Az egyszerű nyelvtanuló általában úgy képzeli el a nyelvek működését, hogy vannak szabályok, az emberek pedig azoknak megfelelően használják a nyelvet. A valóságban ez fordítva történik: az ezzel foglalkozó szakemberek (az ún. leíró nyelvészek) az alapján próbálják feltárni a nyelvtani szabályszerűségeket, ahogy az anyanyelvi beszélők a nyelvet használják. A probléma sokszor az, hogy mivel a nyelvhasználat folyamatosan változik (ami abból adódik, hogy ugyanazt többféleképpen is lehet mondani), nem lehet mindent egyértelmű kategóriákba sorolni – tehát mindig is lesznek a leírt szabályok alól kivételek.
Ugyanígy sorolták be valamikor az igeragozásokat is különböző igemódokba a viselkedésüknek megfelelően: például azokat, amelyek nem kifejezetten tényszerű állítást, kérdést vagy felszólítást, hanem inkább bizonytalanságot vagy nem megvalósuló eseményt fejeznek ki, a kötőmódba.
A kötőmód folyamatos múltja (pretérito imperfecto de subjuntivo) legtöbbször a jelen idejű feltételes mondatok – általában a si ’ha’ kötőszóval bevezetett – mellékmondataiban, a feltételes előtagban (prótasis condicional) használatos: pl. Si tuviera (tuviese) dinero, sería rico ’Ha lenne pénze, gazdag lenne’; illetve kívánság, óhaj, bizonytalanság kifejezésére a múltban: pl. Quería que la acompañara (acompañase) ’Azt akarta, hogy elkísérjem’. Az imperfecto de subjuntivo a múltidő-tőből képződik, amely a szabályos igéknél megegyezik a szótári (jelenidő-)tővel.
Van viszont ennek az igeidőnek, pontosabban azon belül a „-ra végű” alaknak egy olyan – főleg a sajtóban elterjedt – használata is, amelynél eléggé nehézkes lenne megmagyarázni, hogy mi indokolja a kötőmódot. Erre példaként álljon itt egy részlet egy ismert latin-amerikai karácsonyi gyerekdalból:
Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért mégis kötőmódú alakot használt a szerző. A válasz bizonyára meglepő lesz: igazából szó sincs itt semmiféle kötőmódról. Ha felidézzük a cikk elején írtakat, ezt az igealakot az alapján sorolták a kötőmódhoz, hogy a mai használata a legtöbb esetben abba illik leginkább – de korántsem mindig. Arról van szó ugyanis, hogy ez az igealak történetileg a latin kijelentő mód régmúltjából származik, így használták az óspanyolban is, s ez a használat köszön vissza a fenti sorokban is. Vagyis a sirviera – tkp. ’szolgált volt’ – itt egészen pontosan az había servido igealaknak feleltethető meg! (Megjegyzendő, hogy ugyanezen igealak megfelelőjét a portugálban ma is a kijelentő mód régmúltjaként tartják számon.)
Hogyan következhetett be a változás? Úgy, hogy a beszélők egyre gyakrabban használták a kijelentő mód régmúltját olyan szövegkörnyezetekben (is), ahol kötőmódot várnánk (a -ra végű paradigma efféle használata a 15. században kezdett elterjedni, míg a régmúltat inkább már összetett igeidővel (había cantado) fejezték ki), ami alapján átsorolták a nyelvtanírók a kötőmódhoz. Pontosan ez az oka annak is, hogy ma kétféle ragozása van az imperfecto de subjuntivo-nak (eredetileg csak a „-se végű” ragozás tartozott ide). Bár a régmúltként való használata fokozatos hanyatlásnak indult a 16–17. század folyamán, egyes íróknak köszönhetően a 18–19. században újraéledt és azóta is előszeretettel használják ebben a funkcióban, főleg a sajtó nyelvében.
Real Academia Española, Asociación de Academias de la Lengua Española (2009): Nueva gramática de la lengua española, Espasa, Madrid, 24.2h–l, pp. 1805–1807.
Ugyanígy sorolták be valamikor az igeragozásokat is különböző igemódokba a viselkedésüknek megfelelően: például azokat, amelyek nem kifejezetten tényszerű állítást, kérdést vagy felszólítást, hanem inkább bizonytalanságot vagy nem megvalósuló eseményt fejeznek ki, a kötőmódba.
