Tartalomjegyzék |
✖ |
Ebben a cikkben a spanyol birtokos melléknevekkel, illetve névmásokkal, és használatukkal ismerkedhetünk meg. Először a magyar, az angol és a spanyol birtokos szerkezetek rendszerét hasonlítjuk össze nagy vonalakban, ezután megnézzük, hogyan értelmezhető a különbség a „birtokos névmás” és a „birtokos eset” között, majd rátérünk a spanyol alakok és használatuk ismertetésére. A legvégén pedig egy érdekességről is szó lesz.
Az angolban a birtokos névmásnak kétféle alakja van. A magyar birtokos személyjel szerepét az ún. birtokos determináns tölti be, amely lényegében a birtokos névmás rövidült alakja, és mindig megelőzi a birtokot (my house); a másik pedig az önállóan használt birtokos névmás (The house is mine). A magyarral szemben az angol birtokos szerkezettel sosem használnak névelőt (nincs *the my house, sem The house is *the mine). Az angolban csak a birtokos névmás egyes szám harmadik személye egyeztődik, méghozzá a birtokos személy nemével (his/her/its, his/hers). A birtokkal egyik alaknál sincs számbeli egyeztetés (my house / my houses, The house is mine / The houses are mine).
A spanyolban az angolhoz hasonlóan kétféle alakja van a birtokos névmásoknak: egy hangsúlytalan vagy „rövid”, amely a birtokot megelőzi (mi casa ’a(z én) házam’), valamint egy hangsúlyos, amely – eltérően a magyartól és az angoltól – nem csak önállóan állhat (Esta casa es mía ’Ez a ház az enyém’), hanem a birtok után is (la casa mía ’az én házam’). Az elsőt, mivel egyúttal a határozott névelő szerepét is betölti, akárcsak az angolban, birtokos determinánsnak, birtokos névelőnek (determinante posesivo) is nevezik, és mivel ez kizárólag a birtokkal állhat, a spanyol szótárak és nyelvtanok birtokos melléknévnek (adjetivo posesivo) hívják; míg az utóbbit birtokos névmásnak (pronombre posesivo).
Este amor es tuyo – Ez a szerelem a tied
Az egyik alapvető különbség tehát a spanyol, illetve a magyar és az angol rendszer között az, hogy a spanyolban a hangsúlyos birtokos névmás nemcsak önállóan, hanem a birtok után is állhat birtokos melléknévként – ebből a szempontból a spanyolban nagyobb a szabadság. További fontos különbség, hogy míg a magyarban minden esetben kötelező a névelőhasználat a birtokos szerkezet előtt és az angolban ezzel szemben egyik alakkal sem használnak névelőt, a spanyolban az önállóan használt birtokos névmás állhat határozott névelővel és nélküle is: Esta casa es (la) mía ’Ez a ház az enyém’. Ebben a mondatban pl. a különbség a kiemelésben mutatkozik: Esta casa es mía ’Ez a ház az enyém [nem a tied]’ vs. Esta casa es la mía ’Ez a ház az enyém [nem az]’. Az angollal ellentétben a spanyol birtokos névelő és névmás számban és nemben a birtokkal egyeztetődik: tus libros ~ (los) libros tuyos ’a te könyveid’, ¿Esos libros son tuyos? ’Azok a könyvek a tieid?’.
Hogy legyen mihez hasonlítani, a spanyolban leginkább pl. a de mí, de ti stb. alakokat lehetne a személyes névmás „birtokos esetének” tekinteni, amelyek bizonyos elöljárós kifejezésekben fordulnak elő (pl. detrás de mí ’mögöttem’, cerca de ti ’közeledben’ – vö. detrás mío, alrededor suyo).
