Ezúttal egy érdekes gondolatkísérletre invitálom az olvasót. A klasszikus latinban volt jó néhány, teljesen hétköznapi jelentésű szó, amelynek egyik újlatin nyelvben sincs folytatója. Ezek ugyanis valamiért nem tartoztak a beszélt nyelv szókincséhez, vagy felváltotta őket egy másik (sokszor jövevény-) szó. Ilyen volt a ’(vad)macska, kisebb ragadozó’ jelentésű fēlēs vagy fēlis is, amely helyett a kései latinban a bizonytalan eredetű CATTUS vagy GATTUS, -TA – tárgyesetben CATTU(M) ~ GATTU(M), -TA – terjedt el. Ennek jól ismert folytatói az olasz gatto, a spanyol gato vagy a francia chat [ʃa].
Az utóbbi létezését ’[vad-, majd házi] macska’ jelentésben Palladiustól számítják: Contra talpas prodest cattos frequenter habere in mediis carduetis ’Vakondok ellen hatásos, ha gyakran vannak macskák az ültetvényeken’ [Opus agriculturæ: IV. 9. 4. – 4. század körül];¹ ritkább írásmódja a catus, amely viszont a tudományos név alapjául szolgált.
Ám jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ha e klasszikus szavak tényleg annyira hétköznapiak voltak, akkor miért van az, hogy még sincs nyomuk az újlatin nyelvekben. Az egyik oka természetesen lehet az, hogy már a latinban is elavultnak, túl választékosnak számítottak. De lehet egy másik érthető oka is: általában rövid, egy-két szótagú alakokról van szó, amelyek a természetes hangváltozások, -lekopások miatt egybeeshettek volna más, gyakrabban használt szavakkal az újlatin nyelvekben. Vagyis ha fenn is maradtak volna a beszédben, valószínűleg az sem tartott volna sokáig.
De térjünk vissza a macskához! El lehet játszani azzal a gondolattal, hogy mi lett volna, ha ez a szó mégis fennmarad a latin köznyelvben, így lennének újlatin megfelelői. Hogy működik a rekonstrukció? A recept egyszerű: vegyél néhány hasonló felépítésű szót, amelynek van beszéd útján örökölt folytatója (ez nem mindig könnyű – a művelt/írásbeli eredetű latin jövevényszavak nem játszanak), nézd meg, mi lett belőlük, és a minta alapján alkosd meg az új szót (ehhez persze nagyjából ismerni kell a szabályos hangváltozásokat is). Mivel tudjuk, hogy az újlatin nyelvek névszói az eredetileg tárgyesetű alakokra vezethetőek vissza, ezért ebből indulunk ki. Hát akkor lássuk amedvét macskát!
Természetesen nem 100%, hogy pontosan így történt volna minden a valóságban (ezért szokás a kikövetkeztetett alakokat *-gal jelölni), hiszen a nyelvváltozások nem olyanok, mint a matematikai összefüggések. Létezik „rendhagyó” változás is, amelyet az is motiválhat, hogy elkerüljék az egybeesést más gyakori alakokkal. Látható, hogy pl. a katalán és portugál *fel azonos lett volna az ’epe’ – átvitt, hétköznapi értelemben: ’keserűség’ – jelentésű fel (< FĔL) főnévvel (mivel a szó végi veláris [ɫ] előtt szükségszerűen csak nyílt [ɛ] jelenhet meg, függetlenül attól, hogy a latinban zárt [e] volt), a spanyol *hel pedig az él (< ĬLLE) ’ő, az’ névmással, ami miatt eleve halálra lett volna ítélve ez a szó. De az is lehet, hogy a spanyol éppen ezért megőrizte volna a szókezdő [f]-et, ami szintén *fel alakhoz vezetett volna (ld. pl. FĬDE > fe ’hit’ és nem he, amely az haber rendhagyó alakja).²
Befejezésül, ha valakit érdekelne még néhány hétköznapi latin szó, amelyek nem kerültek át az újlatin nyelvekbe, itt megnézheti, hogyan hangzanának ma franciául, katalánul, olaszul, portugálul, románul és spanyolul, ha nem tűntek volna el nyomtalanul.