A kötőmód folyamatos múltja (pretérito imperfecto de subjuntivo) legtöbbször a jelen idejű feltételes mondatok – általában a si ’ha’ kötőszóval bevezetett – mellékmondataiban, a feltételes előtagban (prótasis condicional) használatos: pl. Si tuviera (tuviese) dinero, sería rico ’Ha lenne pénze, gazdag lenne’; illetve kívánság, óhaj, bizonytalanság kifejezésére a múltban: pl. Quería que la acompañara (acompañase) ’Azt akarta, hogy elkísérjem’. Az imperfecto de subjuntivo a múltidő-tőből képződik, amely a szabályos igéknél megegyezik a szótári (jelenidő-)tővel.
 |
| Nem muszáj mindig kötni az ebet a... karóhoz? |
Van viszont ennek az igeidőnek, pontosabban azon belül a „-ra végű” alaknak egy olyan – főleg a sajtóban elterjedt – használata is, amelynél eléggé nehézkes lenne megmagyarázni, hogy mi indokolja a kötőmódot. Erre példaként álljon itt egy részlet egy ismert latin-amerikai karácsonyi gyerekdalból:
Con este viejo caballo de palo (’Ezzel a régi lovacskával’)Mint láthatjuk, ebben a versszakban semmi sem indokolná a kötőmód használatát, hiszen nem találunk benne sem bizonytalanságot, sem kívánságot, óhajt, csupán egy egyszerű állítást a múltra vonatkoztatva. Vagyis a sirviera igealak helyett állhatott volna akár a kijelentő mód egyszerű befejezett múltja, a sirvió is...
Que me sirviera de espada una vez (’Ami kardként szolgált nekem egyszer’)
Seis navidades con él he pasado (’Hat karácsonyt is vele töltöttem’)
Di, papá, ¿por qué? (’Mondd, apa, miért?’)
Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés, hogy miért mégis kötőmódú alakot használt a szerző. A válasz bizonyára meglepő lesz: igazából szó sincs itt semmiféle kötőmódról. Ha felidézzük a cikk elején írtakat, ezt az igealakot az alapján sorolták a kötőmódhoz, hogy a mai használata a legtöbb esetben abba illik leginkább – de korántsem mindig. Arról van szó ugyanis, hogy ez az igealak történetileg a latin kijelentő mód régmúltjából származik, így használták az óspanyolban is, s ez a használat köszön vissza a fenti sorokban is. Vagyis a sirviera – tkp. ’szolgált volt’ – itt egészen pontosan az había servido igealaknak feleltethető meg! (Megjegyzendő, hogy ugyanezen igealak megfelelőjét a portugálban ma is a kijelentő mód régmúltjaként tartják számon.)
Hogyan következhetett be a változás? Úgy, hogy a beszélők egyre gyakrabban használták a kijelentő mód régmúltját olyan szövegkörnyezetekben (is), ahol kötőmódot várnánk (a -ra végű paradigma efféle használata a 15. században kezdett elterjedni, míg a régmúltat inkább már összetett igeidővel (había cantado) fejezték ki), ami alapján átsorolták a nyelvtanírók a kötőmódhoz. Pontosan ez az oka annak is, hogy ma kétféle ragozása van az imperfecto de subjuntivo-nak (eredetileg csak a „-se végű” ragozás tartozott ide). Bár a régmúltként való használata fokozatos hanyatlásnak indult a 16–17. század folyamán, egyes íróknak köszönhetően a 18–19. században újraéledt és azóta is előszeretettel használják ebben a funkcióban, főleg a sajtó nyelvében.
Felhasznált irodalom
Real Academia Española, Asociación de Academias de la Lengua Española (2009): Nueva gramática de la lengua española, Espasa, Madrid, 24.2h–l, pp. 1805–1807.
Szerintem a „Azt akarta, hogy elkísérjem.” típusú függőmondatokban (angolban reported vagy indirect speech) nem azért van kötőmód a legtöbb nyelvben, mert kifejezett bizonytalanság lenne bennük, hanem állásfoglalás és igazságtartalom minősítése nélkül közvetítik egy másik ember szavait, és nem a szavak igazságtartalma a fontos a maga tényszerűségében, hanem csak a tényállítás megtörténte. Tehát ebben a példában nem biztos, hogy valóban annyira akarta a kísérletet, vagy őszintén, komolyan gondolta, csak visszaidézzük az elkísért személy megnyilvánulását.