Ahogy a mellékneveknél megszokhattuk, a birtokos névelő nemben egyeztetett (többes szám első és második személyű) alakja személyeket jelölő többes számú birtoknál kizárólag nőkből álló társaság esetén egyeztetődik nőnemben a birtokkal, minden más esetben a hímnemű alak használatos. Tehát a többes számú birtoknál a hímnem valójában a jelöletlen nem (a táblázatokban lilával szerepel). Így pl. a nuestros amigos jelentheti azt, hogy a barátaink csak férfiak, és azt is, hogy férfiak és nők vegyesen. Néhány további példa a használatukra: mi libro ’az én könyvem’, tus estudios ’a te tanulmányaid’, su vestido ’az ő ruhája/ruhájuk’, nuestra familia ’a mi családunk’, nuestro coche ’a mi kocsink’, vuestros hermanos ’a ti testvéreitek’, sus amigas ’az ő barátnői(k)’.
A személyekre utaló többes számú birtok esetén történő nembeli egyeztetésre vonatkozóan lásd az előző részben leírtakat. A semlegesnemű egyeztetés szempontjából a birtokos névmás főnevesített melléknévként viselkedik (lo mío ’az enyém’, lo nuestro ’a mienk’ stb.). Az alábbiakban néhány példamondat olvasható a használatukra (hímnem, nőnem, semlegesnem):
A birtokos névmások a megfelelő latin alakok (tárgyesetének) folytatói: mío < *mieo < MĔUM, tuyo < TUUM, suyo < SUUM (az utóbbi kettőben a [j] a cuyo < CUIUM birtokos vonatkozó névmás – lásd lejjebb – analógiás hatására toldódott be), nuestro < NŎSTRUM, vuestro < VŎSTRUM.
A birtokos vonatkozó névmás a mai nyelvben kizárólag a birtokost jelölő főnévi előzménnyel állhat, és mindig a birtokot jelölő főnév követi, amellyel – a birtokos névmáshoz hasonlóan – egyeztetődik nemben és számban. Íme néhány példa a használatára:
A birtokos vonatkozó névmás a latin CUIUS, -A, -UM folytatója, és az újlatin nyelvek közül egyedül a spanyol és a portugál őrizte meg. További érdekesség, hogy a klasszikus latinban egyes számban elvesztette a birtokkal való nembeli egyeztetést – mindhárom nemben az eredetileg hímnemű CUIUS alakot használták. Elképzelhető, hogy a spanyol egyeztetés egy régebbi latin nyelvállapot túlélője, amely már nem került be a klasszikus latin irodalmi nyelvbe.
Az észrevételekért hálás köszönet Dr. Rákosi György nyelvésznek, a Névmásblog szerkesztőjének.
A birtokos névmás a magyarban, az angolban és a spanyolban
Mindenekelőtt megjegyzendő, hogy a nyelvoktatásban általában „birtokos névmás”-nak neveznek minden olyan szócskát, amely a birtokos személyére utal – azt is, ami szigorúan nézve nem névmás (hanem pl. determináns vagy melléknév). A magyarban kétféleképpen fejezhetjük ki a birtokos szerkezeteket: birtokos személyjellel, opcionálisan a személyes névmás alanyesetének egyidejű használatával (a házam ~ az én házam), valamint önállóan használt birtokos névmással (Ez a ház az enyém). A magyarban a birtokos szerkezetet minden esetben határozott névelő előzi meg (nem mondhatjuk, hogy *(én) házam, sem azt, hogy *Ez a ház enyém). (Akit pedig nyelvészeti mélységekbe menően is érdekelnének a magyar névmások, annak a kiváló Névmásblog olvasgatását ajánlom.)Az angolban a birtokos névmásnak kétféle alakja van. A magyar birtokos személyjel szerepét az ún. birtokos determináns tölti be, amely lényegében a birtokos névmás rövidült alakja, és mindig megelőzi a birtokot (my house); a másik pedig az önállóan használt birtokos névmás (The house is mine). A magyarral szemben az angol birtokos szerkezettel sosem használnak névelőt (nincs *the my house, sem The house is *the mine). Az angolban csak a birtokos névmás egyes szám harmadik személye egyeztődik, méghozzá a birtokos személy nemével (his/her/its, his/hers). A birtokkal egyik alaknál sincs számbeli egyeztetés (my house / my houses, The house is mine / The houses are mine).