Köszönet az észrevételekért Prof. Dr. Giampaolo Salvi nyelvtörténésznek.
Az utóbbi létezését ’[vad-, majd házi] macska’ jelentésben Palladiustól számítják: Contra talpas prodest cattos frequenter habere in mediis carduetis ’Vakondok ellen hatásos, ha gyakran vannak macskák az ültetvényeken’ [Opus agriculturæ: IV. 9. 4. – 4. század körül];¹ ritkább írásmódja a catus, amely viszont a tudományos név alapjául szolgált.
 |
| Felis silvestris catus, azaz házi macska – rendszertanilag a vadmacska hat alfajának egyike (Fotó: El Mexicano) |
Ám jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ha e klasszikus szavak tényleg annyira hétköznapiak voltak, akkor miért van az, hogy még sincs nyomuk az újlatin nyelvekben. Az egyik oka természetesen lehet az, hogy már a latinban is elavultnak, túl választékosnak számítottak. De lehet egy másik érthető oka is: általában rövid, egy-két szótagú alakokról van szó, amelyek a természetes hangváltozások, -lekopások miatt egybeeshettek volna más, gyakrabban használt szavakkal az újlatin nyelvekben. Vagyis ha fenn is maradtak volna a beszédben, valószínűleg az sem tartott volna sokáig.
De térjünk vissza a macskához! El lehet játszani azzal a gondolattal, hogy mi lett volna, ha ez a szó mégis fennmarad a latin köznyelvben, így lennének újlatin megfelelői. Hogy működik a rekonstrukció? A recept egyszerű: vegyél néhány hasonló felépítésű szót, amelynek van beszéd útján örökölt folytatója (ez nem mindig könnyű – a művelt/írásbeli eredetű latin jövevényszavak nem játszanak), nézd meg, mi lett belőlük, és a minta alapján alkosd meg az új szót (ehhez persze nagyjából ismerni kell a szabályos hangváltozásokat is). Mivel tudjuk, hogy az újlatin nyelvek névszói az eredetileg tárgyesetű alakokra vezethetőek vissza, ezért ebből indulunk ki. Hát akkor lássuk a
| A latin FĒLE(M) (fēlēs ~ fēlis) rekonstruált megfelelői | |||
| Francia | *foil | [fu̯al] | vö. pĭlu(m) > poil; tēla > toile |
| Katalán | *fel | [fɛɫ] | vö. fĕl > fel; vēlu(m) > vel |
| Olasz | *fele | [feːle] | vö. fĕl > fiele; vēlu(m) > velo |
| Portugál | *fel | [fɛɫ] | vö. fĕl > fel; fidēle(m) > fiel |
| Román | *feare | [fe̯are] | vö. sēra > seară; sōle(m) > soare |
| Spanyol | *hel | [el] | vö. fĕl > hiel; tēla > tela |
Természetesen nem 100%, hogy pontosan így történt volna minden a valóságban (ezért szokás a kikövetkeztetett alakokat *-gal jelölni), hiszen a nyelvváltozások nem olyanok, mint a matematikai összefüggések. Létezik „rendhagyó” változás is, amelyet az is motiválhat, hogy elkerüljék az egybeesést más gyakori alakokkal. Látható, hogy pl. a katalán és portugál *fel azonos lett volna az ’epe’ – átvitt, hétköznapi értelemben: ’keserűség’ – jelentésű fel (< FĔL) főnévvel (mivel a szó végi veláris [ɫ] előtt szükségszerűen csak nyílt [ɛ] jelenhet meg, függetlenül attól, hogy a latinban zárt [e] volt), a spanyol *hel pedig az él (< ĬLLE) ’ő, az’ névmással, ami miatt eleve halálra lett volna ítélve ez a szó. De az is lehet, hogy a spanyol éppen ezért megőrizte volna a szókezdő [f]-et, ami szintén *fel alakhoz vezetett volna (ld. pl. FĬDE > fe ’hit’ és nem he, amely az haber rendhagyó alakja).²
Befejezésül, ha valakit érdekelne még néhány hétköznapi latin szó, amelyek nem kerültek át az újlatin nyelvekbe, itt megnézheti, hogyan hangzanának ma franciául, katalánul, olaszul, portugálul, románul és spanyolul, ha nem tűntek volna el nyomtalanul.