VálaszTörlésNémetben ezt sokkal jobban lehet árnyalni, mert mindjárt két Konjunktív igemód is van (I-es és II-tes), és lehet kijelentő módot is használni az ilyen függő mondatokban. Ha a németben kijelentő módot használunk, azzal a másik személy megnyilvánulását igazságtartalmilag is helyeseljük, ha a kötőmódot használjuk, akkor csak objektíven közvetítjük a szavait, de nem foglalunk állást, míg ha a másik kötőmódot használjuk (ami egybeesik a feltételes móddal), akkor meg kifejezetten kétségbe vonjuk az igazságtartalmát. Ilyen van a magyarban is: „Az újságíró azt írja, hogy forradalom készül.”, itt vagy csak közvetítjük a szavait, vagy igazat is adunk neki, legfeljebb a szórendet, hangsúlyokat lehet variálni további egyértelműsítésnél. Ha meg kétkedünk: „Az újságíró azt írja, hogy forradalom készülne.” vagy egy kicsit magyarosabb egyértelműsítéssel: „Nem értek egyet azzal... Nem vagyok benne biztos... Kétlem, hogy forradalom készülne.”. Kérdésként is elsüthető: „Forradalom készülne?”, amolyan meglepettséget kifejezendő. Bár ez utóbbi esetek mintha kopnának ki a magyarból, de én még néha használom így feltételes móddal, mondjuk lehet én is csak német hatásra. Nem mintha ennek a használatára túl gyakori lehetőség nyílna, hogy megint feltételes/kötőmóddal stilizáljak
„Szerintem a „Azt akarta, hogy elkísérjem.” típusú függőmondatokban (angolban reported vagy indirect speech) nem azért van kötőmód a legtöbb nyelvben, mert kifejezett bizonytalanság lenne bennük, hanem állásfoglalás és igazságtartalom minősítése nélkül közvetítik egy másik ember szavait”
TörlésÚgy tudom, a latinban is még így volt, de a spanyolban már nem: ha így lenne, akkor az összes „függő” mondatban kötőmódot kellene használni, de nem kell. Az idézet példában egyszerűen azért van kötőmód, mert kívánságot fejez ki, ahogy ilyenkor a magyarban is azt használjuk.
Viszont pl. abban a mondatban, hogy ’Azt mondta, hogy jól van’, nem használhatsz a spanyolban kötőmódot: Dijo que estaba bien (nem pedig *Dijo que estuviera bien). De ha éppen ennek a tagadása van, ti. ’Nem azt mondta, hogy jól van’, akkor már kell a kötőmód, hiszen a feltételezett állítás hamis: No dijo que estuviera bien.
Szerintem a „Azt akarta, hogy elkísérjem.” típusú függőmondatokban (angolban reported vagy indirect speech) nem azért van kötőmód a legtöbb nyelvben, mert kifejezett bizonytalanság lenne bennük, hanem állásfoglalás és igazságtartalom minősítése nélkül közvetítik egy másik ember szavait”
VálaszTörlésSzerintem itt El Vaquero toved, kicsit osszekevert ket dolgot. Angolul a reported vagy indirect speech esten, alapszabalykent, nem kell kotomodot hasznalni. Az "Azt akarta, hogy elkísérjem.” mondatbam persze igen, de ez a reported, indirect speech egy specialis este, indirect request vagy command. (raadasul itt nem is kozvetitjuk mas ember szavait, hiszen nyelvtanilag tokeletesen analog az "azt akarom, hogy elkiserj.", es ez esetben fel sem merulhet mas szavainak az idezese. Ezert az e tipusu szerkezet inkabb csak indirect, de nem reported.) De ebben az esetben a magyar megfelelojeben is kotomod van. A reported vagy indirect speech egyeb eseteiben, pl. amikor tenylegesen reported, azaz idezunk, vagy indirect question, stb. eseten, eppugy mint a magyarban, nem hasznalunk kotomodot. (igy az emlitett pelda: „Az újságíró azt írja, hogy forradalom készülne.” angol megfelelojeben sem. (Persze az abszolut ido miatt mas igeidokkel). Az latin az mar mas, igen, ott idovel mar szinte az osszes alarendelt mondat coniunctivus-ba kerult. De az angol eseten meg a spanyolnal is kevesbe hasznaljak a kotomodot, hiszen a ’Nem azt mondta, hogy jól van’ eseten se hasznalt, nem ugy mint a spanyolban.