A spanyolban az angolhoz hasonlóan kétféle alakja van a birtokos névmásoknak: egy hangsúlytalan vagy „rövid”, amely a birtokot megelőzi (mi casa ’a(z én) házam’), valamint egy hangsúlyos, amely – eltérően a magyartól és az angoltól – nem csak önállóan állhat (Esta casa es mía ’Ez a ház az enyém’), hanem a birtok után is (la casa mía ’az én házam’). Az elsőt, mivel egyúttal a határozott névelő szerepét is betölti, akárcsak az angolban, birtokos determinánsnak, birtokos névelőnek (determinante posesivo) is nevezik, és mivel ez kizárólag a birtokkal állhat, a spanyol szótárak és nyelvtanok birtokos melléknévnek (adjetivo posesivo) hívják; míg az utóbbit birtokos névmásnak (pronombre posesivo).
Az egyik alapvető különbség tehát a spanyol, illetve a magyar és az angol rendszer között az, hogy a spanyolban a hangsúlyos birtokos névmás nemcsak önállóan, hanem a birtok után is állhat birtokos melléknévként – ebből a szempontból a spanyolban nagyobb a szabadság. További fontos különbség, hogy míg a magyarban minden esetben kötelező a névelőhasználat a birtokos szerkezet előtt és az angolban ezzel szemben egyik alakkal sem használnak névelőt, a spanyolban az önállóan használt birtokos névmás állhat határozott névelővel és nélküle is: Esta casa es (la) mía ’Ez a ház az enyém’. Ebben a mondatban pl. a különbség a kiemelésben mutatkozik: Esta casa es mía ’Ez a ház az enyém [nem a tied]’ vs. Esta casa es la mía ’Ez a ház az enyém [nem az]’. Az angollal ellentétben a spanyol birtokos névelő és névmás számban és nemben a birtokkal egyeztetődik: tus libros ~ (los) libros tuyos ’a te könyveid’, ¿Esos libros son tuyos? ’Azok a könyvek a tieid?’.
A nagyításhoz kattints vagy koppints az ábrára! (Forrás: El Mexicano) |
Birtokos névmás vagy birtokos eset?
Előfordul, főleg angol nyelvű irodalomban, hogy a spanyol birtokos névmást a személyes névmás „birtokos esete”-ként említik. Noha a két kategória nem minden nyelvben különbözik, a spanyolban – az akadémiai nyelvtan szerint legalábbis – nincs a személyes névmásnak birtokos esete. De egyáltalán miről tudjuk eldönteni, hogy birtokos névmással, vagy esettel van-e dolgunk egy nyelvben? Mint írtam, ez nem mindig lehetséges, de azon nyelvekben, ahol mindkettő létezik (pl. a latin: MEI ’irántam’ és MEUS ’enyém’), ott ezek alaktanilag is elkülönülnek, és más-más szerepeket tölthetnek be (pl. a birtokos esetet nem csak birtokos szerkezetben használhatják).Hogy legyen mihez hasonlítani, a spanyolban leginkább pl. a de mí, de ti stb. alakokat lehetne a személyes névmás „birtokos esetének” tekinteni, amelyek bizonyos elöljárós kifejezésekben fordulnak elő (pl. detrás de mí ’mögöttem’, cerca de ti ’közeledben’ – vö. detrás mío, alrededor suyo).
