A spanyol határozott névelőnek (el, la, lo, los, las), a harmadik személyes névmás alanyesetének (él, ella, ello, ellos, ellas), valamint a mutató névmásoknak (este, esta, esto, estos, estas; ese, esa, eso, esos, esas; aquel, aquella, aquello, aquellos, aquellas) egyes számban van egy harmadik megkülönböztetett alakjuk is (kivastagítva), amelyet az akadémiai spanyol nyelvtan (NGLE) a semlegesnemhez (género neutro) sorol. Szintén semlegesneműnek tekinti például a todo ’minden’, nada ’semmi’, algo ’valami’, qué ’mi’, cuanto ’amennyi’, cuánto ’mennyi’, tanto ’annyi’, mucho ’sok’ és poco ’kevés’ – határozatlan, illetve kérdő, vonatkozó – névmásokat.
Sokan ugyanakkor, főleg a nyelvtanárok közül összeráncolják a homlokukat, amikor valaki a spanyolban semlegesnemről mer beszélni. Kérdés, hogy miért. Először is nézzük meg, egyáltalán hogyan lehetne ezt a fogalmat definiálni. Ez viszonylag egyszerű, hiszen a semlegesnem „az a nyelvtani nem, amely nem hímnem és nem nőnem”. Azaz, ha egy nyelvtani nemeket megkülönböztető nyelvben létezik olyan névszótípus vagy egyéb szófaj, melynek van olyan alakja, amely nem hímnemű és nem is nőnemű, akkor az semlegesnemű.
Az angolban például csak a személyes névmás különböztet meg nemeket (he, she, it, illetve ragozott alakjaik: him/his, her/hers, it/its), tehát elvileg mondhatjuk, hogy az angolban is vannak nemek. Amiért viszont ez mégsem szerencsés, az pontosan az, hogy csupán egyetlen szűk kategóriánál áll fenn ez a megkülönböztetés, és nem ismétlődik meg semmilyen más szófajnál, tehát tekinthetjük úgy is a he, she, it alakokat, hogy három különböző jelentésű (az egyik férfire, a másik nőre, a harmadik pedig nem személyre utaló) szó. Hiszen a magyarban sem mondhatjuk például, hogy a férfi szó hímnemű, a nő szó pedig nőnemű, csak azért, mert ’férfi’-t, illetve ’nő’-t jelent. A spanyolban azonban láthatjuk, hogy e kategória jóval népesebb.
Jó, jó, de honnan lehet azt tudni, hogy a fent említett spanyol szavak nem hímneműek és nem is nőneműek? Pontosan onnan, hogy nyelvtani megkülönböztető funkciójuk van (amit több esetben a végződés is jelöl), amely viszont nem utal sem hímnemre, sem nőnemre. Ez pedig könnyen igazolható. Vegyük példaként az el malo / la mala / lo malo kifejezéshármast. Mindegyikük azt jelenti, hogy ’a rossz’, azonban mégis lényeges különbség van köztük: az első ugyanis férfire (vagy hímnemű élőlényre, hímnemű főnévvel jelölt dologra), a második nőre (illetőleg nőnemű élőlényre, nőnemű főnévvel jelölt dologra) utal; a harmadik viszont nem utal sem hím-, sem nőnemű élőlényre és semmilyen konkrét dologra, hanem egyszerűen ’a rossz’-at jelenti (rossz dolgot vagy azok együttesét), mint elvont fogalmat, tehát tulajdonképpen egy főnévként használt melléknév.
De akkor mondhatjuk azt is a fentiek alapján, hogy a főnevesített melléknév semlegesnemű? Miért is ne: ha semlegesnemű határozott névelő jelöli, akkor a teljes főnévi csoport semlegesnemű. Más kérdés persze, hogy ez alaktanilag nem különbözik a hímneműtől, aminek viszont nincs jelentősége, hiszen vannak olyan melléknevek, amelyeknek a nőnemű alakja sem különbözik a hímneműtől (ilyenek például az -e végűek: alegre, grande, pobre stb. vagy pl. az -al végűek: genial, fatal, mortal stb.), mégsem lehet rájuk azt mondani, hogy „nem nőneműek”, amikor nőnemű főnévre utalnak. Annak pedig, hogy a mellékneveknek nincs megkülönböztetett semlegesnemű alakjuk, az az oka, hogy már a latinban is egybeesett a melléknevek hím- és semlegesnemű alakjának tárgyesete az I–II. deklinációban, amelyből a spanyol névszók is származnak (pl. lat. nom. MALUS, MALA, MALUM, és acc. MALUM, MALAM, MALUM – a szóvégi -M azonban nem hangzott a beszédben).