Köszönet az észrevételekért Prof. Dr. Giampaolo Salvi nyelvtörténésznek.
| ¹ | Bár a nőnemű catta már az első században előfordul Martialisnál, nem tudni, pontosan milyen állatra utal (valószínűleg nem macskára, inkább szárnyasra), és az is lehet, hogy nincs etimológiai kapcsolata a cattus-szal, hanem csak véletlen egyezés (vö. Pannonicas nobis nunquam dedit Umbria cattas ’Umbria sosem adott nekünk pannóniai [?]-kat’). |
| ² | Ez akkor sem túl valószínű, vö. FURŌNE > hurón ’görény’ és FALCŌNE > halcón ’sólyom’ – ezzel szemben a FĬDE > fe a vallási eredetű („félművelt”) szókincshez tartozik, amely nem ritkán rendhagyó fejlődést mutat. |
Habent sua fata verba. — Van a cikkbeli esetnek analógiája a magyarban is: a régi, de már kiavulóban lévő eb és a fiatalabb, de produktív kutya ’Canis lupus familiaris’. Ha lennének a jövőben leszármazott nyelvei a magyarnak, vélhetőleg csak a kutya folytatóit lehetne kimutatni bennük. Itt az eb avulásában a fonetikai szerkezet szerintem nem játszott meghatározó szerepet, és úgy vélem, a latin felis kiveszésében sem. A latin canis ’kutya’ hasonlóan rövid hangalakú volt, amely egy szótagossá rövidült, mégis sok helyen megérte a folytatása a jelen kort is, még úgy is, hogy homofon alakulat lett, vö. katalán ca ’kutya’ vs. ca ’(vki) háza’. Ha a katalánban mára ki is avult (kiv. a Baleárok!), de állandósult szókapcsolatokban jelen van, és más újlatin nyelveken a canis ’kutya’ folytatója jelenleg is az elsődleges kifejezés erre az állatra. A nyomot hagyó canis és a nyom nélkül kiveszett felis sorsának különbözősége számomra arra utal, hogy a felis még akkor avult ki a latinban, amikor a latin nem szakadt szét külön újlatin idiómákra, és ekkor még a szó hangalakja is distinktív volt, nem esett egybe az újlatin nyelvek külön életében homofonikussá lett más szavakkal.
VálaszTörlésIgen, a kutya esete (és még számos, hasonló sorsa jutó állatnévé) nagyon érdekes, sőt, a spanyolban is, ahol ugye az örökölt latin can alakot felváltotta az ismeretlen eredetű perro, amely kizárólag a spanyolban van meg. Persze számos etimológiai elmélet van rá, kezdve – természetesen – a baszk vagy ibér származással a hangutánzó-hangulatfestő eredeten át a cigányig (ez most a legújabb), de szerintem egyik sem vehető túl komolyan. A baszkkal egyértelműen az a gond, hogy még hasonló szó sincs, valamint a szókezdő /p/ eleve nem jellemző és még az sem biztos, hogy a /p/ egyáltalán megvolt az óbaszkban, ahogy az ibérben is csak /b/ volt – utóbbi esetben tehát a /b-/ → sp. /p-/ szorulna magyarázatra; a romaniból eredeztető feltételezés pedig a phral ’testvér’ szóra vezetné vissza, de ez fonetikailag megint problémás.
