Nem olyan régen volt szó a spanyol szavak szótagolásáról és elválasztásáról, most pedig egy ehhez szorosan kapcsolódó téma következik, amellyel szintén szoktak gondok lenni. A következőkben tisztázzuk, hogy mi is az a kettőshangzó, mi a hiátus, és mikor szoktak ezek előfordulni.
A spanyolban a két legzártabb magánhangzó, az i és u alkothat kettőshangzót másik magánhangzó mellé kerülve.* Ebben az esetben a hangsúlytalan i és u „félhangzók”, vagyis igen röviden – fonetikailag [j] és [w] – hangzanak. Attól függően, hogy a félhangzós i vagy u a kettőshangzó első, vagy második tagja, megkülönböztetünk nyíló vagy emelkedő (diptongos crecientes), illetve záródó vagy ereszkedő kettőshangzókat (diptongos decrecientes).
Mi is az a hiátus? Ahogy a fenti példákból is látszik, a día, leí, río, búho szavakban az ékezet nemcsak azt jelzi, hogy az i és az u hangsúlyos, hanem ezáltal azt is, hogy külön szótagot alkot, tehát nem kettőshangzó félhangzójaként jelenik meg (hiszen félhangzó csak hangsúlytalan magánhangzó lehet). Vagyis ezekben a szavakban a két magánhangzó eltérő szótagokhoz tartozik. Amikor két egymást követő magánhangzó eltérő szótagokhoz tartozik, hiátus, azaz hangrés jön létre. (A hangrés két magánhangzó közötti rövid szünetként valósul meg. Érdekesség, hogy a világ számos nyelvében – arab, maláj-polinéz nyelvek stb. – ez külön mássalhangzónak számít, amelyet gégezárhangnak neveznek. Amelyik nyelvben ez nincs meg, ott a beszélők általában megpróbálják valamilyen átmeneti félhangzóval feloldani, amire jól ismert példa a magyar tea, amely valójában úgy hangzik, hogy [teʲa]. Természetesen ugyanez érvényesül a spanyolban is – hacsak nem szótagolva beszélünk – pl. a día szónál, melynek ejtése valójában [diʲa].) Tágabb, köznyelvi értelemben a magánhangzók eltérő szótagokhoz tartozását is nevezik hiátusnak, megkülönböztetve a kettőshangzótól.
A nyílt magánhangzók – a, e, o – kapcsolatai a sztenderd nyelvben szintén minden esetben eltérő szótagokhoz tartoznak, azaz hiátust alkotnak, hangsúlytól függetlenül: pl. caer ’(le)esik’, línea ’vonal’, toalla ’törölköző’ stb. (Ezek ejtésbeli és helyesírási vonatkozásairól még lesz szó a későbbiekben.)
A gyors beszédben – illetve nyelvjárástól függően, főként Latin-Amerikában – előfordul, hogy két nyílt, kettőshangzót egyébként nem alkotó magánhangzó mégis egy szótagban ejtődik, vagyis diftongizálódik. Ez főleg az ae, ea, eo, oa, oe kapcsolatoknál jellemző, ha a zártabb magánhangzó hangsúlytalan, pl. trae ’ő hoz’, línea ’vonal’, cráneo ’koponya’, toalla ’törölköző’, coeficiente ’együttható’. Fonológiai és helyesírási szempontból azonban ezek mindig külön szótagokhoz tartoznak. Ugyanez érvényes a szóhatároknál is, illetve kettőshangzó akkor is létrejöhet a kiejtésben, ha az egyik szó magánhangzóra végződik, és a következő is magánhangzóval kezdődik. Az ilyen módon egymás mellé kerülő, eltérő szavakhoz tartozó magánhangzókat ejthetik hiátussal és kettőshangzóként is. Mindezt a spanyol nyelv nagyon jól ki tudja használni a költészetben és a dalokban a megfelelő szótagszám kigazdálkodásához. Fontos azonban, hogy míg az eltérő szótagokhoz tartozó magánhangzókat ejthetik diftongusként is (pl. línea /lí.ne.a/ vagy /lí.ne̯a/), ez fordítva már nem érvényesül: a „natív” kettőshangzókat soha nem ejtik két szótagban (pl. a bueno /bu̯é.no/ sosem lesz *[bu.é.no], vagy a bien /bi̯en/ *[bi.én]).
