2020. december 19., szombat

Helyeslés az újlatin nyelveken

Az igen újlatin megfelelői (Forrás: El Mexicano)
Beszéltünk már a köszönet kifejezéséről az újlatin nyelveken, most pedig megnézzük, hogy az ’igen’ jelentésű határozószó honnan származik a latin modern változataiban. Ez a téma azért is érdekes, mert a klasszikus latinban nem létezett kizárólag igenlésre használt szó – ami természetesen nem azt jelenti, hogy a rómaiak ne tudtak volna helyeselni –, így az újlatin nyelvi megfelelők forrásai különböző latin kifejezések voltak. Lássuk, hogy pontosan melyek is.

A legtöbb nagyobb újlatin nyelv ’igen’ jelentésű szava, tehát az olasz , spanyol, galiciai és katalán , valamint a portugál sim [szĩᵐ] a latin SĪC (EST), ’így (~úgy) van’ kifejezésből ered. A portugálban a szó végi nazális magánhangzó késői fejlemény (vö. óportugál si és galiciai sí), valószínűleg a não [nãu̯ᵐ] (< lat. NŌN) ’nem’ analógiás hatása. A latin alak végén lévő [-k] a beszédben nagyon hamar lekophatott és mindössze néhány rögzült kifejezésben maradt fenn (ehhez ld. NĔC ŪNU > sp. ninguno, kat. ningú ’semmilyen, semelyik, sehány’, HĀC HŌRA > ósp. és port. agora ’most’). Mivel a latin SĪC ezáltal az eredeti tartalmas jelentését elvesztette, az újlatin nyelvek ezt egy rövid szócskával „megerősítették”: ol. così és kat. així (< ECCU SĪC), port. assim és ósp. assí, mai sp. así (< AD SĪC) stb. ’így, úgy’.*

A Gallia területén kialakult újlatin nyelvek, a francia és az okcitán némileg eltérő megoldást választottak, bár ez is teljesen analóg az előzővel. A francia oui [u̯i] közvetlen forrása az ófrancia oïl, amely az o-il ’az az’ kifejezés összevonása. Ennek végső eredete pedig a latin HŌC ILLE (~ ILLUD) EST ’ez az’ – egészen pontosan: ’ekként van az’. Ebből már könnyű kitalálni, hogy az okcitán òc [ɔ] egyszerűen a latin HŌC (az HĪC hím- és semlegesnemű határozói esete) ’ekként, így’ folytatása.

A régiességéről nevezetes szárdban két szót is használnak hasonló jelentésben: az emmo ’igen, persze, természetesen’ a latin IMMO ’sőt, inkább’ folytatása; az eia ’igen’ etimológiájáról nincs információ (talán a lat. EIA! ’ez az! rajta!’ indulatszóból jöhet). S végül a román a kakukktojás: a da természetesen nem latin eredetű, hanem átvétel valamelyik szláv nyelvből. A latin ITA ’így, úgy stb.’ alakból való származtatása komolytalan (bár nem zárható ki teljesen ennek hatása).


*A kettő között a legtöbb nyelv nem tesz különbséget.

6 megjegyzés

  1. Volt is régen olyan csoportosítása az újlatin nyelveknek, mely az "igen" szó alapján csoportosítja őket. Úgy rémlik, mintha az oc, oi, sí szavak alapján lett volna három csoport. A franciára volt az az elnevezés, hogy "langue d'oc".
    Ez az igenlés kifejezése eléggé nagy téma lehetne úgy általában véve, az angol is érdekesen fejezi ki, és a magyarban is vannak speciálisabb kifejezésmódok. Felfogható úgy is, hogy az igét helyettesítjük, arra utalunk vissza az "igen" szóval, így "igemásnak" is lehetne nevezni. Hogy ez az elnevezés mennyire lenne helyes vagy mennyire nem, és hogy tényleg az igére vonatkozik, vagy inkább az egész mondatra utal vissza, az megint más kérdés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a csoportosítás – amelyet egyébként Dante talált ki a De vulgari eloquentia (A népnyelvről) – című művében a 14. sz. elején – részben máig érvényes: a galloromán nyelvek északi csoportját, ahova a sztenderd francia és más, nagyon közeli nyelvjárások is tartoznak, oïl-nyelveknek nevezik, a délit pedig oc-nyelv(ek)nek (tehát ez pont nem a francia, hanem az okcitán – hagyományosan: provanszál – elnevezése). A harmadik (keleti) csoport pedig a rétoromán nyelvek Svájcban, ill. az olasz Alpokban (ez három nyelvjáráscsoportot jelent: romans vagy rumancs – szintén több kisebb változattal mindegyik völgyben –, a ladin és a friuli).

