2018. január 28., vasárnap

Miért alemán spanyolul a német?

Tavaly év eleji cikkünkben arról írtunk, hogy az español szó valójában nem is spanyol eredetű. A nagy sikerre való tekintettel a cikk újból meg lett osztva a Facebookon, amelyhez Renáta nevű követőnk az alábbi megjegyzést fűzte (szerkesztve, kiemelés tőlem):
Esetleg leírhatnád az alemán kifejezést is, mert sokan nem tudják, honnan ered és miért nem german vagy deutsche 😄
Olvasónk kérése parancs! Mindenekelőtt érdemes tudni, hogy a népnevek sosem úgy születnek, hogy valakik gondolnak egyet és eldöntik, hogy „na, akkor mostantól minket így fognak hívni!”. Valójában minden nemzet elnevezése eredetileg valamilyen konkrét jelentéssel bírt. Nem ritka például, hogy egyszerűen azt jelentette, hogy ’ember(ek), férfi(ak)’, ’nép’, vagy emberi tulajdonságot, foglalkozást, mesterséget stb. jelölt. S természetesen az sem törvényszerű, hogy mindenki más úgy nevezzen egy népet, ahogy ők saját magukat hívják – az idegen népeket gyakran a szóban forgó nyelvterülethez legközelebb eső (vagy legismertebb) törzsükről, csoportjukról nevezik el. Miért lennének ebben éppen a németek kivételek?

A Reichstag, a német parlament épülete Berlinben, homlokzatán ’A német néphez’ jelentésű felirattal.
(Forrás: Pixabay.com, CC0)

Olvasónk érthető módon az angol German alakot említi példaként, hiszen ezt mindenki ismeri. Az angol név latin eredetű (< lat. GERMĀNI ’germánok’), végső forrása azonban tisztázatlan. Egyesek szerint ez ugyanaz a szó, mint a ’testvér’ jelentésű GERMĀNUS (vö. sp. hermano), mások szerint viszont semmi köze hozzá, hanem feltehetően kelta átvétel, ahol talán ’szomszéd’ jelentésű lehetett. A németek saját elnevezése, a Deutsch ugyanakkor egy ősgermán *þeudō tőre vezethető vissza, melynek jelentése ’nép’, végső forrása pedig egy indoeurópai *tewtéh ’nép, törzs’ főnév (vö. sp. teutón; és ugyanerről a tőről fakad a magyar tót is, csak az átadó nyelv bizonytalan).

S most lássuk, mi a helyzet a spanyol alemán (-anes) / alemana szóval! Ez a francia allemand ’német’ népnév közvetítésével a latin ALEMANNI ’alemannok’ [a Római Birodalom Rajna menti határterületein élt, régi germán törzsszövetség; később a németek egyik etnikai csoportja] elnevezésből származik. Az ALEMANNI viszont ófelnémet kölcsönszó a latinban, melynek eredeti jelentése: ’az összes ember’ (vö. ang. all men). Mint láthatjuk, semmivel sem különb ez az elnevezés, mint az előző kettő.

Hamburg, Németország (Forrás: Pixabay.com, CC0)

Na és mi újság a mi német szavunkkal? Bizony ez sem magyar eredetű, hanem szláv jövevényszó (vö. szlovák és szlovén Nemec, orosz немец [nyemʲec] ’német’). De ami a legérdekesebb az egészben: ez a – szintén szláv eredetű – néma szóval áll rokonságban! Ez lehetett a szláv tő eredeti jelentése is, azaz ’olyan ember, aki semmilyen érthető nyelven nem beszél’. Mindezek után el lehet azon gondolkodni, hogy ki is a legkülöncebb névadási szempontból... 😉

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek és Vida Enikő szakfordítónak.

