Északolasz: nyelvhíd Franciaország felé

Előző bejegyzésemben a nyelv vs. nyelvjárás kérdését fejtettem ki, ahol már példaként érintettem az észak-olaszországi nyelvi helyzetet. Mielőtt belemennék mélyebben a témába, röviden ismertetném az olaszországi nyelvjárások felosztását, amely a romanisztikának talán a legérdekesebb és legbonyolultabb területe, hiszen csak a főbb nyelvjárásokat tekintve Olaszországban több mint 100 nyelvjárást és mintegy tucatnyi regionális nyelvet beszélnek.

Az Itáliában beszélt újlatin nyelvjárások négy fő csoportra oszthatóak: északi, középső, déli, valamint extrém déli; az utóbbi három nyelv(járás)csoport tagjai közelebbi rokonságban állnak egymással, mint az északiakkal. Ezeken kívül még két, jól elkülöníthető újlatin nyelvet beszélnek Olaszországban: északon a galloromán nyelvek rétoromán csoportjába tartozó friulit, valamint a Szardínia szigetén beszélt, két fő nyelvjáráscsoportra, és azokon belül szintén sok nyelvjárásra tagolódó szárd nyelvet.

Velence (Forrás: Pixabay.com)

Térjünk rá az északi nyelvjáráscsoportra. Miért is érdekes ez? Az újlatin nyelveket hang- és alaktani szempontból két fő csoportba (ágba) sorolják: keletibe (hagyományosan idetartoznának Olaszország középső és déli nyelvjárásai, az irodalmi olaszt beleértve, valamint a román és nyelvjárásai) és nyugatiba (hagyományosan idetartozna az előzőekben felsoroltak kivételével az összes többi újlatin nyelv). A két legfontosabb kritérium, amely alapján a besorolás történik: a magánhangzók közötti eredetileg zöngétlen zárhangok [p, t, k] viselkedése (keleten megmaradnak, nyugaton zöngésülnek vagy kiesnek), illetve a többes szám képzése (keleten flektáló jellegű -e, -i, nyugaton agglutináló -s).

A két ág közötti választóvonal az észak-olaszországi La Spezia – Rimini városokat összekötő képzeletbeli egyenes, amelytől északra és nyugatra a nyugati, délre és keletre pedig a keleti újlatin nyelveket beszélik. A valós helyzet azonban kissé bonyolultabb. A modernebb besorolás szerint ugyanis az olaszországi középső és déli nyelvjárások inkább átmenetet alkotnak a keleti és a nyugati ág között, így valójában a keleti ágat egyedül az irodalmi román nyelv (dákromán), illetve hagyományosan csak román nyelvjárásoknak számító aromun, megleneromán és isztroromán nyelvek alkotnák.

Mint a fenti bekezdésből kiderül, amit sokszor a szakkönyvek is csak „északolasz nyelvjárások”-ként emlegetnek, valójában távolabbi rokonságban állnak a középső, toscanai nyelvjáráson alapuló irodalmi olasz nyelvvel, mint a délolasz nyelvjárások és maga a román nyelv. Az északolasz nyelv, vagy modernebb, szakszerűbb megnevezéssel galloitáliai nyelvek tehát már a nyugati újlatin nyelvek galloromán csoportjába tartozó, egymással közeli rokonságban álló nyelvváltozatok, amelyek mintegy átmenetet képeznek az olasz és a francia között. A galloitáliai elnevezés onnan ered, hogy az érintett területen a római hódítások előtt kelták (gallok) éltek, akárcsak a mai Franciország területén, s bizonyos kutatók szerint az ő nyelvük hatásával magyarázható a nyugati újlatin nyelvekben a magánhangzók közötti zöngétlen zárhangok gyengülése (mára ez az elmélet elavulttá vált).

A milánói dóm, a város jelképes gótikus katedrálisa Lombardiában (Forrás: Pixabay.com)

A galloitáliai vagy északolasz nyelvek főbb jellemzői:

• a szóvégi magánhangzók lekopása az -a kivételével;
• a latin cl-, gl-, pl-, bl-, fl- szókezdő csoportok palatalizációja, lágyulása (pl. lat. CLAMĀRE > velencei ciamar [cs-]);
• a zöngétlen zárhangok [p; t; k] zöngésülése magánhangzók közötti helyzetben: [b > v; d; g];
• a többes számot – olasz hatására – magánhangzóval (-i, -e), illetve a szóvégi mássalhangzó megváltoztatásával képzik;
• hangsúlytalan személyes névmások használata akkor is, ha van a mondatban kifejezett alany (pl. ol. L’amico viene ’A barát jön’, velencei: L’amigo el vien ’A barát ő jön’).

A legfontosabb galloitáliai nyelvek: az emilián-romanyol (emiliàn-rumagnòl) két fő nyelvjáráscsoporttal; a ligur (líguru, la lengua ligure); a lombard (el lumbard/lumbaart; la lengua lumbarda), amely keleti és nyugati nyelvjáráscsoportra tagolódik (valójában ezeket két külön nyelvnek is lehetne tekinteni); a piemonti (piemontèis, la lenga piemontèisa), valamint a velencei (la léngua vèneta), bár utóbbit néhányan ma már inkább az olasz közelebbi rokonának tekintik és nem sorolják a galloitáliai csoportba.

Összefoglalva tehát elmondható, hogy ezek a nyelvek, bár beszélőik sokszor csak „olasz nyelvjárások”-nak tekintik őket, valójában a franciával állnak közelebbi rokonságban. Mintaként álljon itt egy költemény lombard nyelven, milánói nyelvjárásban:

Chi tròpp e chi minga

Even staa licenziaa da on cavalier
el dì inanz duu staffer,
et quidem tucc duu e tutt a on bott.
El dì adree el camarer el ghe n’esebì inscambi sett o vott.
« Bon! – respondè el patron – Insci, a vista de nas,
fee vegnì innanz quij duu
che sien pù al cas segond la mia intenzion ».
De fatt subet entrènn,
sfrísand el sœul coi reverenz che fenn.
Al primm che intrè el ghe diss: « Savii servì? »
E quell: « Lustrissem, sì ».
« Savii fa on compliment? »
« Ch’el se figura! Savaroo fall sigura »
« E per portà imbassad? »
« Magara anch a parola per parola!
No me cala espression nè bona tolla
e foo prest a girà per i contrad ».
« E, se l’occorres mò, farissev de mangià
in mancanza del cœugh? »
« E perchè no?
Sien past froll o sfojad, supp, pastizz e pitanz de tucc i sort,
poss dì che l’è el me fort ».
« E sorbett e gelaa savarissev fa anch quij? »
« Oh manco maa ».
« Bravo! E, quand in campagna fudess senza
el barbee, el perrucchee? »
« Ghe sont mì a l’occorrenza;
e, al besogn, foo anch el sart e el caroccee.
Ai curt, el me pò mett a less e a rost, nol restarà imperfett;
e, segond el salari, ghe faroo anch de agent, de secretari!… »
« N’hoo a car »
– bassand el coo el repiè el patron –
« tucc sti vertù! Fermev pur in cà mia che i provaroo!… »
Voltaa pœu a l’olter, el ghe diss: « E vu? »
« Quand el vœubbia ess content de la mia servitù
– respondè l’olter – no faroo nient;
giacchè el me camerada el fa tutt coss,
a mì resta tant manch;
e foo el me cunt, che poss
ess de guardia settaa su on cassabanch!… »

Aki kíváncsi, miről szól a költemény, itt találja a magyar és spanyol nyelvű fordítást is (az olasz nyelvű fordítás alapján, amiért köszönet Giampaolo Salvi professzornak).