TörlésMagyarázat lehet a latin felis szóval történtekre a kulturális jelzettség. Genomiális kutatásokból úgy tűnik, hogy a házi macska vad őse a Felis (silvestris) lybica, azaz az afrikai vadmacska lehet, amely Észak-Afrikában honos. Eszerint a házi macskát az núbiai-egyiptomi kultúra terjesztette volna el (a görögségen és a latinitáson keresztül) Európában. Ezt megelőzőleg Európában, és így az Appenini-félszigeten is, a Felis (silvestris) silvestris, azaz az európai vadmacska volt megtalálható. Elképzelhető, hogy a domesztikált házi macska megjelenésével került a latinba annak észak-afrikai neve is. Mindamellett a művelt latinság azonban a klasszikus szóval élhetett továbbra, míg a kulturálisan kevésbé kötött réteg a macska új szerepkörével érkezett új nevet részesíthette előnyben. És minthogy az újlatin nyelvek ez utóbbiak idiolektusából erednek, csak az újként importált szónak maradtak folytatói. Palladius talán épp erre mutat rá, mivel a mezőgazdasági kártevők esetén csak a házi macskát használhatja az ember „ellenszerként”, az európai vadmacska alkalmatlan erre.
TörlésValahol olyasmit is olvastam régebben, hogy utóbb rájöttek, nem is Afrikából, hanem inkább Ázsiából származhat a házi macska őse, és ezért is furcsa, hogy afrikai vadmacskának nevezik. De nem tudom, hogy ez az infó mennyire volt megbízható. (Ugyanakkor érdekes, hogy egyik alfaj sem őshonos az Ural környékén, talán ezért sincs a macskára ősi finnugor szó.)
TörlésHáziállatokra a hangutánzó eredet, illetve a hívó-terelő-ijesztő szóból való származás mindenképpen kézenfekvőnek tűnik számomra mindaddig, amíg biztos alternatív etimológia nem merül fel. Vö. éppen a magyar kutya szót, vagy a katalán gos-t. A prr hangsor reflektálhat a kutya morgására.
TörlésIgen, szerintem is ez lenne a legkevésbé problémás. Ha (pre-román) jövevényszó lenne, akkor talán várható lenne más nyelvváltozatokban is a jelenléte. Mindenesetre Ockham borotvája – így pedig marad a hangutánzó-hangfestő magyarázat.
TörlésAz afrikai vadmacska Észak-Afrikán kívül elterjedt volt az Arab-félszigeten és Ázsiában a Kaspi-térségben, vö. világos kék szín itt: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Wiki-Felis_sylvestris.png.
TörlésAmire te utalhatsz az az, hogy a macska háziasításának korai jelei vannak (Kr. e. 5500 körülről) Kínában, de ez a bengáli törpemacska háziasítása volt. Ennek a vonalnak nem találnak azonban folytatását a mai házi macskák génállományában, még a távolkeleti fajtákban sem. Ezzel szemben tudomásommal a legelső házimacskalelet Ciprusról került elő (Kr. e. 7500 körülről), ahol egyébként vadmacskák nem honosak. Szóval, a szóban forgó latin szóhoz kapcsolható macskák, leginkább úgy tűnik, nem messze erednek a Délkelet-Mediterráneumtól.
Mivel a cattus ~ catta tipikus vándorszó, vannak teóriák az északról délre és a délről északra történő vándorlásra is. Ha ez utóbbi történt, akkor a szó eredete leginkább az Arab-félszigethez köthetőnek vélhető. Az onnan Afrika déli szarvára átköltöző dél-sémi népek vihették át a távolabbi rokon mai arabban قَطّ qaṭṭ ~ قِطّ qiṭṭ alakban fennmaradt szót, és tőlük vehették át a núbiaiak (de az is lehet, hogy az eredetileg is núbiai szó terjedt a sémi nyelvek láncolatán át az arabig). A núbiai ihletésű macskakultusszal terjedhetett aztán tovább szét a Mediterráneumban és föl északra.
