muchas lenguas románicas y no románicas (en albanés, por ejemplo, se da de forma regular).
Creo que lo mismo vale para Bruselas < Bruxelles.
Ja, és erre még mindig nem reagáltam:
VálaszTörlés„(2) Egy ismert közép-amerikai boleróban (Perfume de gardenias) szerepel ez a mondat: "Tu cuerpo es una copia de Venus, de Cibeles." Legalábbis így énekli Lila Downs. Más szövegváltozat szerint: "de Venus de Citeres". Így énekli Ibrahim Ferrer, és sokak szerint csak így van értelme (ciprusi Vénusz).”
Szerintem a spanyol dalszövegeket nem érdemes túl komolyan venni – mivel köztudottan nem a történelmi műveltségükről híresek, nem kizárt, hogy az előadó esetleg nem értette, mi az a Citeres, ezért megváltoztatta, hogy „értelmes legyen” a számára. (Az én kedvenceimnél is emlékszem, hogy ennél sokkal triviálisabb dalszövegeknél alakultak ki óriási viták, az anyanyelvűek félreértették a szöveget, mert egyszerűen nem ismerték a szót, mely elhangzott benne – én meg kétszer meghallgattam és megmondtam nekik, mit énekel az illető...)
@El Mexicano Köszönöm a válaszokat, nagyon meggyőzőek. :) (Ha nem is véglegesek, de hát nyilván nem is lehetnek...)
VálaszTörlésszia, el mexicano, nem lehet, hogy azok, az s-végű szavak, amiket írtál valahol - "a lelkük mélyén", úgy értem, logikailag - mégis csak egy kicsit többes számúak? vagy inkább: "van közük" a többes számhoz? mes=az "sok idő", "több nap, hetek", dios=az egy borzasztóan fontos főnök, "mindenkinek" az atyja. rompehielos=összetöri a jegeKEt stb. az ambos-nál talán a leginkább egyértelmű, mit gondolok. (antesügyben bizonytalan vagyok, esetleg: sok dolog, ami korábban volt, hmmm, ez nekem sem tetszik, még agyalok valami meggyőzőbben) amit pedig knauszi írt az angol athens-ről, az nekem is eszembe jutott, és szerintem engem igazol:)
VálaszTörlés@téli vanília: Ha egy nyelvben egy bizonyos betű vagy rag a többes szám jele, nem jelenti azt, hogy minden így végződő szó többes számú – a magyarban sem többes szám pl. a bak vagy a remek, csak mert k-ra végződnek. :)
VálaszTörlésA mes a latin MENSE(M) alakból (az -M azért van zárójelben, mert nem ejtették ki), a MENS tárgyesetéből származik, melynek többese MENSES volt, ebből sp. meses. A Dios pedig vallási szó lévén a latin DEUSból származik, amely alanyeset, ennek többes száma latinul alanyesetben DEI volt (a latinban kicsit bonyolultabb volt a többes szám képzése, a szó típusától függően vagy -i, vagy -e, vagy -a, vagy -s volt alanyesetben, tárgyesetben viszont mindig -s). Az indoeurópai nyelvekben eredetileg az -s volt az egyes számú alanyeset ragja is.
A rompehielos igei–névszói összetétel, melyek második tagja többes számú főnévből származik, de ezt írtam is.
Az ambos-t a dos befolyásolhatta (az sem törvényszerű, hogy a többet jelentő számnév s-re végződjön, hiszen a 4 sem *cuatros, az 5 sem *cincos stb.) Az antes végén az -s a tras (< lat. TRANS), illetve a después (< lat. DE EX POST) hatására került oda, egy határozószónak különben sem lehetne többes száma. Ezen az alapon a cantas mint 'énekelsz' is többes szám lenne, mert -s a vége? :)))
és mi a helyzet a vakondokkal? :)
VálaszTörlésnem teljesen győztél meg. dehogy mondtam én, hogy ami s-végű, az mindenképpen tbsz. de továbbra is úgy érzem, hogy a fölsorolt példáknak (mármint annak, amit jelentenek) van bizonyos kötődésük a többséghez, sokasághoz stb. ez lehet,h.véletlen persze.