A spanyol kettőshangzók (diptongos)
A kettőshangzó vagy diftongus (diptongo) két magánhangzó egy szótagban kiejtett kapcsolata. Ebből az is következik, hogy a kettőshangzót a szótagolásnál nem lehet felbontani, hiszen éppen az a lényege, hogy mindkét magánhangzó ugyanahhoz a szótaghoz tartozik. Könnyű belátni viszont, hogy ez csak abban az esetben lehetséges, ha az egyik magánhangzó nem teljes értékű, vagyis önmagában nem képes külön szótagot alkotni. Az ilyen magánhangzót, vagyis a kettőshangzó „gyenge” tagját hagyományosan félhangzónak szokták nevezni (a legújabb szakirodalom a vocal satélite vagy vocal marginal megjelöléseket használja rá), illetve míg a másik, teljes értékű magánhangzó alkotja ténylegesen a szótagot.A spanyolban a két legzártabb magánhangzó, az i és u alkothat kettőshangzót másik magánhangzó mellé kerülve.* Ebben az esetben a hangsúlytalan i és u „félhangzók”, vagyis igen röviden – fonetikailag [j] és [w] – hangzanak. Attól függően, hogy a félhangzós i vagy u a kettőshangzó első, vagy második tagja, megkülönböztetünk nyíló vagy emelkedő (diptongos crecientes), illetve záródó vagy ereszkedő kettőshangzókat (diptongos decrecientes).
- Emelkedő kettőshangzók: ia, ie, io, iu; ua, ue, ui, uo – pl. patria ’haza’, tierra ’föld’, obvio ’nyilvánvaló’, ciudad ’város’; ill. agua ’víz’, bueno ’jó’, cuidar ’vigyáz’, antiguo ’régi’.
- Ereszkedő kettőshangzók: ai, ei, oi – szó végén ay, ey, oy, uy – és au, eu, ou (ez utóbbi csak néhány szóban fordul elő) – pl. aire ’levegő’, reina ’királynő’, oigo ’hallom’; hay ’van’, ley ’törvény’, doy ’adok’, muy ’nagyon’; illetve aula ’tanterem’, deuda ’adósság’, estadounidense ’egyesült államokbeli’.
 |
| (Forrás: El Mexicano) |
A hiátus (hiato)
Mint fentebb már említettem, fontos, hogy csak akkor jöhet létre kettőshangzó, ha az i vagy az u hangsúlytalan. Ez persze még mindig nem jelenti azt, hogy a hangsúlytalan i vagy u és egy magánhangzó kapcsolata minden esetben diftongust eredményezne: nincs kettőshangzó pl. a riendo /ri.én.do/ ’nevetve’ és criar /kri.ár/ ’nevel’ szavakban. Ennek azonban helyesírási szempontból nincs jelentősége, ugyanis a spanyol helyesírás csak akkor jelöli a hiátust ilyen esetekben, ha az i vagy az u hangsúlyos: día /dí.a/ ’nap’, leí /le.í/ ’olvastam’, río /rí.o/ ’folyó’, búho /bú.o/ ’bagoly’ stb.Mi is az a hiátus? Ahogy a fenti példákból is látszik, a día, leí, río, búho szavakban az ékezet nemcsak azt jelzi, hogy az i és az u hangsúlyos, hanem ezáltal azt is, hogy külön szótagot alkot, tehát nem kettőshangzó félhangzójaként jelenik meg (hiszen félhangzó csak hangsúlytalan magánhangzó lehet). Vagyis ezekben a szavakban a két magánhangzó eltérő szótagokhoz tartozik. Amikor két egymást követő magánhangzó eltérő szótagokhoz tartozik, hiátus, azaz hangrés jön létre. (A hangrés két magánhangzó közötti rövid szünetként valósul meg. Érdekesség, hogy a világ számos nyelvében – arab, maláj-polinéz nyelvek stb. – ez külön mássalhangzónak számít, amelyet gégezárhangnak neveznek. Amelyik nyelvben ez nincs meg, ott a beszélők általában megpróbálják valamilyen átmeneti félhangzóval feloldani, amire jól ismert példa a magyar tea, amely valójában úgy hangzik, hogy [teʲa]. Természetesen ugyanez érvényesül a spanyolban is – hacsak nem szótagolva beszélünk – pl. a día szónál, melynek ejtése valójában [diʲa].) Tágabb, köznyelvi értelemben a magánhangzók eltérő szótagokhoz tartozását is nevezik hiátusnak, megkülönböztetve a kettőshangzótól.