A birtokos determináns
A spanyol birtokos determinánsok vagy birtokos névelők (amelyek eredetüket tekintve a birtokos névmások rövidült alakjai) hangsúlytalanok és megelőzik a birtokot, illetve a többes szám első és – a csak Spanyolországban használt – második személye kivételével azzal csak számban egyeztetődnek. Nevezik őket hangsúlytalan birtokos névmásoknak és birtokos mellékneveknek is.(Forrás: El Mexicano) |
Ahogy a mellékneveknél megszokhattuk, a birtokos névelő nemben egyeztetett (többes szám első és második személyű) alakja személyeket jelölő többes számú birtoknál kizárólag nőkből álló társaság esetén egyeztetődik nőnemben a birtokkal, minden más esetben a hímnemű alak használatos. Tehát a többes számú birtoknál a hímnem valójában a jelöletlen nem (a táblázatokban lilával szerepel). Így pl. a nuestros amigos jelentheti azt, hogy a barátaink csak férfiak, és azt is, hogy férfiak és nők vegyesen. Néhány további példa a használatukra: mi libro ’az én könyvem’, tus estudios ’a te tanulmányaid’, su vestido ’az ő ruhája/ruhájuk’, nuestra familia ’a mi családunk’, nuestro coche ’a mi kocsink’, vuestros hermanos ’a ti testvéreitek’, sus amigas ’az ő barátnői(k)’.
A birtokos névmás
A birtokos névmások hangsúlyosak, és állhatnak a birtok után melléknévként, valamint önállóan (valójában csak az utóbbi esetben beszélhetünk igazi névmásokról). A birtokkal minden személyben egyeztetődnek nemben és számban, így egyes és többes számban is két-két alakkal rendelkeznek: egyes számban egy hím-/semlegesneművel (h./s.) és egy nőneművel (n.), többes számban pedig egy hímneművel (h.) – amely egyúttal a vegyes társaságra használt jelöletlen is – és egy nőneművel (n.).(Forrás: El Mexicano) |
A személyekre utaló többes számú birtok esetén történő nembeli egyeztetésre vonatkozóan lásd az előző részben leírtakat. A semlegesnemű egyeztetés szempontjából a birtokos névmás főnevesített melléknévként viselkedik (lo mío ’az enyém’, lo nuestro ’a mienk’ stb.). Az alábbiakban néhány példamondat olvasható a használatukra (hímnem, nőnem, semlegesnem):
- ¿Ese libro es tuyo? ’Az a könyv a tied?’
- No, no es mío. Los míos son estos. ’Nem, nem az enyém. Az enyémek ezek.’
- Esta casa es la nuestra y aquella es la suya. ’Ez a ház a mienk és az ott az övé(ké).’
- —¿Te gusta correr? —No, la verdad es que no es lo mío. ’Szeretsz futni? – Nem, az az igazság, hogy nem az én műfajom.’ [szó szerint ’nem az enyém’, semlegesnemben]
- Algún día todo esto será tuyo. ’Egy napon mindez a tied lesz.’
A birtokos névmások a megfelelő latin alakok (tárgyesetének) folytatói: mío < *mieo < MĔUM, tuyo < TUUM, suyo < SUUM (az utóbbi kettőben a [j] a cuyo < CUIUM birtokos vonatkozó névmás – lásd lejjebb – analógiás hatására toldódott be), nuestro < NŎSTRUM, vuestro < VŎSTRUM.
A harmadik személyű alakok
Mint a táblázatokban is látható, a birtokos névelő és névmás harmadik személyben nem tesz különbséget a birtokos számában, tehát a su, sus és suyo, suya, suyos, suyas vonatkozhat egyes számú („ő”) és többes számú („ők”) birtokosra is. Hogy mikor melyikkel van dolgunk, az természetesen a szövegkörnyezetből következik. Az alábbi táblázat a harmadik személyű alakok jelentéseit mutatja be.(Forrás: El Mexicano) |
A birtokos vonatkozó névmás
A választékos és az írott nyelvben használt cuyo, cuya, cuyos, cuyas ún. birtokos vonatkozó névmás (pronombre relativo posesivo), amely a magyar ’aki(k)nek / amely(ek)nek / aminek a(z) ...’ jelentéseknek felel meg. Hasonló az angol whose névmáshoz, azzal a különbséggel, hogy míg az angolban ez általában csak személyre vonatkozhat, a spanyolban személyre és dologra egyaránt.A birtokos vonatkozó névmás a mai nyelvben kizárólag a birtokost jelölő főnévi előzménnyel állhat, és mindig a birtokot jelölő főnév követi, amellyel – a birtokos névmáshoz hasonlóan – egyeztetődik nemben és számban. Íme néhány példa a használatára:
- En un lugar de la Mancha, de cuyo nombre no quiero acordarme. ’Egy helyen La Manchában, amelynek nevére nem akarok emlékezni.’
