A felszólító mód és használata

Tartalomjegyzék Az állító imperativo Használata névmási simulószóval Rendhagyó igék Különbség a magyar és a spanyol használat között kérdőmondatban A tiltó alak (imperativo con negación) A felszólítás egyéb eszközei

✖

Mielőtt belekezdenénk, érdemes tisztázni, hogy a régebbi spanyol nyelvkönyvek és szótárak a felszólító módot (modo imperativo) „parancsoló mód”-nak is nevezték, ekkor viszont a kötőmódot (modo subjuntivo) hívták „felszólító mód”-nak (hiszen mint látni fogjuk, nem kevés átfedés van a kettő között). A felszólító módnak ugyanakkor kétféle értelmezése van: alaktani, illetve mondattani; a kettő közötti összefüggésekről az alábbiakban szólok.

A felszólító mód lehet állító (imperativo), valamint tiltó (imperativo con negación, vagy régebben: imperativo negativo). Mindkét esetben (mondattanilag) öt-öt alakot különböztetünk meg, mivel a spanyolban egyes szám első személyű felszólítás nincs. (Bár egyes grammatikusok szerint a szigorúan vett felszólító módban csakis második személyekről van értelme beszélni, tehát akiket megszólítunk, mindazonáltal a magázó formában a nyelvtani harmadik személy is második személynek minősül. Ugyanígy a latin-amerikai spanyolban is, hiszen többes számban nem használják a nyelvtani második személyt, így a nyelvtani harmadik személy veszi át a szerepét tegezésnél is.)

Ez az igemód – alaktanilag – valójában mindösszesen két saját alakkal rendelkezik, ezek pedig az állító ragozás egyes szám második (E/2.) és többes szám második (T/2.) személyű alakja; az összes többi, beleértve a tiltó ragozás valamennyi alakját is, megegyezik a kötőmód jelen idejével (így tehát az állító és a tiltó alakok között csak a nyelvtani második személyeknél van különbség). A helyzetünket még az is könnyíti, hogy e két önálló állító alak közül csak az első (vagyis az E/2. személyű) lehet rendhagyó, vagyis csak egyetlen egy alakot kell külön megtanulni, ha a kötőmód jelen idejének ragozását már jól ismerjük. Az alábbiakban az imperativo részletes ismertetése következik.

Az állító imperativo

Az állító ragozás E/2. személyű alakja szabályos igéknél látszólag megegyezik a kijelentő mód jelen idejű E/3. személyű alakjával, eredetük viszont nem azonos (a latinban a kijelentő mód jelen idejének E/3. alakja -t-re végződött, amely az újlatin nyelvek többségében lekopott, ez okozza ma a látszólagos azonosságot). A T/2. alak képzése rendkívül egyszerű: a főnévi igenévnek az -r végződése helyébe -d kerül – ezt az alakot viszont csak Spanyolországban használják (Latin-Amerikában T/2. = nyelvtani T/3.). A többi alak – E/3., T/1. és T/3. – megegyezik a kötőmód megfelelő jelen idejű alakjaival. Három szabályos ige állító felszólító ragozása tehát az alábbi (kivastagítással jelölve az önálló – nem a kötőmódból kölcsönzött – alakokat:

• cantar (I.): ¡canta! ¡cante! ¡cantemos! ¡cantad! ¡canten! (’énekelj!’, ’énekeljen!’ stb.)
• comer (II.): ¡come! ¡coma! ¡comamos! ¡comed! ¡coman! (’egyél!’, ’egyen!’ stb.)
• vivir (III.): ¡vive! ¡viva! ¡vivamos! ¡vivid! ¡vivan! (’élj!’, ’éljen’ stb.)

A tú helyett vos névmást használó latin-amerikai nyelvjárásokban (főként Argentína, Uruguay) az E/2. alak véghangsúlyos: a spanyolországi T/2. -d nélküli változata. Ezeken a területeken az állító alakok a következőképpen alakulnak (E/2., E/3., T/1., T/3.):

• cantar (I.): ¡cantá! ¡cante! ¡cantemos! ¡canten!
• comer (II.): ¡comé! ¡coma! ¡comamos! ¡coman!
• vivir (III.): ¡viví! ¡viva! ¡vivamos! ¡vivan!

Az eddigiek összefoglalása az alábbi táblázatban látható. Az önálló – vagyis nem a kötőmódból kölcsönzött – alakokat színessel jeleztük, az eredetüket tekintve összetartozó alakok pedig azonos színnel szerepelnek.

(Forrás: El Mexicano)

A felszólító mód állító alakjaihoz a (tárgy- vagy részes esetű, beleértve a visszaható) hangsúlytalan személyes némvások simulószóként kapcsolódnak, vele egybeírva. Ilyenkor a hangsúly megőrzi a helyét, ezért a hangsúlyjelölés szabályainak megfelelően kell jelölni, amennyiben így a szó harmad- vagy negyedélessé válik: ¡cántale! ’énekelj neki!’, ¡cómetelo! ’edd meg magadnak!’ stb.