Sőt, alkothatunk akár egész mondatokat is semlegesnemű szavakkal vagy kifejezésekkel – és természetesen magukra a mondatokra, illetve a diskurzus egy-egy részére is semlegesnemű determinánsokkal lehet utalni (mivel a mondatoknak nincsen nemük):
Most már beláthatjuk, hogy a semlegesnemnek igenis van létjogosultsága, és azt is megállapíthatjuk, hogy ez nem más, mint az elvont (absztrakt) fogalmak neme. Ezzel magyarázható az is, hogy míg az algo ’valami’ és nada ’semmi’ határozatlan névmások semlegesneműek az akadémiai nyelvtan szerint, addig az alguien ’valaki’ és nadie ’senki’ hímneműek, ami elsőre logikátlannak tűnhet, ám személyre utaló névmás nyilván nem lehet semlegesnemű, hiszen semlegesnemű ember nem létezik. (Vannak persze olyan nyelvek, például a német, amelyekben a személyekre utaló szavak nyelvtani neme nincs szoros összefüggésben a biológiai nemükkel, de az újlatin nyelvekben igen.)
Az, hogy nem szeretik a semlegesnem kifejezést használni ezekre szavakra, abból a tévhitből adódik, miszerint „neme csak a főneveknek lehet”, amiből aztán az következne, hogy a spanyolban – nem lévén eredendően semlegesnemű főnevek – nincs is semlegesnem. Azonban semmi sem zárja ki, hogy más szófaj ne lehessen semlegesnemű; egyáltalán miért kellene mindegyik szófajnak ugyanannyi nemet megkülönböztetnie? Természetesen az igaz, hogy a semlegesnem ilyen szempontból nem mérhető össze a hímnemmel és a nőnemmel (amelyekbe a főnevek igen népes és produktív csoportja tartozik), de ez nem azt jelenti, hogy nem létezik és nem kell vele foglalkozni.
Sokan ugyanakkor, főleg a nyelvtanárok közül összeráncolják a homlokukat, amikor valaki a spanyolban semlegesnemről mer beszélni. Kérdés, hogy miért. Először is nézzük meg, egyáltalán hogyan lehetne ezt a fogalmat definiálni. Ez viszonylag egyszerű, hiszen a semlegesnem „az a nyelvtani nem, amely nem hímnem és nem nőnem”. Azaz, ha egy nyelvtani nemeket megkülönböztető nyelvben létezik olyan névszótípus vagy egyéb szófaj, melynek van olyan alakja, amely nem hímnemű és nem is nőnemű, akkor az semlegesnemű.
 |
| Lo bello del planeta (Tabernas-sivatag, Andalúzia, Spanyolország. Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC) |
Az angolban például csak a személyes névmás különböztet meg nemeket (he, she, it, illetve ragozott alakjaik: him/his, her/hers, it/its), tehát elvileg mondhatjuk, hogy az angolban is vannak nemek. Amiért viszont ez mégsem szerencsés, az pontosan az, hogy csupán egyetlen szűk kategóriánál áll fenn ez a megkülönböztetés, és nem ismétlődik meg semmilyen más szófajnál, tehát tekinthetjük úgy is a he, she, it alakokat, hogy három különböző jelentésű (az egyik férfire, a másik nőre, a harmadik pedig nem személyre utaló) szó. Hiszen a magyarban sem mondhatjuk például, hogy a férfi szó hímnemű, a nő szó pedig nőnemű, csak azért, mert ’férfi’-t, illetve ’nő’-t jelent. A spanyolban azonban láthatjuk, hogy e kategória jóval népesebb.