9 megjegyzés

  1. ez de jó poszt, köszi, már régen meg akartam kérdezni én is. tulképp én azt sem tudom, a "magyar" mit jelent, amikor mindenki más a hunokból hívja a magyarokat, csak a magyarok nem. ok ez nem teljesen igaz, vö a szomszédos szláv népek, madarsko sat, de jól hangzik:) viszont az orosz vengerszkij vmi más lehet, de ezt sem tudom, lehet vmikor vki elmondta, de az is lehet, hogy nem, ahogy az alemánt sem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A magyar finnugor eredetű (valószínűleg összetett) szó, jelentése ’férfi ember’ lehetett. A külföldi megfelelők (Hungarian, húngaro stb.) pedig a török on ogur ’tíz nyíl’ kifejezésből származnak a középkori latin Hungaria közvetítésével, ahol a H- a Hunni ’hunok’ szó hatása. Valószínűleg ugyanebből a török forrásból jön a szláv vengr- is ([o] > [we] > [ve]?), de erről egy szlavistát kellene megkérdezni – talán LvT olvassa és majd válaszol. :)

      Törlés
  2. Az óoroszban még угрин /ugrʲin/-nak nevezték a magyarokat, amely az ószláv ǫg(ъ)rinъ név folytatása. Az ǫ betű az orrhangú o hangot jelöli: ez a szláv nyelvek túlnyomó többségében u-vá lett. Az egyik kivétel a lengyel, ahol az ǫ megmaradt orrhangúnak, csak a hangszíne változott: ę (orrhangú e) vagy ą (orrhangú magyaros a) lett attól függően, hogy röviden vagy hosszan ejtették. A lengyelnek van egy másik hangtani sajátossága, amelyben osztozik a felsőszorb, a fehérorosz és az ukrán nyelvvel: a szó eleji u, o és ǫ előtt v hang (előtéthangzó) jelenik meg. Így a lengyelben az ószláv ǫgrinъ-ból (ill. annak -inъ egyedképzőt vesztett alakjából) Węgier /veᵑgʲer/ lett. Ahogy az orosz központ keletebbre tolódott (Kijevből Moszkvába) megszűnt a közvetlen kapcsolat a magyarokkal, és a magyarok korábbi megnevezését lecserélték a lengyelből kölcsönzött венгр /vʲengr/-re. A lengyelből való a litván vengras ’magyar’ is.

    Néhány hasonló lengyel alakulás:
    — ószláv ǫgorь ’angolna’ → orosz угорь /ugorʲ/, szlovák úhor, ukrán вугор /vuhor/ ~ lengyel węgorz
    — ószláv ǫgrъ ’pattanás, pörsenés’ → orosz угорь /ugorʲ/, szlovák uhor, ukrán вугор /vuhor/ ~ lengyel wąg(ie)r (régebben węgier is)
    — ószláv ǫglь ’szén’ → orosz уголь /ugolʲ/, szlovák uhoľ, ukrán вугіль /vuhʲilʲ/ ~ lengyel węgiel
    — ószláv ǫgъlъ ’sarok, szög(let)’ → orosz угол /ugol/, szlovák uhol, ukrán вугол /vuhol/ ~ lengyel węgiel.

    Az ószláv ǫg(ъ)rinъ név a török onogur törzsnév szinkópás ongur alakjának szláv -inъ egyedképzővel bővült formája. A keleti (kijevi) szlávok az általuk korábban megismert bolgár-török onogur népcsoport nevét alkalmazták a hozzájuk hasonlónak látszó, újonnan megjelent magyarokra. Tőlük vették át bizánciak Οὖγγροι /ungri/ alakban, innen került a középkori latinba Ung(a)ri formában, ahol a francia forrásokban került elé hiperkorrekcióval a (francia szempontból) néma H-.

    A magyarok belső magyar önelnevezése a XX. sz.-ban kezdi felváltani a magyarok tradicionális külső elnevezését.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen!

      Érdekes ez az előtéthangzó; akkor ez olyasmi lehet a lengyelben, mint a sok keleti nyelvben a rövid [e] előtt megjelenő [j].

      Törlés
    2. Két magánhangzó találkozását hiátusnak, avagy hanghézagnak nevezzük, mert az artikulációt mintegy megszakítva kellene a nyelvünket az egyik pozícióból a másikba mozgatni. Emiatt gyakran nem is szakad meg az artikuláció, hanem valamiféle mássalhangzóhoz hasonló artikulációs esemény, ún. hiátustöltő hang jelenik meg a két magánhangzó között. Ezért van, pl. hogy a dió szóban j-t ejtünk a köznyelvben: [dijó], de a nyelvjárásokban [divó] is van. A bivaly szó v-je eredetileg hiátustöltő, nyelvjárásokból ismert a [bihal, bihaj], illetve a [bijal, bijaj] változata is. A [h], [j] és [v] a leggyakoribb hiátustöltő hangzó is, de a magyarban is megjelenhet a nálunk nem fonéma értékű negyedik, a [ʔ] hangszalagzárhang (ha a találkozó magánhangzók egyike sem i).