A névmással ellátott alakokkal kapcsolatosan ki kell térnünk néhány „szabálytalanságra” is. Az egyik, hogy a többes szám első személyű állító alak -s végződése a nos és a se névmás előtt írásban kiesik. Példák:

• vamos+nos = ¡vámonos! ’menjünk!’;
• cantemos+se+la = ¡cantémosela! ’énekeljük el neki(k) [azt a dalt]!’.

A Spanyolországban használatos többes szám második személyű állító alak -d végződése az os névmás előtt a művelt/irodalmi nyelvben – az ir ige kivételével – kiesik, a köznyelvben viszont a főnévi igenévvel megegyező alak használatos ilyenkor, például:

• vestid+os = ¡vestíos! (művelt) ~ ¡vestiros! (köznyelvi) ’öltözzetek!’;
• poned+os+lo = ¡ponéoslo! ~ ¡ponéroslo! ’tegyétek/vegyétek fel magatokra [azt]!’; de:
• id+os = ¡idos! ~ ¡iros! ’menjetek el!’.

Lássunk egy-egy példát visszaható névmással történő állító ragozásra is a callarse ’(el)hallgat’, meterse ’bebújik, bemászik’ és partirse ’elindul, útra kel’ szabályos igékkel (az E/2. alaknál a tú és a vos névmásnak megfelelő is szerepel):

(Forrás: El Mexicano)

Szólni kell a rendhagyó igékről is. Mint korábban említettem, a felszólító mód két önálló állító alakja közül csak az egyes szám második személyű lehet rendhagyó (a többes szám második személyű mindig szabályos), a többi alak viszont a kötőmód jelen idejéből kölcsönzött. (Ez esetben tehát az olyan E/2. személyű állító alak számít rendhagyónak, amely nem azonos alakú a kijelentő mód jelen idejének egyes szám harmadik személyű alakjával.)

Némiképp kivétel a leírtak alól az ir ’menni’ ige, melynek T/1. állító felszólító alakja látszólag a kijelentő mód jelen idejének T/1. alakjával – ¡vamos! – egyezik, nem pedig a kötőmódú vayamos alakkal. Valójában viszont a kötőmódú vayamos (< lat. VADĀMUS) rövidüléséről van szó, és nem a kijelentő módú vamos (< lat. VÁDĬMUS) alakról.

A felszólító módban rendhagyó igék tú megszólítással használatos E/2. személyű alakja, mint az alábbi táblázatban látható, a legtöbb esetben maga az ige töve.

(Forrás: El Mexicano)

A vos névmással egyedül az ir kivételes, amely rövidsége miatt (hiszen szabályosan *í lenne) az andar ige vos-szal használt andá alakját kölcsönzi. A ver igénél az E/2. felszólító alakot szintén nem használják, mert összetéveszthető az ir ige azonos felszólító alakjával, amely sokkal gyakoribb, ezért ebben az alakban a mirar ige használatos helyette.

A spanyol kiadású szótárak igeragozási táblázataiban a felszólító módnak általában csak az egyes szám második, valamint a többes szám második és harmadik személyű alakja szerepel (az utóbbi azért, mert a latin-amerikai spanyolban a ’ti’ jelentést is alaktanilag a T/3. személlyel fejezik ki). Így pl. a cantar igénél a spanyol akadémiai értelmező szótárban (DRAE) a következő alakokat találjuk: canta (tú) / cantá (vos), cantad (vosotros) / canten (ustedes). (A másik kettőt – E/3. és T/1. – a kötőmód jelen idejéből tudhatjuk, hogy cante és cantemos.) Végül lássunk példákat az állító felszólító alakok használatára:

• —¿Quieres que te cante esta canción? —Sí, cántamela. ’Akarod, hogy elénekeljem neked ezt a dalt? – Igen, énekeld el nekem.’
• Venga usted conmigo, por favor. ’Ön jöjjön velem, kérem.’
• Decidme, ¿qué queréis hacer? ’Mondjátok meg nekem, mit akartok tenni?’
• —Ayúdennos, por favor. —¡Vámonos todos y ayudémoslas! ’Segítsenek nekünk, kérem. – Menjünk, mindenki, és segítsünk nekik!’ (Az ayudar ige a spanyolban tárgyas, csak magyarra ebben a mondatban részes névmással fordítjuk.)
• —¿Te compro el nuevo disco? —Sí, por favor, cómpramelo. ’Megvásároljam neked az új lemezt? – Igen, légy szíves, vedd meg nekem.’
• ¡Poneos (poneros) abrigo, que hará frío! ’Vegyetek kabátot, mert hideg lesz!’
• —¿Se lo decimos? —Digámoselo. ’Megmondjuk neki(k)? – Mondjuk meg neki(k).’

