2012. május 5., szombat

Mennyire rég múlt a régmúlt? – A pluscuamperfecto

Tárgyaltuk már a kijelentő mód három leggyakoribb múlt idejét, amely annak ellenére, hogy eléggé régi bejegyzés, azóta is folyamatosan óriási sikernek örvend – a legtöbbször látogatott témává nőtte ki magát. Nem került szóba viszont a negyedik múlt idő, az ún. pretérito pluscuamperfecto, amelyet magyarul „régmúlt”-nak szokás fordítani, így – a téma népszerűségére való tekintettel – most pótolom ezt a hiányosságot. Fény fog derülni továbbá arra is, hogy ez a régmúlt – elnevezése ellenére – valójában nem is mindig „rég múlt”.

A pluscuamperfecto (a latin PLUS QUAM PERFECTU(M) ’több mint befejezett’ kifejezésből) olyan múlt idejű és befejezett cselekvést, történést vagy körülményt jelöl, amely egy másik múlt idejű esemény előtt ment végbe, vagy a múltban megvan az eredménye. Az előidejűséget kifejező ragozások a spanyolban mind összetett igeidők (tiempos compuestos), amelyek az haber ’van’ ige megfelelő egyszerű alakjaival és a befejezett melléknévi igenévvel (participio) képződnek. Nem lehet ez ismeretlen a blog olvasói számára, hiszen például a köznyelvben legtöbbször – eléggé szerencsétlenül – „közelmúlt”-ként emlegetett pretérito perfecto compuesto (he cantado) is összetett igeidő, amelyről azt is tudjuk, hogy bár spanyol elnevezésében a ’múlt’ jelentésű szó szerepel, valójában befejezett jelen idő (nem véletlen, hogy olyan, már megtörtént cselekvés kifejezésére használják – természetesen azokban a spanyol nyelvváltozatokban, ahol egyáltalán használják –, amelyek a jelenre nézve a beszélő szemszögéből fontos információval bírnak, vagyis úgy tekinti őket, mintha a jelenben történtek volna meg).

Az idő múlása természetesen relatív: például az azték napkövet (Piedra del Sol) Amerika felfedezése előtt készítették, azonban a Föld korához mérten minden történelmi esemény a jelenben, mondhatni, csak ebben a pillanatban történik.

A Piedra del Sol 3,6 méter átmérőjű, 1,2 méter vastag és 24 tonna. A Nemzeti Antropológiai Múzeumban őrzik.

A pluscuamperfecto az imperfecto befejezettséget kifejező – ún. perfektív – párja; egy másik, hagyományos értelmezés szerint pedig (mivel kifejezhet a múltban fennállt körülményt vagy gyakoriságot) inkább az haber cantado folyamatos múltja (azaz tulajdonképpen „befejezett folyamatos” múlt idő). Képzése ennek megfelelően az haber ige imperfecto alakjával és a befejezett melléknévi igenévvel történik:
había, habías, había, habíamos, habíais, habían + cantado / comido / vivido.
(Szó szerinti jelentése ’énekeltem/ettem/éltem vala’, bár ezzel a mai magyar nyelvhasználatban nem sokra mennénk.) A klasszikus iskolapélda szerint olyan cselekvésre/történésre való visszautaláskor használatos, amely egy másik múltbeli cselekvés/történés előtt végbement, például:
  • Cuando llegasteis, ya nos habíamos ido ’Amikor megérkeztetek, már elmentünk’ [= már nem voltunk ott];
  • Caminé entre las coronas y entré en la sala. Alguien había abierto las ventanas para que se ventilara el lugar ’Gyalogoltam a koszorúk között, és beléptem a terembe. Valaki kinyitotta az ablakokat, hogy kiszellőzzön a hely’ [= amikor beléptem, az ablakok már nyitva voltak];
  • Yo te vi allí. Te habías levantado ’Én (téged) láttalak ott. Felkeltél’ [= már úgy láttalak, hogy fel voltál kelve].
A fenti példákból azt láthatjuk, hogy mindhárom esetben jelen van a szövegkörnyezetben már egy múlt idejű cselekvés, amelyhez képest a pluscuamperfecto előidejűséget fejez ki, vagyis az általa jelölt cselekvésnek már a múltban megvolt az eredménye. Igen ám, de a valóságban gyakran olyan esetekben is megjelenik a pluscuamperfecto, amikor nem találunk más múlt idejű eseményre való utalást, vagyis nincs milyen múlthoz viszonyítani, ezért látszólag ez csak úgy „lóg a levegőben” (jobban mondva „az időben”), mint például a Daniel había abierto el balcón ’Dániel kinyitotta az erkélyt’ mondatban. Jogosan merülhet fel bennünk a kérdés, hogy ilyenkor egyáltalán mi indokolja a használatát. („Mi előtt nyitotta ki Dániel az erkélyt?” „Mi történt, mielőtt kinyitotta?”)

