A spanyol melléknevekkel és fokozásukkal eddig csak érintőlegesen foglalkoztunk. Most azt is megnézzük, miből is áll a melléknévfokozás, és hogyan használjuk összehasonlításra – vagy éppenséggel nem összehasonlításra.
Kezdjük máris azzal, hogy a spanyol mellékneveknek valójában nem is létezik olyan értelemben fokozásuk, mint a magyarban a szép : szebb : legszebb – és nem is találunk külön ezt tárgyaló fejezetet a spanyol akadémiai nyelvtanban sem. Néhány rendhagyó középfokú melléknév kivételével csupán összehasonlító szerkezetekről, valamint fokozó határozószókról és képzőről beszélhetünk. Létezik azonban egy ún. „abszolút felsőfok” is, amelyet viszont nem összehasonlító szerkezetekben használnak. Vegyük őket szépen sorjában!
A melléknév alapfoka (grado positivo), ahogy a magyarban is, maga a melléknév: bonito, grande, malo stb. Az alapfokú melléknevek összehasonlításánál („ugyanolyan ..., mint ...”) a tan ... como ... szerkezet használatos a spanyolban: Esta chica es tan bonita como aquella ’Ez a lány (ugyan)olyan szép, mint az’; Esa casa no es tan grande como esta ’Az a ház nem olyan nagy, mint ez’. Vigyázat! Meg kell különböztetni az alapfokú összehasonlító mondatoktól a tan ... que ... szerkezetet, amely következményt állapít meg: pl. Este coche es tan caro que no puedo comprármelo ’Ez az autó olyan drága, hogy nem vehetem meg magamnak’.
A melléknév középfokát (grado comparativo – tkp. ’összehasonlító fok’), amennyiben az nem „rendhagyó”, a más ’inkább’ (< régi spanyol maes < lat. MAGIS, uaz.), illetve a menos ’kevésbé’ (< lat. MĬNUS, uaz.) szócskákkal képzik, azt a dolgot pedig, amihez hasonlítjuk, a que kötőszó vezeti be: Esta chica es más bonita que aquella ’Ez a lány szebb, mint az’; Este chico es menos alto que aquel ’Ez a fiú kevésbé olyan magas, mint az’. Önmagában a más a mucho ’sok/nagyon’, a menos pedig a poco ’kevés’ rendhagyó (határozói) középfoka is egyúttal. A rendhagyó középfokú alakkal is rendelkező mellékneveket az alábbi táblázatban találjuk.*
A más és menos fokozószavak, illetve a rendhagyó középfokú alakok tovább is fokozhatóak a mucho, muchísimo (a mucho abszolút felsőfoka, lásd később!); poco, algo stb. szavakkal: pl. La cosa es muchísimo más grave ’A dolog sokkal, de sokkal súlyosabb’, Este método es mucho menos doloroso que el otro ’Ez a módszer sokkal kevésbé fájdalmas, mint a másik’, Ese restaurante es mucho mejor, pero un poco / algo más caro que otros cercanos ’Az az étterem sokkal jobb, de egy kicsit / valamivel drágább, mint mások a közelben’.
Érdekesség, hogy történetileg a más nem a mucho-val, hanem a grande rendhagyó közép- és felsőfokával, a mayor és máximo alakokkal rokon. Az utóbbiak eredetileg a latin MAGNUS, -A, -UM ’nagy’ közép- és felsőfoka voltak, azonban ez a melléknév kiveszett a használatból, kivéve néhány rögzült kifejezést, mint pl. aula magna ’nagyterem, díszterem’, Alejandro Magno ’Nagy Sándor’ stb.
A „relatív” felsőfok (superlativo relativo) képzése még ennél is egyszerűbb, ugyanis ez nem más, mint a határozott névelővel használt középfok: Esta chica es la más bonita ’Ez a lány a legszebb’; Ese chico es el menos alto ’Az a fiú a legkevésbé magas’; Este libro es el mejor (más bueno) ’Ez a könyv a legjobb; Aquella enfermedad es la peor ’Az a betegség a legrosszabb’; Laura es la mayor de sus hermanas ’Laura a legnagyobb [=legidősebb] a nővérei közül’. Néhány gyakran használt melléknévnek szintén van rendhagyó felsőfoka is, a legtöbbjüket azonban vagy átvitt értelemben, vagy csak az írott, illetve formális nyelvben használják.
