Rendhagyó-e a tocar ige? – A váltakozó helyesírás

A spanyolban vannak olyan beszédhangok, amelyeket, mint ismeretes, írásban nem csak egy betű jelölhet. Hogy a lehetséges betűk közül mikor éppen melyik jelöli, az vagy az utána következő hangtól függ, vagy csupán íráshagyományból, etimológiai okokból írjuk hol az egyiket, hol a másikat vagy harmadikat az adott szavakban (lásd pl. a b és v esetét).

Van azonban néhány mássalhangzó, melynek írása attól függ, hogy elöl képzett („magas”) – e, i – vagy hátul képzett („mély”) – a, o, u – magánhangzó (vagy mássalhangzó) követi-e. Az igeragozás és a szóképzés, toldalékolás során márpedig gyakran előfordul, hogy ugyanahhoz a szótőhöz valamikor elülső, máskor viszont hátulsó nyelvállású magánhangzóval kezdődő rag vagy toldalék járul.

A spanyolnak ebből a szempontból fontos tulajdonsága, hogy a tő végi mássalhangzók minden helyzetben megőrzik hangértéküket (a rendhagyó alakok kivételével, természetesen), amit viszont a helyesírásnak is követnie kell. Ilyen hangzók a [k], [g], [gu̯], [ch], valamint a [θ] vagy [sz]: pl. tocar ’érinteni’ → toqué ’érintettem’, poco ’kevés’ → poquísimo ’nagyon kevés’, amigo ’barát’ → amiguito ’barátocska’, averigua ’kideríti’ → averigüe ’derítse ki’, dirigir ’irányítani’ → dirijo ’irányítok’, vence ’győz’ → venza ’győzzőn’, luz ’fény’ → luces ’fények’ stb.

Ám a helyzetet kissé bonyolítja, hogy ezek közül a [ch]-t mindegyik magánhangzó előtt jelölheti a j is, továbbá az [sz] hangot – a nem megkülönböztető ejtést használó többségi nyelvváltozatokban – szintén mind az öt magánhangzó előtt jelölheti az s is, viszont csak e és i előtt jelölheti őket a g, ill. a c (az utóbbi helyett a, o, u és mássalhangzó előtt a z használatos). Ebben az esetben nincs más megoldás, mint megtanulni, hogy a szótári alakban melyik betű szerepel: ha j, illetve s, akkor semmi probléma, hiszen ezek következetesen ugyanazok maradnak végig az alakváltozatok helyesírásában.

Viszont nemcsak a tanulóknak, hanem sokszor még a spanyol anyanyelvűeknek is gondot okoz, hogy az igeragozás, toldalékolás során ezeket a mássalhangzókat milyen helyzetben melyik betűvel vagy betűkapcsolattal (digráffal) kell leírni. Ebben lehet segítségünkre az alábbi táblázat.

(Forrás: El Mexicano)

Egyes források a fentiek miatt a -car, -quir, -gar, -guir, -guar, -ger, -gir, -cer, -cir, -zar végű igéket rendhagyóként tüntetik fel. Ilyesmiről azonban szó sincs: a helyesírás váltakozik a ragozás során, de ez nem rendhagyóság, hanem csupán a szabályos kiejtés szabályos lejegyzése. Persze ez nem azt jelenti, hogy pl. a z nem állhat sosem e, i előtt – vannak ilyen szavak (maga a betű neve, a zeta is ilyen), azonban ezek nagyon ritkák és valójában csak helyesírási kivételek.

A kérdés inkább az, hogy mi okozza ezt az egész zűrzavart, mi szükség van arra, hogy ugyanazt a hangot más betű jelölje e, i, és a, o, u vagy mássalhangzó előtt, ill. fordítva: ugyanaz a betű miért jelöl más hangot az elöl képzett és a hátul képzett magánhangzók előtt. Ennek oka, hogy a helyesírás archaikus mintákat követ: a latinban pl. a c még minden helyzetben a [k], a g pedig mindig a [g] hangot jelölte, az évszázadok során viszont e hangok kiejtése – lágyítás (palatalizáció) következtében – megváltozott e, i előtt. Ugyanakkor a [ku̯] és [gu̯] hangcsoportokból a félhangzó kiesése miatt később ismét megjelenhetett a [k] és a [g] hang e és i előtt, így az archaikus helyesírás ma ezeket a hangokat jelöli a qu és gu kapcsolatokkal (és így tovább).