Különbség a magyar és a spanyol használat között

Mint a fenti példákból is látható, magyarul látszólag felszólító módban kérdezünk adott cselekvés elvégzésének szükségességére, azaz a „Mit tegyek (tegyünk, tegyél, tegyen)?” vagy „Csináljak (csináljunk, csináljon) valamit?” típusú mondatokban. Spanyolul azonban sem a felszólító módot, sem a kötőmódot nem használják közvetlen kérdés feltevésekor. Ilyen esetekben, amennyiben a kérdés saját magunkra vonatkozik (vagyis egyes és többes szám első személyben), egyszerűen a kijelentő mód jelen ideje, minden más személyben pedig körülíró szerkezet használatos: ¿Te lo compro? ’Megvegyem neked?’; ¿Qué le decimos? ’Mit mondjunk neki?’; ¿Qué deben/deberían hacer? ’Mit csináljanak? stb.

A tiltó alak (imperativo con negación)

A tiltó felszólító mód (imperativo con negación, imperativo negado vagy – régebben – negativo) az összes alakját a kötőmód jelen idejéből kölcsönzi. Ismételjük át, melyek ezek, a három szabályos példaigénkkel:

• cantar: cante, cantes, cante, cantemos, cantéis, canten;
• comer: coma, comas, coma, comamos, comáis, coman;
• vivir: viva, vivas, viva, vivamos, viváis, vivan.

Ezek után már nincs más dolgunk, mint eléjük tenni a no tiltószócskát. Vagyis például a ¡canta! ’énekelj!’ tiltása ¡no cantes! ’ne énekelj!’, a ¡vivid! ’éljetek!’ tiltása pedig ¡no viváis! lesz. Ennyire egyszerű! Lényegében tehát csak az egyes szám második személyben, és a – csak Spanyolországban használt – többes szám második személyben lesz eltérő az állító és a tiltó alak a felszólító módban. Összefoglalva a három szabályos igével az állító és tiltó alakokat:

• cantar: canta (cantá) / no cantes, cante / no cante, cantemos / no cantemos, cantad / no cantéis, canten / no canten (’énekelj / ne énekelj’ stb.);
• comer: come (comé) / no comas, coma / no coma, comamos / no comamos, comed / no comáis, coman / no coman (’egyél / ne egyél’ stb.);
• vivir: vive (viví) / no vivas, viva / no viva, vivamos / no vivamos, vivid / no viváis, vivan / no vivan (’élj / ne élj’ stb.).

Fontos különbség továbbá az állító alakkal szemben, hogy a tiltó alakhoz nem kapcsolódhatnak a hangsúlytalan (ún. klitikus) személyes névmások simulószóként, hanem csak előtte állhatnak: cántamela ’énekeld el nekem [a dalt]’, viszont: no me la cantes ’ne énekeld el nekem’ (és nem *no cántesmela).

Végül lássunk néhány példát az imperativo con negaciónra is:

• Usted no venga conmigo. ’Ön ne jöjjön velem.’
• —¿Te compro el nuevo disco? —No, gracias, no me lo compres. ’Megvásároljam neked az új lemezt? – Nem, köszönöm, ne vedd meg nekem.’
• ¡No os pongáis abrigo, que hará calor! ’Ne vegyetek kabátot, mert meleg lesz!’
• —¿Se lo decimos? —No, no se lo digamos. ’Megmondjuk neki(k)? – Ne, ne mondjuk meg.’

A felszólítás egyéb eszközei

Mint a téma elején is már említettem, az imperativo a spanyolban a felszólítás legerősebbik formája. Érdemes még arról is szólni, hogy milyen egyéb eszközökkel lehet „finomabban” is akaratunkat érvényesíteni. Erre a spanyolban két további lehetőség áll rendelkezésünkre.

Az egyik az ún. „személytelen” felszólítás, melynek képzése a + infinitivo, például ¡A bailar! ’Táncra fel!’, ¡A dormir! ’Alvás!’ (A főnévi igenévvel történő felszólítás a magyar köznyelvben is elterjedt, csak éppen durvának számít, pl. „Aludni!”.) A főnévi igenévhez természetesen itt is tapasztható a hangsúlytalan személyes névmás, amennyiben szükséges: ¡A felicitarla! ’Köszöntsük (fel) őt!’, ¡A esconderse! ’Elbújni!’.

A másik pedig a kötőmóddal történő felszólítás, amely valamivel enyhébb az imperativónál (bár használhatják annak megerősítésére is). A kötőmódú igealakot ilyenkor mindig a que szócska vezeti be, amelyet nem fordítunk: ¡Que bailes conmigo! ’Táncolj velem!’, ¡Que se diviertan! ’Szórakozzanak jól!’, ¡Que te vaya bien! ’Minden jót neked!’.

A kötőmóddal való felszólítás a latinból öröklődött, ahol a QUOD ’hogy’ szócskát használták felvezetőként (ennek eredetileg csak kérdő névmásként használt változatából, a QUĬD-ből származik a spanyol que és qué is). E kifejezésmód valószínűleg arra a hiányos mondatfajtára vezethető vissza, amely eredetileg az „Azt akarom, hogy ...” felvezetéssel kezdődhetett.