- Se trata de una obra cuyas fuentes son harto conocidas. ’Egy olyan műről van szó, amelynek forrásai eléggé ismertek.’
- ¿Tienes la canción cuya letra me mandaste ayer? ’Megvan neked az a dal, amelynek a szövegét elküldted nekem tegnap?
- Estas cosas suceden cuando eres una chica cuyos amigos, en su mayoría, son chicos. ’Ezek a dolgok akkor történnek, ha olyan lány vagy, akinek a barátai többségében fiúk.’
A birtokos vonatkozó névmás a latin CUIUS, -A, -UM folytatója, és az újlatin nyelvek közül egyedül a spanyol és a portugál őrizte meg. További érdekesség, hogy a klasszikus latinban egyes számban elvesztette a birtokkal való nembeli egyeztetést – mindhárom nemben az eredetileg hímnemű CUIUS alakot használták. Elképzelhető, hogy a spanyol egyeztetés egy régebbi latin nyelvállapot túlélője, amely már nem került be a klasszikus latin irodalmi nyelvbe.
Összefoglalás
A spanyolban a birtokos névmásoknak kétféle alakja van: egy birtokot megelőző, a határozott névelő szerepét is betöltő hangsúlytalan alak (más néven birtokos névelő vagy melléknév), és egy hangsúlyos alak, amely a birtok után (melléknévként), vagy önállóan állhat a mondatban. (A kétféle alak egybeesik többes szám első és második személyű birtokos esetén.) A birtokos névmás nemben és számban a birtokkal egyeztetődik, nem a birtokos személyével. A birtokot megelőző alak – a birtokos névelő – többes szám első és második személyű birtokos kivételével csak számban egyeztetődik a birtokkal. Az önállóan álló birtokos névmás előtti névelőhasználat kijelölő értelmű. A választékos és az írott nyelvben létezik birtokos vonatkozó névmás is ’aki(k)nek / amely(ek)nek / aminek a(z) ...’ jelentéssel, amely nemben és számban szintén a birtokkal egyeztetődik.(Forrás: El Mexicano) |
Érdekesség
Végezetül érdemes megemlíteni azokat a spanyol kifejezéseket, amelyekben az ige valamely testrészünkkel kapcsolatban állapít meg valamit – olyan jellegű mondatokra kell gondolni, mint pl. a Fáj a fejem. A magyarral ellentétben ugyanis a spanyolban ilyenkor nem a birtokos névelőt szokás használni, hanem az ilyesmit inkább a részes esettel fejezik ki: Me duele la cabeza, vagyis szó szerint ’Nekem fáj a fej’. (Bár helyes nyelvtanilag a Me duele mi cabeza is, azonban ez már redundáns; nincs viszont *Duele mi cabeza, ami azt jelenti, hogy a részes eset használata itt kötelező. Az, hogy melyik kifejezésben engedett meg kizárólagosan a birtokos névelővel történő használat, valószínűleg magától az igétől is függ – a doler esetében ez éppen nem lehetséges.)Az észrevételekért hálás köszönet Dr. Rákosi György nyelvésznek, a Névmásblog szerkesztőjének.
Ha a birtokos vonatkozó névmást csak az írott nyelvben használják, akkor szóban mit használnak helyette?
VálaszTörlésNagyon jó kérdés!
TörlésA beszélt nyelvben általában azt mondják helyette, hogy que su(s), ami ugye az akadémiai nyelvtan szerint „helytelen”. „Hivatalosan” pedig a de que / de quien quien(es) / del cual/que / de la cual/que / de los cuales/que / de las cuales/que lenne, de valószínűleg ezt sem használják, mert ez meg túl bonyolult nekik. Szerintem egyszerűen másképp mondják, hogy ne legyen rá szükség használni. (Persze a beszélt nyelvnek is vannak fokozatai, a művelt, választékos vagy előre megírt beszédben a cuyo is használatos, de hát erre meg azt mondják a nyelvészek, hogy az ilyen beszéd tkp. az írott nyelvnek felel meg.)