Az ún. „abszolút” felsőfok (superlativo absoluto vagy grado extremo) viszonylag ritka a beszélt nyelvben, és talán már a neve is sugallja, hogy nem összehasonlításra használatos. Ezt az alakot a művelt eredetű -ísimo, -ísima (egyes esetekben az -érrimo, -érrima) fokozó képzővel alkotják, melynek jelentése kb. ’nagyon ~ igazán’ – vagyis lényegében egyenértékű a beszélt nyelvben sokkal inkább elterjedt muy határozószóval. Használatáról a következőket kell tudni.
A magánhangzóra végződő melléknevek utolsó magánhangzója, valamint az -io, -ia végződés a képző előtt kiesik: bellísimo (bello) ’nagyon szép’, grandísimo (grande) ’nagyon nagy, óriási’, guapísima (guapa) ’nagyon csinos [nő]’, queridísimo (querido) ’nagyon kedves’, limpísimo (limpio) ’nagyon tiszta’. A -ble végződés a képző előtt -bil-lé válik: notable → notabilísimo ’igen figyelemre méltó, nagyon jeles’. Az -érrimo, -érrima alakváltozatot használják a választékos nyelvben pár -bre végű melléknévnél, pl. celebérrimo (célebre) ’nagyon híres’; illetve főleg a latin-amerikai kötetlen nyelvben egyes mellékneveknél, még jobban fokozó értelemben: guapérrima ’nagyon-nagyon csinos’.
Néhány melléknév két abszolút felsőfokkal is rendelkezik, melyek közül az egyik a szabályosan képzett, a másik pedig „rendhagyó” (etimológiai), azaz közvetlenül a latinból átvett művelt duplikátum. A kettő használata között általában stiláris különbség van: az etimológiai alak használata választékos, írott nyelvi vagy régies, míg a szabályosan képzett alak a köznyelvi. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az ilyen melléknevek abszolút felsőfoka eleve nagyon ritkán használatos – az olyanok kivételével, mint például az amabilísimo, buenísimo, illetve fuertísimo ~ fortísimo – és inkább csak az írott vagy formális nyelvre korlátozódik. Az alábbi táblázatban ezekre láthatunk néhány példát.
Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy a melléknév fokozása a spanyolban alapvetően analitikus módon, összehasonlító szószerkezetekkel történik, de néhány melléknévnek megfeleltethető egy-egy „rendhagyó” középfokú alak. Létezik továbbá a mellékneveknek egy képzővel alkotott, nem összehasonlításra használt fokozott formája, amely a ’nagyon ~ igazán ...’ jelentésnek felel meg, azonban ez sok esetben inkább csak a művelt és az írott nyelvben használatos.
Természetesen, jelentéséből adódóan, nem minden melléknév fokozható. Ilyenek például a sorszámnevek: primero ’első’, segundo ’második’ stb. vagy például az último ’utolsó’ – hiszen értelemszerűen nem lehet valami *elsőbb, *másodikabb, *utolsóbb stb. Vagyis csak azok a melléknevek fokozhatóak, amelyek valamilyen „skálán mérhető” tulajdonságot fejeznek ki: ez esetben a skála végpontjai a felsőfoknak felelnek meg.
Az észrevételekért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.
* A melléknév középfokától meg kell különböztetni a középfokot kifejező mellékneveket (pl. anterior, inferior, superior stb.): az utóbbiaknak csak a jelentése középfokú, de összehasonlító melléknevekként nem használhatóak (pl. az es más alto que helyett nem mondhatjuk, hogy *es superior que).
Kezdjük máris azzal, hogy a spanyol mellékneveknek valójában nem is létezik olyan értelemben fokozásuk, mint a magyarban a szép : szebb : legszebb – és nem is találunk külön ezt tárgyaló fejezetet a spanyol akadémiai nyelvtanban sem. Néhány rendhagyó középfokú melléknév kivételével csupán összehasonlító szerkezetekről, valamint fokozó határozószókról és képzőről beszélhetünk. Létezik azonban egy ún. „abszolút felsőfok” is, amelyet viszont nem összehasonlító szerkezetekben használnak. Vegyük őket szépen sorjában!
