Nada, res, rien: született dolgoktól a semmiig

A latin res sok mindent jelentett – például ezt is...
(Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Egy szó származásának bizonyításához nem elég csupán a hasonlóság más nyelvek szavaival, vizsgálni kell a rendszeres hangmegfeleléseket és a jelentéstani kritériumokat is: vagyis hiába lenne elméletileg meggyőzően bizonyítható két szó azonos eredete, ha jelentéseik nem hozhatóak egymással összefüggésbe, akkor a közös eredet nem túl valószínű – a nyelvészek legalábbis ezt állítják.

A jelentések viszont meglehetősen képlékenyek, és az újlatin nyelvek bizonyos szavai éppen megdönteni látszanak a fenti állítást – valószínűleg ez annak tudható be, hogy a latintól kezdve viszonylag jól dokumentáltak. Az alábbiakban ezt egy tipikus példán keresztül mutatom be, amelyhez a ’semmi’ jelentésű szó spanyol, katalán és francia megfelelőjét hívom segítségül.

A spanyol nada (semlegesnemű névmás, illetve nőnemű főnév) a nacer ’születik’ ige régi melléknévi igenevének nőnemű alakja (ma nacida), a latin NATA ’született’ folytatója, amely a NASCERE befejezett melléknévi igenevének nőnemű alakja volt; a katalán res az azonos latin RĒS, többek között ’dolog’ jelentésű szóból származik (ez a spanyolban egyébként ’jószág, marha’ jelentésben él tovább, pl. carne de res ’marhahús’), míg a francia rien ennek tárgyesetű, RĔM alakjából. Azt még csak valahogy el tudnánk képzelni, hogy a ’dolog’ jelentésből hogyan lett ’semmi’, de annál nehezebben, hogy a ’született’ hogy jön ide.

Felfedem a titkot: mindhárom szó a latin NŪLLA RĒS NATA, azaz ’semmilyen született dolog’ kifejezésből vált ki, azonban furcsa módon éppen a kifejezés lényege, a NŪLLA ’semmilyen’ melléknév tűnt el belőle, míg a másik kettő közül valamelyik az egész kifejezés jelentését vitte tovább. Teljesen hasonló példa a mai olasz köznyelvből a Che cosa?, azaz ’Miféle dolog?’ kérdés helyett röviden csak a Cosa? használata ’Micsoda?’ jelentésben, vagy a társalgási spanyolban a ¿Por qué? ’Miért?’ helyett a ¿Por?.

Úgy tűnik tehát, hogy egy olyan sajátos jelentésváltozásról van szó, amelynek során egy kifejezés egyik eleme az egész kifejezés, vagy éppen a belőle elhagyott elemek egyikének, jellemzően a lényegének, a „fejének” jelentésében önállósul. Mindebben pedig csak az az érdekes, hogy amennyiben ezek a jelentésváltozások nem lennének jól dokumentáltak, eléggé nehézkes lenne az ilyen szavak eredetének bizonyítása a jelentéstani kritériumokat is figyelembe véve. (Hasonló módon keletkezhetett még a finnugor korban a jól dokumentált magyar nem/ne tagadó-, illetve tiltószó is, melynek eredeti jelentése ’némi, valami’ volt és egy tagadószóval használt kifejezésből önállósulhatott.)

A ’semmi’-re visszatérve, jelentéstanilag a szárd nudda (< NŪLLA) és az olasz niente (< NE(C) ENTE ’nem is létező’ – a NE(C) ’nem is, sem’ és az ENS, ENTEM, az ESSE ’lenni’ folyamatos melléknévi igenevéből), illetve a román nimic (< NE MĪCA ’egy morzsa sem’) már valamivel közelebb állnak a „valósághoz”.

A kiegészítő információért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.