      Fonológiailag a szókezdet is okozhat hiátust, mivel az alapállapotból a beszédszerveket el kell juttatni a kezdő magánhangzónak megfelelő pozícióba. Ezért ezek a hiátustöltő hangok, már mint protetikus hangok (azaz előhangzók) a szókezdő magánhangzók előtt is megjelenhetnek. Természetesen az adott nyelv történetileg kialakult fonotaktikai sajátosságai szabályozzák, hogy mikor milyen hiátustöltő vagy protetikus hang jelenik meg, pl. a dió helyett a [dijó] ejtés a magyar köznyelvben elfogadott, azonban a Bea név [beja] ejtése bár létezik, de stigmatizált, helyette [beʔɒ] vagy hiátustöltő nélküli [be.ɒ] a normatív. Történetileg is változik a kép nyelven belül is, a -j és -v kezdetű magyar ragokban a [j] és a [v] eredetileg hiátustöltő volt, de az újabb -ig elé már nem kerül fixen -j vagy -v.

      Ezért azért akad a lengyel alakulásnak párhuzama (valójában a két szélső nyelvben: a fehéroroszban és a felsőszorbban legjellemzőbb a dolog), mert ez egyáltalán nem szokatlan a világ nyelveiben. Szélső esetek is vannak, ahol a szavak nem kezdődhetnek magánhangzóval, ilyen pl. az arab, amely az idegen szavakban is [ʔ] hangszalagzárhangot told be. (Ez állítólag a magyarban – legalábbis bizonyos változataiban – is fellép, de itt ez a hang nem fonéma, ezért nem tekintjük az arabbal egyenlő protézisnek.) A „kedvencem” a szamojéd nyelvek közé tartozó nyenyec, ahol a magánhangzóval kezdődő szavak előtt [ŋ] jelenik meg, pl. nyenyec ŋuda ~ enyec uδa, szelkup ūti̮ ’kéz’ ← proto-szamojéd *uta.

      Törlés
    3. A portugálból példa: audīre > ouir > ouvir [oːˈvir].

      A spanyolban elszórtan előfordul a [g] is ebben a szerepben; pl. az hirundinem ( > *erondre > *orondre > *golondre + dim. > ) golondrina ’fecske’ szó eleji g-jét is ezzel magyarázza Coromines: *la olondrina > [laɣolonˈdrina], innen pedig golondrina.

      Törlés
  3. Ahogy a franciáknál a velük határos alemann törzs neve generalizálódott a németek neveként, úgy a finneknél és észteknél a ’szász’ törzsnév áll a ’német’ értelemben, vö. finn Saksa ’Németország’, észt saksa ’német’ melléknév. Ehhez l. a magyar szász nevet, mint a felsőmagyarországi és erdélyi németek elnevezését.

    Egyedi neve van a németeknek a balti népeknél: lett vacietis, litván vokietis. Ez egy óbalti *vākiā elnevezésből származik (az -ietis férfinévképző). Ennek etimológiája tisztázatlan. Egyesek a VI. sz.-i dél-skandináviai Vagoth (? ← *vaki-got) törzsnév előtagjára vezetik vissza. Mások az írott forrásokban fennmaradt óporosz wackis /vakisz/ ’(csata)kiáltás’ szó alapján ’érthetetlenül kiabáló’ értelmet tulajdonítanak neki (ezzel a latin vox és a görög eposz szavakkal azonos eredetű lenne). Ezenkívül szláv etimológiát is felvetettek. — Újabban az is felmerült, hogy a finnugor vótok elnevezése is ebből az etnonimából származik.

    VálaszTörlés

Hozzászólás írásához regisztráció nem szükséges. Kérjük, hogy ne írj névtelenül, válaszd a Név/URL-cím profilt tetszőleges becenév megadásához (az URL-cím kitöltése nem kötelező). A komment beküldéséhez a harmadik féltől származó cookie-k engedélyezése szükséges!