 |
| Un paisaje bellísimo |
A melléknév alapfoka (grado positivo), ahogy a magyarban is, maga a melléknév: bonito, grande, malo stb. Az alapfokú melléknevek összehasonlításánál („ugyanolyan ..., mint ...”) a tan ... como ... szerkezet használatos a spanyolban: Esta chica es tan bonita como aquella ’Ez a lány (ugyan)olyan szép, mint az’; Esa casa no es tan grande como esta ’Az a ház nem olyan nagy, mint ez’. Vigyázat! Meg kell különböztetni az alapfokú összehasonlító mondatoktól a tan ... que ... szerkezetet, amely következményt állapít meg: pl. Este coche es tan caro que no puedo comprármelo ’Ez az autó olyan drága, hogy nem vehetem meg magamnak’.
A melléknév középfokát (grado comparativo – tkp. ’összehasonlító fok’), amennyiben az nem „rendhagyó”, a más ’inkább’ (< régi spanyol maes < lat. MAGIS, uaz.), illetve a menos ’kevésbé’ (< lat. MĬNUS, uaz.) szócskákkal képzik, azt a dolgot pedig, amihez hasonlítjuk, a que kötőszó vezeti be: Esta chica es más bonita que aquella ’Ez a lány szebb, mint az’; Este chico es menos alto que aquel ’Ez a fiú kevésbé olyan magas, mint az’. Önmagában a más a mucho ’sok/nagyon’, a menos pedig a poco ’kevés’ rendhagyó (határozói) középfoka is egyúttal. A rendhagyó középfokú alakkal is rendelkező mellékneveket az alábbi táblázatban találjuk.*
 |
| (Forrás: El Mexicano) |
A más és menos fokozószavak, illetve a rendhagyó középfokú alakok tovább is fokozhatóak a mucho, muchísimo (a mucho abszolút felsőfoka, lásd később!); poco, algo stb. szavakkal: pl. La cosa es muchísimo más grave ’A dolog sokkal, de sokkal súlyosabb’, Este método es mucho menos doloroso que el otro ’Ez a módszer sokkal kevésbé fájdalmas, mint a másik’, Ese restaurante es mucho mejor, pero un poco / algo más caro que otros cercanos ’Az az étterem sokkal jobb, de egy kicsit / valamivel drágább, mint mások a közelben’.
Érdekesség, hogy történetileg a más nem a mucho-val, hanem a grande rendhagyó közép- és felsőfokával, a mayor és máximo alakokkal rokon. Az utóbbiak eredetileg a latin MAGNUS, -A, -UM ’nagy’ közép- és felsőfoka voltak, azonban ez a melléknév kiveszett a használatból, kivéve néhány rögzült kifejezést, mint pl. aula magna ’nagyterem, díszterem’, Alejandro Magno ’Nagy Sándor’ stb.
A „relatív” felsőfok (superlativo relativo) képzése még ennél is egyszerűbb, ugyanis ez nem más, mint a határozott névelővel használt középfok: Esta chica es la más bonita ’Ez a lány a legszebb’; Ese chico es el menos alto ’Az a fiú a legkevésbé magas’; Este libro es el mejor (más bueno) ’Ez a könyv a legjobb; Aquella enfermedad es la peor ’Az a betegség a legrosszabb’; Laura es la mayor de sus hermanas ’Laura a legnagyobb [=legidősebb] a nővérei közül’. Néhány gyakran használt melléknévnek szintén van rendhagyó felsőfoka is, a legtöbbjüket azonban vagy átvitt értelemben, vagy csak az írott, illetve formális nyelvben használják.
 |
| (Forrás: El Mexicano) |
Az ún. „abszolút” felsőfok (superlativo absoluto vagy grado extremo) viszonylag ritka a beszélt nyelvben, és talán már a neve is sugallja, hogy nem összehasonlításra használatos. Ezt az alakot a művelt eredetű -ísimo, -ísima (egyes esetekben az -érrimo, -érrima) fokozó képzővel alkotják, melynek jelentése kb. ’nagyon ~ igazán’ – vagyis lényegében egyenértékű a beszélt nyelvben sokkal inkább elterjedt muy határozószóval. Használatáról a következőket kell tudni.