Jó, jó, de honnan lehet azt tudni, hogy a fent említett spanyol szavak nem hímneműek és nem is nőneműek? Pontosan onnan, hogy nyelvtani megkülönböztető funkciójuk van (amit több esetben a végződés is jelöl), amely viszont nem utal sem hímnemre, sem nőnemre. Ez pedig könnyen igazolható. Vegyük példaként az el malo / la mala / lo malo kifejezéshármast. Mindegyikük azt jelenti, hogy ’a rossz’, azonban mégis lényeges különbség van köztük: az első ugyanis férfire (vagy hímnemű élőlényre, hímnemű főnévvel jelölt dologra), a második nőre (illetőleg nőnemű élőlényre, nőnemű főnévvel jelölt dologra) utal; a harmadik viszont nem utal sem hím-, sem nőnemű élőlényre és semmilyen konkrét dologra, hanem egyszerűen ’a rossz’-at jelenti (rossz dolgot vagy azok együttesét), mint elvont fogalmat, tehát tulajdonképpen egy főnévként használt melléknév.
De akkor mondhatjuk azt is a fentiek alapján, hogy a főnevesített melléknév semlegesnemű? Miért is ne: ha semlegesnemű határozott névelő jelöli, akkor a teljes főnévi csoport semlegesnemű. Más kérdés persze, hogy ez alaktanilag nem különbözik a hímneműtől, aminek viszont nincs jelentősége, hiszen vannak olyan melléknevek, amelyeknek a nőnemű alakja sem különbözik a hímneműtől (ilyenek például az -e végűek: alegre, grande, pobre stb. vagy pl. az -al végűek: genial, fatal, mortal stb.), mégsem lehet rájuk azt mondani, hogy „nem nőneműek”, amikor nőnemű főnévre utalnak. Annak pedig, hogy a mellékneveknek nincs megkülönböztetett semlegesnemű alakjuk, az az oka, hogy már a latinban is egybeesett a melléknevek hím- és semlegesnemű alakjának tárgyesete az I–II. deklinációban, amelyből a spanyol névszók is származnak (pl. lat. nom. MALUS, MALA, MALUM, és acc. MALUM, MALAM, MALUM – a szóvégi -M azonban nem hangzott a beszédben).
 |
| (Forrás: El Mexicano) |
Sőt, alkothatunk akár egész mondatokat is semlegesnemű szavakkal vagy kifejezésekkel – és természetesen magukra a mondatokra, illetve a diskurzus egy-egy részére is semlegesnemű determinánsokkal lehet utalni (mivel a mondatoknak nincsen nemük):
- Todo lo que dices es correcto. ’Minden, amit mondasz, helyes.’
- No ha ocurrido nada nuevo. ’Nem történt semmi új.’
- ¿Cuánto te costó todo eso? ’Mennyibe került neked mindez?’
- A veces lo poco es mucho. ’Néha a kevés sok.’
- ¡Cuéntame algo bueno! ’Mesélj nekem valami jót!’
- Lo primero es verdad, lo segundo es discutible. ’Az első [állítás] igaz, a második vitatható.’
- Lo uno y lo otro es (~son) lo mismo. ’Az egyik és a másik ugyanaz.’
- Creía que esto sería fácil, pero no lo es. ’Azt hittem, hogy ez könnyű lesz, de nem az.
- Ya sabes lo lentas que son [ellas]. ’Már tudod, mennyire (~ milyen) lassúak.’
- Admiro lo bien que trabaja. ’Csodálom, (a)milyen (~ mennyire) jól dolgozik.’
Most már beláthatjuk, hogy a semlegesnemnek igenis van létjogosultsága, és azt is megállapíthatjuk, hogy ez nem más, mint az elvont (absztrakt) fogalmak neme. Ezzel magyarázható az is, hogy míg az algo ’valami’ és nada ’semmi’ határozatlan névmások semlegesneműek az akadémiai nyelvtan szerint, addig az alguien ’valaki’ és nadie ’senki’ hímneműek, ami elsőre logikátlannak tűnhet, ám személyre utaló névmás nyilván nem lehet semlegesnemű, hiszen semlegesnemű ember nem létezik. (Vannak persze olyan nyelvek, például a német, amelyekben a személyekre utaló szavak nyelvtani neme nincs szoros összefüggésben a biológiai nemükkel, de az újlatin nyelvekben igen.)