A nyílt magánhangzók – a, e, o – kapcsolatai a sztenderd nyelvben szintén minden esetben eltérő szótagokhoz tartoznak, azaz hiátust alkotnak, hangsúlytól függetlenül: pl. caer ’(le)esik’, línea ’vonal’, toalla ’törölköző’ stb. (Ezek ejtésbeli és helyesírási vonatkozásairól még lesz szó a későbbiekben.)
A hármashangzók (triptongos)
Beszélni kell még a hármashangzókról vagy triftongusokról is. Ezek annyiban különböznek a kettőshangzóktól, hogy itt három magánhangzót ejtünk ki egy szótagban. Hármashangzó úgy jöhet létre a spanyolban, ha két félhangzó zárja közre a harmadik, szótagalkotó magánhangzót. A triftongusok – iai, iau, iei, uai, uei (szó végén: uay, uey), uau sokkal ritkábbak, mint a kettőshangzók; néhány, főleg hangutánzó szó, ill. név kivételével csak többes szám második személyű igealakokban fordulnak elő Spanyolországban (ezt az igealakot máshol nem is használják): estudiáis ’tanultok’, averigüéis ’kiderítitek’, buey ’ökör’, guau ’wow/vau’, miau, Paraguay, Uruguay.A néma h és a kettőshangzók, hiátusok viszonya
A szótagolásról szóló témából már tudhatjuk, hogy a néma h betűt úgy kell tekinteni, mintha írásban sem létezne, hiszen a kiejtést semmiben sem befolyásolja. Ez érvényes a kettőshangzókra és a hiátusok jelölésére is. Senkit ne zavarjon meg, hogy pl. a búho /bú.o/, prohibir /proi.bír/ ’megtilt’, prohíbo /pro.í.bo/ ’megtiltom’ szavakban ott van írásban a h: a hiátust ugyanúgy jelölni kell, mintha ott sem lenne, és a kettőshangzó létrejöttét sem akadályozza.A szóhangsúly jelölése kettős- és hármashangzókon
Előfordulhat, hogy a szóhangsúly kettős- vagy hármashangzót tartalmazó szótagra esik, és éppen jelölni is kell. Kettőshangzó hangsúlyjelölésénél az ékezet mindig a nyílt vagy a szótagalkotó magánhangzóra kerül (iá, ié, ió, iú; uá, ué, uí, uó; ái, éi, ói; áu, éu), pl. triángulo ’háromszög’, entiéndeme ’érts meg engem’, biólogo ’biológus’, cuándo ’mikor’, huérfano ’árva’, cuídate ’vigyázz magadra’, continuó ’folytatta’, báilale ’táncolj neki’, péinate ’fésülködj meg’, óigame ’idehallgasson’, náutico ’hajózási, vízi’, farmacéutico ’gyógyszerész’ stb. (Ez nem minden nyelvben van ám így: pl. az ógörögben, teljesen függetlenül attól, hogy egy kettőshangzó melyik eleme volt a félhangzó, a hangsúlyjelet mindig a második magánhangzóra tették.) Hármashangzó esetében a középső magánhangzó kap ékezetet, ha jelölni kell a hangsúlyt: estudiáis ’tanultok’.Még néhány tisztázandó kérdés
Vannak fonológusok, akik szerint a nyíló, vagyis az emelkedő kettőshangzók (ia, ie, io, iu, ua, ue, ui, uo) nem is kettőshangzók, hanem egy mássalhangzó és egy magánhangzó kapcsolatai, mivel a fonetikában a [j] és a [w] mássalhangzóknak számítanak. Ezek valójában közelítőhangok, amelyek átmenetet képeznek a magán- és a mássalhangzók között. A spanyolban viszont egyértelműen magánhangzó-szerűen viselkednek, amire a szótagolásból lehet következtetni: pl. a continuo ’folytonos’ szótagolása con-ti-nuo, és nem *con-tin-uo, ezzel szemben pl. a contento ’elégedett’ szótagolva con-ten-to. A [j] és a [w] jelölés ezért nem is túl szerencsés, precízebb őket a betű alatti kis félkörrel – [i̯], [u̯] – jelölni, utalva a