Ezt a választ még csak most vettem észre 3 év múltán. Valóban nem írtam elég pontosan, mert az angolban az indirect/reported speechben nem kell kötőmódot használni, az inkább a német jellegzetessége. Ez igazából az angol alaktan egyszerűsége miatt van, ennek ellenére angolból is lehet variálni, hogy ilyen mondatokat egyeztetjük-e az igeidőt, vagy használunk-e kötőmódot (nagyon ritka, elméleti eset, nem nagyon lehet vele találkozni), attól függően, hogy az elhangzottakról akarunk-e állást foglalni.
TörlésBocsanat, rossz idezetet masoltam bele, javitottam:
VálaszTörlésSzerintem a „Azt akarta, hogy elkísérjem.” típusú függőmondatokban (angolban reported vagy indirect speech) nem azért van kötőmód a legtöbb nyelvben, mert kifejezett bizonytalanság lenne bennük, hanem állásfoglalás és igazságtartalom minősítése nélkül közvetítik egy másik ember szavait”
Szerintem itt El Vaquero toved, kicsit osszekevert ket dolgot. Angolul a reported vagy indirect speech esten, alapszabalykent, nem kell kotomodot hasznalni. Az "Azt akarta, hogy elkísérjem.” mondatbam persze igen, de ez a reported, indirect speech egy specialis este, indirect request vagy command. (raadasul itt nem is kozvetitjuk mas ember szavait, hiszen nyelvtanilag tokeletesen analog az "azt akarom, hogy elkiserj.", es ez esetben fel sem merulhet mas szavainak az idezese. Ezert az e tipusu szerkezet inkabb csak indirect, de nem reported.) De ebben az esetben a magyar megfelelojeben is kotomod van. A reported vagy indirect speech egyeb eseteiben, pl. amikor tenylegesen reported, azaz idezunk, vagy indirect question, stb. eseten, eppugy mint a magyarban, nem hasznalunk kotomodot. (igy az emlitett pelda: „Az újságíró azt írja, hogy forradalom készül.” angol megfelelojeben sem. (Persze az abszolut ido miatt, pl multido esten a magyartol eltero igeidokkel). Az latin az mar mas, igen, ott idovel mar szinte az osszes alarendelt mondat coniunctivus-ba kerult. De az angol eseten meg a spanyolnal is kevesbe hasznaljak a kotomodot, hiszen a ’Nem azt mondta, hogy jól van’ eseten se hasznalt, nem ugy mint a spanyolban.
Mondjuk az angolban kötőmódról beszélni egyébként is elég érdekes, mert ha jól tudom, csak az egyes szám harmadik személyű alakban tér el a kijelentő módú használattól (illetve a létigénél még az első személyben is).
TörlésEz igaz, de azert mert alakilag egybeesnek, kimutathatoan kulon modok(nagyon hasonloan a magyar kotomod ill. felszolitomod alaki egyezosege ellenere valo kunbsegevel), igy azert van ertelme beszelni az angol kotomodrol a tobbi szemely eseten is. Az mar mas kerdes, hogy a beszelok jelentos resze (szabalytalanul) meg abban a keves estben sem hasznaljak, ami kotomodot kovetelne meg. [Tudom, amit a beszelok hasznalnak az nem szabalytalan, nem helytelen..... ;) ]
TörlésHát igen, én valami olyasmit hallottam egy angoltanártól, hogy a mai angolban egyáltalán nem használják a kötőmódot (legalábbis amit annak neveznek).
TörlésAz igaz, hogy nagyon sokan nem hasznaljak, de azert az nem igaz, hogy a mai angolban ne lenne, mert a kotomod nem hasznalata meg szubsztenderd (persze lehet, hogy idovel tenyleg kiveszik). Tehat ott meg nem tart a folyamat, mint mondjuk a magyarban a passivum helyett hasznalt mai szerkezetek, melyek mar sztenderdnek szamitanak. Azert az igenyes beszedben a mai napig hasznalt a kotomod az angolban.
TörlésNem tévedek, mert nem állítottam, hogy az angolban kötőmód van ilyenkor, mert nincs.
TörlésEgyébként kiszorulóban van az angolban kötőmódos were, helyette jó már az I/he/she/it was you... is, persze konzervatív beszélők és maradi nyelvtanárok ugatnak érte.
Még az angol kötőmódnak van egy olyan tulajdonsága, hogy jelenidő E/3 személyben sem kap ragot: Long live the Queen vagy God have mercy. Nem véletlenül nem lives és has van bennük.
Sziasztok!