Ilyenkor kétféle magyarázat jöhet szóba. Vagy egyszerűen azt mondjuk, hogy a múlt idejű esemény, amelyhez viszonyítani kellene, az „nem említett”. Rendkívül egyszerű lenne így elintézni az egészet, hiszen bármire ráfoghatjuk, hogy „történt ott még közben valami” – esetleg sok más dolog is – de ez nem fontos, tehát nem említjük. Ezzel viszont az a probléma, hogy az igeidőket mindig az adott szövegkörnyezeten belül kell értelmezni, vagyis ha a viszonyítás alapjául szolgáló múlt idejű esemény nincs megemlítve, az nyelvtani szempontból nem is létezik (vagy pedig a beszélő fantáziájára bízzuk, hogy valamit még képzeljen oda) – tehát ezzel nem magyaráztunk meg semmit. Ami pedig ebből következik, az az, hogy nem is eszik olyan forrón a kását, vagyis a pluscuamperfecto nem értelmezhető mindig kifejezetten régmúltként; az ilyen esetekben csupán olyan múltbeli cselekvésre/körülményre utal – közvetett módon – ez az igeidő, amelynek a múltban megvan az eredménye (befejeződött), de a végéről nincs információ.

Persze akkor sem mindig könnyű megállapítani, hogy a pluscuamperfecto pontosan milyen múltbeli időszakra vonatkozik, amikor egyébként más múlt idő is előfordul a szövegkörnyezetben, például a következő mondatban: Era un sábado y los mellizos, Jaime y Nicolás, habían salido del internado a pasar el fin de semana con su familia ’Egy szombati nap volt, s az ikrek, Jakab és Miklós, kijöttek a nevelőotthonból a családjukkal tölteni a hétvégét’. Itt az imperfecto (Era un sábado...) egy, a múltban folyamatosan fennálló eseményt (állapotot) jelöl, ami köré a történet épül, ennek rovására viszont nem állapítható meg pontosan, hogy a ’kijöttek’ (habían salido) az mely időpontra vonatkozik: „még előző nap”? Esetleg „szombaton (korán) reggel”? Vagyis itt is csak arról van információnk, hogy egy adott cselekvés (’kijöttek’) a múltban befejeződött.

A nagyításhoz kattints az ábrára! (Forrás: El Mexicano)

A pluscuamperfecto, valamint a pretérito perfecto simple (canté) vagy compuesto (he cantado) használata között olykor csak árnyalatnyi jelentéskülönbség van (vagy egyáltalán nincs). Figyeljük csak meg az alábbi mondatokat:
  • a) Nunca lo vi.
  • b) Nunca lo he visto.
  • c) Nunca lo había visto.
Mindhárom azt jelenti, hogy ’Sosem láttam [azt/őt]’. Azonban míg az a) esetben a pretérito perfecto simple használata nem hordoz semmiféle többletinformációt, addig a b) példában a pretérito perfecto compuesto használatának lehetséges egy olyan értelmezése, hogy „ezidáig soha nem láttam” (és „most sem láttam/látom”), a c) pontban pedig a pluscuamperfecto olyasmit fejezhet ki, hogy „ezelőtt soha nem láttam” (vagyis „most láttam/látom először”). Mindez persze a sztenderd nyelvre vonatkozik, ahol e három igeidő megkülönböztető értékű (több dél-amerikai nyelvjárásban például egyáltalán nem használatos a pretérito perfecto compuesto). Valamennyire hasonló a helyzet az alábbi rövid párbeszédben is:
  • Laura está enferma ’Laura beteg’.
  • No me lo habías dicho ’Nem mondtad nekem’.
Egyértelmű, hogy a második mondatban lévő habías dicho kifejezésnek nyelvtani értelemben véve nem lehet viszonyítási alapja az elsőben szereplő jelen idejű está ige, mivel a pluscuamperfecto viszonyítási pontjának valamilyen múlt idejű eseménynek kell(ene) lennie. A második mondatnak így olyasmi jelentésárnyalata lehet, hogy ’Ezelőtt nem (nem is ~ sosem) mondtad nekem’.