ami viszont nagyon fölizgatott, hogy a mens/mes esetében vajon miért a tárgyesetet vették át? amikor ott a frankó alanyeset, még jobban is hasonlít. és honnan lehet tudni (mármint hogy azt vették át és hogy miért azt)? azt pedig pláne honnan, hogy a rómaiak nem ejtették ki a tárgyeset m-jét (már hogy mit hogyan ejtettek egyáltalán). cicero a youtube-on:)? egyébként is, sztem a latint mindenki az anyanyelvén ejti ki - okés, tudom, bizonyos szabályok vannak, mi, magyarok is betartjuk, már aki, cui prodest ugye;), amit imádnak vmiért q-val ejteni és írni -, hallgass csak meg egy miatyánkot egy olasz vagy egy lengyel templomban...
....miatyánkon tszetesen a latin paternostert értem, nem a fordított változatokat. ahány ország, annyi latin.
VálaszTörlésBiztos, hogy véletlen. ;) Egyedül az igei–névszói összetételeknek van közük a többes számhoz, melyek második tagja többes számú főnév (paraguas = para aguas 'megállít vizeket').
VálaszTörlésAmi a másik kérdésed illeti, az, hogy a tárgyesetű alak élt tovább az újlatin nyelvekben, nyelvtörténetileg igazolt tény (pl. a végződésekből és a hangsúlyból). Hogy honnan lehet tudni, hogy a rómaiak nem ejtették a szóvégi -m-et, hát egyrészt onnan, egyetlen egy újlatin nyelvben sem maradt nyoma. Másrészt a latin főnévragozás is részben azért tűnt el, mert már nem ejtették az esetragokat a szó végén, pl. sok esetben csak az különböztette meg az eseteket, hogy volt-e -M a szó végén vagy nem, vagy hogy az utolsó szótag mgh.-ja hosszú volt-e vagy sem, de ezek a különbségek a kiejtésben mind eltűntek, ezért nincs most az újlatin nyelvekben lényegében névszóragozás.
Mondok egy egyszerű példát, hogy megértsd, miről van szó: a latin CANTIO 'dal' alanyesetű főnév, ennek hangsúlya az A-ra esett /cántio/ és nem volt /-n/ a végén. Viszont az összes újlatin nyelvben az o-ra esik a hangsúly, és -n van a végén (az olaszban -ne). Vajon miért? Mert a latin tárgyesetű CANTIÓNE(M) alak került át az újlatin nyelvekbe, majd nyugaton lekopott az -E is. Vagy másik példa: lat. FELICITAS (alanyeset) 'boldogság' > sp. felicidad – miért -d van a végén és nem -s, továbbá miért véghangsúlyos, amikor a latinban nem volt az? Mert a tárgyesetű FELICITÁTE(M) alakból származika spanyol és az olasz felicitá is (csak az olaszban lekopott a -TE, a spanyolban ennek nyomát őrzi a -d, ami zöngésült). Így már elhiszed? Persze attól függetlenül, hogy elhiszed-e vagy sem, így volt, mert nálam sokkal okosabbak bebizonyították. ;)
Plusz, ahogy a latint ma tanítják az iskolában, köze nincs ahhoz, ahogyan a nép beszélte 2000 éve, amikor az anyanyelve volt. Ha úgy beszélték volna, ahogy ma tanítják, akkor ma nem léteznének az újlatin nyelvek, hiszen ezek a latin természetes folytatásai. :)
VálaszTörlésRáadásul még az is torzít, hogy német kiejtési szabvány szerint tanítják a latint nálunk. Megint máshogy ejti egy angol, egy olasz, de gyanítom egy spanyolnak is megvan rá a maga varációja.
VálaszTörlés