Érdekes, hogy sok nyelvben a névelőt váltja ki a birtokos névmás a főnév előtt, az angolban és a spanyolban is (mi, tu, su és my, your, his...). Ezért nevezik valahol birtokos névelőnek is, és a névelőszerű szófajok (determinánsok) közé sorolják. Az olaszról tudok, ami "következetlen" ez ügyben, és legtöbbször névelővel együtt használják (pl. la mia casa), bár a spanyolban is van ilyen is, csak akkor a végén áll (la casa mía). Az olaszban speciálisabb esetekben, pl. felkiáltásnál van a főnév után a birtokos névmás, pl. "mamma mia". Talán a spanyol is mondja ezt, hogy "madre mía"?
VálaszTörlésA németben annyiból érdekesebb a helyzet, hogy ott a determinánsoknak két fajtája van, az egyik a határozott, a másik a határozott névelő mintáját követi. A határozott névelőnek mindhárom nemben van külön alakja (der, die, das), a határozatlan névelő alakja megegyezik hímnemben és semleges nemben (ein, eine, ein). A határozatlan névelő mintáját követi a németben a birtokos névmás, pl. az én ...-m: mein, meine, mein. (Viszont pl. a mutató névmások a háromalakú determinánsok mintáját követik, pl. dieser, diese, dieses: ez a ... - ez spanyolosoknak megtévesztő, mert valamelyik igének a kötőmódú alakjára emlékeztet, ha jól tudom, talán a decir vagy a dar egyik alakja a diese a spanyolban :D )
Ha jól sejtem, a szláv nyelvekben is amolyan névelőhelyettesítő funkciójuk van a birtokos névmásoknak. Vagy nem, mert ott nincs is névelő... Viszont rengeteg nyelvre ráhúzható, hogy egyeztetni kell nemben és számban ezeket a névelőszerű névmásokat (az önállókat is) a főnévvel, amelyre vonatkoznak. Már ahol van nyelvtani nem. A mi, tu, su alak ebből a szempontból kilóg a sorból, de nem baj, annyival könnyebb.
Még az jutott eszembe, hogy a birtokos névmások talán a nyelvrokonság egyik bizonyítékai lehetnek. De véletlen is lehet egyezés. Viszont szerintem eléggé szembetűnően hasonlítanak az újlatin, germán és a szláv nyelvek birtokos névmásai is egymásra. Igaz, a magyarban is van a "tied", az is hasonlít ezekre. Vicces, hogy a franciában az egyik önálló birtokos névmás az a "tienne", ami majdnem úgy hangzik, hogy "tied", és azt is jelenti.
Kicsit elkalandoztam, már nem tudom, mire akartam kilyukadni.
A régi spanyolban is még névelővel használták a rövid alakokat is, és néhány észak-spanyol tájszólásban még ma is (la su casa), tehát ez csak véletlen, hogy ma kiváltja a névelőt is. Az óspanyolban még így néztek ki a rövid alakok:
Törlés(el) mio / (la) mi / (los) mios / (las) mis
(el) *to / (la) tu / (los) *tos / (las) tus
(el) so / (la) su / (los) sos / (las) sus
*Az E/2. hímnemben nem fordul elő az irodalomban, ezért csak következtetés.
A teljes alakok ugyanazok voltak, mint ma. Tény, hogy ezek ma is választékosabbnak számítanak, gyakrabban fordulnak elő megszólításban és felkiáltásban vagy művekben, mint a köznyelvben. A hétköznapi beszédben senki sem fogja azt mondani, hogy la casa mía a mi casa helyett, legfeljebb fennkölt, érzelmes beszédben, de az sem természetes.
A birtokos névmások annyira nem kőbevésettek, a nyelvrokonságnál inkább a személyes névmások és eseteik relevánsak, azok kevésbé változnak.