A magánhangzóra végződő melléknevek utolsó magánhangzója, valamint az -io, -ia végződés a képző előtt kiesik: bellísimo (bello) ’nagyon szép’, grandísimo (grande) ’nagyon nagy, óriási’, guapísima (guapa) ’nagyon csinos [nő]’, queridísimo (querido) ’nagyon kedves’, limpísimo (limpio) ’nagyon tiszta’. A -ble végződés a képző előtt -bil-lé válik: notable → notabilísimo ’igen figyelemre méltó, nagyon jeles’. Az -érrimo, -érrima alakváltozatot használják a választékos nyelvben pár -bre végű melléknévnél, pl. celebérrimo (célebre) ’nagyon híres’; illetve főleg a latin-amerikai kötetlen nyelvben egyes mellékneveknél, még jobban fokozó értelemben: guapérrima ’nagyon-nagyon csinos’.
Néhány melléknév két abszolút felsőfokkal is rendelkezik, melyek közül az egyik a szabályosan képzett, a másik pedig „rendhagyó” (etimológiai), azaz közvetlenül a latinból átvett művelt duplikátum. A kettő használata között általában stiláris különbség van: az etimológiai alak használata választékos, írott nyelvi vagy régies, míg a szabályosan képzett alak a köznyelvi. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az ilyen melléknevek abszolút felsőfoka eleve nagyon ritkán használatos – az olyanok kivételével, mint például az amabilísimo, buenísimo, illetve fuertísimo ~ fortísimo – és inkább csak az írott vagy formális nyelvre korlátozódik. Az alábbi táblázatban ezekre láthatunk néhány példát.
 |
| (Forrás: El Mexicano) |
Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy a melléknév fokozása a spanyolban alapvetően analitikus módon, összehasonlító szószerkezetekkel történik, de néhány melléknévnek megfeleltethető egy-egy „rendhagyó” középfokú alak. Létezik továbbá a mellékneveknek egy képzővel alkotott, nem összehasonlításra használt fokozott formája, amely a ’nagyon ~ igazán ...’ jelentésnek felel meg, azonban ez sok esetben inkább csak a művelt és az írott nyelvben használatos.
Természetesen, jelentéséből adódóan, nem minden melléknév fokozható. Ilyenek például a sorszámnevek: primero ’első’, segundo ’második’ stb. vagy például az último ’utolsó’ – hiszen értelemszerűen nem lehet valami *elsőbb, *másodikabb, *utolsóbb stb. Vagyis csak azok a melléknevek fokozhatóak, amelyek valamilyen „skálán mérhető” tulajdonságot fejeznek ki: ez esetben a skála végpontjai a felsőfoknak felelnek meg.
Az észrevételekért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.
* A melléknév középfokától meg kell különböztetni a középfokot kifejező mellékneveket (pl. anterior, inferior, superior stb.): az utóbbiaknak csak a jelentése középfokú, de összehasonlító melléknevekként nem használhatóak (pl. az es más alto que helyett nem mondhatjuk, hogy *es superior que).
Érdekes peldaul az óptimo es pésimo esete. Ahogy irtad is, a valasztekos nyelvvaltozatokban ezek relativ felsofokok. A kotetlen nyelvvaltozatban viszont ezek gyakran hasznalatosak abszolut felsofoki jelentesben id, mint az utolso tablazat melleknevei (es az eredetuk epp azokeval azonos)
VálaszTörlésAz pésimo nagyon gyakran hasznalt egyszeruen "nagyon rossz" jelentesben, es az óptimo, igaz a portugalban hallom nap mint nap, nagyon gyakran hasznalatos "nagyon jo" jelentesben (ótimo-kent persze)
Így van, ezek valójában – alaktanilag – nem is felsőfokok (tehát nem egy ragozási paradigma részei, ahogy a magyarban vagy az angolban a rövidebb mellékneveknél), hanem egyszerűen önálló melléknevek, amelyek jelentése a „skála végét” fejezi ki (ahogy Kálmán László fogalmaz). De ugyanígy pl. az inferior és a superior sem valódi középfokok, ami leginkább onnan látszik, hogy nem mondhatsz olyat, hogy *mucho inferior / superior, sem olyat, hogy *es superior / inferior que ... (ezeket ki is vettem a táblázatból, mert így megtévesztő volt – nem középfokú melléknevek, csak a jelentésük olyasmi).
Törlés(A portugál egyébként meglehetősen konzervatív a szókincsben, talán még jobban, mint a spanyol.)