magánhangzós minőségükre.A gyors beszédben – illetve nyelvjárástól függően, főként Latin-Amerikában – előfordul, hogy két nyílt, kettőshangzót egyébként nem alkotó magánhangzó mégis egy szótagban ejtődik, vagyis diftongizálódik. Ez főleg az ae, ea, eo, oa, oe kapcsolatoknál jellemző, ha a zártabb magánhangzó hangsúlytalan, pl. trae ’ő hoz’, línea ’vonal’, cráneo ’koponya’, toalla ’törölköző’, coeficiente ’együttható’. Fonológiai és helyesírási szempontból azonban ezek mindig külön szótagokhoz tartoznak. Ugyanez érvényes a szóhatároknál is, illetve kettőshangzó akkor is létrejöhet a kiejtésben, ha az egyik szó magánhangzóra végződik, és a következő is magánhangzóval kezdődik. Az ilyen módon egymás mellé kerülő, eltérő szavakhoz tartozó magánhangzókat ejthetik hiátussal és kettőshangzóként is. Mindezt a spanyol nyelv nagyon jól ki tudja használni a költészetben és a dalokban a megfelelő szótagszám kigazdálkodásához. Fontos azonban, hogy míg az eltérő szótagokhoz tartozó magánhangzókat ejthetik diftongusként is (pl. línea /lí.ne.a/ vagy /lí.ne̯a/), ez fordítva már nem érvényesül: a „natív” kettőshangzókat soha nem ejtik két szótagban (pl. a bueno /bu̯é.no/ sosem lesz *[bu.é.no], vagy a bien /bi̯en/ *[bi.én]).
Összefoglalás
Kettőshangzó vagy diftongus akkor jöhet létre a spanyolban, ha egy hangsúlytalan i vagy u és egy másik magánhangzó egymás mellé kerülnek. Hármashangzó úgy keletkezik, ha két hangsúlytalan i vagy u zár közre egy nyíltabb magánhangzót. A kettőshangzót és a hármashangzót egy szótagban ejtjük ki, elemeire írásban sem bonthatóak. Ha a jelölt szóhangsúly kettőshangzóra esik, az ékezetet a nyílt magánhangzóra, a hármashangzónál a középsőre kell helyezni. Ha két magánhangzó eltérő szótagokhoz tartozik, akkor nem kettőshangzót, hanem hiátust (hangrést) alkotnak. A hiátust minden esetben ékezettel jelölik, ha a hangsúly i-re vagy u-ra esik. A beszédben két nyílt, hiátust alkotó magánhangzót is ejthetnek diftongusként, de valódi diftongust sosem ejtenek hiátussal. Kettőshangzó a szóhatároknál is létrejöhet a kiejtésben, ami jól kihasználható a költészetben.| * | Részben egyezményes, hogy egy nyelvben milyen magánhangzó-kapcsolatokat tekintenek diftongusoknak a szótagolás szempontjából. A latinban csak az ae [ai̯], oe [oi̯] és au [au̯] számítottak kettőshangzóknak, ám ezek a kései korszakban már egyszerű magánhangzókként – [ɛ], [e] és [ɔ] – valósultak meg. A spanyol kettőshangzók többnyire önálló fejlemények, amelyek létrejöhettek egyszerű magánhangzókból (mint a jellegzetes ie és ue, a latin nyílt ĕ és ŏ diftongizációjából), magánhangzó és mássalhangzó kapcsolatából az utóbbi gyengülése (vokalizációja) okán (pl. SEX > seis), illetve külön szótagokhoz tartozó magánhangzók egy szótagban való egyesülésével – vagy azért, mert kiesett a köztük lévő mássalhangzó (pl. COGITĀRE > cuidar), vagy félhangzóvá vált az [i] vagy [u] (pl. FUĪ [fu.i] > fui [fu̯i] ’voltam’). |
Bizonyos mexikóiak meg vannak dicsérve, feltéve, ha nem sündörögnek át az amerikai határon, hogy El Americanók legyenek. Jó cikk és jó a videó is. Jutalomképpen pihenhetsz egy 5 percet a "Hasonulások a spanyolban" cikk írása előtt.