A szerintem sem valószínű uráli eredet értékeléséhez azért nem árt figyelembe venni, hogy a latin szótárak szerint a latin f(a)eles jelenthetett menyétféle álatokat is. Így ez a jelentésátvitel fordítva is megtörténhetett, tehát – csupán a szementikai aspektust vizsgálva – akár a magyar hölgy 'menyét' szóban folytatódó uráli *kaδ́wa '(kis szőrös ragadozó állat) nősténye' szó is felvehetett 'macska' jelentést.
TörlésKöszi az infót! Régebben azt is olvastam, hogy a szurikáta (Suricata suricatta) nevében is ez az utótag van és így együtt azt jelentené, hogy ’szirti macska’, de egyre inkább az az érzésem, hogy ez valami mítosz csak, mert azóta nem találtam ezt a magyarázatot (még ha lenne is benne logika).
TörlésAmi a szurikáták angol meerkat (meercat) nevét illeti, az holland eredetű, ahol is ’tengeri macska’* jelentésű összetételről van szó, és eredetileg ’cerkóf’ majmot értettek alatta (a mai hollandban még mindig ez a jelentése a szónak). Ez persze azután keletkezhetett, hogy a hollandok megjelentek Afrika déli felén (de l. a következő bekezdést is). Így a névnek nincs történeti etimológiai kapcsolata a germán ’macska’ szóval. Ilyen hasonlóságon alapuló, de rendszertanilag nonszensz jelentésátvitellel más elnevezések is keletkeztek ebben a korban, vö. tengerimalac ’Cavia porcellus’, tengeri búza ’kukorica’.
TörlésEzt a holland meerkat ’cerkóf’ szót összevetik a szanszkritra visszamenő hindi मर्कट (markaṭ) ’majom’ szóval is, de itt leginkább véletlen egyezésről van szó, mert a holland elnevezést még a hinduk Dél-Afrikában való megjelenése előttre datálják. Ugyanakkor már az ófelnémetből ismert a holland szónak etimológiailag és jelentését tekintve is megfelelő mericazza elnevezés (→ mai német Meerkatze). Tehát lehet, hogy egyrészt kora középkori délgermán alakulatról van szó, másrészt az sem zárható ki, hogy ekkor indoárja átvétel történt germán népetimológia hatása alatt.
A búrok ezután az anyaországi holland meerkat ’cerkóf’ elnevezést átvitték a négykézláb vándorló kistermetű majmokra hasonlító ’rókamanguszta’-kra és ’szurikáta’-kra (a két utóbbi faj egymással rokon a mongúzok családjában, amely pedig a macskafélék alrendjébe tartozik). A jelentésátvitelt talán elősegítette, hogy a búrok a sivatagos területen élő állatok meerkat nevének előtagjába az állóvízre utaló jelentés helyett a holland mier ’hangya’ szót látták bele. A rókamanguszta és a szurikáta is föld alatti üregekben él, mint a hangya, ugyanakkor a rókamanguszták táplálékának jelentős részét adják a hangyákhoz hasonló termeszek. Az angolok a búroktól már ez utóbbi értelemben vették át a meerkat szót, amely az angol köznyelvben is többértelmű, vö. red meerkat ’rókamanguszta’.
A szurikáta elnevezésről már kevesebb konkrétummal szolgált az olvastam etimológiai irodalom. A név angol alakja három szótagos suricate, amely az azonos írásmódú, de korábban surikate alakban is lejegyzett, [syʀi'kat] ejtésű francia állatnév átvétele. Ez utóbbiról csak azt írják, hogy egy dél-afrikai nyelvből eredhet. A forrásnyelv nyilvánvalóan nem lehet az afrikansz (dél-afrikai holland), mert a suri- előtag innen nem etimologizálható: ebből következik, hogy az utótagnak sincs köze a germán kat ’macska’ szóhoz. A forrás így valamelyik azonosítatlan bantu vagy koiszan nyelv lehet. A szurikáta tudományos nevében mind a nemzetségnév Suricata, mind a faji név suricatta formája modern, mesterséges latinizálás eredménye, így etimológiailag nem függ össze a kései latin cata ~ catta ’(nőstény) macska’ szóval.
