A nagy nemzetközi sajtkérdés

Tamás – nyelvtanár, a Webnyelv.hu oldal szerkesztője – vetette fel a következő érdekes témát (formázás és kiemelések tőlem):

A sajt szón gondolkoztam el, olaszul miért formaggio (francia: fromage, az r „arrébb kerül” az olaszhoz képest), spanyolul meg queso (portugálul queijo). Biztos az angol cheese vagy német Käse szóból került a spanyolba, bár latinban is ilyesmi volt. Szóval inkább a latinból kerülhetett a spanyolba és a germán nyelvekbe is. De az olaszba, franciába nem tudom, honnan került. Románul [brânză – a szerk.] ráadásul még teljesen eltérőbb, semmire nem hasonlít, még szláv nyelvek szavára sem, ahogy néztem.

Nos, kezdjük azzal, hogy a nyelvek rokon szavai közötti hangmegfelelések szerencsés esetben árulkodhatnak a változás, illetve szóátvétel irányáról – az angol és a spanyol tekintetében épp egy ilyen szerencsés esettel állunk szemben. Tehát máris egyértelmű, hogy a spanyol queso forrása semmiképpen sem lehet az angol cheese, hiszen a természetes hangváltozás iránya mindig [k] > [cs] és sosem fordítva (elméletileg ez csak abban a nagyon speciális esetben fordulhat elő, amikor egy olyan nyelv vesz át egy [cs]-vel kezdődő szót, amelyben nincs ilyen és semmilyen más hasonló, elöl képzett mássalhangzó, de van [k], és a beszélők úgy hallják, hogy ez a hang áll hozzá a legközelebb – vö. angol Merry Christmas → hawaii Mele Kalikimaka).

Sajt, kenyér és bor – kell ennél jobb? (Forrás: Pixabay.com)

Tamás rögtön korrigált is, belátva, hogy inkább a latinból kerülhetett a spanyolba és a germán nyelvekbe, és azt kell, hogy mondjam, nagyon jó helyen kapiskált. Ahhoz nem fér kétség, hogy a spanyol és a portugál alakok a latinból származnak, méghozzá az azonos jelentésű CĀSĔUS tárgyesetű CĀSĔU(M) alakjából. Ez a beszélt latinban először *CAĔSU [kájszu] lett, s ez volt igazából a mai spanyol és portugál alakok közvetlen forrása. A német Käse és az angol cheese végső forrása is ugyanez – a történetben csupán az a csavar, hogy a latinból való kölcsönzés még az ősgermán korban történhetett, amelyre egy *kāsijaz alakot feltételeznek. Vagyis az a furcsa helyzet állt elő, hogy a mai germán alakok – közvetlen ősüket tekintve – germán eredetűek, de mégis a latinból származnak.

Térjünk rá Tamás valódi kérdésére, az olasz és francia megfelelőkre. Itt sem lesz nehéz dolgunk. Az olasz formaggio az ófrancia formage átvétele (mai fr. fromage), amely valószínűleg a beszélt latin *(CĀSĔU) FŌRMÁTICU, azaz ’formázott sajt’ kifejezésből önállósult (nem ritka az a nyelvváltozás, amikor egy kifejezésnek csak az egyik szava él tovább a teljes kifejezés jelentésében). Ehhez kapcsolódóan Tamás még megjegyzi, hogy „az r »arrébb került« az olaszhoz képest” – persze nem az olaszhoz, hanem a régi franciához képest, amelyből az olasz átvette, a változás tehát magában a franciában történt – és itt el kell mondani, hogy a [CVr] < > [CrV] (C=mássalhangzó, V=magánhangzó) olyannyira általános hangváltozások, hogy szinte mindegyik élő nyelvből találni rájuk példákat (vö. lat. SEMPER > ol. sempre, sp. siempre, FORMŌSU > rom. frumós, PRŌ > sp. por stb.).

Kecskesajt (Forrás: Pixabay.com)

S végül nézzük a román brânză alakot, amely valóban nem hasonlít egyik rokon nyelv megfelelő szavára sem – és sajnos nem is tudni róla semmi többet. Ebben persze semmi különös nincs, minden nyelvben előfordulnak ismeretlen eredetű szavak – pl. az ibériai újlatin nyelvekben a ’vaj’ jelentésű szó ilyen (port. manteiga, sp. manteca, mantequilla, kat. mantega stb.). Érdekesebbek viszont a szláv nyelvek szavai a sajtra (pl. szlovák syr, orosz сыр stb.), amelyek egy ’savanyú’ jelentésű indoeurópai *suhrós szóból jönnek (s ugyaninnen az ang. sour, ném. sauer is).

Köszönet a segítségért Dr. Kálmán László nyelvésznek.