VálaszTörlésMilyen nagylelkű itt valaki! ;) Viszont én azt hiszem, ezt a témát inkább INyŐ-re bíznám, mert nem nagyon értek a fonetikához.
VálaszTörlésTudtommal egyébként nem igazán jellemzőek a hasonulások, inkább csak nyelvjárásokban. Egy-két dologról tudok (pl. Kasztíliában a szóvégi -s-t [r]-nek ejtik zöngés mássalhnagzó előtt, Andalúziában meg a létező összes mássalhangzó-kapcsolatot leegyszerűsítik – pontosabban, ha két mássalhangzó egymás mellé kerül, akkor az első mindig hasonul a másodikhoz), de ebből meg nem lehetne alapos és igényes cikket írni, hiányos cikket meg nem érdemes.
INyŐ már így is el van idegenedve a nyelvek őrzésétől. Angollal sem halad, lehet a kiejtési felmérésemre vár, amivel már hónapok óta lógok neki. Nem hinném, hogy egyhamar lesz a spanyolra kapacitása, egyébként is ő angolos. Írt a hasonulásokról ezt-azt a spanyol kiejtéses cikkében, de nem tért ki az összes esetre.
VálaszTörlésCaneparit meg néztem, szinte semmit nem írt a hasonulásokról, rosszabbul áll, mint INyŐ. Így rád hárul feladatként, hogy igazi mexikóihoz méltóan megtanulsz érteni a fonetikához ÉS utána írod is a cikket : ) Ez garantálja, hogy nem töröd a fejed helyette ilyesmin:
http://www.youtube.com/watch?v=l7qKD-Ph7ds#t=0m3s
Az lehet, hogy angolos, de legalább fonológus (én meg csak mérnök). ;)
VálaszTörlésMár így is megkaptam az összes nyelvésztől és nyelvésznövendéktől, hogy "nem értek semmihez", hát ha még beleütném olyasmibe az orromat, amihez tényleg nem... :) Szóval továbbra is azt mondom, hogy ezt szakemberre bíznám. Én a fonetikát csak annyira ismerem, amennyire a nyelvtörténethez és a hangváltozásokhoz szükséges.
Azt nem tudom fonológus-e, de szerintem is nyelvészettel foglalkozik, ez a munkája. Gondolom én. INyŐ nem árulja el, nagyon titokzatos.
VálaszTörlésA nyelvészek és növendékeik leoltogatását ne vedd magadra. Ők talán felmutattak valamit, amit átlag nyelvtanuló is tudott használni? Aha, persze hogy nem, csak erőltetik a semmire nem jó akadémiai okoskodásukat, tele szakszóval, és abrakadabrával, hogy magasabbnak tűnjön a színvonal, csak épp használhatatlan az egész. Sok közülük tisztességes középfokon nem tud egy nyelvet, sőt külföldön enni nem tudnak kérni sokan a nagy professzorjai közül.
Keresőztem a témában, assimilación español valamint assimilation spanish kulcsszavakra, de nem akart értelmes találat jönni.
INyŐ azt írta még róla, hogy eléggé hasonlóak a hasonulási szabályok, mint a magyarban, így a magyar nyelvtanulónak nem szokott különösebb gondot okozni, megy automatikusan.
1) Annyit tudok, hogy van zöngés és zöngétlen hasonulás.
2) Aztán a veláris hangok ([k], [g], [x], [ɣ]) előtt az n-ből veláris [ŋ] lesz, akárcsak a magyarban (baNk, iNg, magyarosan ejtett MüNchen, bár utóbbi esetben nem vagyok biztos).
