Miért guion és truhan? Talán megváltozott a kiejtésük?

A Spanyol Királyi Akadémia (RAE) 2010-ben helyesírási reformokat vezetett be, amelyeket sokan nem néztek jó szemmel. Így például a reform előtt még „lehetett” guión-t (’forgatókönyv’, ’kötőjel’ stb.) és truhán-t (’gazember’) írni, 2010 után viszont már csak guion-t és truhan-t „lehet”, vagyis ezentúl a guión és truhán alakok helytelennek számítanak az akadémiai szabályozás szerint. De mi értelme volt ennek az egésznek? Megváltozott e szavak kiejtése?

Természetesen nem. Mint tudjuk, a helyesírás konvencionális szabályok összessége, és ezek a szabályok éppúgy változhatnak: a kérdés mindig az, hogy mit jelöljünk és mit ne. Egy korábbi cikkben már összefoglaltam, hogy a hangsúlyjelölés hogyan változott az idők során (és milyen reformokon ment keresztül, amióta a spanyol helyesírás akadémiailag szabályozva van), így ezt itt nem részletezném újból. Na de akkor miért volt szükség erre a változtatásra?

Ő a bűnös mindenben!

Éppen az a kérdés, hogy szükség volt-e rá egyáltalán – bár ez nézőpont kérdése. Az egész tudniillik onnan indul, hogy a három nyíltabb magánhangzó – [a], [e], [o] – mellett lévő hangsúlyos [i]-t és [u]-t már elég régóta – a közbeiktatott néma h kezelésének rendezésétől (1959) eltekintve már az 1741-es első akadémiai helyesírás óta – következetesen jelöli a helyesírás: día ’nap’, reí ’nevettem’, prohíbe ’(meg)tilt’, continúa ’folytat’, Raúl, búho ’bagoly’. Természetesen ez is csak megegyezés kérdése, mely szerint így azt is jelölik, hogy az [i] vagy [u] szótagalkotó, hiszen hangsúlyos, tehát nem kettőshangzó félhangzójaként viselkedik. Ebből pedig a szabályozás szellemisége értelmében az következne, hogy azokban a két egymás melletti magánhangzót (itt most szándékosan nem írok „két szótagú”-t) tartalmazó szavakban, amelyekben az [i] vagy [u] nem hangsúlyos, mint a /gión/ és /truán/ is, értelemszerűen csak a másik magánhangzó lehet hangsúlyos, ezért annak külön jelölése felesleges.

Így változott a két szó helyesírása az idők során... (Forrás: El Mexicano)

Eddig úgy tűnik, mintha az akadémia ezzel megszüntetett volna egy helyesírási következetlenséget – valamit, ami eddig is felesleges volt. Valójában azonban semmilyen következetlenséget nem szüntettek meg. E szabályozás kiindulási alapja ugyanis az a konvenció, amelyet már az 1999-es helyesírás is lefektetett, mely szerint a helyesírás szempontjából minden olyan magánhangzócsoport, amelynek az egyik eleme hangsúlytalan [i] vagy [u], az kettőshangzó. A probléma csupán az, hogy ez nem mindig tükrözi a valós kiejtést.

Az igaz, hogy kettőshangzót egy másik magánhangzóval csak hangsúlytalan [i] és [u] alkothat, ebből viszont nem következik az, hogy a hangsúlytalan [i] vagy [u] és egy másik magánhangzó kapcsolata minden esetben kettőshangzó lenne. Vagyis a korábbi, „megengedőbb” szabályozás ennek ellenére még lehetővé tette a beszélőknek, hogy amennyiben két szótagban ejtik a /gión/, /truán/ szavakat, akkor guión-t és truhán-t írjanak, megfelelve azon – szintén nagyon régi – általános hangsúlyjelölési szabálynak, miszerint a több szótagú, -n végződésű véghangsúlyos szavak ékezettel írandóak.

Az akadémia plenárisülés-terme (salón de plenos) – itt hozzák az ilyen „fontos” döntéseket...

Az odáig teljesen érthető, hogy az olyan szavak, mint a dio ’adott’, fue ’volt’, fui ’voltam’, vio ’látott’ stb. már az 1959-es akadémiai ajánlás szerint is ékezet nélkül írandóak, hiszen ezeknél egyértelmű, hogy egy szótagúak – a beszélők többsége mindig is így ejtette őket. A 2010-től érvényes szabályozásból azonban már nem derül ki a „megengedő szabály” végleges eltörlése miatt, hogy az olyan szavak, mint a guion, truhan, crie ’neveltem’, hui ’menekültem’ stb., a spanyol ajkúak jelentős részénél két szótagúak. A RAE azzal érvel ezen egyszerűsítés mellett, hogy „a hangsúlyjelzés szabályrendszerének nem szerepe annak jelölése, hogy egy magánhangzó-kapcsolatot egy szótagban, vagy külön szótagokban artikulálnak-e” [Ortografía II. 3.2. j), 218. o. – 2010]. Ez viszont máris ellentmond annak a több évszázados konvenciónak, miszerint a hangsúlyos [i] és [u] ékezettel írandó másik magánhangzó környezetében – hiszen végső soron ilyenkor is csupán azt jelölik, például a día szóban, hogy az [i] amellett, hogy hangsúlyos, külön szótaghoz tartozik.

Néhány jellegzetes példa a kérdést érintő szabályozás változására (Forrás: El Mexicano)

Összegzésként tehát megállapítható, hogy a spanyol akadémiai helyesírás semmivel sem lett következetesebb e szempontból, hiszen nem jelöli, hogy a hangsúlytalan [i]/[u] és egy másik magánhangzó kapcsolata a valóságban egy, vagy két szótagban ejtődik-e. Habár a spanyol irodalomból számos példa van a szótagalkotó hangsúlytalan [i]/[u] trémával való jelzésére (pl. rüido [ru.i.do] ’zaj’, traïdor [tra.i.dor] ’csaló’ stb.), mint a franciában és a katalánban, ám ez a spanyolban később nem terjedt el. Ami nagy kár, mert nem lett volna haszontalan megoldás egy jelenleg nem szabályozott helyesírási kérdés rendezésében.

Felhasznált irodalom

• RAE (1959): Nuevas normas de prosodia y ortografía (sajtóközlemény).
• RAE (1999): Ortografía de la lengua española, p. 46. Espasa, Madrid.
• RAE, ASALE (2010): Ortografía de la lengua española, pp. 218, 226–227. Espasa, Madrid.