Ui. Más afrikai állat nevét is közvetítette a francia az angolba, így pl. éppen a guenon ’cerkóf’ szót. A francia guenon eredetileg az ivari dimorfizmust mutató majomfajok nőstényeit jelölte, de egyes kis termetű fajok (így a cerkófok) esetén is a hímekre is értették. A francia szó eredete bizonytalan, de leginkább a normann (óészaki) kvinna ’nő’ szó *guen alakú átvételének tartják -on nagyítóképzővel. A francia szónak van ’banya, csúnya öregasszony’ értelme is, hasonló francia alakulathoz vö. guenipe ’feslett, léha nő’.
* Vö. holland meer ’tó, (régen) tenger (is)’ és kat ’macska’.
Érdekes levezetés, köszönöm! Az angol Wiktionary szerint az újkori latin ’szíriai macska’ összetételből származna, de ez sem lehet, mivel akkor *Syricata lenne...
TörlésÉn úgy tudom – és ezt írja a francia Wikitionary-oldal –, hogy a szurikáta nevet először Georges-Louis Leclerc, Buffon grófja említi az 1749–1788 között írt természethistóriájában. A nevéről ezt írja: „bár régebb óta ismertem ezt az állatot élve, leírtam és bemutattam, de nem voltam biztos sem a nevében, sem abban, hogy hol honos, egy állatkereskedő beszámolóját leszámítva, aki azt mondta, hogy az állatot Hollandiában vásárolta surikate néven, és Surinamból származik. Azonban most már állítható, hogy Surinamban nem található meg, sem Dél-Amerika más tartományaiban, hanem Afrika hegyvidéki tájain a Jóreménység-foka fölött. És a név nem számít, örömmel lecseréljük a surikate elnevezést, ha több információnk lesz.”
TörlésA fentiek értelmében, ahogy a fenti holland állatkereskedő a Suriname földrajzi nevet látta bele népetimológiásan a szurikáta névbe, úgy látják bele mások a Syria ’Szíria’ toponímát. Ahogy nincs köze az állatnak Dél-Amerikához, úgy nincs köze a Közel-Kelethez sem. Az utóbbival való elnevezési kapcsolat csak akkor lehetne valószínű, ha a név eredete ókori vagy kora középkori lenne, amikor a földrajzi perspektíva még elnagyoltabb volt. De a fentiek értelmében a név a XVIII. sz.-ban bukkan föl, így ilyen fokú földrajzi tévedés már nem látszik indokolhatónak.
Ui. A régebbi Surinam és az újabb holland Suriname helynév etimológiája vitatott. Leginkább egy szurinen törzsnévvel kapcsolják össze, amellyel az első kapcsolatot létesíthették az itt megjelenő európai hódítók. Egy másik elképzelés szerint a II. Károly (1630–1685) brit uralkodó alatt a Suriname folyó mellett létrehozott angol kolónia Surryham (mai írásmóddal Surreyham) neve változott meg h : m → n : m hasonulással, majd lett előbb a folyó, utóbb a folyó melletti terület neve. Az angol település név előtagja Surrey hercegének tiszteletére jelent meg, az utótag az angol településnevekben gyakori ham ’birtok, uradalom’ (vö. mai angol home ’otthon’) szó. (Az utóbbi ellen szól, hogy Surinam előtagjának angol ejtése [sjʊərɪ] és nem [sʌrɪ], ahogy a feltételezett Surrey etimológiából következne.)
Köszi, megint sokat tanultam!
Törlés