3) Uvuláris hang előtt ([χ]) az [n]-ből uvuláris [N] lesz (akárcsak a németben), bár ilyen hangok csak az európai spanyolban vannak, ha jól tudom.
4) Dentális hang előtt ([θ],[ð] Európában, valamint bárhol [δ], dentális [t] és [d]) dentális lesz az [n] és az [l] is (csak nem tudok alájuk dentális jelet tenni, a lényeg, hogy a felső fogsor mögött képezzük őket, és nem a fogmedernél, mint rendesen).
5) Az [n]-ből [p] és [b] előtt [m] lesz (magyar szíNpad).
6) Az m-ből [f] előtt ajakharapásos [ɱ] lesz, akár csak a magyarban (sziMfónia).
7) Palatális [ɲ] előtt az [l]-ből [ʎ] (régi magyar ly-os j) lesz (magyar feLnyal, feLgyújt), bár nem tudom, fordítva ez mennyire játszik.
8) A [ʧ] ill. [ʤ] előtt az [n]-ből [ņ] (farkincás n) lesz, akárcsak a magyarban (kiNcs, baNdzsa).
Ennyi INyŐ blogjából is kiderül. Viszont állítom, van még egy rakat eset, amiről nem találok semmit. Főleg a mássalhangzók (főleg velárisok) magánhangzókra gyakorolt esetleges hatása az a téma, amivel nem valószínű, hogy sokan foglalkoznak.
Nem tudom mi a baja velem a blogspot rendszerének, szinte egyik hozzászólásom sem jelenik meg. Elveszi őket a blog, de csak elsőre jeleníti meg, utána eltűnik :S Írtad múltkor, hogy spamnek nézi, de akkor sem értem, miért csak az enyémet.
VálaszTörlésA Google booksban elérhető egy angol nyelvű spanyol fonetikai könyv. José Ignacio Hualde: The sounds of Spanish (Cambridge, 2005). 107-114. oldalig foglalkozik a hasonulásokkal. Ezen a linken találtam:
VálaszTörléshttp://books.google.hu/books?id=FUCRR4c-KuMC&pg=PA107&lpg=PA107&dq=consonants+assimilations+spanish&source=bl&ots=ITVueESHfJ&sig=5CBPAMGDyEiDPGg1tJWQ4mMWH28&hl=hu&ei=7FTbTsS4J4Kd-wbsruTIDg&sa=X&oi=book_result&ct=result&resnum=2&ved=0CCYQ6AEwAQ#v=onepage&q=consonants%20assimilations%20spanish&f=false
A könyv tesz még néhány megállapítást.
Nazálisok ([m], [n], [ŋ], [ɲ]) előtt a magánhangzók is lehetnek valamelyest nazálisak, de nem annyira, mint a franciában vagy protugálban. Főleg, ha nem csak utánuk van nazális hang, hanem előttük is (herm~Ano).
Aztán a nazális, laterális ([l],[ʎ]) és r hangok közé befigyelhet egy plusz [d] is.
Ír még pár lehetséges hasonulást, de ezek speciálisak, nyelvjárásfüggők. Ilyen például, hogy az [nm] lehet [mm], de még van pár ilyen nem általános, nem kötelező eset.
Szerintem még mindig sok eset van az említetteken kívül is.
Igen, nagyjából ez a helyzet, ahogy írod. Ezek teljesen általános hasonulások, leginkább az is igaz, hogy az /n/ hajlamos felvenni az utána álló mássalhangzó képzési helyét. De ezek a legtöbb nyelvben így vannak, tehát semmi olyan nincs köztük, ami csak a spanyolra jellemző.