Az, hogy nem szeretik a semlegesnem kifejezést használni ezekre szavakra, abból a tévhitből adódik, miszerint „neme csak a főneveknek lehet”, amiből aztán az következne, hogy a spanyolban – nem lévén eredendően semlegesnemű főnevek – nincs is semlegesnem. Azonban semmi sem zárja ki, hogy más szófaj ne lehessen semlegesnemű; egyáltalán miért kellene mindegyik szófajnak ugyanannyi nemet megkülönböztetnie? Természetesen az igaz, hogy a semlegesnem ilyen szempontból nem mérhető össze a hímnemmel és a nőnemmel (amelyekbe a főnevek igen népes és produktív csoportja tartozik), de ez nem azt jelenti, hogy nem létezik és nem kell vele foglalkozni.
Szia! A nyelvtani semlegesnem ezen definíciójaval: "Következésképpen, ha egy nyelvtani nemeket megkülönböztető nyelvben létezik olyan szófaj, melynek van olyan alakja, amely nem hímnemű és nem is nőnemű, akkor az semlegesnemű." kapcsolatben kérdeznék. Ez nem csak abban az "speciális" (azért van idézőjelben, mert bár gyakorlatilag ez az általános, legalábbis a nagy nyelvek között, de logikailag mégiscsak ez egy speciális eset) esetben igaz csak, amikor pontosan három nyelvtani nem van egy nyelvben? Úgy értem, amelyik nyelvben négy vagy tíz is van, ott ez a definició nem használható, úgy érzem.
VálaszTörlésA kérdés érdekes! Én erre azt mondanám, hogy egy nyelvben eleve akkor van csak értelme (szerintem, mert nyilván nem ismerem a világ összes nyelvét) a nyelvtani nemeket így nevezni, ha csak három van, mert ha több van, akkor máshogy hívják őket (csak fiktív példaként, mondjuk "mozgó dolgok neme", "növények neme", "emberek neme", "állatok neme", "megfoghatatlan dolgok neme" stb. – úgy tudom, az afrikai bantu nyelvekben ehhez hasonlóak vannak). Tehát szerintem logikailag ebben a hármas kategorizálásban az is benne van, hogy nincs több nem – persze ettől függetlenül az sem biztos, hogy minden nyelvben, amelyikben három nem van, azokat feltétlenül így hívják.
TörlésEleve ezek az elnevezések (hímnem, nőnem, semlegesnem) utólag alakultak ki az olyan nyelvekben, amelyekben a férfiakkal, nőkkel és a dolgokkal kapcsolatos fogalmakat nagyjából az egyenként ugyanolyan ragozású névszókkal jelölték. Vagyis az alapján nevezték el pl. a hímnemet hímnemnek, hogy az olyan ragozású szavak jelölték általában a férfiakat, férfifoglalkozásokat, hím állatokat is, nem pedig fordítva, tehát nem azért alakult ki a szavaknak különböző ragozása, hogy a biológiai nemeket jelöljék velük. :)
Sőt, ami még eszembe jutott így utólag, azt hiszem, azokban a nyelvekben, ahol több mint három nem van, ott nem is "nemek"-nek hívják, hanem inkább "névszói osztályok"-nak.
TörlésIgen, én is így gondoltam, a kérdésem végül is a nyelvtani nem elnevezésről szól. Például ha egy nyelvben van "hímnem" "nőnem", de mondjuk két "semlegesnem", megkülönböztetve mondjuk az élőlényeket, de nem személyeket az élettelentől, akkor ez a kettő már nem nevezhető semlegesnemnek, pedig logikailag semmi minőségi különbség nincs a három nemhez képest. Ezért talán a nyelvtani nem a névszóragozási osztály egy speciális esete, amikor a névszóragozási osztály többé-kevésbé megfeleltethető a természetes nemekkel. Ebből a szempontból a német nyelv esete is érdekes lehet, szerintem inkább csak hagyományból nevezzük nemeknek e névszó-osztályokat, mert pl. a spanyollal ellentétben nem igazán igazodik a természetes nemekhez.