Törlés„Hát igen, én valami olyasmit hallottam egy angoltanártól, hogy a mai angolban egyáltalán nem használják a kötőmódot (legalábbis amit annak neveznek).” Hát elég szomorú, ha egy angoltanár mondja ezt. Szerintem minden angolul beszélő – hát még egy angoltanár – mondott már életében olyat, hogy „I wish I were you”, vagy hogy „If I had money, I would buy a car”. Mind az „I were”, mind pedig az „I had” kötőmódok ezekben a mondatokban, a múlt időhöz a hasonlóság ellenére semmi közük, eleve nem is múlt időt akar kifejezni egyik mondat sem. Ezeket az egyszerű kijelentéseket pedig szinte nem is lehetne kötőmód nélkül megfogalmazni az angolban, tehát szerintem gyakorlatilag mindenki használ kötőmódot az angolban, csak legfeljebb nem tud róla (vagy nem tudja, hogy mi az).
A spanyolra visszatérve, valamelyik másik fenti hozzászólással kapcsolatban („’Nem azt mondta, hogy jól van’, akkor már kell a kötőmód, hiszen a feltételezett állítás hamis: No dijo que estuviera bien.”) lenne egy kérdésem: jól gondolom azt, hogy valójában a „No dijo que estaba bien” is lehet helyes, csak teljesen mást jelent? Ugyanis nem azt jelenti, hogy „nem mondott olyat, hogy jól lenne” (hiszen nem is volt jól), hanem azt, hogy bár jól volt (és ez tény), ezt valamiért nem mondta el nekünk?
Köszönöm!
Szabi
Kedves Szabi! Jól gondolod, elméletileg így van:
TörlésNo me dijo que estaba bien = 'Nem mondta nekem, hogy jól van' [de az állítás igaz];
No me dijo que estuviera bien = 'Nem mondta nekem, hogy jól lenne/van' [az állítás hamis].
@Szabi: attól is függ, hogy ki mit tekint angol kötőmódnak. Egyes (főleg régebbi) angol nyelvtanok csak a Long live the Queen, God have mercy, By demons be driven jellegű (kívánást kifejező) mondatokban lévő igéket tekintik csak kötőmódban lévőknek. Mások meg azt feltételes jellegű esetkört is, amit írsz, I were / I was, Had we, I wish I could, stb.. Én megint egy harmadik szemléletet képviselek, mert szerintem nem csak hogy ez mindkettő kötőmód, de én a felszólítást is kötőmódnak tekintem, (Do) be quiet, shut up, még akkor is, ha körülírós szerkezet: Let your phone be your guide, let it be. Ezek az esetkörök a németben sem különülnek el, ahány mondat, annyiféle kategóriát különböztet meg, felszólítás, kötőmód, 1-2-es típusú kötőmód. Abban igaza lehet angoltanárkának, hogy a való életben az angol anyanyelvi köznyelvi gyakorlatban nem nagyon lehet a legelső esetkörrel találkozni, inkább csak régies, emelkedett irodalmi szövegekben, meg nyelvvizsgás nyelvtani teszteken néha beteszik, mert kiválóan összezavarja azokat, akik nem értik mélyebben a nyelvtant és nem olyan felkészültek.
VálaszTörlésNagyon kis aranyosak ezek az igealakok. Nem csak egy, hanem több jelentést is ki tudnak fejezni. Főleg az angolra jellemző talán leginkább, hogy egyetlen igeidő több jelentést is hordozhat. Például, a befejezett jelen kifejezheti, hogy valami már megtörtént valaha, vagy hogy éppen most történt meg és kihatással van a jelenre, vagy pedig bizonyos időtartam óta tart.
VálaszTörlésAz olaszban a jövő idő nem csak jövő időt, hanem jelenre vonatkozó valószínűséget is ki tud fejezni. Ha jól emlékszem, ez a spanyolban is így van, pl. a ¿Qué hora será? azt jelenti, hogy hány óra lehet. Ezek szerint a kötőmód igeidői is ilyen multifunkcionálisak. Például, feltételes mellékmondatban nem fejez ki bizonytalanságot, hanem feltételezést fejez ki valamelyik múlt idő a kötőmódban. (Ez igaz az angol múlt időre is, hogy így feltételezést is ki tud fejezni, ha feltételes mellékmondatban van.) Szóval amiről itt írsz, az is ilyen kis kedves igeidő, ami sok mindenre jó, a nyelvtanulók álma.
Valóban, a futuro simple a spanyolban is kifejezhet valószínűséget – sőt, a beszélt nyelvben egyre inkább erre használják, a jövőre vonatkozó jelentése kezd kikopni.