Az El Mundo spanyol napilap cikkéből idézett következő mondatban viszont a pluscuamperfecto kifejezetten egy jelenhez kapcsolódó befejezett előzményt jelöl, ha nem is közvetlenül: La formación había mostrado recientemente reticencias a la permanencia del presidente en el cargo ’A csoportosulás bizalmatlanságot mutatott nemrégiben (!) az elnök tisztségben maradása iránt’ (külön felhívnám a figyelmet a recientemente határozószóra, amely éppen ezt a fajta értelmezést erősíti).

Mai témánkból tehát kiderült, hogy a pretérito pluscuamperfecto egy olyan összetett perfektív igeidő, amely valamilyen megtörtént eseményhez vagy körülményhez viszonyítva előidejűséget, befejezettséget fejez ki, mely esemény vagy körülmény azonban nem mindig van egyértelműen jelen a szövegben. Megtudhattuk továbbá, hogy a régmúlttal kifejezett esemény nem mindig határolható be pontosan az időben, és olykor mindössze árnyalatnyi megkülönböztető szerepe van a többi múlt idővel szemben.

8 megjegyzés

  1. Ezt az igeidőt így használják az angolban és a németben is, legfeljebb a képzésük tér el.

    A macát, videót, stb. hiányoltam most.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem értek annyira az angolhoz (a némethez meg egyáltalán nem), de itt éppen az a lényeg, hogy a pluscuamperfecto nem mindig jelöl ténylegesen régmúltat, hanem sokszor egyszerűen csak befejezett múlt idejű cselekvést, a befejezettséget kihangsúlyozva.

      Törlés
    2. A magyarázat nagyon jó, egyébként olaszban is van ugyanilyen igeidő. (Én viszont örülök, hogy nincs "maca" kezdenek az agyamra menni. Nőknek is kellene valamit kirakni. ;-)

      Törlés
  2. Akkor ez mégis különbség, mert az angolban és németben mindig régmúltat, vagy előidejűséget jelöl, más funkcióban nem használatos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha jól tudom (ami korántsem biztos), az angolban nem is állhat a past perfect csak úgy magában a mondatban, mindig kell valami múlt idejű előzmény. A spanyolban viszont minden előzmény nélkül is mondják.

      Törlés
    2. Igen, angolban kell valami előzmény, jól tudják a mexikóiak.

      Törlés
  3. Az angolban is van olyan, hogy lényegében minden ok nélkül használják a régmúltat (past perfect). Emlékszem, egy angol történelemkönyvben volt egy ilyen mondat. A könyv könyvtári volt, egyetemisták tanultak belőle, és már valaki ceruzával bekarikázta azt az igealakot, ami ott önmagában álldogált past perfectben, legalább három kérdőjelet is odaírt az az olvasó. Ő sem értette, és én sem, miért van ott past perfect. Vannak ilyen rejtélyes dolgok.

    Egy különleges használata az angolban az ilyen igeidőnek, ha meg van adva a mondatban, hogy mennyi ideje, mióta tartott már a cselekvés akkor. Pl. I had known him for two years - Akkor már két éve ismertem őt. Itt nincs a mondatban másik cselekvés, amihez viszonyítunk, talán a szövegben szó van erről a másik cselekvésről. De lehet, nem is cselekvés, hanem egy szituáció, egy múltbeli helyzet, amihez ezt az egészet viszonyítjuk. Lehet, az angolban is az olvasó és az író fantáziájától függ ez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, érdekes. Szerintem ilyen esetekben – a spanyolban is – csak arról van szó, hogy nyomatékosítani akarják azt, hogy valami már elmúlt, megtörtént.

      Törlés

Hozzászólás írásához regisztráció nem szükséges. Kérjük, hogy ne írj névtelenül, válaszd a Név/URL-cím profilt tetszőleges becenév megadásához (az URL-cím kitöltése nem kötelező). A komment beküldéséhez a harmadik féltől származó cookie-k engedélyezése szükséges!