VálaszTörlésEz valóban így van, sőt, lényegében az összes bevett (iskolai) nyelvtani elnevezés hagyományokon alapszik (a spanyolban a latin-görög nyelvtanokon, amit a "modern" nyelvészek kifogásolnak is rendesen). Pl. a spanyolban a 'jelző' (atributo) nem a főnév egy tulajdonságát jelölő melléknevet jelenti a mondatban, hanem minden mást, ami valaminek a mibenlétét, milyenségét állapítja meg. Abban a mondatban, hogy pl. Ella es profesora, a profesora a spanyol nyelvtan szerint "jelző" (míg az állítmány az es 'van').
TörlésIgen, ez a példa a spanyol jelzővel érdekes. Bár nem tudom mi a "hivatalos" álláspont, és csak most, hogy írtad, csak most gondolkodtam el rajta, de nekem úgy tűnik, hogy az, hogy a spanyolban a létige nem kopulaként jelenik meg, kapcsolatban állhat a ser/estar megkülönböztetéssel. Csak egy gondolat. Mi a véleményed?
VálaszTörlésKopulaként jelenik meg, de ezzel együtt jelzőnek hívják a létige bővítményét. De úgy is lehet értelmezni, hogy az es profesora együtt az állítmány, és benne a profesora a 'jelző'.
TörlésEgy kicsit pontatlanul fogalmaztam, vagy inkább nem elég részletesen. Szerintem a spanyolban, a példamondat és a magyarázat szerint nem kopula. A mondat magyar megfelelőjében a "profesora" állítmány lenne és így az "es" kopula (e konkrét esetben testetlen kopula). A spanyolban viszont, ha az "es" az állítmány, nem lehet kopula, hiszen a kopula az alany és a névszói állítmány összekapcsolását szolgálja, ezért definíció szerint az állítmány nem kopula(a magyarban is a létige az ilyen mondatokban épp azért kopula, mert az állítmány a "tanárnő"). Persze ha a "es profeszora" szerkezetet nevezzük állítmánynak, akkor lehet kopula, mint a "jelző" liegészítője. Ez persze csak azén véleményem, nem tudom biztosan.
TörlésA ser/estar megkülönböztetésre, mint okra a létige kopulai vagy állítmányi szerepében, azért gondoltam, mert a magyarban nincs jelentése a létigének e mondatokban, inkább csak az alanyt egyezteti nyelvtanilag az állítmánnyal, addig a spanyolban a létige, még ebben a mondattípusban is, önálló jelentést hordoz. Na ez meg már csak spekuláció.......
Csak egy megjegyzés, mert sok bába közt elvész a gyerek: A cikk a semlegesnemről kiváló, és nagyon hasznos, nyelvkönyvekben nincs így összefoglalva!
TörlésIdézem, mit mond erről a DRAE a verbo copulativo bejegyzésnél:
TörlésAquel que, junto con el atributo, forma el predicado nominal de una oración.
'Az [az ige], amely – a jelzővel együtt – a mondat névszói állítmányát alkotja.'
Vagyis a kopula és a mellette álló valami együtt a névszói állítmány. A magyarban viszont harmadik személyben nincs kopula, ezért maga az az állítmány, amit a spanyol 'jelző'-nek nevez.
***
Örölök, hogy a cikk hasznos, épp azért tartottam fontosak írni erről, mert a tanárok szerint "ilyen nincs is", ezért aztán nem is tanítják. :) (A magyar tankönyvekről és szótárakról meg ne is beszéljünk...)
Látom A Mehhhikóinkat megihlette a gyakorikerdesek.hu. A szemléltetés meg... nyamm...
VálaszTörlés"A szemléltetés meg... nyamm..." – Na ja, csak kár, hogy az olvasók kb. kétharmada nőnemű, ezért nem nő a forgalom, a fene megette – biztos egyből rájönnek, hogy a szerkesztő hímnemű (ha már a nemekről beszélünk, na)... :D
TörlésA mi igényes Mexicanónk! Még a magyar helyesírás is.
VálaszTörlés(Kíváncsi lennék, hányan rögzítenék jól, hogy semlegesnem.)
Minden szempontból gratula, és köszönjük! :)
Hát, mindennek alaposan utánanézek, meg sokszor utólag is javítgatok bele, csak ezt külső szemlélő nem veszi észre. :)
TörlésEgyébként úgy tudom, hogy a "semlegesnem" egybeírva viszonylag új szabály, emlékszem, hogy annak idején még vitáztam is rajta nyelvészekkel, akik még úgy tudták, hogy külön kell írni.