TörlésAz imperfecto de subjuntivo-ban nem is az az érdekes, hogy többféle dologra használhatják (mert ez nagyjából minden igeidőre igaz), hanem az, hogy ennek a használatának még a kötőmódhoz sincs semmi köze. Én azt mondanám, hogy a -ra végű ragozást nem kellett volna a kötőmódhoz be-/átsorolni, ugyanis sokkal általánosabb az, hogy a kijelentő mód ragozásait többféle mondatban használják (pl. feltételes mondatokban is), mint az, hogy kötőmódú ragozást használjanak egy olyan mondatban, amiben egyértelműen nem kötőmódhasználatról van szó.
Vagyis erre megint csak azt tudom mondani, hogy megtévesztő gyakorlat (nem voltak eléggé körültekintőek a nyelvtanírók), mert a nyelvtanulók nem fogják elsőre érteni, és ebben teljesen igazuk van (én sem értettem, amíg utána nem olvastam, hogy mi a francért használnak időnként kötőmód folyamatos múltat, amikor a kijelentő mód múlt ideje illene a mondatba).
Akkor ezt a -ra-paradigmát hova lehetne sorolni? Kicsit kilóg a sorból. Egy külön igeidőnek lehetne tekinteni kijelentő módban? Így is kicsit sok van már belőlük, igaz, az angolhoz képest még így is nagyon barátságos ez a spanyol kijelentő mód. Mármint, ha a 8 igeidőt nézzük. (Persze, más kérdés, hogy a spanyolban is össze lehetne hozni legalább annyi igeidőt, mint az angolban, ha igeidőnek tekintenék külön pl. az estoy leyendo, acaba de comenzar, voy a comer és hasonló szerkezeteket. Használat szempontjából az angol will és to be going to is lehetne két külön igeidő, sőt még a nyelvtanulóknak könnyebbség is lenne, hogy jobban ott legyen a szemük előtt, hogy mindkettő eléggé gyakori. Szóval egy külön kérdés, mit tekintünk igeidőnek, mit perifrázisnak, erről is már volt szó.)
TörlésNa, kicsit elkanyarodtam. Szóval ezt a -ra alakot hova lehetne besorolni? A kijelentő módon belül egy újabb igeidő lehetne? Vagy inkább "alternatíva", mint az imperfectón belül az -aba és -ía paradigma külön?
A válasz adott: a -ra végű paradigma történetileg a kijelentő mód régmúltja, és ott is kellett volna hagyni. A kérdés inkább az, hogy akkor is az había amado mi lenne – ezt az imperfectóval lehetne párhuzamba állítani (hogy minek neveznék, az megint más kérdés). És akkor a kijelentő mód így nézne ki:
Törléssoy / he sido
fui / hube sido (nem használt)
era / había sido
fuera / hubiera sido
seré / habré sido
sería / habría sido
„Vagy inkább "alternatíva", mint az imperfectón belül az -aba és -ía paradigma külön?”
TörlésVigyázz, ezek nem egymás alternatívái! Az -aba az 1. ragozás (-ar), az -ía pedig a 2-3. (-er, -ir). Történetileg az -ía is az -eba és -iba összeolvadása, a rendhagyó ir igénél ma is iba, mert az *ía önmagában túl rövid lenne. A beszélt latinban a magánhangzók közötti -B- (a beszédben közelítőhang: [β]) sokszor kiesett, mert alig hallatszott, kivétel az egyforma magánhangzók között, ott épp a kötőhangszerepe miatt maradhatott meg; miután pedig kiesett, már nem volt nehéz az [éa] és [ía] összekeverése, hiszen az [e] és [i] eleve összevissza váltakozik állandóan.
Csak ez már olyan fura lenne, hogy kijelentő módban több, mint 8 igeidő lenne. Az olaszban, franciában, portugálban is 8 van, persze az egyszerű múltat nem egyforma gyakorisággal használják ezek a nyelvek. Bár igaz, a nyelv fejlődik, és egyik jobban eltávolodik a nyelvrokonaitól.
TörlésMiért? Tulajdonképpen önkényes, hogy mit hova sorolnak be. Az oktatási gyakorlatban pl. a condicional simple és a condicional compuesto ragozásokat egy külön „feltételes mód”-ba sorolják, míg az akadémiai nyelvtan nem is ismer ilyen igemódot. De szintén vannak olyan spanyol nyelvtanírók, akik a feltételes módba sorolják a condicionalon kívül a cikkben is tárgyalt imperfecto és pluscuamperfecto de subjuntivót is.
Törlés