Lőrinc nevű olvasónk a következő érdekes felismerését osztotta meg a Facebookon küldött üzenetében, amellyel kapcsolatban egy kérdést is feltett, így szól:
Mielőtt válaszolnék a kérdésre, annyiban pontosítanék, hogy ezekben az összetételekben nem elöljárószókat találunk, hanem ún. prefixumokat (hagyományosan előképzőknek, újabban igekötőknek hívják őket), de az igaz, hogy a prefixumok eredete általában hasonló az elöljárószókéhoz. Jelen esetben csak félig: az angol forgive igében a for- inkább a far ’messze’ határozószóval, illetve a fore- ’elő(re)-’ képzővel rokon, de valószínűleg hatott rá a for elöljárószó is.
A megfigyelés való igaz: a germán és az újlatin nyelvekben is a ’megbocsát’ ige egy kb. ’túl-/el-’ jelentésű igekötő és az ’ad’ ige összetételéből áll, azaz szó szerinti elemzésben ’túlad [túlteszi magát]’ valamin, illetve ’felad’ valamilyen szándékot, cselekedetet. Az természetesen nem kérdés, hogy ha egy nyelvcsoporton belül mindegyik közeli rokon nyelven ugyanúgy mondanak valamit, akkor az arra utalhat, hogy közös ősükben – jelen esetben az ógermánban vagy a latinban – is már úgy mondták. Azonban a valóság ezúttal kissé szövevényesebb.
A klasszikus latinban perdonāre ige nem létezett, az már későbbi, középkori, illetve beszélt latin fejlemény. Azt nem tudni, hogy az ógermánban létezett-e ilyen összetétel (valószínűleg igen), de azt igen, hogy már a gótban és a frankban is így használták. A kérdés a továbbiakban tehát az, hogy a beszélt latin vette-e át valamelyik régi germán nyelvből, vagy a mai germán nyelvek kölcsönözték a beszélt latinból ezt a szerkezetet. A válasz meglepő: az igazság valahol félúton van.
A rendelkezésre álló források szerint ugyanis maga az összetétel a germánból (talán a frankból) került tükörfordítással a középkori latinba, azonban mai jelentése, a ’megbocsát’ már a latinban alakult ki, ahonnan aztán a germán nyelvek visszakölcsönözték ebben az értelemben! Ez alapján tehát nem valami „közös tudatalatti” műve az egyezés – bár az sem lenne feltétlenül kizárható, hiszen a kutatók szerint az ember gondolkodása alapvetően nem függ attól, hogy milyen nyelvet beszél...
Az általam ismert nyelvek nagy részében a „megbocsát” ige az „adni” igéből származik egy prepozícióval kiegészülve (ilyenekre gondolok, mint pl. for-give, ver-geben, per-donar, per-donare, par-donner stb.); a kérdés: van valami analógiás közük egymáshoz, vagy csupán a véletlen vagy a kollektív tudatalatti műve?
Mielőtt válaszolnék a kérdésre, annyiban pontosítanék, hogy ezekben az összetételekben nem elöljárószókat találunk, hanem ún. prefixumokat (hagyományosan előképzőknek, újabban igekötőknek hívják őket), de az igaz, hogy a prefixumok eredete általában hasonló az elöljárószókéhoz. Jelen esetben csak félig: az angol forgive igében a for- inkább a far ’messze’ határozószóval, illetve a fore- ’elő(re)-’ képzővel rokon, de valószínűleg hatott rá a for elöljárószó is.A megfigyelés való igaz: a germán és az újlatin nyelvekben is a ’megbocsát’ ige egy kb. ’túl-/el-’ jelentésű igekötő és az ’ad’ ige összetételéből áll, azaz szó szerinti elemzésben ’túlad [túlteszi magát]’ valamin, illetve ’felad’ valamilyen szándékot, cselekedetet. Az természetesen nem kérdés, hogy ha egy nyelvcsoporton belül mindegyik közeli rokon nyelven ugyanúgy mondanak valamit, akkor az arra utalhat, hogy közös ősükben – jelen esetben az ógermánban vagy a latinban – is már úgy mondták. Azonban a valóság ezúttal kissé szövevényesebb.
A klasszikus latinban perdonāre ige nem létezett, az már későbbi, középkori, illetve beszélt latin fejlemény. Azt nem tudni, hogy az ógermánban létezett-e ilyen összetétel (valószínűleg igen), de azt igen, hogy már a gótban és a frankban is így használták. A kérdés a továbbiakban tehát az, hogy a beszélt latin vette-e át valamelyik régi germán nyelvből, vagy a mai germán nyelvek kölcsönözték a beszélt latinból ezt a szerkezetet. A válasz meglepő: az igazság valahol félúton van.
A rendelkezésre álló források szerint ugyanis maga az összetétel a germánból (talán a frankból) került tükörfordítással a középkori latinba, azonban mai jelentése, a ’megbocsát’ már a latinban alakult ki, ahonnan aztán a germán nyelvek visszakölcsönözték ebben az értelemben! Ez alapján tehát nem valami „közös tudatalatti” műve az egyezés – bár az sem lenne feltétlenül kizárható, hiszen a kutatók szerint az ember gondolkodása alapvetően nem függ attól, hogy milyen nyelvet beszél...
Érdekes dolog ez, eddig ezt meg sem figyeltem, pedig valóban így van. Szerintem eddig ez volt a legérdekesebb olvasói kérdés.
VálaszTörlésValóban, még nekem sem jutott ez a párhuzam eddig eszembe. Ahhoz képest pedig, amire számítottam, nem is olyan rossz – persze azért jónak mondani így is túlzás lenne – a cikk látogatottsága (figyelembe véve, hogy az ilyen témák nem nagyon szoktak a kérdezőn kívül másokat is érdekelni).
Törlés