A Mehhhikóinak miért lett fekete stoptábla az avatarja?
Törlés??? Nem tudom, nálam ugyanaz jelenik meg, mint ami eddig is volt. Igaz, hogy tegnap rendet raktam a Picasán, de csak töröltem a felesleges a képeket, amelyeket a bloghoz töltöttem fel, de nem használtam fel őket (mert végre rájöttem, hogy kell), a profilképhez viszont nem nyúltam, annak nem kellene megváltoznia. :O
TörlésRáadásul ez "Behajtani tilos (egy irányból)" tábla. :-D
TörlésDe a cikk -szokás szerint- nagyon jó és hasznos!
Azóta sem jöttem ám rá, hogy miért csinálta ezt.
TörlésA 3. nem sohasem semleges, egyetlen nyelvnél sem, inkább vagy tárgynem, vagy határozott esetleg határozatlan nem, azaz más nem. Szerintem a semleges szó nem a legjobb a 3. nemre, ezért inkább 3. nemnek vagy más nemnek nevezném.
VálaszTörlésA nyelvtani elnevezések értelmét sokszor nem is érdemes firtatni, mert csupán régi (olykor több ezer éves) hagyományokat követnek. Igazából a hím- és nőnemnek sincs semmi köze eredetileg az élőlények biológiai neméhez, ezek csak eltérő névszótípusokat jelöltek. A spanyol esetében leginkább absztrakt vagy elvont nemnek lehetne a semlegesnemet precízebben nevezni.
TörlésA sem+leg+es, nyelvújítás során létrehozott melléknév az eredeti "ne+utrum" (egyik sem a kettő közül) névmást szeretné visszaadni. Tehát szerintem rendesen visszaadja azt az értelmet, ami "elváratik" tőle.
TörlésHát igen, ez meg a másik, hogy már önmagában is egy olyan fogalom, amely nem jelent semmi egyebet azon kívül, hogy „kettő közül egyik sem”, „a harmadik”, tehát végül is ugyanott vagyunk, hogy nevezhetnénk krumplinak is, mert semmi jelentősége nincs. :)
TörlésAmikor előkerül a téma, mindig elgondolkozom, hogy a melléknévből képzett, elvont fogalmakat jelölő szavak előtt a "lo" névelőt azzal "kell"-e magyarázni, hogy semleges neműek azok a szavak... Vagy inkább csak mondjuk azt a nyelvtanulóknak, hogy azok is hímneműek, de az ilyen melléknévből képzett akármicsodák előtt valamiért a "lo" járja. Viszont nem az "él", hanem az "ello" névmással kell rájuk visszautalni, ez is inkább azt támasztja alá, hogy ez egy külön nem. Nem? Nagyon kis cseles ez a spanyol nyelvtan néha.
VálaszTörlésMég nem láttam jelzővel a főnévből képzett mellékneveket (nem lehet túl gyakori), de biztosan hímnemű alakban van a melléknév mellette, vagy az állítmány névszói része.
A "lo"-n kívül más determinánssal se láttam még őket. Nem lehetne ezekre külön példákat tenni a bejegyzésbe? Igaz, eléggé gondolkodni kell, hogy olyan szituációt elképzeljünk, hogy értelmes mondatot lehessen alkotni. Pl. Lo bueno es a veces malo. (És itt a malo hímnemű alakban lévő melléknév.) Most látom, ott van, hogy A veces lo poco es mucho. ’Néha a kevés sok.’ Vagy: Eso poco es a veces mucho. (Eso poco - "az a kevés" - na, ilyenre nehéz értelmes szituációt találni.)
Ne keverd azt, hogy valami ránézésre milyen alakú, azzal, hogy micsoda. A hím- és a semlegesnem már a beszélt latinban egybeesett alakilag (tárgyesetnél). A viselkedésből következik, hogy semlegesnemű, nem a névszó alakjából; abból a tényből, hogy mint írtam is a cikkben, az "el malo" nem ugyanaz, mint a "lo malo".
TörlésSemlegesnemű főnévként használt melléknevet szerintem azért nem találsz más determinánssal, mert az onnantól kezdve már valami határozott dolog lenne, tehát nem lehetne semlegesnemű.