      Egyébként érdekesség, hogy Dante csak az olaszt sorolta a "sí-nyelvek" közé, míg a spanyolt az okcitán nyelvjárásának (!) tekintette. :)

      És az a legérdekesebb, hogy ’nem’ szó szinte minden nyelvben van, ’igen’ viszont nincs, és amelyikben van, ott is általában az ’így/úgy’, ’ez/az’ vagy hasonló jelentésű korábbi kifejezésekből alakult ki.

      Törlés
    2. Igen, most, hogy írod, tényleg Dantétól származik ez a csoportosítás, de nekem eszembe nem jutott volna.
      Az is érdekes, hogy az igenre akad néhány szinonima. Pl. persze, naná, természetesen. Az olaszok valamikor azt mondják az igen helyett, hogy "certo". Ott van még a magyarban a "ja", is ami gondolom, német átvétel, és érdekes, szlenges, flegma stílusa van.
      Régebben azon lepődtem meg, hogy a németben van egy alig ismert szócska az igenlésre, a "logo", ami nem tudom, honnan jöhet, és olyasmit jelent, hogy "naná".
      Az érdekes még, hogy a tagadva kérdésre külön van egy "válaszolószó" (vagy mi lehetne a kategóriájuk ezeknek), és a magyarban is több is van: de igen, dehogynem, dehogyisnem. Az utóbbi kicsit inkább régies talán, én régebben idősektől hallottam csak. Ez is megosztja a nyelveket, mert például a németben külön van a "de igen"-re szó, a "doch". Míg néhány más nyelvben az "igen" jelenti a "de igen"-t is. Például az angolban yes-szel lehet válaszolni a tagadó kérdésre is, és az fejezi ki a "de igen"-t. A spanyolban ez nem tudom, hogyan van.

      Most már elkezdett foglalkoztatni, nincs-e valami közös kategóriája ennek a három szónak: igen, nem, de igen. Lehet, hogy van, és teljesen egyértelmű, csak nekem nem jut eszembe, én még mindig az "igemásnál" vagyok leragadva. :D

      Akár szakdolgozatot is lehetne írni az igenlés és "nemelés" módjairól, történetéről a különböző nyelvekben.

      Törlés
    3. Az is érdekes, hogy az igenre akad néhány szinonima. Pl. persze, naná, természetesen. Az olaszok valamikor azt mondják az igen helyett, hogy "certo".

      Spanyolul is lehet többféleképpen mondani, hogy Es cierto ’Persze/Így igaz’, Claro ’Világos/Hogyne/Természetesen’ vagy Así es ’Így van’.

      Ott van még a magyarban a "ja", is ami gondolom, német átvétel, és érdekes, szlenges, flegma stílusa van.

      És ugyanígy használják a spanyol ya ’már, máris, most, rögtön’ szót is, amely persze nem német átvétel, viszont történetileg ugyanonnan jön, mint a német ja és az angol yes.

      Míg néhány más nyelvben az "igen" jelenti a "de igen"-t is. Például az angolban yes-szel lehet válaszolni a tagadó kérdésre is, és az fejezi ki a "de igen"-t. A spanyolban ez nem tudom, hogyan van.

      A spanyolban lehet úgy mondani, hogy Claro que sí, ami megfelel a magyar ’De igen’-nek (is), de úgy is, ahogy az angolban: simán a -vel (és az ige megismétlésével).

      Most már elkezdett foglalkoztatni, nincs-e valami közös kategóriája ennek a három szónak: igen, nem, de igen.

      A nyelvészek mondatszavaknak hívják az ilyeneket, de sok más is idetartozik rajtuk kívül (minden olyan, ami egy egész mondatot helyettesíthet). Egyébként volt egy cikk, amelyben pont az ilyenekről volt szó a spanyolban, a ’mégsem’-re kihegyezve.

      Törlés
    4. >> a németben van egy alig ismert szócska az igenlésre, a "logo", ami nem tudom, honnan jöhet, és olyasmit jelent, hogy "naná"

      Ez a 'magától értetődő' értelemben használt logisch 'logikus' melléknév modern köznyelvi rövidülése, vö. https://www.duden.de/rechtschreibung/logo

      Törlés

Hozzászólás írásához regisztráció nem szükséges. Kérjük, hogy ne írj névtelenül, válaszd a Név/URL-cím profilt tetszőleges becenév megadásához (az URL-cím kitöltése nem kötelező). A komment beküldéséhez a harmadik féltől származó cookie-k engedélyezése szükséges!