VálaszTörlésEgyéb, jellegzetes hasonulások csak nyelvjárásokban vannak, pl. andalúz materno [ma'tenno]. Én olyanokat írtam volna még le, hogy pl. az andalúzban az -st- csoport [ts] (magyar cc) vagy hehezett [tt] lesz, pl. esto [etso] vagy [ettho], a -ct- pedig [ʧ], pl. producto [pro'duʧo] (vö. a sztenderd nyelvi [ʧ] is többnyire a latin -CT- csoportból származik); aztán Kasztíliában pl. az -CT- [tt] vagy [θt] lesz (a [k] először teljesen hasonul a [t]-hez, majd réshanggá gyengül), ami már a média nyelvében is terjed (a RAE és a nyelvművelők szerint ez "közönséges" ejtésmód); aztán ugyancsak Kasztíliában a szóvégi -s zöngés mássalhangzó előtt (flap) [r]-ré válik: dos días [dor'di.as], las mismas [lar'mizmas] stb. stb. Ezekről akartam is írni ma egy cikket, de megkérdeztem egy nyelvészt, és azt mondta, hogy ezek nem is hasonulások, így aztán letettem róla, mert megint ugyanoda kötöttem ki, hogy akkor nincs miről írni. :/
Ráadásul a spanyolban még lágyítás sincs, tehát nem lágyulnak a [k], [x], [g] hangok [e], [i] előtt, ahogy a görögben és a németben (legfeljebb szintén csak nyevjárásokban, főleg Latin-Amerikában, pl. a México szót sokan ejtik Mexikóban úgy, hogy ['meçiko], de pl. a gente már nem lesz *['çente])...
Valószínűleg valamiért felvett a Google a spamlistárája (szerintem káros linkeknek nézte a sok pontot az elválasztásnál, ugyanis a spamreklámokban is úgy játsszák ki a szűrőket, hogy pontokat vagy szóközöket rakosgatnak a szavakba). Próbálj meg írni a Google adatvédelmi címére, és kérd meg őket, hogy szedjenek le a spamlistáról, más ötletem sajnos nincs. :( Aggodalomra mindenesetre nincs ok, mert nem veszik el, amit írsz, csak nem teszi közzé a rendszer. Amint én benézek az adminba, rányomok, hogy "nem spam" és láthatóvá válik. ;)
„Nazálisok ([m], [n], [ŋ], [ɲ]) előtt a magánhangzók is lehetnek valamelyest nazálisak, de nem annyira, mint a franciában vagy protugálban. Főleg, ha nem csak utánuk van nazális hang, hanem előttük is (hermÃno).”
VálaszTörlésIgen, ez is igaz. A szó- és szótagvégi /n/ például gyakran [ŋ], ami szintén az előtte álló magánhangzó nazalizációjának eredménye (a következő fejlődési fok az lesz, hogy eltűnik teljesen az /n/, ahogy a katalánban, portugálban és a franciában történt, vagy ahogy a latin -M is eltűnt már teljesen a klasszikus kor végére). Ez a nazalizáció eléggé markáns a közép-amerikai és a Karib-szigeteki nyelvjárásokban, máshol nem annyira, de jól hallható (lásd a videón, hogy ejti a szótagolásnál a con-ti-nuáist). Spanyolországban is eléggé kivehető, pl. a Francia ['frãnθja], mañana [mãɲ'ɲana] szavakban.
„Aztán a nazális, laterális ([l],[ʎ]) és r hangok közé befigyelhet egy plusz [d] is.”
Igen, pl. sonreír [sondr:e'ir]. Így került bele a vendrá (< venrá < venirá), saldrá (< salrá < salirá), pondrá (< ponrá < ponerá) alakokba is.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlés"Már így is megkaptam az összes nyelvésztől és nyelvésznövendéktől, hogy "nem értek semmihez", hát ha még beleütném olyasmibe az orromat, amihez tényleg nem... :)"
VálaszTörlésLegközelebb elküldöd őket hozzám, aztán orrba vágom őket egyenként helyetted is. Ha annyira jobban tudnak, akkor írják meg hogy is van ez, vagy állítsanak össze hozzá szakirodalmat.
"Ezekről akartam is írni ma egy cikket, de megkérdeztem egy nyelvészt, és azt mondta, hogy ezek nem is hasonulások, így aztán letettem róla"
Na jól van! Ezek nem hasonulások? Akkor micsodák? Ugyan már...
[i]Teszt[/i][d]Teszt[/d]Teszt képpen távolítottam el a hozzászólást.
Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a nyelvtudomány is fejlődik, azóta már elég sok minden átértékelődött és megváltozott, amióta nekem huszonegynéhány éve nyelvtanból tanították az iskolában, szoktam is néha nagyokat csodálkozni. :) Ezzel együtt persze nem védeni akarom őket, tisztelet a kivételnek, mert azért van néhány rendes és segítőkész köztük, nem mindegyik játssza az eszét. (Én Kálmán Lászlóval szoktam megtárgyalni a nyelvészeti dolgokat, ő türelmes, együttműködő és tényleg szeret segíteni.)
VálaszTörlésÁhá! Szóval itt vakerálnak egyesek ahelyett, hogy végre mikrofont ragadnának… ;)
VálaszTörlésNa de a tárgyra térve:
A beszédhangok nyelvfüggetlenek, tehát a [j] és a [w] nem attól számít mássalhangzónak, hogy melyik nyelvben vizsgáljuk: ezek minden nyelvben mássalhangzók, hiszen csak azt a hangot lehet [j]-vel ill. [w]-vel jelölni, melyek képzésekor a kiáramló levegő egy enyhe szűkületen keresztül haladva válik hallhatóan kissé turbulenssé. Ha a szűkület nem okoz turbulenciát, akkor magánhangzó képződik: [i] ill. [u]. Még akkor is, ha az nagyon rövid vagy lényegesen kisebb erővel ejtik.
Ezért az, hogy szótagolásnál hová kerül a [j] és a [w], ebből a szempontból semmit nem mond el a hangokról. Az nem igaz az angolra sem, hogy a [j] és a [w] mindig új szótagot kezd: pl. az equal az [ˈɪi-kwɫ̩]. Az viszont igaz, hogy az approximánsok e tekintetben eltérően viselkednek pl. a zárhangokhoz képest. Az tehát nem szükségszerű elvárás a spanyolban sem, hogy a continuo-ban szótaghatár legyen a [w] előtt – és nincs is: [kon-ˈti-nwo], sőt, még akár nyúlhat is az [i] egy csöppet: [kon-ˈtiˑ-nwo]. Persze ettől még létezhet [u]-s változat is: [kon-ˈtiˑ-nuo], ami a szótagoláson semmit sem változtat, csak épp egy valódi kettőshangzó kerül bele. Hasonlóan viselkedik a [j] is: copia [ˈkoˑ-pja, ˈkoˑ-pia].
Fonetikai értelemben nincs olyan, hogy "félhangzó", hiszen egy konkrét kiejtett hang minden esetben vagy magánhangzó, vagy nem. A kettőshangzó mindkét eleme magánhangzó, csak eltérő erősségűek, de ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy a kisebb erővel ejtett elem approximáns, azaz egy fajta mássalhangzó lenne, hiszen ha az lenne, már nem is diftongus lenne. Emiatt pl. az [ae, eo, io, ia, uo] teljesen normális kettőshangzók, szemben pl. a [we, wa, je, jo] CV szekvenciákkal.
Fejlődik a nyelvtudomány, de azért túl sok minden változott meg, főleg huszonegynéhány év alatt nem. Még 50 vagy 100 év alatt is minimális változások mennek végbe.
VálaszTörlésHa annyira félsz a hasonulásoktól, akkor a spanyol intonációról is írhatsz cikket mexikói.
Te ki vagy RosszArcúIdegen NyelveketMárNemŐrzőŐr? Egyes vakerálók állítólag még e hét második felében mikrofont ragadának ; ) Meg vagyok sértődve egyébként, hogy nem az én vakerálós nevem hoztad fel példának a [w]-re. Lassan olyan leszel, mint Phídör barátom, hagysz unatkozni, ahelyett, hogy blogolnál.
Most nagy üresjárat van a melóban, aztán unom magam ezerrel. INyŐ blogja kihalt, mexikóit biztos épp most csempészik át a határon, Récsől barátném meg nem állt elő semmi újjal. Videózni, meg eredeti nyelvű anyagot hallgatni itt nem tudok. Kínomban Phídör barátom fonológiai publikációit olvasgattam, de jojózik tőle a szemem, elegem lett belőle. Szegény eltések, biztos vagdossák az ereiket felfelé.
VálaszTörlés:D Figyelek ám! ;)
VálaszTörlés